Úgy tűnik, a Fidesz-kormány a megszorító csomagok nyomán várható társadalmi felzúdulás kivédésére az "oszd meg és uralkodj!" politikáját igyekszik folytatni. Ennek jegyében sorra olyan intézkedéseket hoz és azokat úgy tálalja, hogy szembe állíthasson egymással különböző rétegeket és csoportokat, munkáltatókat és munkavállalókat, így az általa okozott konfliktusokat másokra próbálja áthárítani. Ezzel pedig végső soron mindenki rosszul fog járni.
A kormány valamennyi lényeges gazdasági lépéséből - az új adórendszeren át a Széll Kálmán tervig és a konvergencia programig - egyértelműen látszik, hogy a lakosság gazdagabb felső harmadának akar kedvezni és a terheket egyoldalúan a maradék kétharmadra hárítja, miközben a legnehezebb helyzetben lévőkről szinte teljesen lemond. A döbbenetes szociális érzéketlenséget
populista demagógiával és az emberek tudatos félrevezetésével igyekszik elfedni, ez viszont csak addig működik, amíg a nagy többség nem érzi nyilvánvalóan a saját bőrén a szomorú valóságot. A tömeges kiábrándulás előbb-utóbb súlyos feszültségekhez vezet, ennek fenyegető hatásaitól a Fidesz a maga cinikus módján igyekszik menekülni: a felelősséget igyekszik másokra hárítani, tudatosan egymás ellen fordítva társadalmi rétegeket és gazdasági szereplőket.
Tipikus példája volt ennek az egykulcsos SZJA bevezetése nyomán bekövetkezett jövedelemcsökkenés kezelése. Minden számolni valamennyire is tudó embernek már az ősszel egyértelmű volt, hogy
a munkavállalók csaknem kétharmada veszíteni fog az új szabályokkal, a fideszes politikusok viszont töretlenül hajtogatták, hogy mindenki jól fog járni. Amikor az idei első fizetéseknél kiderült az igazság, a kormánypropaganda azonnal a munkáltatókat kezdte támadni, mondván: ők a hibásak, mert nem emelték eléggé a béreket. A dolgozók jogos dühét tehát az alkalmazóik ellen próbálták fordítani, akik nem tehettek az adótörvényről, és nem tudták vállalni, hogy a bérek nettó értékének megőrzésére még többet kelljen fizetniük. A képmutatás csúcsa volt, hogy a kormány bérkommandókat uszított a vállalatokra és szankciókkal fenyegette őket, ha nem akarják korrigálni az adórendszer igazságtalanságát. Mindezt
demagóg multi és bankellenes propagandával fűszerezték, holott az egész inkább a magyar tulajdonú cégeket, főként a kkv-kat sújtotta.
Mint az elmúlt hetekben kiderült, ez még csak a kezdet volt. A költségvetés elszabása, a megugró kiadások, a magas jövedelműeknek adott meggondolatlan adóajándék és más, a bevételeket csökkentő intézkedések miatt kemény fiskális korrekcióra van szükség az elkövetkező legalább három évben, amikor már
a magán-nyugdíjpénztáraktól elvett vagyon sem tud segíteni. Az évi mintegy ezer milliárdos várható megtakarítás része lesz egyebek mellett az adójóváírás megszüntetése, amitől önmagában éves átlagban mintegy 200 milliárdos bevételt remél a kormány. Igen ám, de emiatt a szuperbruttó fokozatos kivezetése ellenére csökkenni fog a havi 230 ezer forint alatt keresők nettó bére, némelyeknél akár 8 százalékkal is! /A magasabb keresetűek nettó pénze automatikusan 4,3 százalékkal nő, mivel ők eddig sem kaptak adójóváírást./
Bár ezt az apró tételt Orbánék jól elrejtették a Brüsszelnek kiküldött angol nyelvű szövegben és a hazai tájékoztatókon egy szóval sem említették, hiába néztek ismét hülyének minket, a sajtó gyorsan megtalálta azt a konvergencia programban. Akik
azt hitték, hogy a kormány mea culpázni fog, csalódtak: azonnal ellentámadásba lendült, és felszólította a cégeket, hogy béremeléssel kompenzálják azokat, akiknek csökkenni fog a jövedelmük! Az egyszerűség kedvéért kilátásba helyezte, hogy az eddigi háromoldalú béregyeztetést felrúgva kötelező érvényű emelést határoznak majd meg és retorziókra számíthat az, aki annak nem tesz eleget. Azaz a jelek szerint a kormány már nem csupán hatósági árakat vezet be, de központilag szabályozott béreket olyan területen is, a magángazdaságban, ahol ehhez semmi köze!
A Fidesz-kormány célja itt is az, hogy a saját hibái miatti megszorítások terhét és felelősségét másokra, a vállalati szférára hárítsa, akárcsak az ebből adódó munkahelyi konfliktusokat. Ezzel nem csak az a baj, hogy
olyanba avatkozik bele, ahol nem lenne szerepe, de ösztönzés helyett tovább nehezíti a cégek munkahelyteremtését. Gondoljunk bele: ha egy amúgy is a válság hatásaival küszködő céget arra kényszerítenek, hogy nem csupán az idén, hanem az elkövetkező két évben is a rendelkezésére álló bértömeg jelentős részét extra emelésekre fordítsa, hogy ezzel a kormány lépéseinek negatív hatását kompenzálja, ugyan miből fog létszámot növelni?
Hab a tortán az a pofátlan cinizmus, amellyel - jókora késéssel - a Nemzetgazdasági Minisztérium az egészet indokolta. Fellegiék szerint az adójóváírás rendszerének kivezetésére a "társadalmi igazságtalanság megszüntetése" miatt van szükség! Eszerint úgy gondolják, az az igazságos, ha a magas keresetűek még többet, az alacsony bérű többség pedig még kevesebbet visz haza: ez a következtetés nem demagógia, hanem a Fidesz drasztikus jövedelem átcsoportosítási politikájának a lényege. Mintha
tavaly a választások előtt nem ezt ígérték volna... persze miért pont ehhez tartanák magukat?
Hogy a kép teljes legyen, a legújabb csomag, a bürokrácia csökkentését célzó tervezett lépések jelentős része is a munka világának konfliktusait fogja növelni. A már megszokott módszerrel a kormány egy látszólag másra hivatott csomagban rejti el a keserű pirulát jelentő intézkedéseket. Vélhetően a Fidesz is érezte, hogy túl sokat akar terhelni a vállalatokra, ezért kompenzációként
a munkáltatókat abszolút előnybe kívánja hozni a munkavállalókkal szemben, ez utóbbiakat megfosztva számos, az utóbbi húsz évben kikezdhetetlennek vélt és egyébként a nyugat-európai demokráciákban természetes vívmánytól. Az indoklás nélküli felmondás lehetővé tétele, a bérpótlékok nagy részének megszüntetése, illetve opcionálissá tétele, a heti munkaidő pótlékmentes meghosszabbításának lehetősége, a kötelező szabadság, a felmondási idő és a végkielégítés csökkentése - hogy csak a legfontosabb változásokat említsük - mind-mind a dolgozók kiszolgáltatottságát növeli és valójában mindenki rosszul jár vele.
Ha ehhez hozzávesszük a már korábban bejelentett terveket a munkanélküli és szociális ellátás szűkítéséről, a korkedvezményes nyugdíjazás megszüntetéséről stb., pontos képet kaphatunk arról, mire értékeli a társadalom döntő többségét a Fidesz. Orbánék azt gondolják, hogy ezt simán megtehetik, akárcsak azt, hogy
semmibe veszik az érdekegyeztetést, a dolgozói érdekképviseleteket - ezek az új alkotmányból is kimaradtak-, korlátozzák a sztrájkjogot stb. Nem számolnak azzal, hogy nem csupán hatalmas feszültségeket gerjesztenek, újabb konfliktusokat támasztanak, de kiiktatják azok normális kezelésének csatornáit is. A legnagyobb veszély ebben van: a Fidesz lépései egy amúgy is végletesen megosztott országban nem a sokat hangoztatott nemzeti egységet szolgálják, hanem a társadalom maradék összetartó erejét ássák alá.
HozzászólásokÖsszesen: 18 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
T. Kiegyensulyozott!
Az a 3% valójában 6.5% :)
"A szakember szerint ezt valószínűsíti, hogy ma Magyarországon az adóbevallást benyújtók mindössze 6,5 százalékától származik az szja-bevétel több mint 80 százaléka.." Ez adat valódisága pedig az Ön által is említett NAV ábráján egyszerű % számítással ellenőrizhető.Igaz,ehhez el kell olvasni a cikket...Csak a hitelesség kedvéért.További szép napot!
Hm T.Bloggolok olvasgatván igen csak /Phd/ közgazdászok véleménye sem oszlatna el mindent,ami van.Nos addig amig versenyképes termékeket nem tudunk elöállitani,értékesiteni!! Sajna minden csak vágyálom marad.Ázsiai kistigrisek pld nagyon jol feljöttek szellemi,mérnöki,tudománnyal.Ott sem nagyobb,jobb a Diplomások képzése,használhatoság,szakértelem,csak rá jöttek mit tudnak kezdeni.Sok közgazdász vitatkozik,mert más-másképen látják a megoldást! Nekünk nincs Nyersanygunk semmi,tehát ebböl kéne kiindulni talán. Azért a rendszerváltozás óta kitermeltünk 100 Db milliárdost,nekik összejött,mibúl,hogyan?? ök csendbe élnek,s hová tezsik pénzecskéjüket,,Hazánkban beruháznak,épitenek belöle közössen??Senki nem tudi!Az igazság talán kozépen van.
Krafterk, az Ön szempontjából bizonyára teljesen igaza van. A hirtelen nagy emeléseknek, legyen az verseny vagy állami szféra súlyos hatásai vannak. Más oldalról nem kevesen vannak a környezetemben akiknek nagyon is jó jövedelmük van, de csak a minimálbér után adóznak és fizetnek járulékokat. Ha a minimálbért eltörölnék vagy drasztikusan csökkentenék, akkor még annyival sem járulnának a közöshöz illetve még annyit sem adnának az alkalmazottaiknak. Persze az állami iskolát, egészségügyet, infrastruktúrát (utak, stb.) igencsak igénybeveszik.
Nem egyszerű meghatározni az optimális szintet.
kiegyensulyozott2011-04-28 12:53:33 #15.
"Krafterk ! Érdekes amit ír. Mi lenne, ha az állam eltörölné a minimálbér intézményét a versenyszférában "
én sem arra gondoltam, hogy a minimálbért mint olyat el kell törölni azzal nincs baj, azzal van baj, hogy az állam ill. a fidesz most a minimálbéren felüli béremelést akar kierőszakolni a cégektől, ami viszont már agályos! és tévedés ne essék, nem a melóstól sajnálom a pénzt, hanem felháborítónak tartom, hogy a kormány jobban mondva a fidesz dilletáns adópolitikája miatt, kell most ilyenekkel foglalkozni, miközben a kkv-k nagy többsége már eleve a tönk szélén van, és nem kevés olyxan cég van ahol ha végrehajtanák a fidesz féle + béremelést, lehet pár embert el kellene bocsátani emiatt, mert lehet csak pár ezer Ft ről beszélünk, de ha mondjuk ezt 10-20 alkalamazottnál kell végrehajtani, akkor bizony a járulékokkal együtt ez már eléggé húzós összeg lesz !
ami pedig az első fidesz kormány minimálbéres buliját illeti, arról meg mesélhetnék , mert én akkor bocsájtottam el pár embert, ill. az alkalmazottakkal közösen megbeszélve 4 órásra lettek bejelentve, mert nem bírtuk volna kitermelni a magasabb minimálbérrel járó bérre rakódó járulékokat! ezzel belekényszerítve engem is és az alkalmazottaimat a szürke szférába, és ezzel nyilván nem én voltam egyedül!
Krafterk ! Érdekes amit ír. Mi lenne, ha az állam eltörölné a minimálbér intézményét a versenyszférában ? Több forgatókönyv is lehetséges: 1: tovább csökkenne az SZJA bevétel, az alkalmazottak még jobban kiszolgáltatottak lennének
2: erőteljesen növekednének a KKV-k, több embert alkalmaznának
3: stb.
Azt hiszem ide már a képzett közgazdászok véleménye szükséges.
2011-04-27 21:51:30 #11.Tisztelt Kommentelők !
"Félreértés ne essék, senkitől nem irigyelek semmit, tőlem mindenki annyit keres amennyit akar, de hitelből megvalósított egyszeri és nagyarányú fizetésemelés nagyon visszaütött. A fokozatos, a versenyszféra által kitermelt emelés biztonságosabbnak tűnik. Emellett a progresszív adózás híve vagyok. Na persze nem a 0% - 40%"
mert a kormány által a versenyszférában kierőszakolt béremelés az nem fog visszaütni?!
csak elmesélném, hogy az első fidesz kormány regnálása alatt ugyan ezt játszották el, akkor a 25 e Ft minimálbért egy tolbvobnással 50 e Ft re emelték!!! nyugodtan utána lehet nézni hány kkv ment ajkkor tönkre, és hány ember lett munkanélküli!
egy piacgazdaságban az állam nem szólhat bele ilyen dolgokba!
a versenyszféra jelenleg nem tud magasab bért kitermelni, részben mert elveszítené a környező országokkal szebeni versenyelőnyét, másrészt mert nincs miből, a jelenlegi termelési volumen ezt nem teszi lehetővé, lehet itt mindenféle gdp és termelési növekedést vizionálni, de hiába ha nincs!
aztán lehet azt hazudni, hogy a versenyszférában az állam az új adórendszerrel ott hagyott egy csomópénzt a vállalkozóknál amiből lehet bért emelni és + munkahelyet teremteni, de ez se igaz, munkahelyet csak akkor lehet termeteni, ha nőne a termelés, és csökkennének a bérre rakodó járulék terhek, és valóban maradna pénz a kkv-nál amiből egyrészt fejlezsteni/bővíteni lehetne, de nem marad, mert még íg yis baromi magasak az elvonások, köszönhetően az új szja-val az költségvetési bevételekebne ütött rés miatt!
most aztán ezt a rést próbálja meg betömni a fidesz, és ráadásúl csak ötletelbnek, és minden egyes újabb lépéssel csak még nagyobb szart csinálnak, lásd az adófizetők 2/3-a nem hogy idén visz haza kevesebbet, de jövőre is kevesebbet visz majd haza, mert kivezetik az adójóváírást- arra hivatkozva, hogy így az elmaradó adminisztratív munkának köszönhetően több 100 milliárd spórolható meg! ami persze kamu, nem abból lesz a megtakarítás, hanem abból, hogy ezt az adójóváírást nem kapja meg a munkavállaló , hanem az állam zsebében landól ez kb havi 4000 e Ft/fő lesz számoljal kicsit, ha a bérből élők 2/3-ról beszélünk és abból indulunk ki hogy ma Mo-n 3 millió ember dolgozik hivatalossan, akkor az 2 millió *12*4000 e FT az + 96 milliárd Ft ha jól számoltam!
és perzse ebben az a szomorú, hogy ez csak azon bérből élőket érinti akik az átlagos bérkategóriába tartoznak, míg azok akik eddig is magasabb bért kaptak, azokat nem hiszen ők eddig sem írhattak jóvá, de ezzel szem,ben ők most 16%-al adóznak és gyerekenként 33 e Ft írhatnak jóvá, ez egy orbán viktro szintű keresettel rendelkező esetében ha van 3 gyereke, akkor 130 e Ft kb + az új szja kulcsból adódó plusz jövedelem, ami összeségében 500 e Ft + jelent míg ezzel szemben a 290 e Ft bruttó keresetűeknél ez - kb 3000 Ft minusz
és a 3 gyerek után jár max 27 e Tt a 130 e Ft vel szemben ez pedig nem kevés feszültséget szűl !
de ami a lényeg, hogy a versenyszférát béremelésre kényszeríteni úgy hogy nincs mögötte valós termelési és bevétel növekedés , ad abszurdum!
Nos mindenki azt kapja mit megérdemelt!! Voksolgatok,szavazgatok Orbán csapatát akarták,megkapták.Különben is minnél kevesebb szavazo nyitja ki száját annál jobb.Szabadság csökkentés,potlék elvonás,gyogyszer elvonás/Támogatás/ Hamburger-Cigi adó hát nem jó ez minket mindentöl??Élettöl megvédeni,helyettünk gondolkozni??Ez a jelen!!! A jövöt a Nép dönti el ha akarja,tudja.
Engem is felháborít, felháborított mindig is a 300 ezer Forintos leszázalékolás.
Hosszú éveken, évtizedeken át a kutyát sem érdekelte. De ugyanennyire felháborít hogy valaki az íróasztal mellett eldönti, hogy 150 ezer a lógós. Megint egyszer a fűnyíró elv? Ennyire jól tudja ? Akkor eddig miért kussolt?
Mint hogy előre lefogadom, egyetlen nagyhatalmú doki bácsi vagy néni, aki ebből rózsadombi házat vett, nem fog lebukni!
:-((((
Tisztelt Kommentelők ! A 80% - 3% arányt a Világgazdaság internetes portálja hozta le, link: http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/az-szja-80-szazalekat-az-orszag-3-szazaleka-fizeti-meg-341094, az adatokat a NAV-ra hivatkozva publikálták. Amennyiben a NAV adatai hibásak, úgy én is tévesen állítom rájuk hivatkozva.
Félreértés ne essék, senkitől nem irigyelek semmit, tőlem mindenki annyit keres amennyit akar, de hitelből megvalósított egyszeri és nagyarányú fizetésemelés nagyon visszaütött. A fokozatos, a versenyszféra által kitermelt emelés biztonságosabbnak tűnik. Emellett a progresszív adózás híve vagyok. Na persze nem a 0% - 40% felállásban, ahogy az elmúlt években volt.
DE: a környezetemben jó páran nem fizetnek rendesen egészségügyi és nyugdíjjárulékot, valamint adót sem. Presze az "ingyenes" állami egészségügyi ellátás és iskolai oktatást, az infrastruktúrát elvárják, és közben mindig szidják az aktuális kormányt a szegény kisember nehézségeire hivatkozva.(cigire, sörre mindig futja)
Most találkoztam két "rokkant nyugdíjas" ismerőssel, a korsó söröket vidáman bírják egész nap, de munkát már kevésbé. Velük már nem tudok szolidáris lenni és vidáman fizetni a 40 % SZJA-t.
kiegyensulyozott!
"Amikor különböző külföldi ismerősöknek azt mesélem, hogy Magyarországon eddig az SZJA 80 %-át az adózók 3 %-a fizette be, nagyon hitetlenkedő válaszokat kapok,"
Mert ez igy nem is igaz!
Ugyanis 1200 milliárd az éves SZJA bevétel és a 3 millió munkavállaló közül a 3% 90 ezer fő.......ennyire nem magasak nálunk a bérek!
Úgy látszik a bűvös 2/3 itt is megjelenik! Ennyien fizetik a felső harmad plusz jövedelmét. Természetes, hogy a munkáltatók képviselői örömmel üdvözlik a várható változásokat, hiszen könnyebb megszabadulni a plusz létszámtól, vagy az esetleg visszabeszélő alkalmazottól. Kevesebb lesz a túlóra, ha a heti munkaóra "szabadon választott" lesz.
Nem kell műszak pótlék, majd átalakítják a munkarendet.
Lehet, hogy valamelyik idősebb képviselőnek eszébe jutott a sok évtizeddel ezelőtti szabadság számítás? 11 nap alap, majd 2 évenként plusz 1-1 nap. Húsz év után el is jutott a dolgozó a 20-21 napig.
A szabad szombat még megmarad???
Miután már az Üzemi Tanács sem lesz kötelező, a munkavállalókat valóban csak a Magasságos Atya Úristen fogja védeni, ha lesz rá ideje!
Sajnos rettenetes helyzetbe hozza a fidesz az embereket és fenáll a veszélye,hogy az EU-ból is kiteszik az országot!
Reménytelen jövőkép egyértelmű lépni kell!! fideszes a fiuknak a hatalomból végleg el kell tünni!!Itt az a fontos minél elöbb mert
csak értelmetlen lépéseik vannak kiközősitik országunkat senki sem áll szóba velünk pedig a lakosság 1/3-sem áll már melettűk csak a választási hibát!!?? most helyre kell hozni sürgössen!!
kiegyensulyozott A nagy béremelések 50% a közalkalmazottoknak netto 50000ft ra jött rá ezekután hazalehetett vinni 80000ft és ez 50-60 évesen. Sajnálja? Ezek mind nettó.Elhiszem makró gazdaságilag nem volt jó,de élni 50000ft-ból nem lehetett. Most is hazavisz nyugdij elött álló 80000ft. Nos ezekböl a fizetésekböl szed le Orbán.Általában mindig a kiskeresetűkön csattan az ostor,meddig még?Ez a kormány annyi mindent rosszul csinált,hogy az párját ritkitja és érdekes mégis a sok de csökkenö fidesz szavazoknak ez jó,lelkűk rajta.
Kedves kiegyensulyozott ne köntörfalaz neked minden oké!
Kb. az alábbi szösszenetből ki hozható hol és milyen
társadalmi státuszt gyakorolsz.
A többi blabla,pótcselekvés.
A szakszervezetek jogállását törvény szabályozza.A Fidesz első érájának idején lett volna mód változtatásra-nem tették.Egyébként azokkal a munkavállalói érdekvédőkkel kell tárgyalnia,amilyeneket a munkavállalók választanak.Még jó,hogy nem a saját embereiket ültetik oda is.Egyébként úgy tudom,az egyházak is kapnak állami támogatást-az nem baj?
Az"oszd meg és uralkodj" a Fidesz sikerre vitt politikája.A bűnbakképzés,az utálkozás találkozik sok ember szándékával.Mennyivel könnyebb a másikat hülyének,gyalázatosnak,szemétnek/szabadon választható/titulálni,mint saját magunkat kritikusan szemlélni!
Sokszor leírtam,megismétlem:ebben az országban az történik,amit mi-közel 10 milliónyian-ilyen olyan szándékból és indíttatásból hagyunk.Immáron 20 éve.
kiegyensulyozott!
Kár elmesélni a külföldi ismerősöknek, amit leírtál (80 % és 3%, mivel ezzel rendesen félrevezetted őket. Mert hogy nem igaz. Csak számolni kellene egy kicsit: a közszférában dolgozók (tűzoltók, egyészségügyiek, pedagógusok, rendőrök, tisztviselők, stb.) fizetését a versenyszférában dolgozók adójából (SZJA és ÁFA, valamint a többi címen beszedett adó) fizetik. Amit a közszférában dolgozók adóznak bármilyen címen, az csak visszafizetése a piacgazdaságban dolgozók adójából, valamint a nyugdíjasok fogyasztása után befolyó ÁFA-ból kifizetett bér egy részének, nem plusz bevétele az államnak. Ha ismernéd a költségvetési számokat, tudnád, hogy lehetetlen lenne az az arány, amit leírtál. Nem beszélve arról, hogy épp a tehetősek kerülték meg - elnézést a kivételektől - a tisztességes adózást a különféle kiskapukkal.
Hogy mi lenne a szimpatikus a különadók helyett? Hát nem az, hogy a jól vagy jobban keresők még többet vigyenek haza, és még családi kedvezményt is kapjanak, miközben a kiskeresetűek kevesebbet keresnek, nem tudják kihasználni a családi kedvezményt, és még az infláció (KSH: 2011. végére 5,1 %) miatt is veszítenek.
Lehet persze kényszeríteni a közintézményeket a bérek emelésére - miből is? Természetesen a többiek adójából.
Lehet kényszeríteni a versenyszférában dolgozó vállalkozásokat, hogy emeljék a béreket, és ezzel kompenzálják az adórendszert, csakhogy: ha annyival emelik a béreket, hogy legalább senki se járjon rosszul a tavalyi évhez képest, akkor a munkavállaló egyetlen forinttal sem visz haza többet, mint tavaly, a munkáltatójának ez a járulékokkal együtt többlet teher - gazdasági teljesítmény növekedése nélkül!!!, csak az állam jár jól, mert a különbözet persze hozzá folyik be.
(És csak zárójelben: az átlagkeresetűek SZJA-ja csak 1 %-kal csökkent, viszont ugyanennyivel nőtt a nyugdíjjáruléka, viszont az adójóváírás csökkentése ill. kivezetése miatt nőtt a vesztesége.)
- Amikor különböző külföldi ismerősöknek azt mesélem, hogy Magyarországon eddig az SZJA 80 %-át az adózók 3 %-a fizette be, nagyon hitetlenkedő válaszokat kapok, többen úgy reagálnak erre, hogy ők bizony azonnal elhagynák azt az országot .....
Tehát bőven itt volt már az ideje, hogy mindenki kezdjen el adót fizetni, és cserébe meg követelje a minőségi szolgáltatásokat (utak, óvodák, iskolák, stb.) Nem mintha egyetértenék az egykulcsos adóval, de azoknak akik fizettek eddig azoknak a 40% igencsak demotiváló volt.
- A kormány helyébe csak a legitim szakszervezeti vezetőkkel (tagság befizetéseiből) egyeztetnék, a korrupt, állami alkalmazásban álló (MÁV) szakeszervezeti vezetőkkel szóba sem állnék.
- Valóban nem túl piackonform és nem túl szimpatikus a különböző gazdasági társaságokra (bankok, stb.) kirótt különadó, de helyette mi lenne szimpatikusabb ? Csökkenteni 20-25 %-al az állami alkalmazottak fizetését és a nyugdíjasok nyugdíját úgy mint Romániában tették ? Vagy emeljék meg a versenyszférában dolgozók (és ezáltal primer adóbefizetők) adóját 60 %-ra ? Itt csak rossz és rosszabb megoldások vannak, hála a korábbi kormányok adósságnövelő kedvének. Már annyira felborult az aktívak és inaktívak aránya, és azon belül az az adóbefizetők és adóelkerülők aránya, hogy csak ilyen non-konform drasztikus lépésekkel lehet előre menni, legalábbis egy ideig.
- utána megint lehet szavazatot vásárolni 1x havi nyugdíj, 50-100%-os fizetésemelés az állami alkalmazottaknak igeretekkel és majd a gyerekeink és unokáink fizetni fogják, lelkünk rajta
ROHADJANAK MEG!!!