Még a vártnál is rövidebb életű lesz a néhány hete sebtiben összehozott és elfogadott 2013-as költségvetés. Sajtóértesülések szerint két héten belül újabb verziót állít össze a kormány, de borítékolható, hogy még az sem lesz az igazi: szakértők szerint olyan drasztikus módosításokra van szükség a hiánycél tartásához, amelyek a jelenlegi gazdaságpolitika kulcselemeinek feladását követelik.
Úgy tűnik, nem jött be Orbánék taktikai húzása, hogy a jövő évi büdzsé páratlanul gyors és nyilvánvalóan túl korai elfogadásával kész helyzet elé próbálják állítani az IMF-EU-EKB-delegációt, és ezzel erősítsék tárgyalási pozícióikat. A Fidesz-kormány megszokott módszere, hogy
a teljes pályás letámadás jegyében kezdetben olyan pozíciókat foglal el, amelyek mindenben az ő céljaiknak megfelelő, viszont a többieknek elfogadhatatlanok. Ebből engedgetnek aztán pávatáncot járva, trükközve, a másikat félrevezetve, ahogy azt a kormányfő maga mondta. Az unióval folytatott harcban bevált gyakorlat - lásd például médiatörvény, jegybanktörvény, egyházi törvény, bírói rendszer átalakítása stb. -, hogy a közös értékeket és szabályokat sértő rendelkezéseket előbb elfogadják, aztán a heves kritika és az ellenünk indított kötelezettségszegési eljárások hatására némileg módosítják azokat, de a lényeg megmarad.
Ugyanez volt a cél a büdzsé gyors átzavarásával a parlamenten, de a hiteligényünkről tárgyalók sem most léptek le a falvédőről: egyrészt szigorú szakmai feltételrendszer alapján működnek és óriási tapasztalatokkal rendelkeznek, másrészt már kiismerték Orbánék kurucos taktikáját, azaz nem hagyják átverni magukat. Bár a hiteltárgyalások első fordulójáról hivatalos információt nem közöltek, a kiszivárgott hírek szerint
a Valutaalap és az EU képviselői nem hatódtak meg a költségvetéstől és a magyar kormány igyekezetétől. Rendkívül széles körben tájékozódtak, alapos előkészítő munkát végeztek, és ezután alakították ki véleményüket.
Hogy pontosan mit, nyilvánosan nem közölték, de részben az előzetes állásfoglalásokból, részben a fejleményekből kirajzolódnak a fő vitapontok. Ezek egyik legegyértelműbb eleme, hogy az IMF és az EU teljesen tarthatatlannak tartja az elfogadott jövő évi büdzsét, lényegében a hazai szakértőkével megegyező érvek alapján:
a tervezett növekedés irreális, a bevételek jelentős része megalapozatlan, nyoma nincs a szükséges szerkezeti átalakításnak stb. Kalkulációik alapján, a várható trendeket és a realitásokat figyelembe véve a hiány jövőre a rögzített 2,2 százalék helyett 4 százalék fölé várható, ami legalább 600 milliárd forintos eltérést jelent.
Ennek legkirívóbb elemei a 300 milliárdos, a költségvetéstől függetlenül meghirdetett munkahely-védelmi program, a hatékonyabb adóbehajtástól remélt 160 milliárdos többlet, a 100 milliárdos kamatmegtakarítás, valamint az MNB-t terhelő tranzakciós illetékből várt 120 milliárd.
A kisvállalkozásokat segítő köztehercsökkentés jó dolog, viszont egy fillér valódi fedezete sincs a büdzsészámokban. A hatékonyabb adóbeszedéstől illúzió jelentős összeget remélni, lehetetlen egyik pillanatról a másikra megváltoztatni az általános adómorált, ami pedig a tranzakciós adót illeti, a kormány számára is világos, hogy azt az MNB-re kiterjeszteni egyrészt ellenkezik az uniós szabályokkal, másrészt valódi többletbevételt nem jelent. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a tervezett 1,6 százalékos növekedés helyett szakértők maximum 1 százalékot látnak elképzelhetőnek, sőt az idei visszaesés miatt a bázis is alacsonyabb lesz, mint amennyivel a kormány kalkulált, láthatóan hatalmas lyuk tátong a 2013-as költségvetésen.
Ezt Orbánék is jól látják, ahogy azt is, hogy ugyanezekkel a számokkal nem várhatják szeptemberben a hiteltárgyalásokat. Helyzetüket nehezíti, hogy ugyancsak szeptemberben külön uniós delegáció is érkezik a tervek felülvizsgálatára, és az eddigi jelzések alapján tarthatatlannak fogja minősíteni a hiánycélt és korrekciót fog sürgetni.
Reális a veszélye annak, hogy felélénkül az ellenünk folyó túlzott deficit eljárás, ami végképp kudarcra ítélheti a hiteltárgyalásokat és durva pénzpiaci hatásokkal járna. A kormány elébe akar menni mindennek, ezért írja át a csupán néhány hete elfogadott jövő évi büdzsét, azt remélve, hogy ezzel lépéselőnybe juthat.
Az új tervezetben állítólag már nem szerepel az MNB tranzakciós illetéke, és a munkahely-védelmi program fedezetét is megtalálják. Ez jól hangzik, a baj csak az, hogy
a már említett, hiányzó 600 milliárd az eddigi unortodox eszközökkel már nem pótolható, ekkora bevételi többlet egyszerűen újabb sarcokkal már nem teremthető elő. A vállalatok és a lakosság a teherbíró képességének határán áll, jelzi ezt a gazdaság teljesítményének visszaesése, a beruházások zuhanása, a fogyasztás csökkenése. Az adóztatás további növelése már olyan lefelé menő spirálba döntené az országot, amelyből hosszú távon is nehezen tudnánk kimászni.
A korrekcióhoz elengedhetetlen a kiadások jelentős csökkentése, mindenek előtt az államgépezet költségének lefaragása, a pénznyelő állami cégek gyökeres átalakítása, ami elképzelhetetlen átfogó szerkezeti reformok nélkül. Mindez még jó szándék esetén is megoldhatatlan rövid időn belül, azaz jövőre a pénzügyi hatása még korlátozott lenne, arról nem is beszélve, hogy a szükséges koncepciónak még nyoma sincs.
A hiányzó források előteremtéséhez a Fidesz rákényszerülhet hozzányúlni eddigi adópolitikája alapelemeihez, az egykulcsos adóhoz és a csökkentett társasági adóhoz.
Ha ezt megtenné, azonnal pótolná a hiány oroszlánrészét, persze egyben feladná azt, amire eddig leginkább hivatkozni tudott.
Orbánék feloldhatatlannak tűnő dilemma előtt állnak, saját szempontjukból jót lépni nem tudnak: vagy visszaveszik az adóajándékot a felsőközéposztálytól, vagy konfliktusokat gerjesztő strukturális reformba fognak, vagy tovább terhelik a cégeket és a lakosságot, esetleg ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Ha továbbra is mismásolnak és semmit nem változtatnak, nem az a kérdés, lesz-e IMF-hitel, hanem az, mikor válik finanszírozhatatlanná az ország, és mekkorát fogunk zuhanni mindannyian.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 40 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A megjelent KSH adatok tükrében ez oka fogyott hir,reagálhatatlan.
Sajnos az az érzésem lesz Orbánnak erre a problémára is forgató könyve, más kérdés mi mit fogunk szólni hozzá. A magam részéről is látok még némi puffert, még ebben az elátkozott helyzetben is, de le nem írom az Istennek sem, ha mindenki jól figyelt egyszer Orbán már tett erre vonatkozó megjegyzést. Ebből is látható volt, hogy már a kezdet kezdetén tudták, hogy rossz úton járnak, egyszerűen a legaljasabb módon hazárdíroznak a nép bőrére, evvel a végsőkig feszítve a húrt. Orbán vitézlésére mindég is ez volt a jllemző.
Bizony jót lépni ??? Megtette már a saját retyerutyájának, a Fideszeseknek, a Fidesz cégeknek stb.Ennek a lényege: , harminc évesen ne legyél senki, ne legyél nyugger , ne legyél beteg, ne egyél , s ne élj , mert ezek mind pénzbe kerülnek, s elveszik a tisztelt Fidesz urak még nagyobb lehetőségét a pénz lenyúlásához.... Tehát az a jó lépés ha másoktól elvesz és a saját zsebet tömi !!!!! Ahhoz , hogy erről lemondjon azért, hogy az államháztartás hiánya ne lépje túl a megengedettet, ne kívánja senki , mert akkor nemzet áruló , magyar ellenes, nemzet ellenes, még akkor is ha nem az Urálon túlról jött. Ha meg onnét származik , akkor meg kötelessége engedelmesen minden vagyonát és életét felajánlani a Fidesznek !!!! Tovább folyik a ci.....ny tánc s azt akarja valaki a Fidesz vezetőségéből, hogy minden magyar állampolgár azt táncolja , amit ő akar, sőt még az IMF. is tegye meg, sőt az unió ..... Kellett ez nekünk ???? Igen !!!! mert oda szavaztátok őket. Most hát pofa be, ezt is már egyéni indítvány-ként be terjesztették, s megszavazták.... De mégsem értetek vele egyet , akkor szavazati jogot sem kaptok.....
Ezek a Nemzeti Bank lenyúlására játszanak,addig meg úgy csinálnak mintha csinálnálak valamit. Mi meg a partvonalról kiabálunk be szemüveget a Bírónak/ O.V./
Hallom a rengeteg "nézőt" kiabálni k.....ya Anyátokat.
öszike132012-08-09 16:14:10 #35
Kata2 még mindig mámorban fetreng, lásd korábbi versikémet :)
Akár Orbán is mondhatná a klasszikussá vált szavakat : "...elkúrtuk, nem kicsit nagyon... Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint..."
Hát Fideszes barátaim ez bizony így van. Nektek is sikerült ! A Vezér és fegyverhordózója megcsinálta ! El kellett kúrniuk a költségvetést !
Ezt akarta a fülkeforradalmi csendes többség. Orbán egyszerüen nem tehet mást, végre kell hajtania a közakaratot !
Elment imadkozni a vezerert.
Pedig, naggggyon hiányolom pl. Kata2 asszony társam ``felemelö`` közlendöit...
damika!
szerinted tisztességes `` játékos``?
Nem csak ide nem jonnek, hanem a tobbi rajuk nezve kinos cikkekhez sem:
Pl: 130 millioba kerult a kozmedia...
Szazmillioert adtak tanacsot a miniszteriumoknak...
Stb , ilyen cikkekhez nem szoktak hozzaszolni, nincs emutnyocev..
Most felvágok: Általában igazam szokott lenni. Sajnos.
SZar amik a fagyi visszanyal!Talán nem tanácsadó társaságokat kellett volna több száz millióért alkalmazni, hanem a gazdasághoz értőkkel konzultálni.Több közgazdász időben szólt. Sebaj, költségvetést két hosszú éjszaka alatt lehet csinálni.Növelni kell a bevételeket, ja ,hogy újabb adót már nincs kire kivetni,mert a végén ez a sok félázsiai fellázad, akkor csökkentsük a költségeket, ja, hogy az meg a műdödőképességet veszélyezteti.Szegény miniszterelnök úr nem is tudja melyik ujját harapja meg, mert azt nem szeretné ami neki a legjobban fáj.Sajnos a gazdaságban nem elég a duma, oda szakértelem is kellene.Igaza van Hajcihőnek, hol egy relatíve független szakértő kormány egy európai szabású miniszterelnökkel?!
Csak jelzem - immár harmadszor - hogy a mi kis hivatásos provokátoraink nem merik betenni ide a lábukat.
Úgy látszik, nem kaptak kellő eligazítást, hogy ezekre a dolgokra mi is a hivatalos válasz!
De pocsék életük lehet!
Mindjárt elsírom magam!
Ha valaki most áll a pályaválasztás előtt bátran javasolnám neki , irány a Retusálási Egyetem .
2 év múlva belepusztul majd , annyi munkája lesz .
tapasz13-#26
Menekülés esetére jó lesz alteregónak, mint anno a Géniusznak...
Ebből a Farkas Flóriból nagy ember lesz -egyre jobban hasonlit a miniszter elnökhöz.
Kuszaszemű és Pávatáncos már csak olyat tud kitalálni, amit saját maguk sem hisznek el, de lassan a fidesz hívők sem.
Ideje lenne bevallaniuk, hogy sem 2006-ban, sem 2012-ben sincsenek még felkészülve a kormányzásra.
Pedig lett volna idejük makrogazdaságtant, banktechnikát, demokráciát, illemet tanulni
Jé! Még mindig nem jöttek ide a mi jobboskáink megmagyarázni a megmagyarázhatatlant!
Miért is?
őszike 13!
De hát akkor hamiskártyás, nemde?
Orbán már másod ízben játsza el az országgal azt, hogy durichmars lap van a kezében, és abból játszik betlit.
Szántszándékkal.