Hetilap kereső

Buják Attila írása

Hamarosan átalakul a hazai közfoglalkoztatás rendje. A munkanélküli-segély (álláskeresési járadék) ideje tovább csökken, 90 napig folyósítható. Ugyanakkor közmunkások hada lepi el a magyar pusztákat, a minden ponton bevethető, mobil munkahadsereg. Katonái – a helyi jegyző behívójára – egységesek és fegyelmezettek lesznek. Bárhol felvonulnak a stadionépítéstől a gátakon át a mederkotrásig, árvácskaültetésig, hogy el ne veszítsék 28 ezer forintos szociális segélyüket. Újdonság a rendszerben a „közmunkás-minimálbér” és a folyamatos őrszolgálat, a (nyugdíjas) rendőrök logisztikai célú bevetése. Indul tehát a magyar New Deal, a tömegépítkezések kora. BUJÁK ATTILA írása.

Milton Friedmannt egyszer végigvezették egy afrikai „munkahelyteremtő” gátépítésen, ahol több százan lapátolták a földet. A munkát a buldózer két nap alatt elvégezte volna. A közgazdász meg is kérdezte: miért lapátolnak, miért nem használnak gépeket? Mert így több ember foglalkoztatható. „Igen? Akkor miért nem dolgoznak kiskanállal?”

A Népszabadságban nemrég felidézett történet az új orbáni közmunka-koncepció nagy dilemmája. Lehet-e értelmes (köz)munkát végeztetni a szakképzetlen, leszakadt tömeggel? A fülkeforradalmárok válasza: csak egyféleképpen. Katonás rendben, belügyi és közigazgatási erő-összpontosítással, a nagy munkástömegek mozgatására alkalmas logisztikai szervezéssel, no meg kemény szankciókkal. És az Orbán által gyakran emlegetett „nem huszonegyedik századi technikák” bevetésével. (Ásó, kapa, talicska.)

A kulcsfogalom januártól a „rendelkezési állomány”. Rendelkezési állományban áll minden munkaképes korú, egészséges, közmunkára kötelezhető természetes személy, aki huzamosabb ideig szociális segélyben részesül. Nem közömbös, hogy az illető – ha kell – a családtól hosszabb időre elszakítható. Új eleme a pintéri rendeletnek, hogy a törvény korábban „emberiességi feltételekhez” kötötte a felajánlott munka elfogadását: legfeljebb egy fokozattal lehetett alacsonyabb szintű, mint a közmunkás képzettsége. Mérnököt, tanárnőt nem nyomhattak be szemétszedőnek, erdőtelepítőnek. Ez megszűnik. Mindenkit vihetnek.

– Csak halkan jegyezzük meg – mondja Szikra Dorottya, a szociálpolitika kutatója –: ez még szerencse is a szerencsétlenségben. Az értelmiségi kényes. A tudat, hogy a magasan kvalifikáltakat, a „jobbakat” is vihetik, általános felháborodást keltett. Önkéntelenül odafigyel a sajtó. Engem is? Csak nem?!

Vecsei Miklós (Máltai Szeretetszolgálat) maga is látott ötvenes nagymamát, aki sírva kérlelte a munkafelügyelőt: az utcán ne kelljen söprögetnie, arra járnak az unokái. Hadd maradjon „kerítésen belül”. De nem bújhat mindenki fedezékbe.

A közmunka nem romaügy. Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője mondja: ma már csak fikció, hogy a közmunkatörvény az elmaradott régiókban élő romákat érinti.

– Vidéken nincs akkora különbség romák és leszakadt magyarok között, mint amekkorának Budapestről látszik.
A sajtó szerint a Fidesz szegényrendészeti terveit jól körülhatárolható célcsoportra szabták. Az izmos, fiatal, dinamikus, „tesztoszteronnal” feltöltött, deviáns roma polgártársainkra, akiket a jegyző – ha úgy tartja kedve – a „munkafalvakba” deportálhat.

– Ez nem igaz – mondja Köllő János közgazdász, a téma kutatója. – A tartósan segélyre szorulók körülbelül kétszázezren vannak. A roma népesség lélekszáma nem haladja meg a hatszázezret. Ha ebből levesszük az öregeket, gyerekeket, anyákat, betegeket, marad a négyszázezres létszám. A fele férfi, harminc százalékuk dolgozik, vagy nem kap szociális segélyt. Nehezen tudjuk megbecsülni, mekkora a közmunkára kötelezhető romák száma, de az arányuk bizonyosan nem haladja meg a negyven százalékot.
Tévedés tehát azt hinni, hogy az új közmunkarendelet csak a romákat sújtja, ahogy a Jobbik ideológusai (a rendelet kiprovokálói) várják. Lehet „jobbikosan” fogalmazni: a terv „mélyen magyarellenes”.

Ezt bizonyítja a gyöngyöspatai közmunkapróba is, ahol a modellt épp tesztelik. A Pintér-féle T/3500-as kormányzati „dühkitörésből” született, a patai balhé után. („Csináljatok má’ valamit!”) A Gyöngyöspatán és környékén szerveződő közmunkaegység az orbáni munkahadsereg első osztaga. Szikra Dorottya mondja: az „igények felmérésekor” azonnal kiderült: a kvóta alá eső segélyesek nagy része – szégyen ide, szégyen oda – nem roma. Mire a munkát kiadták, a nem romák felszívódtak. Mindenki igazolt magának valamiféle egzisztenciát. Rokont, üzlettársat, alkalmazást, bedolgozást. Még a segélyt is veszni hagyták, csak ne kerüljenek a „közmunkáscsoportképre”.

A Pintér-féle rendelet a tehetetlenség, a kapkodás gyümölcse. Jobbra is sújt, balra is vág. „Dolgozzon a cigány (valamit), ne mondják, hogy felmarkolja a segélyt”, de mivel „természettől hamis”, rendelünk mellé néhány rendőrt, nyugdíjas munkafelügyelőt. Így kerek a világ.

Egy mérnök vállalkozó számítást végzett a debreceni futballstadion várható építőiről. A négy–egy arány azt jelenti, hogy 4000 közmunkáshoz társulna 1300 rendőr. A beregi víztározónál 8000 közmunkás mellett 2500 rendőr állomásozhat. A rendőr persze nem is annyira rendőr. „Logisztikai feladatot lát el.” Nagyon érdekes kivitelezést látunk: valóban „múlt századi technológiát”, ahogyan Orbán fogalmaz.

A közmunka (egyáltalán, a szociálpolitika) belügyi hatáskörbe rendelése Szikra Dorottya szerint „olyan gondolat, amelytől padlót fog az ember”. Íme, egy ország, ahol a belügyminiszter foglalkozik a munkanélküliséggel. Ez kriminalizálja az ügyet.

A munkaügyi és szociális tárcát megszüntették. Nagy kérdés, mi lesz a munkaügyi központokkal. Mi a dolguk, ha feladatuk a belügyhöz kerül? Herczog László, a Bajnai-kormány volt minisztere még rajta tartja a szemét volt tárcájának maradékain.

– A munkaügyi szervezetektől átigazoltak egy csomó embert, nem tudni pontosan, hova. Talán a belügyhöz is – mondja.
A munka ügyét tehát lassan kivonják a „munkaügy” alól.

Vecsei Miklós javíthatatlan optimista és alkatilag jóindulatú.

– Elfogadom, hogy Pintér miniszter csapata állt fel a leggyorsabban, ez a legütőképesebb tárca. És szegényügyben kétszer ad, aki gyorsan ad (munkát).

Lehet, hogy Vecsei Miklós valóban jóhiszemű. Az előzmények – és a történelmi előképek – ismeretében állítjuk: a Fidesz szegénypolitikájában kezdettől megjelennek bizonyos rendpárti, népnevelő tendenciák. Nem tudni, ki hívta fel a figyelmet a programadó címre: „A Nemzeti Munka Terve.” Ilyen már volt, ez lejárt lemez. 1932-ben Gömbös Gyula 95 pontjának (A Nemzeti Munka Terve) 45. pontja a munkanélküliség ügyének szentel egy mondatot: „Munkaképes emberek munkanélküliség címén való segélyezésének elvi ellenségei vagyunk, s a munkanélkülieket csak munka ellenében támogatjuk.” A munkanélküli tehát önhibájából munkanélküli. Voltaképpen tunya. Valaki (aki ismerte és olvasta a gömbösi programot) szólhatott, mert a korábbi címet átigazították Magyar Munka Tervre. De a szelleme változatlan: „A munkanélkülieket csak munka ellenében támogatjuk.” Ez már orbáni elv. Szikra Dorottya szerint érthető, ha az Orbán-kormányzat tagjai párhuzamot látnak önnön nemzeti küldetésük és a gömbösi gondolat között. Ez számos ponton tetten érhető. A közigazgatás lerohanása már lezajlott.

Nem csoda, hogy az új közmunkarendszer büntetőfeltételekkel indul.

– Korábban a felajánlott közmunkát akkor kellett elfogadni, ha bizonyos feltételeknek megfelelt – sorolja Köllő János közgazdász. – Maximum egy fokozattal lehetett alacsonyabb szintű, mint az illető végzettsége. Érettségivel nem kellett vasúti síneket krampácsolni. Ennek vége. Durva feltétel, hogy ha valaki visszautasítja a jegyzői felszólítást, s nem áll ki a közmunkára, a segélyből három évre kizárható. Elképesztően aránytalan büntetés.

Ezt állítja Herczog László is. Az unió megfelelő hivatalaiban állítólag „felmerültek bizonyos aggályok”, miszerint a magyar közmunkarendelet kimeríti a kényszermunka fogalmát, amelyet a nemzetközi egyezmények tiltanak.

Talán ennél is nagyobb baj a létfenntartás kényszere. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy havi 28 ezer forintból feketemunka nélkül meg lehet élni. Ha a munkanélküli megegyezett a gazdával, a kőművessel, hogy culágernek, gyümölcsöt szedni áll, s jön a közmunkabehívó, választhat: ugorjon a segély, vagy éhezzen inkább a család. Czomba Sándor munkaügyi államtitkár meg is próbálta a három évet egy évre „levetetni”, hiába. Átment a frakción.

A Bajnai-kormány idején a közmunka díjazása még a minimálbér „csúcsait ostromolta”. (92 ezer forint most.) Orbánék bevezetik a „közmunkás-minimálbért”. 63 ezer forintnál közmunkával nem lehet többet keresni. A korábbi feltételek között szerepelt, hogy ha a munka elszólít a családtól, nem kötelező elfogadni. A családbarát kormány ilyen kifogást már nem vesz figyelembe.

Térjünk vissza a kezdetekhez: a friedmanni lapáthoz-kiskanálhoz. Mennyibe kerül a közmunka? Hoz-e hasznot? A közgazdászok szerint a közmunka költsége meghaladja a bérköltségeket, a becslés szerint harminc százalékkal. Ez áll az árvácskaültetésre, a parkszépítésre is, amihez nem kell más, mint kapa és gereblye. A mélyépítési, építőipari munkák (tereprendezés, víztároló, mélygarázs, stadion) eszközigényesek, és a költségeik is veszedelmesek. Ha nem akarjuk, hogy teljes abszurditásba forduljon az ügy, az államnak a zsebébe kell nyúlnia.

– Nem tudom, ugrándozna-e olyan stadion lelátóin, amelyet közmunkások emeltek csákánnyal, vakolókanállal – kérdi a közgazdász.
A debreceni publikum majd kipróbálhatja.

Vecsei Miklós szerint a közmunka válasznélküliség.

– Minden kormánynak vannak nagy álmai – mondja a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa. – De aki ért a dologhoz, tudja: ezek az álmok csak Potemkin-falak.

Mennyi az annyi?

Az államférfiak sűrűn nyilatkoznak. A helyzet ettől zavaros igazán. Orbán 500 ezer közmunkásról beszél, a Magyar Munka Terv 125 ezer és 250 ezer fő közé teszi a létszámot, majd Orbán 400 ezer közmunkást vizionál. Melyik adatnak higgyünk?

Köllő János szerint a bizonytalan nyilatkozatok miatt a témával foglalkozó szakemberek csak a költségvetés számaiból indulhatnak ki. Ott 132 milliárdot látunk beírva. De mire is? Tartalmazza-e a felügyelők bérét, az önkormányzati apparátus fizetéskiegészítését és a 140-150 ezer közmunkás illetményét? Ki tudhatja? A büdzsé úgy rendelkezik, hogy „fejlesztési és a dologi költségekről” a kormány gondoskodik. Nem derül ki, miből.

– A terv nagyszabású – mondja a közgazdász. – Annyira nagyszabású, hogy a lehetőségeket meg sem közelíti. Nem tudjuk, mi lesz ebből, de talán jobb, ha bele sem gondolunk.
Pénz nincs – új szigorítások vannak. Időközben egy pontosító rendelet született. Az jogosult szociális segélyre, aki a megelőző évben legalább harminc napot dolgozott, amit közmunkával is összeszedhet. Lendületes ösztönzés. Tízezrek fognak úgy maradni, hogy nem lesz meg a harminc napjuk – és a 28 ezer forintjuk. Ha komolyan vesszük az új feltételt, annak tragikus következményei lesznek. Ha nem vesszük komolyan, a rendszer omlik össze.