Elkezdtünk vásárolni
Mire költenek a magyarok?
Tavaly összesen 79,8 milliárd forint illetéket fizettek be a magánszemélyek, közel 10 milliárddal kevesebbet, mint a megelőző évben, az autók utáni illetékbevétel összege nőtt, az ingatlanoké csökkent.
A Napi Gazdaság NAV-adatok alapján közölt összeállítása szerint a visszterhes gépjármű-átruházásból a 2010-es 14,8 milliárd forint után tavaly 15,1 milliárd folyt be, míg az ingatlanügyletek után befizetett összeg 62,4 milliárdról 52,9 milliárdra csökkent.
Annak ellenére, hogy az öröklés és az ajándékozás egyenesági rokonok között illetékmentes lett 2010 közepétől, ez csak az ajándékozásnál mutatkozott meg az adatokban. Itt ugyanis jelentős csökkenés volt megfigyelhető - 1,95 milliárd forint után 1,26 milliárd jött be -, míg az öröklésnél 3,9 milliárd forint után tavaly 4,9 milliárd forint volt a befizetés.
A lap szerint ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az ajándékozás viszonylag gyorsan átfut a rendszeren, vagyis a jogszabályváltozás akár azonnal megjelenhet a bevételekben, ezzel szemben az öröklésnél lehetnek csúszások. Egyrészt az eljárás is elhúzódhat, másrészt az örökösök kérhetnek halasztást, méltányosságot, ami szintén tolja a bevételek realizálását.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Jelenleg a túlélésre koncentrálunk,nem a luxusra,mint a felső tízezer.