Kiállt a Magyar Nemzeti Bank függetlensége mellet az Európai Központi Bank. A frankfurti székhelyű intézmény szerint a hiteles monetáris politika alapja a stabil intézményi környezetben működő, független központi bank. Az EKB a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítást véleményezte, amely összevonná az MNB-t a pénzügyi felügyelettel.
Ha az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról szerdai ülésén döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága, akkor összevonhatják az MNB és a PSZÁF feladat- és hatásköreit. A módosító indítvány indoklása szerint új kihívások jelentek meg a pénzügyi szektorban. A kormány még nem tárgyalt a kérdésről, a Fidesz szerint megmarad a jegybank függetlensége. Az ellenzék szerint Orbán Viktor a Magyar Nemzeti Bankot is "einstandolja" - írta a
HVG. Az Európai Központi Bank megilletődött a javaslaton.
Az új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályhoz benyújtott módosító javaslat szerint az összevonásról és az új szervezet létrehozásáról s
arkalatos törvény rendelkezhetne. A bizottsági előterjesztésről pénteki rendkívüli ülésén dönthet a parlament. Az új szervezet elnökét a köztársasági elnök nevezhetné ki, a két alelnök pedig az MNB és a PSZÁF hivatalban lévő elnöke lenne addig, amíg megszűnik a jelenlegi elnöki jogkörük.
"Új pénzügyi kihívások"
A módosító indítvány indoklása szerint új kihívások jelentek meg a pénzügyi szektorban. "A világ pénzügyi piacain jelenleg zajló folyamatok során kulcsfontosságú lehet a megfelelő információk időben történő átadása, a közös helyzetértékelés, valamint a gyors döntéshozatal" - áll a parlament alkotmányügyi bizottsága módosító indítványának indoklásában.
Az MTI idézi az indoklás szövegét, miszerint "a makroprudenciális, vagyis rendszerszintű felügyelet
az országok többségében a jegybanki feladatok közé tartozik, a mikroprudenciális felügyeletre - azaz a pénzügyi intézmények kockázatának egyedi vizsgálatára - többféle modell létezik. Azonban több olyan nemzetközi példa is van, ahol mindkét feladatot a központi bank látja el".
Az egységes modell melletti érvként említi a bizottsági indoklás, hogy a jegybanki tevékenység során felhalmozódott információk, a jegybank pénzügyi közvetítő rendszerben betöltött szerepe, tekintélye és függetlensége mind a pénzügyi felügyelet ellátását segítő, hatékonyságát növelő tényezők. A világ pénzpiacain jelenleg zajló folyamatok során kulcsfontosságú lehet a közös helyzetértékelés és a gyors döntéshozatal; az egy szervezeten belüli makro- és mikroprudenciális felügyelet megvalósítása megfelelő válasz lehet ezekre az új kihívásokra - áll az indoklásban.
EKB: nem volt konzultáció
Az Európai Központi Bank véleménye szerint elsődleges fontosságú olyan intézményi szerkezet létrehozása, amely elválasztja a monetáris politikát a rövidtávú politikai érdekek befolyásától.
Az EKB értesülései szerint a törvényjavaslat kormány elé terjesztett változata
lényeges módosításokat tartalmaz az EKB-hoz benyújtott változathoz képest, különösen a makroprudencális és a javadalmazási szakpolitikai kérdésekben - olvasható az EKB honlapján.
Ezért az EKB ismételten rögzíti, hogy konzultációt kell folytatni a szervezettel, amennyiben a kormány által jóváhagyott változat eltér az EKB-hoz beterjesztett szövegtől. (Az EKB véleménye még azelőtt született meg, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága szerdán módosító indítványt fogadott el, amely szerint már a közeljövőben összevonhatják az MNB és a PSZÁF feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre.)
Az EKB nagyra
értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövőben megfelelően tiszteletben tartaná az EKB-vel szembeni konzultációs kötelezettségét - áll a szervezet véleményében.
Olvassa el a pártok véleményét is! Lapozzon!
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mi vaaan?
"Az Európai Központi Bank megilletődött a javaslaton."
Megilletődött??? Megilletődik, pl akit megdicsérnek, megjutalmaznak, stb. Újságíró az ilyen? Mindegy, hogy osztogatnak, vagy fosztogatnak?
damika
Tudom. Viszont egy szélsöjobboldali hirportálon a következ szojátékot olvastam Goj-ostor(-r+ll). Akkor megváltoztattam a nicket.
Nem "tatka46" nem, természetesen nem. Hanem az aktuális magyar kormány (és ezt követően vélhetően majd a többi is)szeretné felügyelni azt a pénzügyi céget amelynek a nevében nemcsak az van benne hogy bank, hanem az is hogy magyar, meg hogy nemzeti! Mitől az egyébként hogyha még a saját országától is független?
exLacus!
Bocs, hogy kijavítalak, de a mi álamfőnk az Mr. Gojostol.
Most akkor a pénzűgyekhez nem értő Orbán akarja a megtakaritásokat felűgyelni amit az MNB hozott létre,a kamat mozgást is Orbán akarja mozgatni?Mit szól ehhez a EKB a világbank és egyáltalán a nemzetközi bank világ?
Tanika!(#4)
Alpetöen jo a megközelitsed. Valoban nem fügetlen az MNB ahogy Orbán függetlenségi háboruja is bukásra volt itélve. Se az ország se az MNB nem független. A függöséget viszont nem Orbán okozza hanem a gazdaságunk sérülékeny állapota. Ezt anno Orbán nem vette figyelembe a kókler Matolcsy baromságira hallgatva. Amitöl igazán fél a gondolkodó része az orszagnak, az pont ez! Hogy ez a két oszlopos marha a piactól való függéségünket figyelembe nem véve nekimegy a forintnak. Ha Matolcsy fog az MNB döntések mögött álni akkor annyi nekünk.
Tanika!(#4) Akkor hol a lé? Hol van a gyerekem pénze, amit éveken át fizetett? Eltűnt a nevéről! Nem az övé! Valaki ellopta! Akkor is, ha valahol van a felhasználásáról valamilyen papír (mint a kármentő alapban összegyűlt-összetelefonált segítségről). Az ilyen papírok értékéről meg már megbizonyosodhattunk 1998 és 2002 között. Persze, hogy nyoma van. Csak nem látszik, mert Kaya Ibrahim, Joszip Tot úgy eldugták, hogy azóta sem találja senki, még Pol-Pet sem. Lehet, hogy a székházban van befalazva?
Anno Orbán böszen érvelt a fülkeforradalom kortesében a 2/3-ért. Érve az volt, hogy csak igy tudja programját megvalósitani
Orbánnak soha semmiféle programja nem volt a hatalom megszerzése és megtartásán kivül. Most is ez az egyetlen program aminek a következö pontja az MNB.
ezt a kárténykony kártevöt kipermetezni sem lehet többé. Köszönet annak a sok idiotának akiknek annyi eszük sincs és nem is volt amiért járna nekik egy helyjegy a balkáni express-re. Márpedig a Balkáni express már jó ideje a trans-Szibéria utvonalon közlekedik a fömasinisztá vezetésével.
Korabban irtam de ide is beirom:
Ez az öszevonás normál körülmények között ésszerü is lehetne. Nagyon is kell a pénzintézetek felett egy erös kopntroll. De nem a kókler Orbáni kontroll amely nem ismer tárgyalást (érdekegyeztetést) csak Viktátoriánusi vezetését.
Ha Orbánnak valóban csupa csupa jo pénzügyi döntése lett volna mindkét országkormányzása idején, és Simornak csupa rossz, akkor egyetértenék a dologgal. Viszont ez nem igy volt. Nagyon nem igy.
A független MNB Simorral az élen maradt az egyetlen nemzetközileg is hiteles szervezet Orbanisztánban. Az egyetlen amely a Matolcsy-Orbán ámokfutását valami módon kompenzálni tudta. Ez az össezvonás se szól másról, mint
1. Mr. Golyostoll köztársasági elnöki kinevezéséröl
2. A Föügyész cimbora kinevezéséröl
3. A biroságok elfoglalásáról
4. A Föbiro cimbora kinevezéséröl
5. Az AB kiheréléséröl
6. 2/3-os parlamenti többségröl
7. vállasztsi rendsz Orbánarcura szabásáról
8. Az alkotmányos törvények 3 percen belüli elfogadásáról szakbizottsági hatarozat nélkül
9. A médiák hyülyékkel való feltöltéséröl
10 A mol részvéynek megvásárl'asáról
11. Az IMGF p.--ba küldéséröl
Folytathatnám. Ugyanis ezt az összevonást bizony ebbe a folyamatban kell nézni.O rbán egyetlen kontrolt sem képes eltörni maga felett. Ekközben eszement baromságokat csinál az ország kárára.
Azon csodálkozom,hogy mások csodálkoznak.
Egy éve már lehetett látni,hogy itt bármi és annak az ellenkezője is megtörténhet.Meg is történik.
Néha az az érzésem,hogy nem is érdekli a 2/3-ot ill.vezérét,hogy minek mi lesz a következménye.Amolyan macska-egér játékot játszanak a zemberekkel és közben jót röhögnek.
Arra meg végképp tesznek,hogy mi a "külföld" véleménye.Végül is egy öntudatos,szuvenrén hazafit ne rángasson senki!Mi az,hogy monetáris politika,pláne hiteles?Hogy jön ide egy Orbán Viktortól független akármi,pláne bank?Mi köze a mi dolgainkhoz az Európai Központi Banknak?Ide a pénzt és fogja be a száját mindenki.Ez itt Orbán Viktor homokozója!
Jaa!Hogy rajta kívül itt még vagyunk közel 10 millióan?Az a mi pechünk!
Találgattuk két hete, mi lehet az a gazdaságunk elleni aljas támadás, amit ő már akkor előre tudott, és meglepő pontossággal megjelölte: december közepén. Hát ez volt az. A Fidesz támadta meg az ország legfontosabb pénzügyi intézményét.
Ha igaz, amit egyes elemzők írnak, hogy a vezetésünk talán ezzel kívánt az EU és az IMF felé feladható tárgyalási pozíciót építeni, akkor az nagyon otrombára és átlátszóra sikerült. Vagy inkább böszmére?
A bíróságok lerohanása után a Nemzeti Bank a desszert.
Szabaddá válik az út a valutatartalékhoz,a fülkeforradalom
felzabál mindent 'oszt az országnak annyi.Tombol a gátlástalanság...
A 3000 milliárdnyi nyugdíjpénz után az ország utolsó tartalékát is eltapsolni készül ez a mohó, telhetetlen, gátlástalan, cinikus rablóbanda. Már csak Simor maradt a józanul gondolkozók közül talpon; ez böki az elfuserált Mussolini-imitátor csőrét. Tényleg az utcára kell mennünk, hogy elkergessük ezt a félművelt, igénytelen hordát! "Oszt' jó napot!"