Hetilap kereső

Csák Gergely írása

„Minden, amit a showbusiness világáról hittél – hiúság, gyűlölet, féltékenység, korrupció, drog, alkohol, hangos sikerek és zajos bukások – igaz! Persze, speciális, magyar módon…" Bárdos András új könyve kapcsán a médiáról és annak felelősségéről beszélgettünk a szerzővel. A volt híradós szerint a magyar médiafogyasztók többsége inkább szórakozni, semmint informálódni szeretne a médiából.

Magyarország tele van frusztrációval és félelemmel, a média pedig ugyanezt többszörösére erősítve veri vissza. Miért félünk mi egymástól ennyire? Miért kell ezt a félelmet és a frusztrációt a médiának ennyire nyersen közvetítenie?

Nem a félelem szót használnám. Minden pályatársamnak – nekem is – az a benyomása, hogy az életünk csupa méltánytalan támadás. Ezzel telt az életünk, hogy egyfolytában támadtak bennünket. A sajtótól az ember nem kap jó szót. Lehet, hogy nem is érdemel. Az elismerő kritika, az a fajta bírálat, ami legalább a munka iránti tiszteleten alapul, a háttérbe szorult Magyarországon. Nagyon erős a szemtelenkedés, a másik csesztetése.

Én általánosságban gondoltam. Nyugatabbra nem ennyire kézzel fogható az erőszak a médiában. Nem ennyire nyers a feszültség. Vasárnap esti vezető hír a TV2 híradójában: agyonverték a bicikliéért. Valahogy tőlünk nyugatabbra létezik médiakultúra, amit az utóbbi húsz évben csak lejjebb züllesztettünk volna. Nem lehetne máshogy csinálni?



Olyan sok ideje csinálom már, hogy azt hiszem, nem. 25 éven át híradóztam. 1984 óta valamilyen híradó-típusú műsorban dolgoztam. Volt ennek a műfajnak egy nagy fellángolása kilencven táján, a maga fésületlenségével. Létrehoztunk sok-sok izgalmas, kísérleti híradót, ott volt az Egyenleg, vagy az Objektív. A magyar társadalom nem igényelte. A többség, a tömeg azt a típusú híradót igényli, amit most látunk a tévében.

Meg a VV Veronikát.

Szeretik bírálni a kereskedelmi tévéket, de ezek tükröt tartanak a magyar társadalom elé. És nem szeretünk belenézni ebbe a tükörbe.

Akkor nézzük, mi érdekelheti a többséget. A Bors szerint szaftos pletykákat közöl a könyvében Bárdos András és a celebek már retteghetnek, mi jelenik meg róluk. Tényleg rájuk húzza a vizes lepedőt?

Nem. Ezt minden újságírónak elmondom. Senkinek nem kell rettegnie, nincs semmiféle vizes lepedő. Ami érdekessé teheti a könyvet, hogy elmesélem benne, mit láttam a magyar showbusiness-ből. Ebben feltűnnek ilyen-olyan ismert emberek, bejönnek, kimennek, váltok velük két szót. De nem én, hanem a főszereplő. Mert én is megjelenek a könyvben. Bárdos Andrással is találkozik a főszereplő. Ez egy stíluselem, vagy történetmesélési módszer, amivel izgalmasabban, vagy hitelesebben lehet elmesélni egy történetet. Senkinek nincs oka rettegni, senkit nem leplezek le, semmiféle ilyen bulvártartalom nincs a könyvben… most vesztettünk el egy csomó olvasót, de ez az igazság. Inkább most tudják meg, minthogy csalódottak legyenek…

Erre lesz igény, vagy ez csak szerelemből megírt könyv?

Nyilván nem Thomas Mann és nem Dosztojevszkij, másfelől nem is az a fajta ipari termék, ami pontosan belövi a célcsoportot, felméri az igényeiket, megnézi, hogy lehet őket elérni, erre marketinget épít és mellesleg van egy termék, amit könyvnek nevezünk. Mindkettőnek van létjogosultsága, igazából a harmadiknak nincs, amit én írok. Tudniillik, írok valamit, amiről pontosan tudom, hogy nem magas irodalom, de sokak számára lehet szórakoztató. Viszont nem pécézek ki egy célcsoportot és lövöm be azzal, hogy majd ők meg fogják venni.



Kiszolgáljuk az ízlést, vagy formáljuk? Nem lehetne az embereket megtanítani arra, hogyan kezeljék a médiát és hogyan értelmezzék, amit látnak?

Ettől a gondolattól én ordítok. Formálni a közízlést olyan, mint nevelni egy gyereket. Hogy lehetne nevelni egy gyereket? Lehet elé példát állítani, lehet őt meghallgatni vele beszélgetni. Mondjam meg neki, hogy mit csináljon?

Nem ennyire direktben gondoltam.

Vagy direkt, vagy nem. Szerintem nem lehet ízlést formálni. Sokszorosan elrontott helyzetről van szó. A magyar médiát a médiafogyasztók fikcióként használják.

Nem látjuk valóságosnak, ami a képernyőn történik?

Hatalmasat csalódtunk a médiában. Harminc évvel ezelőtt még azt mondták: „Igaz, mert bemondta a tévé.” Következett sok ferdítés, gazemberség, hazugság és szerintem az emberek a médiától, mint hírforrástól elfordultak. Szórakoztató iparként, show-elemként használják. Azt kell mondjam, a 168 Óra.hu-t is. A könyvben egyébként erről elég sok szó is esik.

Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy ez nem így van.

Szórakoztat a politika, ha érdekel az ilyesmi, de információt nem várok tőle.

Azért csak lehet ezen változtatni.

Nem lesz könnyű. Nagyon hiteles médiumoknak kell feltámadniuk a következő években, sokszorosan kipróbált hitelességgel. Akkor bizonyos csoportoknak megváltozhat a médiafogyasztási szokása.

Jól megkaptuk… visszatérve a médiafogyasztókra: sokszor olyan érzésem van, hogy az emberek nem is nagyon tudják értelmezni, amit látnak. A középiskolai médiaismeret óra 80%-a filmtörténet. Könnyen manipulálható, aki nem látja át a helyzetet.

Inkább csak fikciónak nézik a híradót is. Kerek történeteket mesélnek el a híradóban, egy hat éves gyerek simán megérti.

Nem így értem. Mire következtet egy gyerek abból, amit manapság lehoz a híradó? A gyerekek a tanárokat verik, a nácik masíroznak, Orbán Viktor megmenti az országot. Hogy rakja ezt össze magában valaki? Szex, erőszak, politika, időjárás.

A szex a híradóból kimarad.

Valóban, az utána jön, a bulvármagazinban. De nem jutunk egymással dűlőre. Elhiszem, hogy ennyi fér egy híradóba. De hol a média társadalmi felelőssége?

Nem okádok ettől a szótól. Bizonyos kérdésekben nagyon is érzem a felelősségem. Például, hogy ember és ember között ne tegyek különbséget. Egy meleg embernek ugyanolyan joga legyen, mint egy nem melegnek. Egész életem során azt gondoltam, hogy a felelősségem abban áll, „híres emberként”, vagy kicsit ismertebb emberként, hogy segítsem Magyarországot ezen az úton, amin halad. Minél egyszerűbben és konfliktusoktól mentesebben menjen ez az ügy. Olyan mennyiségű támadást kaptam például ezért a tevékenységemért, hogy meguntam. Megunja az ember.