Tegnap a parlamentben elfogadták a jövő évi költségvetést, amely már tartalmazza az új adónemből, a vagyonadóból származó bevételeket is. Az ellenzéki Fidesz frakcióvezetője ma reggel egy rádió interjúban megismételte, kormányra kerülésük esetén rögtön eltörölnék a vagyonadót. Lehet azonban, hogy már hamarabb elvérzik a sokat vitatott adónem.
November közepétől teszteli az adóhivatal az úgynevezett ingatlanadó kalkulátort, amelyet terveik szerint hamarosan bárki használhat. Sokakban felmerült a kérdés, hogy a hatóság mit kezd az adatokkal, a tárolt információkkal?
Néhány napja Jóra András, adatvédelmi ombudsman kérdéseket intézett az Adó és Pénzügyi Hivatal (APEH) elnökéhez, azzal kapcsolatban, hogy milyen biztonsági intézkedéseket hoznak a személyes adatokkal való visszaélés ellen? Az ombudsman a felől is érdeklődött,
miképp tárolják a kalkulátorral megadott adatokat? Továbbá az sem érdektelen, milyen belső szabályokkal akadályozzák meg, hogy az információkat az adóhivatal más adataival összekapcsolhassák.
Navracsics: szakmailag és a jövő szempontjából is veszélyes a büdzsé
Navracsics Tibor szerint szakmai szempontból és a jövő szempontjából is veszélyes a hétfőn elfogadott 2010-es költségvetés.
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője úgy fogalmazott: akármilyen színezetű kormány kerül is hatalomra a választások után, valószínűleg a jelenleginél is nehezebb szociális helyzetben lévő országot fog megkapni, és ennek a kabinetnek kell majd megoldania a jövő év közepén, hogy egy új költségvetéssel valahogyan megpróbálja kivezetni a válságból Magyarországot.
"Ha a Fideszt hatalmazzák fel a választópolgárok, akkor mi erre a legjobb tudásunk szerint fogunk kísérletet tenni" - mondta Navracsics Tibor.
Egy újabb elektronikus kalkulátor
Sajtóhírek szerint Jóri András jelezte az adóhatóság elnökének, hogy a hivatal köteles az adatkezelés minden egyes eleméről informálni az adózókat - még a vagyonadó-kalkulátor használata előtt.
Érdeklődésünkre az adtavédelmi biztos irodáján annyit közöltek, hogy az APEH válasza szerint
nem az adózót azonosítják, hanem az ingatlanát. Az adatokat naplózzák, és hat esztendőn át megtartják.
Az APEH nemrég annyit közölt, hogy a kalkulátor egy-egy lakóingatlan becsült forgalmi értékéről ad tájékoztatást az érdeklődők számára. Nem kötelező használni az adó kiszámítása során. A kalkulátor tesztjét november 15-én kezdték meg és várhatóan december közepétől teszik hozzáférhetővé.
AB: 12 beadvány az ingatlanadó ellen
A 168ora online kérdésére Seregi András, az Alkotmánybíróság (Ab) szóvivője elmondta hogy eddig összesen 12 beadvány érkezett hozzájuk. Főleg magánszemélyek keresték meg őket, de Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa is 17 hivatkozásban sorolta fel beadványában a kifogásolt paragrafusokat, és három pontban hivatkozott a vagyonadó alkotmánnyal ellentétes részleteire.
A magánszemélyek és a hivatalos jogvédők mellett nemrég a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is az Alkotmánybírósághoz fordult. Beadványukban indítványozták törvény visszamenőleges megsemmisítését.
A köztestület elnöksége részben politikai okok miatt döntött az alkotmánybírósági beadvány mellett. Úgy vélik, hogy a politikai tendenciákat figyelembe véve várható, hogy a következő kormányzat első intézkedései sorában megszünteti a vagyonadót. Az evás vállalkozásokat viszont már február végén érintené a vagyonadó-fizetési kötelezettség.
Február 15, az első bevallási határidő
Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője ma egy rádióműsorban megerősítette a már sokat hallott állítást: kormányra kerülésük esetén rögvest eltörlik a vagyonadót.
De lehet, hogy erre már nem is lesz szükség. Seregi András, az Ab szóvivője kérdésünkre közölte, hogy „ami az eljárás időtartamát illeti, az Ab arra törekszik, hogy
az első adóbevallásig - ez az evások február 25-i éves adóbevallási határideje - elbírálja az indítványokat.
Oszkó: jövőre csökken az adócentralizáció, nő a reálbér
Jövőre 39,4 százalékra - két év alatt majdnem 1 százalékponttal - csökken az adócentralizáció, és emelkednek a reálbérek - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter kiemelte: az eddigi költségvetési konszolidáció az egyensúly megteremtését szolgálta, a jövő évi költségvetéssel már az egyensúly fenntartása, a versenyképesség javítása a cél. Jövőre még zsugorodik a gazdaság: 0,6 százalékkal, az idei 6,7 százalékos visszaesés után - tette hozzá.
Oszkó Péter közölte: a kormány a költségvetés jövő évi finanszírozásában a forint alapú állampapírok kibocsátására helyezi a hangsúlyt, mivel az IMF-EU hitelkeret eddigi igénybevételével a devizafinanszírozás került előtérbe.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Hát azt sem tudja mit ir.
hegyaljai 4"
Azt azért még tedd hozzá,hogy a többségnek nem is kell fizetnie.Érdekes dolog ez itt,hogy mindenki védi a vagyonosok pénzét.
Ha a Fideszt hatalmazzák fel a választópolgárok, akkor mi erre a legjobb tudásunk szerint fogunk kísérletet tenni-mondta a Navracsics nevű varázsló.
Navracsics úr legjobb tudása nem ér egy guriga taknyot, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ők is csak kísérletezni fognak, mint az áll a kommunikációs közleményben.
Ez a vagyonadó magán viseli a kapkodás összes jelét.Véleményem szerint
így nem jó.Természetesen egyettértek egy "normális" vagyonadóval.Min-
den ki fizessen.Ez legyen a "legfőbb" adózási kategória.Így aztán min-
denki a vagyon nagysága alapján fizethetné meg az adót.
damika,
Mindazert mert kb 25 évvel fiatalabb lehetsz nálam. 25 év alatt össze fogsz kalapálni annyit, hogy belevagj egy épitkezésbe, hogy egy kertes hazat felhuzz valahol ha nem szalad el alolad a vilag 8 válással. Felveszel egy rakas hitelt aminek a törlesztését persze nem vonhatod le az adobol (mint mondjuk mas orszagban ahol szintén van vagyon ado). Az sincs, hogy annyi része van a banknak a hazban amennyi hitelt felveszel és nem szamitjak le a jelzaloghitel altal képviselt részt sem a haz adozo értékéböl (mint mas orszagban ahol szintén van vagyonado). A hazat egy ilyen kalkulator felértékel 30 milliora és fizethetsz. Eközben egy életen at nyögöd a bankhitelt.
Lacus! Én szeretnék vagyonadót fizetni. Sajnos nincs mire.
A 300 ft-ot még megfizettem volna, föleg ugy, hogy nem jarok Magyarorszagon dokihoz, de a vagyoadobol elegem van. ez speciele engem és az én érdekeimet sérti. Marcsak azért is mert egy ilyen kalkulatort kiprobaltam. Kidobott egy összeget ami utan fizetnem kellene, Közben arulom az ingatlant és kb 30%-kal lejjebb tudnam eladni! Hogyan lesz ez az ar kiszamitva korrekten? Orbánnak van egy szavazata részemröl. Nálam ez volt az utolsó csepp a poharban.
Amugy papirforma a fidesz gyözelme a vagyonado eltörlése. Ne is vacakoljanak vele.
Vagyonadó? Már a 300 Ft vizitdíjat sem voltunk hajlandók fizetni! Mi csak sírni tudunk és valaki mással (megkísérelni) megoldatni a problémáinkat. Közben zengeni demagógiáinkat.