A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a "dinnye kerekasztalon" nem írt elő kötelező árat a gyümölcsre - mondta Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek.
Hozzátette: a szóban forgó, kéthete lezajlott megbeszélésen Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára arra hívta fel a jelenlévők, azaz a kereskedők figyelmét, hogy a magyar dinnyetermelőktől vásárolják meg a dinnyét, ha lehet. Emellett az ár kialakításakor tanúsítsanak önmérsékletet a szezon elején. Rögzített árról azonban nem volt szó - szögezte le Fodor Attila.
A kommunikációs igazgató mindezt azért tartotta szükségesnek elmondani, mert több sajtóorgánumban olyan vélemények jelentek meg a dinnyeüggyel kapcsolatban, miszerint a vidékfejlesztési tárca kötelezően előírta az üzletláncoknak, hogy a magyar dinnyét 99 forintos kilónkénti áron értékesítsék. Semmi efféle nem történt - hangsúlyozta Fodor Attila, hozzáfűzve, hogy többen az "ellendrukkerek" közül ezt nem értik, vagy nem akarják érteni.
Tájékoztatása szerint a CBA akciós újságjában korábban azért jelent meg a 69 forintos kilónkénti dinnyeár, mert az akciós árakat előbb adták le a nyomdába, mint tudomást szereztek arról, hogy a magyar termelők nagyobb mennyiségű dinnyét tudnak szállítani az üzleteikbe, mellyel képesek teljesíteni a hálózatuk igényeit. Ezt követően a korábbi külföldi rendelést - amelyet 69 forintért árusítottak volna kilónként - lemondták, és a magyar dinnyét rendelték meg. Az akciós újságban azonban a dinnye árát már nem tudták módosítani. A magyar dinnye minősége viszont lényegesen jobb a külföldinél - tette hozzá, ezért azt magasabb áron, 99 forintért adták kilónként. A CBA kommunikációs vezetője kitért arra is, hogy a reklámkiadványukban szereplő 99 forintos kilónkénti ár vasárnap lejárt, így hétfőtől minden egységük szabadon határozhatja meg az említett gyümölcs fogyasztói árát, a Corvin bevásárló központban a dinnyét népszerűsítő sajtótájékoztató időpontjában például 88 forint volt a termék kilónkénti ára - tette hozzá Fodor Attila.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Persze, hogy mellébeszélnek, rájöttek, hogy amit csináltak az árkartellezés, továbbá az akciós újságban meghirdetett árral még a vevőket is megtévesztették. Most gyorsan megpróbálják kimosni magukat belőle. Azt ne mondja nekem senki, hogy egy hét alatt derült ki, hogy mekkora lesz a magyar dinnyetermés. Ezt senki nem veszi be. A magyar és a külföldi dinnye között az egyetlen különbség az ára!
Valaki mellébeszél, de, nagyon.
D
Budai Gyula kereskedelmi miniszter is?
http://m.mno.hu/mezogazdasag/a-legolcsobb-gyumolcsok-kozott-lesz-a-magyar-dinnye-1091619
Ennek eredményeképpen olyan megállapodás született, hogy a multinacionális áruházláncok a közösen kialakított áron értékesítik majd a dinnyét, és abban is egyezségre jutottak, hogy milyen, még elfogadható ár alakuljon ki a szezon végén.
Már megint fideSS.
Persze, hogy nincs!
Amit Budai mondott a híradásokban, az egy hamisított felvétel alapján tűnt diktátumnak.