A miniszterek és az államtitkárok mellett a közigazgatási államtitkárokat és a kormánybiztosokat is megilleti szerdától a személyes gépkocsihasználat és sofőr. Egy kedves ismerősünk így védte a Fidesz döntését: "Megőrültél? Ha kimennének az emberek közé, akkor szétszednék őket." Azonban Orbán pazarló kormányzásának ez csak az egyik szégyene - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az MSZP.
Az M0-s körgyűrű új szakaszát már december 27-étől használhatnák az autósok, de Orbán Viktor kormánya áprilisig zárolta, vélhetően akkor kell majd egy újabb tragikus bejelentést tenniük, amiről ezzel kell majd elterelni a figyelmet.
A Fideszt nyíltan támogató CBA pedig állami, pardon, orbáni segítséggel megkapja a dohánytermékek forgalmazásának kiváltságos jogát bitorló trafikhálózatot? Lehetséges ez?
A mi kutyánk kölykének számolatlanul szórjuk a közpénzt, a többinek meg... És hogy kaphat Ókovács Szilveszter 3 millió végkielégítést 10 hónapnyi Duna tévés ámokfutása után.
A MÁV-nál sokmilliós prémiumokat osztogattak, ahogy a fővárosban is
sikerült 300 millió forint közpénzt jutalmazni maguknak, de a nemzet golyóstollának hivatala sem maradt le.
Végeláthatatlan a sora annak, ahogy urizál a Fidesz (egy részét
itt gyűjtöttük össze), miközben a dolgozó polgárok létbizonytalanságban, egyre romló életfeltételek között, megzsaroltan, jogfosztottan élnek. Akinek pedig még van valamilyen, az menekíti a kevéske vagyonát, amit jól mutat, hogy az osztrák bankoknál már szinte mindenki tökéletesen beszél magyarul és jelenleg nem tudnak időpontot adni az ügyfeleknek, annyira le vannak terhelve a tömegesen érkező magyar ügyfelek miatt.
Az MSZP követeli, hogy a Fidesz fejezze be a
közpénzherdáló, urizáló, másokon élősködő dzsentri stílust és végre felhatalmazásához híven, felelősen kormányozzon. Orbán Viktor pedig fejezze be a háborúit a magyar nemzet nevében, mert erre senki sem adott neki felhatalmazást Magyarországon!
A történelem arra tanít mindenkit, hogy az emberek kifosztása és a nemzet jogfosztása után a trónfosztás szokott következni - zárul Török Zsolt, az MSZP szóvivőjének közleménye.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Az ablakok mikor lesznek le fűggönyözve? kissapuka maga szerencsétlen Orbán nem a nemzetért harcol hanem a hatalomért.Hamár a jobb oldali sajtó is diktaturárol beszél akkor maga mit beszél? Lehet,hogy nem is tudja ,hogy mit ir?
Engem a fidesznyik propagandista gyerekkori ismerősöm is kerül,mert egyszer amikor találkoztunk a lába elé köptem.
Attól kulturáltabb vagyok, hogy leköpjem/esetleg megmosakodna benne/,vagy megüssem.
Szarba nem szívesen nyúlok, de ha muszáj lesz.?
"Megőrültél? Ha kimennének az emberek közé, akkor szétszednék őket."
Ha leereszkednenek a nep koze ugye? Azok koze akiket naponta kirabolnak vmilyen uj torvennyel. Bujkaljatok fidesz barmok. Mar nem kell sokaig ugysem. A torvenyeitek meg az autoitok nem fognak mar sokaig falazni nektek. Szanalmas fereg, gerinctelen Orban banda.
A szimpatizansaik meg csak olyanok mint maga Orban meg a fidesz. (a megfelelo jelzoket kepzelje oda mindeki sajat szajize szerint. hol vagy neandervolgy?:))
kisapuka.. A társadalom nagyon nagy meglepetést fog nektek okozni!!!!
Az ország választópolgárai 6X %-nak a 6X%-a amit a fidesz szerzett az max a parlamentben 2/3.. Ezt rohadtul elfelejtettétek!!! És be is fogjátok szopni!
Ha orbán Viktor a nemzetért harccol akkor az előző 8 évben nem tesz mindenhol keresztbe a népének,... Ezerszer bebizonyosodott hogy olyan lépéseket akadályozott meg ami most neki igen csak súlyos fejtörést okoz... Sajanos nem szó szerint..:)
Ébredj fel mert ritka hülyének tünsz itt a neten a primitiv hirtv/echotv-n az unalomig hajtogatott marhaságokkal.. ami ráadásul legjobb esetben is féligazság...
Kissapuka!
S..fej voltál...
S..fej vagy...
S..fej leszel míg élsz...
Ne azonosítsd magad, meg a társaidat az országgal, meg a nemzettel! A meztelencsiga hozzátok képest gerinces állat.A sok pofátlan dolog, amit műveltek a hozzád hasonlók, sok embernek felnyitották már a szemét, majd jön a takarítás, akkor lehet ugatni.
A Török Zsolt mint történész,sőt még eszmét is futtat....!
Azért lehet bízni a szocikban...... akár hogy égeti magát érettségizett zsolti ő marad...... sőt viszi a szót....
nem gondolják a simi gabiék hogy ez kevés..?
nem látják hogy a társadalom tökéletesen tisztában van azzal hogy az ov-ék a nemzetért harcolnak? lehet cikizni a devizahiteleseket stb.stb. de nem veszi már be az ország ezt a diktatúra nevű maszlagot..... az pedig hogy a médiában egy két elkényztetett és eddig kiválóan fizetett liberálist menesztenek ....rég nem izgatja csak az anyagilag érintett kiváltságosokat .....és természetesen az eddig nagyot kaszáló ballib médiát....
Minden kedves kommentelotarsamnak boldog,egeszsegben es anyagi javakban gazdag Ujevet kivanok!
Ps.A nem kedveseknek semmi ilyesmit nem kivanok,epp ellenkezoleg.
Azért kicsit árnyaltabb a kép az osztrák bankmizériáról.
28.-án voltunk kint Eisenstadtban, 3 bankból (Raiffeisen, Ober, Erste) egyikben sem beszéltek magyarul.
Tömeges magyar invázió nem volt. Raffi osztrák munkahelyet kért, Ober havi rendszeres 500 Euro számlára utalását kérte.
Erste semmit nem kér, pénz berak, jár mellé Maestro kártya amit bárhol használhatsz csókolom. Semmi előre bejelentkezés stb. Másik asztalnál 4 idős magyar zsidó szintén számlát nyitott.
fel nem foghatom, miert nincs az utcan minen joerzesu ember!!! szazezrevel....
Az MSZP követeli, hogy a Fidesz fejezze be a közpénzherdáló, urizáló, másokon élősködő dzsentri stílust és végre felhatalmazásához híven, felelősen kormányozzon.
Egyébként mikor ők voltak hatalmon ugyan ezt csinálták,csak nem volt kétharmaduk.
Ezt az egész végkielégítést el kell törölni a fenébe.
Reggel megmondta a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, a kétharmad minderre felhatalmazást adott nekik.
Gondolom ezt a mondatot nem kell lefordítani, magáért beszél.
Most már biztos, hogy megyek tüntetni 2.-án!
Az orvosok példája mutatja, hogy ennek a vidéki másod futbalistának nem jár más hozzáállás, mint a tudással való élés vagy visszaélés.
A kormányzás őrültjei nem tettek eddig semmi építőt, kizárólag a rombolást ismerik, a joggal való visszélés az életelemük, ehhez értenek és ezt akarják az unióban végig vinni.