Hetilap kereső

Lengyel L. László írása

Ami jelenleg a pénzpiacokon folyik, az már nem pánik, hanem eszeveszett tömeghisztéria: az árfolyamok egy napon belül rendre tíz százalék feletti kilengéseket mutatnak, a svájci frank 14 óra alatt 21 forintot erősödik, majd hirtelen 10 forintot gyengül, a befektetők csak kapkodnak ide-oda. A szegény magyar devizaadósok tehetetlen áldozatai mindennek, és joggal tarthatnak attól, hogy a következményeket még az unokáig is nyögni fogják.

Egy szinten túl nehéz racionális magyarázatot találni arra, ami a világ pénzpiacain történik. A világgazdasági makrofolyamatok valóban kedvezőtlenebbül alakultak a vártnál, a növekedés tempója lassul, az adósságválság egyre nagyobb terheket ró a fejlett világra, több országban államcsőd közeli helyzet alakult ki. A megugrott költségvetési deficitekkel együtt mindez fékezi a fellendülést, jelentősen növeli a kockázatokat és egy újabb recessziós periódus valószínűségét. Ez utóbbinak azonban a reálgazdaságban még nincs jele, a pénzügyi összeomlásnak sem, csupán annak, hogy a válságból való kilábalás a borúlátó feltételezések szerint alakul és hosszú ideig, akár egy évtizedig is elhúzódik. Ésszerű indoka tehát nincs olyan őrült pániknak, amelynek a szemtanúi vagyunk.



A piacok azonban rövidtávon nem feltétlenül logikusan működnek: pénzügyi szakértők szerint a pszichikai tényezőknek jóval nagyobb szerepük van, mint a józan megfontolásnak. A folyamatok nagyon könnyen öngerjesztővé válnak: az egymást figyelő befektetők között nagyon könnyen alakul ki a realitásokat kevéssé számba vevő hangulat, akár pozitív, akár negatív irányba. Míg azonban az előbbi általában óvatosabban érvényesül, az utóbbi gyorsan pánikszerűvé válhat, hisztérikus reakciókkal. Mindkét esetre példa volt az utóbbi három év: 2008-tól kezdve a tőzsdék előbb óriási esést, majd néhány hónap múlva elképesztő tempójú tartós emelkedést produkáltak, majd másfél évnyi kisebb ingadozásokat követően az utóbbi hetekben ismét szabadesésbe váltottak. Higgadtan elemezve a történteket az látszik, hogy túlzott mértékű optimizmus fűtötte két éve a nagy rallit, de ugyancsak túlzás az elmúlt néhány hét 20 százalékon felüli árfolyamzuhanása is.

Önmagát beteljesítő jóslat

A fő baj az, hogy jelenleg valóban komoly pénzügyi kockázatok látszanak, amelyek azonban megfontolt gazdaságpolitikai lépésekkel hosszabb távon kezelhetőek lennének. Ehhez a tengerentúlon és Európában is határozott, de népszerűtlen döntéseket kellene hozni, amire azonban a kormányok egyelőre nemigen képesek. A mostani pánik közvetlen kiváltója is az volt, hogy a piac megijedt az amerikai politikai elit önzésétől és tehetetlenségétől az adósságplafon és a deficitcsökkentő program kapcsán, attól, hogy a választási érdekek oltárán akár az ország stabilitását is feláldozzák. /Ugye ismerős?/ Az eurózóna válságával és a halmozódó kockázatokkal együtt ez már elég volt a vészreakciók beindulásához. A tömeges menekülés aztán öngerjesztővé vált, a pszichózis egyre meredekebb spirálba lökte a piacokat. Sajnos az újabb válságtól való hisztérikus félelem könnyen önmagát beteljesítő jóslattá válhat és tényleg recesszióba döntheti a világgazdaságot.



Az őrült kockázat-minimalizálási pánik kísérőjelensége a biztosabbnak tartott eszközök irracionális felértékelődése. Az arany ára és a jen erősödése mellett ez elsősorban a svájci frank árfolyamában érződik: kedden éjjel rövid időre már az euróval is paritásba került, azaz május óta ötödével felértékelődött. Az idegességet mutatja a kurzus hektikus mozgása és nagy kilengései, a trend azonban egyértelműen felfelé mutat. Kiszámíthatatlan, hosszabb távon hogyan fog alakulni és a piacok milyen szinten és mikor fognak elnyugodni, de az biztosnak látszik, hogy a frank a korábbi átlagértékeknél magasabban fog stabilizálódni. A pánik lecsengése és minden más attól függ, hogyan tudja kezelni Washington az ott, Brüsszel pedig az itt kialakult adóssághelyzetet.

A teher kétmillióval nő

Nekünk azonban ez nem elég, idehaza is valamilyen megoldást kell találnunk a saját extra problémánkra, a svájci frankban eladósodott tömegek egyre kezelhetetlenebb gondjára. A még fizetőképesek számára felkínált lehetőség, az árfolyam 180 forinton történő rögzítésére átmeneti könnyebbséget jelent csak, hosszútávon növeli a terheket. A PSZÁF kalkulátora korrekt ugyan, de az nem derül ki belőle, 2014 után mire számíthat az, aki ezt az utat választja, pedig ez nagyon lényeges. Próbálkozzunk egy gyors, hozzávetőleges kalkulációval. Vegyük alapul az átlagosnak tekinthető helyzetet, egy család 4 éve kb. 10 milliós hitelt vett fel 20 évre, 5-6 százalékos kamatra svájci frankban. Nagyjából 500 frankos havi törlesztőrészletet kell fizetnie, ami akkor mintegy 80 ezer forintnak felelt meg.

Jelenleg ez már legalább 120 ezer forint. Ha a 180-as árfolyamrögzítést választja, 90 ezer körülire csökken, és mondjuk 40 hónapig változatlan marad. Ha eközben a frank tegyük fel 270 forintnál stabilizálódik, a különbözet havonta 500-szor 90, azaz 45 ezer forint, ami 6-9 százalékos fizetendő kamattal halmozódik a különszámlán. Könnyen kiszámítható, hogy a törlesztési teher 2014 végéig több mint kétmillió forinttal nő, miközben az eredeti teljes összeg kb. harmadát fizettük csak ki, a futamidőből pedig 13 év hátra van. Ha akkor is 270-nél áll a svájci frank, a törlesztőrészlet az árfolyam különbözet miatt 135 ezerre, a kétmilliót is figyelembe véve kb. 160 ezerre, azaz az induló összeg kétszeresére nő.

Nem maradt sok választásunk

Ha igaz a kormány állítása, hogy a törlesztés 2015-től kezdve is csak 15 százalékkal, azaz esetünkben 104 ezer forintra nőhet, ez csak úgy lehetséges, ha a futamidő kitolódik, méghozzá nagyjából másfélszeresére. Ez annyit jelent, hogy 20 évről 30-ra nő, azaz ha valaki a kölcsön felvételekor alapított családot, már unokái lesznek, mire megszabadul a tehertől. Azt jobb nem is kalkulálni, mi lesz azokkal, akik nagyobb összeget, netán 20 milliót vettek fel mondjuk 25-30 évre, és a fentiek szerint alakul a törlesztésük: náluk esetleg még az unokáknak is fizetniük kell.../Ésszerű megoldás lenne egy adótanácsadó tegnapi javaslata, hogy a felhalmozott árfolyam különbözetet a hitelező bank fizesse, és azt levonhassa a bankadóból. Ez ténylegesen segítene az érintetteken, az államnak viszont 120 milliárdos bevételkiesést jelentene./

Mindezzel együtt a még fizetőképes, de további emelkedést már nem kibírók számára vélhetően nem marad más választás, mint a rögzített árfolyam. De mi lesz azokkal, akik már csúszásban vannak, ráadásul 90 napon túl? Számuk óráról órára nő, őszre eléri a 200 ezret. Röhej, hogy rájuk a kormány az idén mindössze kétmilliárd forintot szán, az semmire nem elég. Átfogó bérlakásprogram jelenthetné a megoldást, ahhoz viszont legalább két nagyságrenddel több pénz kellene. Jó lenne tudni, ehelyett kinek a fejéből pattant ki az Ócsa mellett építendő gettó őrült ötlete, amely minden szempontból rossz: egy tömbbe zárnának ezernyi bajba került embert, de vajon hol találnak munkát, lesz-e elég iskola, kórház stb.? Nem a gettók kialakítása a jó út, hanem az ország minden térségében bérlakások kialakítása, részben az adósoktól megvásárolt, részben pedig újonnan épített lakásokból.

Lenne megoldás

Ehhez azonban sok pénz kell, ideje lenne a kormánynak is felismerni ezt. Az egyedüli helyes út az lenne, ha visszahoznák a magasabb SZJA kulcsot és visszavennék a gazdagoknak adott 5-600 milliárdos ajándék legalább egy részét. A feléből már kezelhető lenne az egész svájci frankos probléma, ráadásul ez a megoldás nem csupán társadalmilag igazságos lenne, de a gazdaságra is kedvezőbb hatással lenne, mint a már bejelentett megszorítások.