A devizahitelesek helyzetén könnyíteni akaró, parlament elé került csomag sajnos csalódást fog okozni az érintetteknek: az igazán bajban lévőkön nemigen segít, a többieken is csak részben és átmenetileg, valójában csak elodázza a problémát. Akik most némi lélegzetthez jutnak, hosszútávon rosszabbul járhatnak, mert a megspórolható törlesztésrészt kamatostul kell majd megfizetniük.
A mentőcsomag központi eleme, a forintárfolyam rögzítése az utóbbi napok fejleményeinek tükrében igencsak elgondolkodtathatja a hitelcsapdába került és abból kimenekülni próbáló tömegeket. A görög csődfenyegetés miatt bizonytalanná vált nemzetközi légkörben ismét szárnyal a svájci frank kurzusa és csütörtökön ismét elérte a 225 forintot. Ha ezzel összevetjük azt, hogy a kormány 180 forintos árfolyamot kíván rögzíteni, a különbözet már 25 százalék, ami ha tartós marad, a tervezett 3 és féléves könnyítési időszak alatt az ígért kedvezményes, 9 százalék körüli kamattal tetemes összegre fog duzzadni, amelyet az akkori árfolyamon számított törlesztésen túl fizetni kell.
Aki tehát most belemegy a kínált konstrukcióba, néhány év múlva csöbörből vödörbe kerül és összességében többet kell fizetnie, mintha minden maradna a régiben. Persze sokan úgy gondolják, aki időt nyer, életet nyer, és később talán jobb anyagi helyzetben lesznek, könnyebben viselik majd a nagyobb terheket is.
Aki erre nemigen számíthat, jobb, ha alaposan végiggondolja, mit tegyen. Ez természetesen azokra vonatkozik, akik egyáltalán jogosultak az enyhítésre, a parlament elé került tervezet ugyanis komoly megszorításokat tartalmaz. Ezek közül a legfontosabb, hogy eleve csak az választhatja a fix árfolyamú törlesztést, akinek nincs 90 napon túli tartozása és kifejezetten lakásvásárlásra vette fel a hitelt. Ennek megfogalmazása a javaslatban nem egyértelmű, bár az illetékes államtitkár szerint a jelzálogalapú szabad felhasználású hitelek is idetartoznak, ha azokat valóban lakáscélra fordították. További korlátozás, hogy kiesnek az érintett körből azok is, akik már kötöttek a bankkal valamilyen törlesztés-könnyítési megállapodást, azaz az adósok kicsivel több mint tizede. Nem élhetnek a lehetőséggel azok sem, akiknél az ingatlan vásárláskori értéke meghaladja a 30 millió forintot.
A jogosultak száma így sem lesz kevés, teljes tartozásuk összegét 4500 milliárd forintra becsülik.

"Aki tehát most belemegy a kínált konstrukcióba, néhány év múlva csöbörből vödörbe kerül."
Ők legalább abba a kedvező pozícióba kerülnek, hogy dönthetnek, maradnak a jelenlegi konstrukcióban vagy a későbbi többletterheket is vállalva inkább a rögzített árfolyamú törlesztést vállalják. Helyzetük persze sem így, sem úgy nem irigylésre méltó, de még mindig nagyságrendileg jobbak az esélyeik, mint azoknak, akik 90 napon túli tartozást halmoztak fel.
Többségük számára a kormány és a bankok közötti megállapodás nem sok jót tud kínálni, lakástulajdonukat előbb-utóbb mindenképpen elveszítik. A szerencsésebbek ingatlanja az ősszel létrehozandó Nemzeti Eszközkezelőhöz kerül, amely a tervek szerint bérbe adja nekik addigi lakásukat, de legalább ott maradhatnak. Nyitott kérdés ugyan, mennyit kell majd fizetniük és azt bírni fogják-e, de mivel az állam a lakástulajdont erősen diszkontált, 30-60 százalékos áron veszi meg, a bérleti díj vélhetően alacsonyabb lesz a mostani törlesztőrészleteknél. Az már más kérdés, hogy az érintettek tulajdonosból bérlővé válnak, azaz lényegében bukják a teljes befektetésüket.
Ennél sokkal rosszabbul járnak azok, akiknek elárverezik a lakásukat. Várható számuk nem csekély, mivel az Eszközkezelő évente 5 ezer lakást vásárolhat fel, miközben a fenyegetettek száma jelenleg már mintegy 120 ezer, azaz negyedszázad kellene ahhoz, hogy valamennyien sorra kerüljenek. Az árverezésnél mindössze annyi lesz a könnyítés, hogy 2015-ig negyedévente csupán a bedőlt állomány 2-3-4-5 százaléka lesz csak piacra dobható, azaz 2012-ben 8, 2015-ben már 20 százalék.
Egyszerű számítás szerint tehát négy év alatt 56 százalék árverezhető el, további 20 ezer lakást venne át az állam, a mostani állás szerint így hozzávetőleg minden negyedik nem törlesztő adós számára nincs megoldás. Hogy velük mi lesz, arról nem szól a tervezet.

"Ennél sokkal rosszabbul járnak azok, akiknek elárverezik a lakásukat."
Arról sem, mi történik azzal az ugyancsak sok százezres tömeggel, akik nem lakáscélú hitellel kerültek bajba. Náluk a jelek szerint marad az alapszabály: ha túlnyújtózol a takaródon, viseld annak a következményeit. Ha valaki elveszti emiatt a kocsiját vagy mondjuk a tévéjét, az nem fenyeget olyan szociális katasztrófával, hogy az államnak kellene közbeavatkoznia. Egyes közgazdászok szerint már a lakáshitelesek számára készült, erősen korlátozott mentőcsomag is veszélyes hatással lehet, mert rontja a törlesztési morált, ráadásul a terhek egy részét az adófizetők egészére hárítja át, olyanokra, akiknek tartozásuk sincs vagy rendesen törlesztenek. Az már végképp indokolatlan lenne, hogy ez a konstrukció fogyasztási cikkekre is kiterjedjen.
Mint a fentiekből kitűnik, a devizahiteleseknek kidolgozott csomag több sebből vérzik és jó megoldást senkinek sem kínál, de igazság szerint ez nem is volt várható. A kormány több mint egy éve ígérte a segítséget, most végre letett valamit az asztalra, és szemlátomást arra törekedett, hogy ne nagyon terhelje meg a költségvetést és időt nyerjen. Ez úgy tűnik, sikerült, és néhány év múlva kiderül, mi lesz belőle.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nos a Magyar banki Károsultak,nem csak deviza hitelelsek,hanem HuFt hitelesek is,SZARBAN vannak.Korlátozni kéne a Bankokat,minek 9.900.000.-Före lakosra 40 Db bank!!1945 elött a pengö jo vala,kb 6 Db ban mükszi.Most Kb40 viszi ki hasznát,teszi tönkre a buta,hivö Magyarit.Kérdés!! Ha a Bankok Bankja MNB éves szineten 6% kamatot ad,többi bankocska miként igér 7-10 %-os kamatot?? Lehet magyarázni szakemberek!!Phd-s közgazdászok,§ jogászok.
Nem lehet svájci frankban törleszteni!!!! Nem is abban kapták a hitelt. Ilyen erővel kolbász, pálinka, vagy krumpli árfolyam alapon is adhattak volna kölcsönt. A hitelfelvevő pórnép azt sem tudja hogy néz ki a svájci frank. Ha végigolvastok egy ilyen úgynevezett devizaalapú kölcsönszerződést, (most már kicsivel okosabban) láthatjátok, hogy egy nagy átverés az egész.
Zsua írta, hogy akik igy vettek első lakást azoknak előtte úgysem volt lakásuk. Mit veszíthetnek? A semmit. Okos. Ne felejtsük el, hogy az ilyen (államilag támogatott) szerződéseknél, az állam a hitel 1/3-ára kezességet vállalt, úgy, hogy az ingatlanfedezet értékének csak a kb. fele illeti a bankot. Valyon ezen elgondolkodott már valaki a kormány illetékes, nagytudású tagjai közül?
Van egy apró lehetőség. A felvett devizában kell törleszteni. Ez azoknak jelent nagy segítséget, akik, mint a szomszédom, külföldön, pl. Szlovákiában dolgoznak.
Fő bűnös ez a világszemete gusztustalan banki szektor.Emlékszem,pár éve küldözgették a leveleket,hogy nem kell munkáltatói,meg gyorsan intézik ám, csak vegyek fel kölcsönt.Szinte tukmálták.Most meg arrogáns, kimért levelek és telefonhívások útján fenyegetnek, hogy ez,meg az lesz, ha nem fizetek időben.Négy éve törlesztek és szinte ugyanott vagyok amikor elkezdtem, annyit emelkedett az árfolyam.A Háry kormány nagyívű " nesze semmi ,fogd meg jól te hülye" megsegítése meg egy nagy nulla.Tudom ,igazán nincs jó megoldás,de ha ezt tudták,és tudták a r...dékok,akkor nem kellett volna hiú ábrándokat kelteni a szerencsétlen hitelesekben.Inkább nem csináltak volna semmit,hanem egyenes gerinccel kiállnak és közlik,sajnáljuk ,de sem pénz,sem lehetőségünk nincs.Igaz, akkor nem lehetne világmegváltó és világesze képében tetszelegni azon kevesek előtt,aki ezt még beveszik.
vanek
Ez inkább pár beszervezett tökeerös ember érdeke. A banknak az az érdeke, hogy visszakapja a hitelbe nyujtott pénzét.
A hitel felvételekor az adósok spekuláltak. Úgy gondolták jól spekulálnak. Tévedtek. Mert az igazi jó spekuláció akkortájt az lett volna, hogy a hitelük felét Chf-ben, a másik felét forintban veszik fel. Így részesültek volna az olcsó hitel előnyeiből (is), de a kockázatot felezték volna. Állítom ennél bölcsebbet abban a pillanatban nem tehettek volna. De hát a magyar már több mint ezer éve várja a csodaszarvast. Megkapta, mert a hitelre vett autója: csoda szar vas.
Zsua
Az, hogy a Svájci központi bank 0.25%-ra vitte le az irányadó kamatot semmit sem jelent. Fontosabb az, hogy Magyarországnka CHF-t hitelezök milyen kockázati felárat számoltak be amikor CHF hitelt adtak amiböl a magyar bankok kiosztották a svájci Fr alapu hiteleket. Ezen hitelek kamatai növekedtek akkor is amikor a svájci alapkamat csökkent.
Pl Görög állam ebben a pillanatban 30%-os kamattal kap csak hitelt a pénügyi piacon.
Persze nem kell félteni a magyar bankokat sem. Szerintem az egyik legmagasabb kamatréssel dolgoznak a régióban.
Nagyon nagy szemétség volt annó amikor 150 HUF/CHF körül volt az átváltási ár és nem javasolni az ügyfeleknek a hitelek forintositását. Párhuzamosan viszont sok banki befektetö javasolta, hogy a Ft befektetéseket váltsák eurora vagy CHF befektetésre mert gyengülni fog a forint.
Aki akkoriban véletlenül kérte a CHF hitelek forintositását annak mutogattak táblázatokat, hogy nyugi, mégha 180 Ft-ra is gyengül a Ft akkor is jobban járnak a CHF alapu hitelekkel. Hmm. tegnap 225.5 HUF/CHF re is erösödött a CHF. Ez a legerésebb Ft pilanathoz képest több mint 54%-os felértékelödés.
Hol van már a Oszko Bajnai kormány idején visszaerösödött a180 ft/chf árfolyam?
Sajnálom én is, akinek most magasabb a hitele, mint a lakása értéke, de azt is figyelembe kell venni, hogy nekik azelőtt sem volt lakásuk, sokan azt veszítik el, amit önerő nélkül, hitelre vásároltak. Őnekik igazi megoldás nincs, ha lenne, a többi adófizetőnek kellene kifizetnie a tartozásukat. Legjobb a Forint erősödése lenne. Nekem is frank hitelem van és most nagyon nehéz nekem is a törlesztés. Annak idején nem gondoltuk, hogy ennyire kimozdulhat az árfolyam. Ráadásul a kamatunk is emelkedett, amire nem számíthattunk, pláne hogy a frank kamata ezalatt radikálisan csökkent
Ez a segítség a hitelre hitelt veszünk fel jellegzetes esete.
Egy fikarcnyival sem több.
Es hogy tapsoltak a fülkeforradalom idején! Boldog mosollyal a szájuk hallgatták Szt. Orbán Viktor öszentsége megváltó igéreteit. Megváltás - gondolták, hiszen ö az alkamas vezetö. Ö majd megoldja az összes problémát! Hiszen mind mind tudjuk, hogy a rossz életünknek egyetlen oka az MSZP rosszakarata volt. Ök nem akarták, hogy jobban éljünk de a megválto Szt. Viktor végre a Kánaánba vezeti hön szeretett hiveit.
Most lekonyult szájjal nézik a havi törlesztörészleteket és néznek ki a fejükböl, hogy ez lenne a megsegitös amit igért? A Kánaán?
A devizahiteleseken az segitene legjobban ha a Ft erösödne. Az Europai hitelválság és saját hülyeségünk aldazatai most a devizahitelesek. Gyerekkori baratom lakását egy hete árverezték el. Azóta a növérénél lakik. 7 millió érö lakáson volt 9 millió tartozás(mert közben felment) és 3.5 millióért árverezték el. Mindenki veszitett!