Hetilap kereső

Herskovits Eszter írása

Lázár János és az Erste Bank csörtéje ismét rávilágított arra, hogy 2006 óta tömegesen adósodtak el az önkormányzatok devizában. A kormány most megállapodásra törekszik, de a szakemberek figyelmeztetnek: a bankokkal történő egyezség csak rövid távon megoldás, átfogó reformra van szükség.

Talán csupán a legapróbb hírekben kereshetnénk az önkormányzatok eladósodottságáról szóló tudósításokat, ha tavaly decemberben Lázár János meg nem fenyegeti a városának hitelező Erste Bankot: hatalmi szóval bírta volna rá a pénzintézetet, hogy engedje el a tetemesre duzzadt adósság egy részét. Azzal zsarolt: ha a pénzintézet önként nem vállal részt a város árfolyamveszteségéből, akár az Országgyűlés elé viszi az ügyet.

Az eset előzménye, hogy Hódmezővásárhely 2006-ban devizaalapú kötvényt bocsátott ki, 69,4 millió svájci frank, vagyis – akkori árfolyamon számítva – 12 milliárd forint értékben. A visszafizetésre öt év türelmi időt kaptak, húszéves futamidő mellett.

Lázár állította: a bank tanácsára kötöttek opciós ügyleteket 2007-ben és 2008-ban, s az akkor gyümölcsöző üzlet hasznán megosztozott a város a pénzintézettel. Értsd: jutalékot kapott a bank.

Emelte a tétet

„Ha a jóban partnerek voltak, a veszteséget is közösen állják” – érvelt a polgármester az ultimátum mellett. A lakossági devizahitelek végtörlesztése egyértelmű jele annak, hogy a bankok is tisztában vannak a felelősségükkel – folytatódott az indokolás.

Az Erste ezt nem így látta, Lázár pedig a pénzintézet nemleges válasza után, idén februárban „emelte a tétet”, és már az elmaradt hasznot is behajtotta volna a bankon. A városi közgyűlés pedig felhatalmazta polgármesterét, tegyen meg mindent, hogy az Erste elengedje az árfolyamveszteség egy részét. Szükség esetén pedig kérje az igazságszolgáltatás vagy akár a törvényalkotó hatalom segítségét. Csakhogy ekkor már napirendre került egy másik javaslat is, amely szerint a város mégiscsak törlesztene – lehetőségeihez mérten.

A vita újabb fordulópontja a háromnapos egri kihelyezett kormánytanácskozás volt, ahol Orbán Viktor csendesítette Lázár indulatait, mondván, a kormány már elégszer csapott oda a bankoknak, nem illene újabb frontot nyitni.

Az ezt követő napon Lázár már a megállapodást kereste. Arról beszélt az egri kormányülésről tartott sajtótájékoztatón, hogy a kormánynak, az önkormányzatoknak és a bankoknak közösen kell egyezségre jutniuk.

„Rossz hír lenne a bankoknak, ha a kormány elzárkózna az ilyen típusú egyeztetésektől, mert az önkormányzatok ezres nagyságrendben nem lennének képesek visszafizetni korábbi hiteleiket” – tette hozzá.

A kormány Kósa Lajos vezetésével munkacsoportot alakított a probléma kezelésére. A „probléma” egyébként országos szinten 1200 milliárd forint. Nagyságrendileg ennyi az önkormányzatok hitelállománya, amely – a kamatokkal és az árfolyamváltozással együtt – mintegy 1800 milliárd forintos visszafizetési kötelezettséget jelent. A hitelállomány fele kötvény, s a 600 milliárdnak a 90 százaléka deviza, elsősorban svájci frank.

2006 után indult el a kötvénykibocsátási hullám. Vigvári András közgazdász, a Budapesti Gazdasági Főiskola intézetvezető professzora azt mondja: korábban a magyar önkormányzati rendszernek gyakorlatilag nem volt adóssága.

– De ez sem volt normális helyzet – hangsúlyozza –, hiszen azt jelenti: alacsony szintű a beruházási aktivitás és nagy az önkormányzatok forráshiánya is.

Hozzáteszi: 2006-ban a bankrendszer épp tele volt likvid svájcifrank-forrással. A lakosság tömegesen adósodott is el devizában, de ez a szféra egy idő után telítődni látszott. Úgy tűnt, mindenki jól jár: a bankok új ügyfeleket kerestek, az önkormányzatok pedig forrásokat.

Kezdik a törlesztést

A kereskedelmi bankok tiltó szabályzat híján a svájcifrank-konstrukciókat ajánlották – akkor még valóban nagyon jó árfolyamon. (Egyes országokban, például Lengyelországban a közszektor, épp az árfolyamkockázat miatt, nem vehet fel belföldön devizahitelt.)

Ráadásul a kötvénykibocsátás lehetősége – amellyel legfőképp a nagyobb települések, a megyei jogú városok és a budapesti kerületek éltek – kihagyhatatlannak bizonyult. Kötelező hitelcél megjelölése nélkül a kibocsátást gyakorlatilag semmi sem korlátozta. Még a megyei önkormányzatok is kaptak az alkalmon, holott önálló, fedezetül szolgáló bevételük sincsen.

Valamiért elfelejtették a kötvénykibocsátást (ellentétben a többi pénzügyi szolgáltatással) a közbeszerzési törvény hatálya alá szervezni, amely – számos hibája mellett – egy nagy előnnyel biztosan rendelkezik: világos kondíciókat ír elő.

Az önkormányzat által kibocsátott zártkörű kötvények amúgy csak nevükben értékpapírok, valójában szabad felhasználású hitelek, mivel a papírokat a kibocsátást szervező bank jegyezte le.

A fentiekből már sejthető, hogy a pénzintézetek részéről sem volt kockázatmentes a vállalkozás. Ráadásul három-hat hónapos forrásokat 20-25 éves lejáratú hitelekké transzformáltak. A kibocsátott kötvények jellemző futamideje húsz év, és szokatlanul hosszú a türelmi idő is: a legtöbb kötvénykibocsátó önkormányzat négy-öt év elteltével, azaz csak mostanában kezdi a törlesztést.

Egy 2009-es ÁSZ kutatóintézeti tanulmány és több ÁSZ-jelentés is felhívta az önkormányzatok és a kormány figyelmét ezeknek az ügyleteknek a kockázataira, eredménytelenül. Vigvári szerint a hitelfelvevők és a hitelnyújtók kezdettől fogva a „moral hazard” fogalmát valósították meg. A moral hazard – ahogy a szakember magyarázza – ebben az esetben úgy valósult meg, hogy a nyilvánvalóan kockázatos ügyletből származó nyereségen a hitelnyújtó és a hitelfelvevő osztoznak, a veszteséget pedig egy harmadik félre, az adófizetők összességére háríthatják.