Az átmeneti javulást mutató nemzetközi hangulatban minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált a hazánkkal szembeni növekvő befektetői bizalmatlanság. A kormány végiggondolatlan, óriási kockázatokkal járó intézkedései, a jövő évi büdzsé egyes alapszámainak már most látható irrealitása, valamint a felelőtlen nyilatkozatok nyomán zuhan a forint is, és szinte kínálja magát, hogy spekulációs célpont legyen.
Orbánék kommunikációjának az a célja, hogy a korábbi ígéreteikkel szögesen szemben álló lépéseiket, a folyamatosan tagadott durva megszorításokat, az adó- és járulékemeléseket, az új adónemeket, valamint
az összes többi kényszerintézkedést egyfajta kívülről érkező kórként, a hanyatló Nyugat és az euró válságának következményeként állítsák be. Ezt sulykolja a kormányfő összes megnyilatkozása, a multiellenes demagógiától kezdve az unió lassú hajójától gyorsnaszádként való elszakadást vizionáló hasonlatig. Ebben sem a tények, sem a realitások nem zavarják őt - például az az apróság, hogy a gazdaság növekedés nálunk alacsonyabb volt az elmúlt egy évben, mint a kárhoztatott unióban, amelytől egyébként elválaszthatatlanul függünk, például a GDP-nk több mint fele az ottani piacokon realizálódik -, a saját kudarcaikról és felelősségükről próbálja elvonni a figyelmet.
A Fidesz az összes külső és belső kritikát lesöpri az asztalról, részben lehülyézve, részben ellenséges manipulátornak minősítve a bírálókat, pedig már a laikus szemlélőnek is feltűnik, hogy a borúlátó jóslatok hazánk leszakadásáról sorra bejönnek. Akinek még volt kételye arról, hogy a nemzetközi pénzpiac mindinkább leír minket, az utóbbi időszak fejleményei meggyőzhették a szomorú valóságról. Sajnos a görög válságkezelés hatásainak nemzetközi alakulása nyilvánvalóvá tette, hogy
minket a térség többi országától eltérően kezelnek és ennek a negatív következményeit már közvetlenül érezzük.

Fotó: Augusztinyi Gábor
Ez még nem minden
A jelek vészjóslóak, vegyük sorra őket. A görög adósságrendezésről és az eurózóna stabilitásának erősödéséről született döntés a problémát még nem oldja meg, de a gyors összeomlás veszélyét elhárította. Ennek megfelelően a piaci reakciók is kedvezőek voltak, az euró és a tőzsdék szárnyalni kezdtek, a feszültség enyhült. Ebből a - várhatóan átmeneti -
eufóriából csak mi maradtunk ki: a forint két és fél éves mélypontra gyengült, a BUX indexe múlt hét szerda és péntek között, azaz az uniós csúcs körül két százalékkal csökkent. Ha a valutánk és tőzsdénk teljesítményét összevetjük a környezetünkkel, a következőket látjuk: a forint az elmúlt 3 hónapban 12 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, ami uniós negatív csúcs, és a régiónkban a legtöbbet vesztette az euróhoz képest is. A BÉT is alulteljesít, a befektetők bizalmatlanságát jól mutatja a már említett 3 nap adata: miközben nálunk csökkenés volt, az európai tőzsdék 2-4 százalékos emelkedést értek el.
Ez még nem minden. A velünk szembeni félelmek beárazását jelzi, hogy az országkockázati rangsorban az előkelő nyolcadik helyre küzdöttük fel magunkat bőven öt százalék feletti CDS-felárunkkal, ami nem csupán a befektetőket ijeszti el, de az állami, sőt - ami jelenleg talán még fontosabb - a privátbanki hitelfeltételeket is ennyivel drágítja. Gondolkozzanak ezen el azok, akik magasnak tartják a hazai forintkamatokat:
miközben a Fidesz-vezetők ezt a bankokra kenik, valójában az ő hiteltelen politikájuk miatt drágul a kamat. A magyar bankrendszerben ugyanis a betétek nem fedezik a hiteleket, így a különbözetet a külpiacról kell pótolni, méghozzá a szokásos kamaton túl a fenti felárral. Jól mondta Demján Sándor, a 10 százalék alatti THM ilyen feltételek mellett blöff!
A jóslat beteljesült

Index
Kiáltó vészjelzés, hogy
a legutóbbi állampapír-aukció kudarcba fulladt, mert nem volt elegendő vételi ajánlat, ilyen évek óta nem fordult elő. Csak emlékeztetőül, ennek a veszélyére már egy éve felhívták szakértők a figyelmet, rámutatva, hogy a magán-nyugdíjpénztárak ellehetetlenítése nehéz helyzetben idevezethet. Azok voltak ugyanis a legnagyobb hazai vásárlók, bevételük nagyobb részét magyar papírokba fektették - ennyit arról a hazugságról, hogy eltőzsdézik a pénzünket -, ha tehát kiesnek a piacról és a külföldiek bizalma is megrendül, nehézkessé válhat az államháztartás belső forrásokból történő finanszírozása. Most sajnos ez a jóslat is beteljesült.
Ha a balfogások sorozata esetleg nem lenne elég hazánk lejáratásához, segítenek bölcs vezetőink frappáns kijelentései. Orbán a múltheti válságtanácskozásról hazatérve is csak a piacot ijesztő mondatokat tudott összehozni, újabb bankellenes kirohanásával és az uniót lesajnáló, nehezen értelmezhető kijelentéseivel. Méltó társa volt Kósa Lajos, aki nem csupán az IMF-képviselőt sértegette, de a devizahitelek problémájának gyors megoldásával fenyegetett, ami az eddigi lépéseket, főként a kötött árfolyamú végtörlesztést látva rémületet keltett a pénzintézeteknél. Surányi György a lényeget úgy foglalta össze, hogy
a kormány az egész országgal fizetteti meg az amúgy is módosabbaknak adandó több százmilliárdos ajándékot. /Ez ismerős: ez történt az egykulcsos adóval is./
Tényleg ennyire nem ért hozzá...?
Amikor már azt hisszük, ennél rosszabb nem lehet, jön a kormányfő jobbkeze, a gazdasági szakemberek körében méltán népszerű Matolcsy György, akinek a megnyilvánulásai mindig zavarba ejtik az embert: tényleg ennyire nem ért hozzá, vagy tudatosan mond bődületes dolgokat.
Gazdasági miniszterünk a számunkra amúgy is tragikus hangulatra rátett egy lapáttal, és elképzelhetőnek mondta közeli leminősítésünket. Erről valóban egyre sűrűsödtek a pletykák, de egy normális kormánynak ezt nem szabad megerősítenie még akkor sem, ha reális a veszély, mert azzal csak rontja a helyzetet. A hatás nem is maradt el, és miközben más valuták javítottak, a forint tovább gyengült.
Lehet persze, hogy ez nem egy buta elszólás volt, hanem - ahogy erről már hetekkel ezelőtt írtunk -,
a kormány készakarva gyengíti a forintot. Ezzel két legyet próbál ütni egy csapásra: egyrészt felpörgetni a hazai inflációt, ezzel javítani a büdzsé helyzetét, másrészt pedig segíteni a kulcsfontosságú exportot. Normális körülmények között ez működhetne is, de a jelenlegi viszonyok közepette több mint kockázatos. A túl gyenge forint ugyanis túlzott drágulást idéz elő, ami csökkenti a fogyasztást és nagyon megdrágíthatja a vállalkozások alapanyagimportját és az energiát, emellett pedig növeli az adósságterhet és drágítja a belső finanszírozást. A kivitelben is csak akkor lenne egyértelműen kedvező hatása, ha a külpiacainkon konjunktúra lenne, ennek azonban éppen az ellenkezője a valóság.
Ha tényleg a forintgyengítés a szándéka, a Fidesz-kormány óriási kockázatot vállal esetleges és átmeneti nyereségért. Arról nem is beszélve, hogy a velünk szembeni, gyorsan növekvő bizalmatlanság légkörében
könnyen elszabadulhatnak a piaci folyamatok, és szinte tálcán felkínáljuk magunkat a spekulatív támadásoknak. Kész csoda, hogy eddig ezt elkerültük, de ha Orbánék így folytatják, nem sokáig leszünk ilyen szerencsések.
HozzászólásokÖsszesen: 26 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
"aki akar még jelentkezhet munkára is..."
Köszönjük kisapuci az agitálást, de nem kérünk belőle. Azt csak a hozzád hasonló kivénhedt komcsik hiszik, hogy a fidess levelező tagozatán munka folyik. Még, ha pénzt is kapsz érte.
Én nem akarok senkit hitegetni,korbáccsal talpon ütögetni,mert nem látom értelmét,hogy emberek sérelmét bosszúnak szomja nyomja megtorlásba?
Akiben jó poénok vannak és onnét kiszivárogva hatnak,annak nem kell eladnia az édesanyját.Az ember nyelvében viseli a véres kardját,s ha úgy hozza helyzet önként magába a mélybe benyeli?
Csak egy intés,csettintés,és semmi legyintés,vagy mondjuk egy megintés a másik irányába annak hiányába,hogy ember fogja magát vissza,ha túlzásba víve az élet borát issza?
Közeledik a beteljesedés : Isten kiválasztott népe átveszi a hatalmat a világ felett.... viszont lehet majd tehenet fejni a kibucban elvtársak szigorúan baloldalról......(nem ezt akarták?)
Ha már kellően összefélték magukat akkor menjenek zuhanyozni L.L.L.-el együtt mert ennek már szaga van.....
.....ezt csinálják már bő egy éve ...... nem únják még ezt e nemzethalál víziót? Lehetnek vagy negyvenen( mint a mesében) akik itt tologatják a tévhiteiket... bírják még egymást?
Én meg csak azt látom hogy egyre nagyobb kezd lenni a rend... aki akar még jelentkezhet munkára is...
Spekuláció,infláció esetleg magasan tartva?Learatva a legszegényebbeket is még jobban,robbanó bomba módra?
Sajnos csak megerősíti a diagnózist az a megdöbbentő nyilatkozat, hogy a gazdaságért felelős miniszter véleménye szerint a versenyképesség az adószinttől függ.
Hát a reálgazdaság semmi? Az infrastruktúra minősége? A hozzáadott érték? A képzettség? Az innováció?
Ha az adószinttel lehetne versenyképe gazdaságot csinálni, akkor miért nem egyszeráen adót csökkent Fekete-Afrika, és él gazdagon?
Ez már nem is nevetséges: ez tragikus.
„a gazdasági szakemberek körében méltán népszerű Matolcsy György, akinek a megnyilvánulásai mindig zavarba ejtik az embert: tényleg ennyire nem ért hozzá, vagy tudatosan mond bődületes dolgokat.“
EZ az ember egészen nyilvánvalóan nem ért a közgazdasághoz! Szépen leülteti az országot, ha ezt tudatosan tenné az kimerítené a szándékos károkozás bűntettét.
Németországban megkérdezték a „promikat”, hogy mit szólnak a Görög gazdasági válsághoz.
Különösen Dieter Nuhr nagyon kellemes és intellektuális humorú kabarettista válaszait emelném ki, mert hallatlan érdekes amiket mondott:
Azt mondja "Gewinne privatisieren, Verluste sozialisieren" vagyis a „nyereség privatizálása, a veszteség szocializálása“ tovább már nem tolerálható megoldás.
De ez a mostani görög adósság-válság nem alapvetően a bankok hibájából keletkezett, hanem az állami eladósodás következménye!!
DE ö is felhívja a figyelmet a befektetők felelősségére:
Akik a saját bankjaik szaktanácsadóira hallgatnak nagy hibát követnek el. A pénzügyekben mindenkinek saját magának kell a szükséges információkat beszereznie. Mert aki úgy köt üzletet, hogy nem érti az ügymenetet, az a hibás. („A közgazdasági törvények nem ismerete nem mentesít a „büntetéstől” vagyis a vesztességtől“, ez a kedves Matolcsy úrra is érvényes!!)
Ö is javasolja, hogy az iskolákban tanítani kellene a gazdasági alapismereteket mert ez olyan fontos ma már mint az írás és olvasás elsajátítása."
(Azzal egészíteném ki, ha tömegesen követik el ugyanzt a hibát az katasztrófához vezethet!! Mint pl a devizahitelek esetében!!)
Kédöjel,
Igy van.
CHFHUF 2011.11.01 11:34 252.6
EURHUF 2011.11.01 11:33 307.72
Lacus,
ez a gazdaságpolitika egyszer már "bizonyított" 98-2002 között (csak akkor még tartott a Bokros-féle hatás (de erősen csökkent a GDP).
Most is megmondták a szakemberek, nem fog menni. Nemcsak Bokrosék, de az ő oldalukról: Bod Péter Ákostól Mellárig.
Nem is ment. Kérdem akkor: mi ez ha nem hazaárulás? Ezért nem kell felelősségre vonni senkit?
Eur= 307,2 Ft
Azzal pl egyetértek, hogy nem lehet magunkat Svájccal összehasonlitani de a régioval miért nem? Ha valakivel össze kell hasonlitani magunkat akkor pont a lengyelekkel kellene.
A jelen helyzetért éppen ugy felelös az elmult kormányzatok (Bokross csomag ota) mint a jelen kormány ostobasága. Senki nem kissebiti a szoci szerencsétenkedést. Meg is kapták érte a "jutalmukat" jogosan.
Orbán s Matolcsy trógerekkel az a baj, hogy elkezdenek kisérletezgetni. Ahogy ez a kókler agyament Matolcsy próbálkozik a közgazdasági nobel dijat megszerezni. Ö uyge jobban tudja, mint a világ összes országa. Nem un. "mainstream" gazdaságpolitikát folytatni szlogen mögött jelenleg semmilyent gazdaságpolitika és kapkodás van amiben mindennemü kontroll ki lett iktatva. Az egyetlen kontroll az MNB maradt. Azt sem kedvelik. Vezetöjének hitelességét támadja a hiteltelen kormany. A parlament gazdasági bizottsága eladott off-shore cégeken lovagol a szijjak idiota hülyegyerek vezetésével. Egyszer ezt a kis nyáladék gyereket tényleg fel kellene pofoznia valakinek.
Szóval a kokler banda legnagyobb büne pont az, hogy a lehetöségeket tólja el. Van egy szük folyoso amin járni lehetne erre a falnak szaladnak.
Gyenge országnak gyenge forint,és erre a magyar politika nagyot bólint?Tehetetlenek megint.
Nem lenne 500 milliárddal több a kasszában (valamire mindig el lehet költeni), viszont ha ezt a lejárt belföldi számlatartozásaik kiegyenlítésére fordítják, az valóban a döglődő gazdaságot stimulálná. Csak az építőipari szegmensnek 40-50 milliárddal tartozik (esedékes lejárt számlatartozás!) az állam. Ez a jelenleg leginkább padlót fogott ágazat. Összességében a magyar gazdaságnak pedig kb. 600 milliárddal - ez fél évvel ezelötti adat).
Kedves mizu11,
remélem harmadszorra már sikerül leírni Rabár nevét.
Úgy tűnik engem minőstgetsz ahelyett hogy válaszolnál.
Kedves gjozsi88!
Ha nem lehet összehasonlítani magunkat a lengyelekkel(ami baromság, főleg a belső piacos maszlag) akkor nézzük a cseheket GDP növekedésük 2007-ben 4,7%-al- , 2008-ban 2,5%-al nagyobb, 2009-ben a visszaesésük 2,1%-al kisebb mint a mienk. Azt meg te se gondolod komolyan, hogy ha nem vezetik be az egykulcsos adót(ami nagy hiba volt)akkor most 500 milliárdal több lenne a kasszában.
Kedves Kérdőjel!
Drabál javaslatát nem csak te de sokan mások se értették meg is van a következménye, nézd meg hol tartunk most.
Viszont jó, ha tényekkel érvelsz pl. valuták árfolyama. De ennek is sok oka van, nem lehet egy okra visszavezetni. Pl.ha sokan vesznek fel devizahitelt annak Ft. erősítő hatása van, ha viszont leáll a devizahitel felvétel és csak visszafizetés van az bizony erősen gyengíti a Ft.-ot. És ez csak egy a sok közül.
Ok, a GDP talán nem jó összehasonlítás. A valutták árfolyamának összehasonítása viszont az.
mizu11: idézek: "Rabár pénzügyminiszteri karrierje nem tartott sokáig, 1990 decemberében, tehát alig több, mint fél évvel kinevezése után, távozott posztjáról. Rabár azért mondott le a tárca vezetéséről, mert állandóan konfliktusba keveredett Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszterrel, aki akkor a Miniszterelnöki Hivatal Gazdaságpolitikai Titkárságát vezette. A kormányból való távozása után Rabár visszatért a Közgazdaságtudományi Egyetemre, majd 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára volt. "
Bocs, de a javaslatot nem értem. A befolyt privatizációs pénzt a mindenkori kormány arra használja, amire akarja. Ha akarja, adósságot fizet belőle (?...)
A lengyelekkel azért nem lehet összehasonlítani a GDP növekedést ,mert a lengyeleknek van egy hatalmas belső fogyasztási piacuk.......nekünk nincs, illetve ami lehetőségünk, mozgásterünk volt, azt Matolcsy az egy kulcsos adóval kidobott 500 milliárdjából, ha azt nem jómóduak megtakarításaként lenne képes kimutatni, hanem a gazdaság működését segítené azzal, hogy a GDP majd 2%-át kitevő 500 milliárddal szemben 0%-os belső fogyasztást ért el!
Azaz a tőke létezik, csak nem gazdaságot élénkít.....pang!
T. Kérdőjel!
A sort lehet folytatni:
GDP növekedés: 2007 magyar:1,4% lengyel:6,8%
2008 magyar:0% lengyel:5%
2009 magyar:-6,3% lengyel:1,7%
Tehát ha egyvalakire akarunk rákenni mindent (még ha megérdemli is) csak saját magunkat csapjuk be. Itt a gondok ennél nagyobbak.
Szóba került Rabál Ferenc, neki volt egy javaslata a 90-es évek elején, hogy a privatizálandó cégeinket engedjük át a nyugatnak, cserébe irják le az ország adósságát. Le is radílozták a színről.
Azóta a gazdaságunk jó része is nyugati kézen és az adósságunk is megtöbbszörösödött.
j;Részvént= Részvény