Hetilap kereső

Lampé Ágnes írása

Március végén a Mol részvényeinek ötödét dupla áron, 1,4 milliárd euróért vásárolta fel a Surgutneftegaz nevű gigantikus orosz olajcég. Méghozzá a Mollal ellenséges viszonyban levő osztrák OMV-től. A magyar vállalat olyan politikai utcába tévedt, amelyben veszélyes válaszreakciók születhetnek. Oroszszakértő történészt kérdeztünk az ügylet háttérről. LAMPÉ ÁGNES interjúja.

Szakértők szerint abszurd a Surgutneftegaz tranzakciója. Ön szerint is?

Nem abszurd, de udvariatlan és barátságtalan. Amiként az is, hogy a kormányzatok az ügylet előtt nem érintkeztek egymással. Nem kétséges, hogy egy ilyen súlyú energetikai tranzakciót Oroszországban politikai felhatalmazás és jóváhagyás nélkül nem lehet végrehajtani.

A Mol a felvásárlás után határozottan fellépett az oroszok ellen. Jól tette?

Azzal, hogy határozottan lép fel, nincs semmi baj. A kérdés csak az, érdemes-e a védelmet a vásárló, a Surgutneftegaz nehezen azonosítható tulajdonosi hátterének firtatására felépíteni.

A Mol által kezdeményezett, az orosz cég tulajdonosi struktúrájára is vonatkozó PSZÁF-vizsgálatra gondol?

Ráadásul azelőtt, hogy a kapcsolatfelvétel megtörtént volna a Surgutneftegazzal, és kiderült volna, hogy mit is akarnak. Végül is Oroszország negyedik legnagyobb olajkitermelő cégéről van szó, amelyet az Expert című tekintélyes gazdasági folyóirat 2007-ben – ágazattól függetlenül – a hetedik legnagyobb jövedelmű orosz vállalatként tart számon. Ha a Molnak a PSZÁF által sikerülne is megismernie a tulajdonosi struktúrát, és az üzlet ennek következtében meghiúsulna, ennek a magyar cégre nézve akár kellemetlen következményei is lehetnek.

Kideríthető, kik állnak a cég mögött?

Ugyan! Ettől a feladattól a magyar titkosszolgálat, de még a brit vagy az amerikai hírszerzés is zavarba jönne.

A Mol annak idején az OMV-vel szemben hasonló vizsgálatot indított, és sikeresen védte meg magát.

Csakhogy ez nem az OMV nagyságrendje. Itt olyan cégről és országról van szó, ahonnan a gáz és az olaj érkezik.
A Surgutneftegaznak más az eszközrendszere, még akkor is, ha pillanatnyilag nem szállít a Molnak. A Mol – és a segítségére siető elemzők meg a sajtó egy része – intonációjával olyan politikai színtérre tévedhet, amely sokkal több kockázatot rejt, mint sejtenénk.

Ehhez képest a külügyi bizottság ülésén az ellenzék „az oroszok ügynökének” titulálta a kormányt.

Elfogadhatatlan, hogy politikai thrillerré alakuljon az ügylet, méghozzá a Mol hallgatólagos közreműködésével! A cég jobban tette volna, ha már a külügyi bizottság ülésén – és nemcsak utólag – minden kétséget kizáróan ellép az ellenzéki felvetéstől, miszerint a kormány tevékeny részt vállalt a pakett átjátszásában. Hisz erre vonatkozóan nincs semmiféle bizonyíték. Nehéz elképzelni, hogy az a kabinet, amely keresztülvitte a sokak által vitatott, az OMV-t kiszorító „lex Mol”-t, most titokban lepaktált az osztrákokkal, akikkel – a történtek után – minden tekintetben bizalmatlan viszonyban áll.

De azt is nehéz elképzelni, hogy a készülő tranzakcióról sem a kormány, sem a titkosszolgálat nem tudott.

Meg azt is, hogy a Mol nem tudott róla! Sőt: kizárt, hogy ne lett volna előzetesen valamilyen érintkezés a cégek között. Az meg végképp valószínűtlen és érthetetlen, hogy a Molnak – amely tisztában volt vele, hogy a részvényei 21 százaléka a vele ellenséges viszonyban álló OMV-nél van – nincsenek naprakész információi az osztrák cég szándékairól, és nem informálódik a potenciális vásárlói körről. Ráadásul ez a kör felettébb szűk. Az orosz kitermelés 92-93 százalékát kontrolláló tíz vezető orosz olajcég közül ugyanis a Surgutneftegaz az egyetlen, amelynek van likvid pénze.

Ha pusztán üzleti célú a Mol-pakett felvásárlása, mire a cég vezetőinek aggodalma? A külső befolyást korlátozza a lex Mol, a tulajdonosok a tíz százalékban maximált szavazati jogukkal pedig bebetonozták magukat.

Sőt, a hírek szerint további korlátozásokat léptetnek életbe, amelyekhez hasonlókban a kormány eddig is partner volt. Nincs tehát okuk aggodalomra. Ezek után bizonyítékok nélkül azt állítani, illetve sugalmazni, hogy Gyurcsányék tevékenyen közreműködtek a pakett „átjátszásában” – enyhén szólva ízléstelen. Ez annak a karaktergyilkos politikának a folytatása, amelynek fontos eleme a Gyurcsány-kormány állítólagos oroszbarátsága és lepaktálása Putyinnal.

Gyurcsány orosz lapértesülés szerint azért támogatta a Déli Áramlat gázvezeték építését a Nabuccóval szemben, mert így felügyelőbizottság-elnöki posztot kaphat Moszkvában.

Merő abszurditás! Schröder német kancellár elfogadta az Északi Áramlat hasonló pozícióját, amivel végérvényesen kiiratkozott a közéletből. Gyurcsánnyal sem történne másként, és ezzel nyilván tisztában van ő is. De akad itt egy tőle független mozzanat: kizárt, hogy megkeresték volna. Az oroszok ilyen szerepre ugyanis kizárólag komoly lobbierőt képviselő politikusokat kérnek fel, mint például a volt amerikai kereskedelmi miniszter, Donald Evans vagy Romano Prodi egykori olasz kormányfő. Egy Magyarország-nagyságrendű állam távozóban lévő miniszterelnöke nem ez a kategória.

Tehát alaptalan az is, hogy Gyurcsány a Gazprom egyik jelentős posztjának várományosa?

Teljes mértékben. Miként a Magyarország oroszfüggéséről szóló fantáziálások is.

Azokban hol a hiba?

Nézzük a most márciusban aláírt moszkvai megállapodásokat! Egyrészt a Mol és a Gazprom megállapodott: közösen új, 1,2-1,3 milliárd köbméteres gáztározót alakítanak ki. Ezzel és a folyamatban lévő bővítésekkel Magyarországnak hétmilliárd köbméternyi tározókapacitása lesz. Ez azt jelenti, hogy a kredencbe lehet tenni az ország éves fogyasztásának több mint a felét. Az oroszok a beruházás 50 százalékát finanszírozzák, így a tározóból – elvileg – 650 ezer köbméternyi kerülne a tulajdonukba, ez a teljes magyarországi kapacitásnak alig 10 százaléka. Milyen függést alakít ez ki? Semmilyet. A Déli Áramlattal pedig az a probléma: pillanatnyilag szinte lehetetlen felmérni, hogy Európa gázfogyasztása milyen ütemben bővül a következő 10-15 évben. Most az EU nettó gázimportigénye 290 milliárd köbméter évente. Az európai szervezet novemberben közreadott átfogó energetikai elemzése szerint – kiváltképp, ha ismét magasan, 60–100 dollár közt alakul az olajár – az EU gázimportigénye legfeljebb évi 40-50 milliárd köbméterrel bővül. Ha valóban így alakul, akkor aligha lesz szükség a Déli Áramlatra, de még a Nabuccóra sem.

Színház lenne a Nabucco–Déli Áramlat-versengés?

Az: árnyjáték. Oroszország időt akar nyerni, hogy fenntartsa a látszatot:
a vezetékeket megépíti. Lehet, hogy így is lesz, de erre vonatkozóan nem született még végső döntés.

És a Mol hatalmas gáztározó kapacitásaira is szüksége lehet, hogy akkor is képes legyen szállítani, ha Ukrajna elzárja a területén áthaladó orosz gázvezeték csapjait.

Valóban. Geológiai adottságaink miatt a rövidesen hétmilliárd köbméteresre bővülő kapacitásainkat is tovább lehet növelni – bár kérdés, hogy érdemes-e.

Korábban azt mondta: a Mol darázsfészekbe nyúlt a barátságtalan reakciójával.

Legitim törekvés, hogy a Mol meg akarja védeni a függetlenségét. De az nem bölcs dolog, ha a módszereivel olyan orosz válaszreakciókat provokál, amelyekkel szemben Magyarország védtelen lehet.

Milyen reakciók lehetnek?

A Barátság kőolajvezetéket az oroszok a hatvanas években építették, technikailag kritikus állapotban van. Könnyen úgy dönthetnek, hogy nem használják tovább, hisz most terveznek egy északi útvonalat. Ebben az esetben gond lehet Magyarország beszerzéseivel, amit persze ki lehet váltani, de szinte biztos, hogy az nem lesz olcsóbb. Mondom: ebbe az utcába nem lett volna szabad bemenni.