Hetilap kereső

Buják Attila írása

Csomag és reform, korrekció, új mechanizmus, „új szakasz” – tucatnyi fogalom seregnyi változást jelent az elmúlt évtizedek gazdaságtörténetében. Szinte mindegyik összenőtt a politikával is. Volt, amelyik véres, kegyetlen forradalomba torkollt, s akadt, amelyik csak „felpuhult” és eltűnt. A magyar társadalom 150 éve életformaként éli meg a változást. Most itt a Bajnai-csomag. Az utóbbi évtizedek reform- és csomagtörténeteit BUJÁK ATTILA gyűjtötte össze.

Hogy a reform mennyire nem politikamentes fogalom, az 1953-as „Új Szakasz” is bizonyítja. Kegyetlen politikai harc volt. Nagy Imréék tragédiája, hogy reformot akartak, épp a robbanás elkerülése végett, s belőlük csináltak bűnbakot. Mivel az akkori reformot két év alatt fokozatosan kivéreztették, nem sok maradt belőle. Bár a beszolgáltatási rendszer eltűnt, az erőszakos téeszesítés folytatódott. A koncepciós perek felülvizsgálatát elszabotálták. Kazincbarcika, Dunaújváros tovább épült, a fogyasztási cikkek gyártása ismét a tervgazdaság áldozatául esett. A reformereket kivégezték.

Szakértő elemzők szerint a Kádár-kor legfontosabb, meghatározó reformja nem véletlenül kapta a nyakatekert „új gazdasági mechanizmus” nevet. Maximálisan depolitizálni akarták. A szellemi-ideológiai előkészítés a hatvanas évek közepén indul, s példátlanul megmozgatja az egész magyar közéletet. Kádár látta: a rendszer tartalékai a hatvanas évekre kimerültek. 1966-ban elfogadják a határozatot, de csupán két év múlva, ’68. január 1-jén vezetik be. Balszerencsés időben. Akkor már felsorakozott a reform mellett az egész értelmiség, a filmesektől a költőkig.

A politikát a kor „nagy klasszikusai” menedzselték. (Az iparban Nyers, a mezőgazdaságban Fehér Lajos, a közigazgatásban Fock Jenő, a kultúrában Aczél vitte a „vonalat”.)

Komolyan vehető közgazdász nem akadt, aki a változást opponálta volna.

Melós és paraszt

Ráadásul a „mechanizmus” szélesebb nyomsávon haladt, mint a tervutasításos rendszer enyhítése, bizonyos termékek árának felszabadítása vagy a vállalati önállóság engedélyezése, az anyagi érdekeltség megjelenése, a téeszek ipari tevékenységének engedélyezése (melléküzemágak). Mindezeken túl elmozdulást jelentett bizonyos önkormányzatiság felé. A tanácsok önfinanszírozását ösztönözték.

A tervhivatal reformszellemű vezetője, Faluvégi Lajos épp a pályakezdő Békesit bízta meg tanulmányok kidolgozásával.

Kádár „kettős lélekkel” viszonyult az új mechanizmushoz, írta róla a legjobb Kádár-monográfia szerzője, Huszár Tibor. Egyrészt a kapcsolatai erősen kötötték a Biszku, Komócsin, Gáspár Sándor által fémjelzett „munkásellenzékhez”. Másrészt mindvégig fenntartotta tételét, hogy „a melósnak többet kell keresnie a parasztnál”. Nyers Rezsőnek élete végén úgy nyilatkozott: „A végén a reform jelentős része már nekem magamnak se tetszett.” De a küzdelmet nem ez döntötte el, hanem a Brezsnyev-doktrína, Csehszlovákia brutális megszállása. S főként a ’71-es energiaválság. A reformból már ’69-ben visszavesznek, s Komócsinék ösztönzésére központi béremeléssel (20 százalék) segítik ki a bajba jutott munkásfellegvárakat, amelyek nem állják a versenyt, és nézhetik, amint legjobb szakembereik sorra a „perifériára” vonulnak, több pénzért. A szigorodó szovjet vezetés „tanácsára” Nyers Rezsőt menesztik, Fehér meghal, s néhány év múlva (1975) leváltják Fock Jenőt is, az arctalan Lázár Györgyre cserélve. Közben végig azt kommunikálják, hogy nem változik semmi, csak „korrekció” történt. Ahogy az előkészítés óvatosan zajlik, a visszavonulás is éveket igényel. Más kontextusban Huszár Tibor szellemesen így fogalmaz: Kádár szálanként adta vissza a neki átnyújtott csokrot.

Lengyel László szerint, bár a reformot eltiporták, ’68 szelleme mindvégig kísért.

– Tettekben Magyarország, szavakban Csehszlovákia ment messzebb – állította egyszer Tölgyessy Péter.

’79-re a rendszer tartalékai ismét kimerülnek, ugyanakkor a kádári axióma, hogy „az életszínvonalat mindig emelni kell”, továbbra is
érvényes. Márpedig akkoriban brutálisnak ható áremelések következnek (a háromhatvanas kenyér és tej épp ekkor szűnik meg), s attól kezdve
a rendszer stagnál. Kádár „laposkúszásnak” nevezi ezt az állapotot. („Vessünk már véget a laposkúszásnak.”) Rendszere ettől kezdve már hanyatlik. Jobb híján újabb reformterveket dolgoznak ki. Megjelenik a vgmk, később a gmk, a gebin. „Kapitalisztikus tendenciák” ütik fel a fejüket.
– A vgmk gyökerei máig élnek – mosolyog Békesi László. – Lényege, hogy a szocialista vállalat eszközállományát felhasználva bizonyos résztevékenységeket kiadnak vállalati dolgozóknak. Ha megnézi, ez még ma is élő, féllegális gyakorlat például az egészségügyben (szülészet, fogászat).