Meghökkentő módon a Bloomberg gazdasági portálnak adott rövid válaszból derült ki kedden este, hogy gyökeres fordulatot vett a kormány álláspontja a Nemzetközi Valutaalap megítélésében: miközben az utóbbi hetekben egyfolytában azt hangoztatták, hogy "nincs dolgunk az IMF-fel", a mostani bejelentés szerint ősszel folytatódnak a tárgyalások.
Nincs könnyű dolguk azoknak a hazai és külföldi elemzőknek, akik valamilyen világos és követhető irányt próbálnak felfedezni a Fidesz-kormány gazdasági lépéseiben és nyilatkozataiban. Azon már túl vagyunk, hogy bárki a választási ígéreteket kérje számon, mert azokból néhány szimbolikus intézkedésen kívül lényegében szinte semmi sem teljesült eddig. Arról sincs mit vitatkozni, hogy a kormány gazdasági tevékenységét egyelőre a minden létező pozíciót elfoglaló hatalmi törekvés határozza meg. Az azonban már megdöbbentő, hogy
milyen gyakran és milyen könnyedséggel vagy inkább cinizmussal változtatják meg egyik napról a másikra gyökeresen a nyilvánosság előtti álláspontjukat az ország szempontjából rendkívül fontos kérdésekben. A példák közül vegyük csak a legnagyobb vihart kavart és hatásaiban azóta sem kihevert nyilatkozatokat az ország csődhelyzetéről, amelyeket már egy nap múlva ők maguk cáfoltak, sőt röviddel később maga a kormányfő állította, hogy az ország helyzete stabil.
Az effajta össze-vissza beszédet mind külföldi partnereink, mind pedig a pénzpiacok értetlenül fogadják és azt a következtetést vonják le, hogy ezeknek vagy fogalmuk sincs arról, mit akarnak, vagy azt nem tudják, mit lehet és mit nem, vagy mindkettő.
Az eredmény a bizalmatlanság, amely sajnos konkrét számokban is jól mérhető: ma a magyar valuta mind az euróval, mind pedig a svájci frankkal szemben mintegy 20 forinttal gyengébb, mint áprilisban, a hazánkkal szembeni kockázati felár pedig az akkori 170 pontról jócskán 300 fölé nőtt. Ez utóbbi például annyit jelent, hogy a hitelekért 1,5 százalékkal magasabb kamatot kér most a piac, ezt vessük össze mondjuk az IMF-től és az EU-tól kapott 20 milliárd eurós keret összegével /az szerencsére másképp kamatozik/. A velünk szembeni fenntartásokat jelzi, hogy a rossz nemzetközi hangulat sokkal jobban megviseli a forintot és a magyar tőzsdét, mint a régiós átlag.
Nem egyértelmű, miben reménykedett a kormány akkor, amikor a konfrontáció útjára lépett az IMF és az EU delegációjával. A tárgyalások megszakadása csak növelte a piaci bizonytalanságot, akárcsak azok a kijelentések, hogy nincs már szükségünk az IMF-re, nincs dolgunk velük. A pénzügyi szabadságharc jelszava jól csenghet a magyar választók és egyes globalizáció ellenes külföldi körök fülében, de ez nem változtat azon, hogy a nagy szavakkal hangoztatott függetlenség lehetősége egyszerűen hazugság. Egy hazánk méretű és gazdasági erejű ország mindig is ki volt és ki lesz szolgáltatva a külső hatásoknak, még akkor is, ha történetesen nem a külföldi kölcsönökből él, mint jelenleg.
Enyhén szólva furcsa pénzügyi függetlenségről beszélni akkor, amikor a külső adósságunk eléri a teljes éves hazai össztermék 84 százalékát és a költségvetés továbbra is, még jó esetben is hosszú évekig jelentős hiányt mutat.
Ugyancsak furcsa ajtót mutatni annak, akinek mintegy 10 milliárd euróval tartozunk, mondván, már nincs rá szükségünk. Először is, ne feledkezzünk el a törlesztésről, amely 2-3 év múlva hatalmas terhet fog jelenteni számunkra, és egyelőre nem látszik, honnan lesz fedezete, figyelemmel az egyéb kötelezettségeinkre is. Arról sem szabad továbbá megfeledkeznünk, hogy most valóban nem szorulunk újabb kölcsönökre, de ez a helyzet már rövid időn belül megváltozhat. Pénzügyi szakértők egybehangzó véleménye szerint
maximum a jövő év végéig tudjuk magunkat saját forrásból finanszírozni, és azt is csak akkor, ha a külső környezet kedvezően alakul.
Ez utóbbival pedig baj lehet. Az elmúlt hetekben egyre erősödött a borúlátás a nemzetközi piacokon, mind a tengerentúlon, mind Európában. Számos elemző már azt jósolja, hogy kontinensünkön főként az elszabadult költségvetési hiányok miatti megszorítások nyomán újabb, bár a korábbinál kisebb válság jöhet, ami a kilábalás elhúzódását eredményezi. Az máris látszik, hogy az ideges befektői szféra egyre jobban kerüli a kockázatot, és elsősorban a bizonytalannak tartott piacokat súlyozza lejjebb. Sajnos
az ellentmondó nyilatkozatok, a konfrontációs magatartás és a világos gazdaság politika hiánya miatt mi is ide tartozunk, ami a légkör további romlása esetén semmi jóval nem kecsegtet.
Vélhetően éppen ez a fenyegető veszély magyarázza azt,
a Fidesz-kormány a legutóbbi nyilatkozatokhoz képest 180 fokos fordulatot tesz az IMF-kapcsolatok dolgában, legalábbis a Bloombergnek adott gazdasági minisztériumi állásfoglalás szerint. Mindenki sejtette, hogy az önkormányzati választások után folytatódhatnak a tárgyalások, ezért is volt nehezen érthető, hogy a kormányfőtől kezdve az illetékes miniszterekig miért hangoztatta annyira keményen mindenki, hogy megvagyunk nélkülük és ezután csak az EU-val fogunk tárgyalni. Ehhez képest váratlan a mostani hír, aligha véletlen, hogy azt egy sajtóanyagban rejtették el. A Fidesz kommunikációját ismerve rövidesen megindul a propaganda gőzhenger, és kiderül majd, hogy ők sosem mondtak mást, mindig is együttműködést akartak a Valutaalappal, és hogy ez a tárgyalás nem az a tárgyalás, végeredményben pedig újra nagy győzelmet aratunk.
A közvéleményt ismételten félre lehet vezetni, de a lényegen ez nem változtat: ha a kormány hosszútávon akar gondolkodni és el akarja kerülni az újabb krízishelyzetet, továbbá forrásokat akar találni egyebek mellett az adócsökkentési elképzeléseihez, elkerülhetetlen az unióval és az IMF-fel való egyeztetés. Nem valószínű, hogy a Fidesz-vezetés alapvető hozzáállása változott volna,
minden bizonnyal csak taktikai váltásról van szó, azt remélik, hogy így a hiányt illetően nagyobb eséllyel tudnak engedményeket kicsikarni. Ezzel azonban legfeljebb csak időt nyerhetnek, a mindenki által sürgetett világos gazdasági stratégia és a strukturális reformok megkezdése nélkül ez az út csak zsákutcába vezethet.
HozzászólásokÖsszesen: 34 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
1. Az Ember, Aki Sohasem Hazudik, azt állította a parlamentben, hogy októberben lejár az IMF-el a szerződésünk.
Vegyük úgy, hogy ez sem hazugság, csupán csúsztatás, az igazság eltorzítása, ugyanis október a hitel utolsó részének határideje, ezt követően 2011 végétől következik a visszafizetés időszaka. Én úgy tapasztaltam, hogy szerződésem a bankkal nem akkor járt le, amikor átvettem a hitelt, hanem amikor befejeztem a törlesztést.
2. Az IMF és az EU együtt adta a válság kirobbanása utána hitelt, együtt tárgyaltak és együtt hagyták el a konkrétumok híján választási lózungokkal próbálkozó minisztert.
Ráadásul az erre vonatkozó nyilatkozatban az EU sokkal keményebb volt, mint az IMF. Akkor majd megleckéztetjük az EU-t is?
Igaz, az I. és a II. világháborúban üzentünk már hadat Angliának és az USA-nak is.
Az hogy a tagjai vagyunk az IMF-nek, az nem azt jelenti, ha izmozunk veluk, a penzpiacok nem buntetnek. Tagjai vagyunk a NATO-nak is, de ha lerohannank egy masik orszagot, ugy nyakon vegnanak minket, hogy a taknyunkon csusznank vegig. Ja es epp a NATO. Vikotorek arfolyamnyereszkedesebe belepusztul az orszag.
De tapsoljatok csak FideSS Funok!!!
Adjatok csak fel a 60%-al nagyobb torlesztoreszletet barmok!
És ilyenek a szemellenzős újságírók !! Nem érdekli őket, hogy ártanak-e az országnak a cikkeikkel, fontos, hogy legyen elég szenzációs a cikkük, és ezáltal sok olvasójuk, mert az hozza a pénzt.
Vitatkozz a komplett tőkepiaccal faszfej:
tényleg ilyenek vagytok szemellenzős Fidesz-fanok.
Miket ír a "Portfolio.hu" ! Ki akar az IMF-el szakitani ? A Nemzetközi Valuta Alapnak tagjai vagyunk 1982 óta ! 1982 és 2000 között kaptunk tőlük hitelt, 2000 és 2008 között nem, de attól még az IMF-nek tagjai voltunk, és nem tudok róla, hogy szándékoznánk kilépni, ráadásul amig vissza nem fizetjük a tartozást addig nem is tehetnénk meg. Igy lehet az egérből elefántot csinálni.
Jóval drágábban tudja magát finanszírozni az állam
* Portfolio.hu
2010. augusztus 26., csütörtök 14:20 | Frissítve: 1 órája
A bizonytalan nemzetközi befektetői környezetben és a Nemzetközi Valutaalappal történt véglegesnek tűnő szakítás mellett is érkezett elég vételi igény a magyar államkötvényekre a mai aukciókon, igaz alacsony volt a túljegyzés és érdemben nőttek a hozamok, vagyis megtette a hatását az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos tegnapi újabb kormányzati kacskaringó.
KÖSZÖNJÜK, FIDESZ !
Tisztelt tomcat74!
Hogy shortolnak vagy longolnak az attol fugg melyik penznem szemszogebol nezzuk a dolgot. De a nev semmit nem szamit jelen esetben. A lenyeg, hogy idonkent bedontik a forintot az arfolyamnyereseg miatt. Marmint nyilvan annak nyereseg akinek sok valutaja van a bedontes pillanataba. Ha visszamegy egy elfogadhato szintre az euro, fogok venni, mert ha legkozelbb bedontik a forintot en se akarok kimaradni a bulibol. Ezt halal komolyan mondom. Az a baj, hogy lehet hogy a haveri kor megtollasodik, de a sok devizahiteles belegebed. Ez egy felelos allamferfi.
Szerencsetlen Magyarok, megint sikerult jol valasztani. Es a hulyeje meg tapsol is hozza!!!:)))
Bocsánat, csak még egy gondolat a jegybankelnök fizetéséről.
Ha az MNB elnökét Járai Zsigmond- nak hívják, akkor természetesen jogos és arányos ez a pofátlanul magas fizetés!
Ha bárki más, aki nem a FIDESZ párttagkönyvvel került oda, akkor elitélendő, és meg kell regulázni!
Lassan megszokhatjuk,ha a kormány valamelyik tagja, vagy a Fidesz "felelős" politikusa gazdasági kérdésekben megszólal, akkor a forint zuhanórepülésbe kezd!
Most ehhez a bölcsek kórusához Simor úr is hozzácsatlakozott a maga szólamával.
Ha ezt az egész bandát, bocsánat, politikai elitünket, egy nyaralószigetre küldhetnénk, ahol minden jót megkapnának, az is olcsóbb lenne nekünk adófizetőknek, mintha itthon "irányítják a gazdaságot"!
Bár egyre inkább én is azt hiszem, hogy nem véletlenek ezek a kormánytagok általi elszólások!
Ennyire nem lehetnek ostobák, "csak" cinikusak és a saját hasznukra dolgoznak.
aksiz:
Ha nem arról van szó, akkor miért arról beszél?....
Bocs, mit is nyilatkozott Simor? Ugye nem azt, hogy államcsődben van az ország?...
Tisztelt Imremete!
Sajnos Ön téved, a fiúk tényleg ennyire hülyék és dilettánsok.
A "shortolás" fogalmát itt rosszul értelmezi. Ennek lényege, hogy a befektető elad olyan részvényeket, melyek nincsenek a birtokában, azzal a szándékkal, hogy majd később olcsóbban visszaveszi azokat. Gyakorlatilag eladási pozícióba kerül, arra játszva, hogy az árak csökkenni fognak. Itthon a shortolás a hazai szabályok miatt igazából csak a határidős piacra jellemző, mivel ott lehet úgy eladási pozíciót nyitni, hogy nincs a birtokunkban a mögöttes termék. Tehát az Ön által említett példában pont az ellenkezője történik az alacsony forint árfolyamon vásárolt valuta későbbi magas forint árfolyamon való eladása a "longolás" folyamatra példa.
De ez csak részletkérdés, a fő kérdés szerintem az lenne, hogy a Fideszes mindentudók mikor állnak már elő egy a realitások talaján álló gazdasági és pénzügyi programmal. A világ gazdasági elitjét a nemzetközi bankvilágot nem olyan könnyű, folyamatos hazugságokkal megtéveszteni és káprázatban tartani mint fülkeforradalmárok nagy részét. További pesszimizmusomat táplálja, hogy a Fidesz farizeusainak száma (állítólag) csak nőtt a választások óta. Vajon hogyan lehetett ennyire elvarázsolni tömegeket, hogy nem veszik észre a körülöttük zajló hatalmas gazdasági és politikai viharokat, (a Fidesz gyakorlatilag harmadszor dönti be a forintot, stb..) saját hazájukban pedig a demokrácia intézményeinek leépítését?!
Tényleg valami furcsa ebben az országban...
T. Kérdőjel ! Elsősorban nem Simor fizetéséről van szó, hanem hétfői nyilatkozatáról, vagy az Ő megszólalása nem számít, csak a Matolcsié ?
Egyébként a svájci frankkal szemben a többi valuta, még az euró is csökkent !
Pontosan ez történt.
Nem régiben ezt írta Lipovecz az ÉS-ben:
"És az vajon feltűnt-e a hatóságnak, hogy a normál esetben 22-23 milliárd forintos napi forgalmú Budapesti Értéktőzsdén azon az emlékezetes június eleji pénteken (ti:Kósa és Szijjártó válság-nyilatkozatai) kilencvenmilliárd forint fordult meg? Ennyi pénzt nem szoktak a párnacihában tartani csak azért, hogy, ha jön egy alkalmi vétel, akkor kéznél legyen. Egy biztos: ha a felügyelet vizsgálódni akar, akkor azt nagyon gyorsan meg kell tennie, mert könnyen úgy járhat, mint néhány más állami intézmény, hogy tudniillik mire észbe kap, addigra már új vezető áll az élén - természetesen egy hűséges pártkatona személyében."
És mit ád az ég. Ez történt.
Emberek csak nem kepzelitek, hogy ilyen merhetetlenul hulyek a fiuk??
Itt shortolas megy kemenyen. Az se zavarja oket, hogy kozbe a nep beledoglik a havi reszletek fizetesebe. Nagyon egyszeru a menu:
-Szolni a haveroknak, hogy fokozatosan (ne egyszerre) vegyenek valutat. Ezt kb 6 het alatt ejtsek meg.
-Utana valamelyik partkatona megszolal.
-Dol a forint.
-Eladni a valutat csillagaszati haszonnal.
Miutan a PFASZ elen is partkatona van, nyilvan semmi feltuno penzmozgast nem fognak talalni.
Igy megy ez 2010-ben. Koszonjuk Fidesz szavazok. Remelem ti is belegebedtek a havi reszletekbe!!!! Sebaj szavazzatok megint rajuk!!!!
Újra pánik: Matolcsy megszólalt, zuhan a forint
Hírszerző információ
2010-08-25 13:51
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint félreértették a kedd esti közleményüket, mert az őszi IMF-tárgyalások során nem tárgyalnak új kölcsönről. Pedig a kedd esti kormányreakció megnyugtatta a piacokat, ám az új Matolcsy-közlemény újra begyengítette a forintot. A délelőtti 281-es szint után újra 284 forint körül jár az euró. A forint közben történelmi mélypontra került a svájci frankkal szemben.
---
Ha a történet nem rólunk szólna, még röhögni is lehetne rajta.
Az a nagy hangon beharangozott 2 millió ft.-os határ tulajdonképpen 4.Először a Heti Válaszban olvastam egy cikket,melyben bírálták a kormányt és Orbánt,hogy a megjelent törvény eltér a pártvezér által kinyilatkoztatottól.
Aztán a Ma Reggelben mindennek sajátos interpretálását hallottam,Obersovszky és egy szakértő azt bizonygatta,hogy a szakszervezetek előre és felelőtlenül tiltakoztak a 2 millió Ft.-nál meghúzott határ ellen ami tulajdonképpen és eredetileg is 4.
Szóval megint a szokásos műsor zajlott,mást mond és mást csinál a kormány.
Az emberek jó része boldogan hallgatja a szózatot,a megvalósítás zavarai hidegen hagyják.Talán arra már oda sem figyelnek.
Az IMF téma ugyanilyen.Szabadságharcosként fújta a tüzet Orbán,aztán a forint kálváriája hatására-természetesen szigorúan a soros-tárgyalásokat kezdte beharangozni.
Egyébként a tárgyalások nem szakadtak meg,lezárultak,most következik a második forduló.
Hülyének néznek mindenkit országhatáron kívül és belül.
Úristen, még mindig Simor fizetése a téma?
Talán a Fidesz kormánynak nem kellett volna Járai úr javára így megállapítani...
----
Az viszont tény, hogy a Fidesz-kormány megint hülyét csinált magából - több független közgazdász intelme ellenére (pld. Bod Péter Ákos).
Megint ment kétszázzal a pofázás, meg az ellenséggyártás (IMF), most meg könyörgik vissza magukat, amikor rájönnek hogy a tőkepiactól való finanszírozás úgy ahogy ők gondolják nem müxik...
Hálásak lennénk ha nem kisérleti nyúlnak használnák az országot.
Tehetségtelen, korlátolt barmok.
Félreérthetően fogalmaztam, az IMF azzal nem értett egyet, hogy a kormány csökkenteni akarja a jegybank elnök fizetését.
De jó lenne ha egyszer mindenki az ország érdekét nézni, és nem azzal lenne elfoglalva, hogy egymásnak beszólogasson.
Abban pedig azt hiszem mindnyájan egyetérthetünk, hogy ilyen időkben senkinek ne legyen 2 millió ft-nál nagyobb a fizetése. ( Simornak 2,5-ször annyi volt a fizetése mint az USA jegybank elnökének ) Simoron kívül nem is reklamált senki. persze az IMF nem értett vele egyet, arra viszont kötelezte a Bajnai kormányt, hogy a 13. havi juttatásokat elvegye, de a jegybank elnökét nem engedik megrövidíteni.
Hát ennyit az IMF korrektségéről.
Majd a választások után lehet ,hogy tisztábban látunk..../?/
egyenlöre csak azt látni, hogy uj garnitúra kerül mindenhova,mindegy
hogy milyen áron.....
csakhogy minden árat, mindennek az árát MI fizetjük világnézettöl függetlenül.