Hetilap kereső

Krug Emília írása

A szélsőségek felerősödését, növekvő nacionalizmust és hitelvesztést jósol az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a Fidesz-kormány idejére, ha kiszivárgott tervei szerint cselekszik a legnagyobb ellenzéki párt. Arra is figyelmeztet: ezzel a politikával aligha fogunk tudni kilépni a késői feudalizmusból. KRUG EMÍLIA interjúja.

Kezdjük az alapoktól. A 2010-re prognosztizált 3,8 százalékos hiánycél tartható?

– Ne maradjunk a számok bűvöletében. Nem az az érdekes, hogy a deficit négy és fél vagy három és fél lesz-e, hanem az, hogy melyek a gazdasági stabilitás feltételei a nemzetközi környezetben. Ezzel nyilvánvalóan szembemegy egy hétszázalékos deficit vagy az, hogy a következő kormány tíz év alatt egymillió munkahelyet teremt, miközben a hogyanról nem beszél.

De beszél. A kis- és közepes vállalatok támogatása, adócsökkentés révén teremtene munkahelyet.

– Ezeknek a hazai vállalatoknak a kétharmada adóelkerülő, és már csak a munkaerő színvonala miatt is alkalmatlan a nemzetközi versenyre.

Nem inkább kényszervállalkozások ezek?

– E vállalkozások nagy része nem fizet adót, és ha van pénzük, azt nem beruházásra fordítják, inkább vesznek egy Mercedest. Az ország GDP-jének 75 százaléka exportból származik. Ennek 80 százalékát multinacionális vállalatok bonyolítják le, amibe beszállítóként be tud kapcsolódni a magyar kis- és középvállalati kör versenyképes része – de nem a regisztrált vállalkozók többsége. Erősíteni kell őket, de csakis a versenyképesség alapján. Visszatérve a fideszes ígéretekre: azt is mondják, hogy húsz éven belül Magyarországot függetlenné teszik az energiaimporttól. Ha Nyugat-Európában egy ilyen ígéret elhangzana, az a párt aligha kerülne be a parlamentbe. De a magyar társadalom csápol a vezéreinek, mert azt hiszi, majd egy csapásra minden megváltozik. Pedig most nem nagyokat kell álmodnunk, hanem a megalapozott, stabil helyzetből kellene újabb előnyöket kovácsolnunk.


A Fidesz politikusai mostanában próbálják csillapítani a felfokozott várakozást. Egyre gyakrabban mondják: sok munka áll előttünk, lesznek nehéz időszakok.

– Nem akarom mosdatni sem az MSZP-t, sem a liberálisokat, mert durva hibákat követtek el, de az államháztartási deficit a Fidesz-kormány idején indult növekedésnek. Aztán jöttek a reformok, amelyek szükségességére a 2002 és 2010 közötti kormányok nagyon későn, csak a válság hatására ébredtek rá. Elindultak reformtörekvések, amelyeknek a Fidesz sorozatosan keresztbe tett. Pedig nekik is muszáj kellemetlen átalakításokba fogniuk. És akkor óriási lesz a kiábrándulás. Orbán mégis megpróbálja majd a támogatottságot fönntartani. Ezt két eszközzel tudja megtenni. Egyrészt felelősségre fogja vonni az úgynevezett bűnösöket. A másik lehetőség a nacionalizmus felszítása. Mindezek ellenére a támogatók nem kis hányada a Jobbikhoz fog vándorolni. Ez az egyik legnagyobb belpolitikai, egyúttal gazdasági veszély. Ráadásul a gazdaság konszolidálása nagymértékben a nemzetközi környezet alakulásának s az ahhoz való rugalmas alkalmazkodásunk függvénye.

Elemzők szerint kezdünk a recesszióból kilábalni.

– Úgy legyen. De ahhoz, hogy ebben a kockázatokkal teli időszakban Magyarország megtalálja a legjobb megoldásokat, az ország mozgásterével számoló, következetes, milliméterről milliméterre haladó gazdaságpolitika kell. Ezzel szembemegy a nagy álmok, a „csak akarni kell” és a változatlan belpolitikai konfrontáció forgatókönyve.

Kétszólamú a Fidesz-beszéd. Az egyik szólam a választóknak szól, a másik pedig a gazdasági élet szereplőinek. Kiszivárgott, hogy az IMF öt és fél százalékos hiányt talán még elfogadna, jelentős átalakításokért cserébe.

– Taktikai szempontból esetenként megéri kétkulacsos politikát folytatni.
A következménye azonban, hogy itthon és külföldön egyaránt hiteltelenné válik az adott párt. A hitelességhez világos, transzparens politika kell. Nyugat-Európában elképzelhetetlen, hogy a szavazók biankó csekkre adják voksukat.

Az, hogy idehaza mégis megteszik, jelzi, hogy a jelenlegi garnitúra milyen teljesítményt nyújtott, s mennyire kiábrándultak a választók.

– A kiábrándultság jogos. De ebben az egész társadalom, politikai kultúra hibás. Ám ettől még világosan látnunk kellene a váltás lehetséges, sőt, részben kódolható veszélyeit is. A magyar gazdaság regionális versenyképességét mutatja, hogy Ausztria kivételével hazánk valamennyi közvetlen szomszédjával évek óta jelentős kereskedelmi többletet ér el. Emellett jóval több magyar beruházás van náluk, mint amennyit ők hoznak hazánkba. A regionális stabilitás megőrzése gazdasági okok miatt is alapvető érdekünk. Még fontosabb azonban az európai stabilitás kérdése. 2002 és 2010 között Magyarországnak mint EU-tagnak a legnagyobb teljesítménye az volt, hogy minden irritáció ellenére megbízható horgonyául szolgált egy törékeny régiónak. Félő, hogy a Fidesz hatalomra kerülésével ez veszélybe kerül.

Ellenzékben kötelező a kemény hangnem. Kormányon még visszavehetnek belőle.

– Emlékezzen az 1998–2002 közötti időszakra! 2002-re sikerült mélypontra süllyeszteni a viszonyunkat nemcsak a románokkal, a szlovákokkal, a szerbekkel, az oroszokkal, az ukránokkal, hanem még az osztrákokkal is. Gondolja, hogy változtak?

Miért, nem változhattak?

– Attól tartok, keserű lesz az ébredés. Ráadásul az a gazdasági, társadalmi környezet, amely a válság után létrejön, nem a krízis előttinek a folytatása, s ezzel kapcsolatban sem fideszes, sem szocialista elképzelést nem láttam. Például arról, hogy miképp fogunk szembenézni egy bizonytalanabb világgal, amelyben Európa súlya jelentősen csökken, miközben migrációs sebezhetősége és energetikai függősége gyorsan nő. És megmarad a magas munkanélküliség, hiszen kétszázalékos gazdasági növekedéssel nem lehet új munkahelyeket teremteni.

Erre mondja a Fidesz, hogy vissza kell adni a munka becsületét. Egyébként valamennyi párt részmunkaidős, távmunkás és egyéb megoldásokkal növelné a foglalkoztatottságot.

– A kérdés az, hogy hajlandóak-e visszaállni a munkaerőpiacra azok, akik hosszú ideje inaktívak, és megszokták ezt az életstílust. És hogy ehhez milyen kényszerek, ösztönzők, szociális, jóléti, oktatáspolitikai változtatások kellenek. Olyan átalakításokról van szó, amelyek nem férnek bele egy négyéves politikai ciklusba. Ezek, ha úgy tetszik, nemzeti konszenzust igényelnek.

Az IMF, az EU és a piacok sem szoríthatják rá a Fideszt arra, hogy belevágjon reformokba?

– De. Csakhogy minden ilyen rendszer rendbetétele többletköltségekkel és társadalmi feszültségekkel jár. Egy-egy ilyen reform első szakasza bármely kormány népszerűségét aláássa. A csalódottak pedig a szélsőségeseknél keresnek és találnak menedéket.

Bajnai épp ezért tett gesztust a Fidesznek, hiszen a Jobbik fellépése és ereje indokolhat ilyen összefogást.

– Minden normális európai országban a válság összehozta a politikusokat és a társadalmat. Magyarországon ennek épp az ellenkezője folyik. Milyen alapon feltételezzem, hogy kormányon megváltoznak? Még azt sem zárom ki, hogy bizonyos esetekben összefognak a Jobbikkal. Gondoljon 1998-ra!

Vona nem Torgyán.

– A hatalom erősítése a kulcskérdés, az eszközök másodlagosak. Ezzel a politikával aligha fogunk tudni kilépni az urambátyámos, a versenyre alkalmatlan gazdasági szereplőket közpénzen támogató rendszerből, más szóval a magyar történelem utolsó századait végigkísérő késői feudalizmusból. Persze van élet itt is. Csak akkor az egy főre jutó magyar jövedelem tizennyolcezer helyett először tízezer, aztán ötezer, végül pedig kétezer euró lesz. Meg kellene kérdezni a társadalmat, ezt akarja-e.