Nem lesz fáklyásmenet a tárgyalás az IMF-fel és az EU-val a hitelmegállapodásról, erről a magyar kormányfő személyesen is meggyőződhetett keddi brüsszeli tárgyalásain. Világosan az értésére adták, mit várnak tőle, és azt is, ő van lépéskényszerben, ha pénzhez akar jutni: teljesítenie kell a politikai és gazdasági feltételeket egyaránt.
Az előjelek alapján nem lehettek vérmes reményei Orbán Viktornak az unió vezetőivel folytatott tárgyalásokon. Bár a múlt héten az Európai Parlament előtt engedékenyebb arcát mutatta, és a szombati kormánypárti demonstrációt is felhasználta pozíciói erősítésére, tapasztalnia kellett, hogy
a közös érték- és jogrend tiszteletben tartását követelő kemény brüsszeli álláspont nem változott. Volt, aki ezt kíméletlenül az orra alá dörgölte, volt, aki finoman érzékeltette, és volt olyan is - például Barroso elnök -, aki pragmatikus makacssággal kérte számon az elvárt konkrét intézkedéseket.
Nyilvánvaló volt, hogy a kérdés az EU szempontjából nem a hiteltárgyalások előkészítése, hanem a Fidesz-kormány egész, az uniós normákkal szembe menetelő politikájának megítélése. Orbánék számos lépése egyszerre sérti a parlamentáris demokrácia írott és íratlan alapelveit, valamint a piacgazdasági realitások diktálta szabályokat, és
ezzel nem csupán Magyarország jövőjét veszélyezteti, de a többi tagállamra és a közösség egészére is kockázatot jelent. A magyar hiteligény csak lehetőség arra, hogy a kölcsön feltételein keresztül próbálják a közös értékrendnek és a gazdasági racionalitásnak megfelelő útra terelni Orbánékat.
Ők ezzel tisztában vannak, de a legkevésbé sem akarják feladni autokrata politikájukat, és csak annyit akarnak engedni, amennyi a csődöt elhárító kölcsönhöz feltétlenül szükséges. Ezért aztán nem egy nyelven beszélnek: miközben az Európai Bizottság lényegében a demokrácia működését kéri számon a bíróságok, a Nemzeti Bank függetlensége, az adatvédelmi biztos intézménye, a média- és egyházi törvény kapcsán, Orbán a szövegszerű kifogásokról akar alkudozni. Gazdasági kérdésekben hasonló a kontraszt,
a magyar fél a hiánycél betartására hivatkozik, miközben Brüsszelben - és persze az IMF-nél - a hangsúly a hosszútávú stabilitáson és a fenntartható növekedési pályán van. Mint az a velünk szembeni túlzott deficit eljárás kiterjesztéséről hozott döntés indoklásában is félreérthetetlenül benne van, hiába maradt 3 százalékon belül a tavalyi hiány, ha azt a GDP 10 százalékát elérő, a gazdaságot viszont fékező és a tartalékokat elherdáló egyszeri hatásokkal értük el. A szükséges szerkezeti átalakítások elmulasztása pedig törvényszerűen az egyensúly felbomlásához fog vezetni.
A süketek párbeszédében csak az vezethet eredményre, ha az egyik fél kénytelen lesz engedni, ez pedig az erőviszonyok alapján csak az Orbán-kormány lehet. Mégpedig nem azért, mert az EU álláspontja egyre keményebb:
lényegi szankcióktól igazából nem kell félnünk, mert mire azok életbe lépnének, addigra a piac már leír minket. Nyitott és kiszolgáltatott gazdaság lévén elég a befektetők és partnerek bizalomvesztése ahhoz, hogy összeomoljunk, nincs szükség egyéb büntetésre: az elmúlt hónapokban már megérezhettük, milyen az, ha a tőke menekülni kezd tőlünk.
Eddig Orbán nem fog elmenni, ezt sugallják legutóbbi, a korábbi álláspontjával homlokegyenest ellenkező, felettébb engedékeny nyilatkozatai is, ami persze nem jelenti azt, hogy nem igyekszik minél többet megőrizni eddigi politikájából. Biztos, hogy néhány szimbolikus kérdésben meghátrál - azokban például, ahol kötelezettségszegési eljárás folyik ellenünk -, de
a hatalmát biztosító lényeges elemekhez nem fog hozzányúlni. Várhatóan viszonylag nyitott lesz a gazdasági korrekciós lépésekben, már csak azért is, mert azok nélkül az idei és a jövő évi hiányt sem tudja tartani.
Az IMF-kölcsön ürügyén a kormány hozzá fog nyúlni az adórendszerhez. Az év végén ki kell vezetnie a különadókat, a kieső bevételeket viszont valahogyan pótolni kell.
Ha marad is az elvileg egykulcsos modell, vagy a kulcs változik, vagy bevezetnek egy átmeneti jövedelem-adósávot. Elkerülhetetlen a vagyonadó bevezetése is, aminek az előkészítése már megtörtént azzal, hogy bővült a helyi adózás mozgástere. Tovább kell faragni a szociális juttatásokat és hozzányúlni a nyugdíjrendszerhez is, reméljük nem olyan drasztikusan, ahogy több országban csinálták. A közszférában a hétezres leépítés csak a kezdet, az egész államigazgatási és önkormányzati rendszer átalakításával jelentős kiadáscsökkenés a logikus cél. A közösségi közlekedés átszervezése szintén elkerülhetetlen, ez már két éve is téma volt az IMF-fel.
A felsoroltak óhatatlanul részei lesznek a hitelmegállapodásnak, és sajnos csupa olyan ügyről van szó, amelyet az EU és az IMF nélkül is meg kellene oldanunk /és akkor még nem esett szó az oktatásról és az egészségügyről/.
A lényeg tehát nem maga a készenléti hitel, amelyben reménykedünk, hanem az a folyamat, ami utána következik: nem elég a csődöt elkerülnünk, nem elég az utóbbi másfél év ámokfutását korrigálnunk, két évtized bűnös gazdasági mulasztásait kellene pótolnunk.
HozzászólásokÖsszesen: 36 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves Gais! Kösz.a jelzőt. Azt írod nagyon sokan voltunk akik megmondtuk, hogy ennek rossz vége lesz. Sokan, - de nem elegen! Sokan azok vannak, akik sunyítanak és lapítanak, és várják, hogy majd valaki kikaparja a gesztenyét a számunkra.És sokan vannak a "hívők", akiknek egy az isten és ezt Orbánnak hívják maguk között.
.... A vagyonadóról:
ENNYI KELL!
A mértékadó közgazdászok köre és az Állami Számvevőszék szerint sem történnek háttérszámítások az ország gazdasági terveihez. A gazdaságpolitika terén azért, ennél az állami költségvetés bevételeinél követett, „ennyi kell” típusú szemléletnél több kellene.
De, még ennél is több, a sokat emlegetett, józan paraszti észből!
3%-os ingatlanadót javasol a kormány bevezetni! Vagy inkább bevezettetni, az önkormányzatokkal. A javaslat abnormitása számolni tudó emberek számára mellbevágó, felveti akár a komolytalanságot, (lásd egyes kormánypárti polgármesterek várható haragcsillapító, megelőző-mentő megszólalását) akár a javaslattevő számtani fogyatékosságait, vagy a tizedesvessző, esetleg a százalékszámítás elsajátításának hiányosságait.
Lássuk mit is jelent ez, a talán tizedes vesszőt tévesztő, kormánytervet bejelentő javasolt 3%-os adó: (a még talán megfizethetőhöz jobban közelítő, 0, 1-0, 3% adó helyett)
- Egy mai vidéki, átlagos városi lakás (a könnyebb számítás kedvéért) 10.000.000.-Ft.
Ennek, 3%-os, tervezett ingatlanadója: évi: 300.000.-Ft
havi: 25.000.-Ft
Kb. ennyi, egy vidéki lakás havi bérleti díja is! – Tehát, a 25eFt/hó havi
Ingatlanadó annyit jelent, mintha bérleti díjat fizetnénk az Államnak! Egy életen át! A karbantartások és az időnkénti felújítások mellett!
- Évi 300.000.-Ft-os ingatlanadóval számolva 33,3 évenként újra és újra ki kell fizetni a lakás árát! Utánunk a gyerekeinknek az idők végezetéig! Az eltörölt egyszeri örökösödési adó (haláladónak kikiáltott) helyett!
- Ha a banki betétbe tennénk a 10 millió Ft-ot, annak 6%-os évi kamata 600.000.-Ft
Ennek, 20%-os kamatadója: évi: 120.000.-Ft
Tőkenövekmény első évi: 480.000.-Ft
havi: 40.000.-Ft
Tehát, a havi 40.000.-Ft tőkenövekményből lejön a 25e Ft/hó bérleti díj, - marad havi 15.000.-Ft. egyéb célra. Azaz, ne vegyünk lakást, hanem béreljünk, mert olcsóbb, -
mindaddig, amig meg nem emeli a lakbér árát a „házibácsi”! Miért ne emelné, ha már
mindenki igyekezni fog nem saját lakásban lakni, - mert az nem „éri”meg.
- Egy megépült lakás vagy adózott jövedelemből, vagy adózott jövedelemből törlesztett bankkölcsönből, és mindkét esetben a lakásba beépült forgalmi adó megfizetésével
jön létre. Erre jönne rá még egy adó, az ingatlanadó! A továbbiakban füstadó is?
Belegondolt az előterjesztő, mit jelent ez a teher egy nagyobb városban átlagosnak számító, 20 milliót érő lakás esetén, átlagos kétgyerekes családdal vagy egyszemélyi özvegyi lakáshasználat mellett? Nagyon botrányos számítás jöhet ki akkor is, ha minimálbérből élő, családos lakás-tulajdonosok ennek az elszenvedő alanyai.
Miért nem érjük be egy tisztességesnek mondható évi 20 ezer forintos (0,2%-os) házadóval egy tízmilliós lakás esetén, (ezen érték alatt 0,1%-ossal!) és mondjuk egy 100 milliós ingatlannál évi 300.000.-Ft-al.=0,3%-al? (felette 0,3-0,5%-ig, század százalékos lépcsőkkel). Ezt mindenki által (tehát a kisjövedelműek által is) megfizethető lenne, ugyanakkor figyelembe venné a vagyoni (és a vélelmezett jövedelmi) viszonyokat is. Ennél nagyobb mérték annyira abszurd, - mert totálisan értelmetlen, kezelhetetlen.
Vajon ennek a gondolatnak nem az a hátsó szándéka, hogy ne legyen „ereje” a kisembernek lakást venni, helyette béreljen és fizessen egy életen át? Természetesen a bérleti díjon felül a befektető (háztulajdonos) által áthárított ingatlanadóval növelve! Kérdezem: miből?
Jogosan vethető fel a kérdés, aki ezt kitalálta az vagy nem volt magánál már „gyárilag”, vagy abba a népességkategóriába tartozik, aki már elveszítette a józan eszét?
Akik pedig ebbe a két csoportba tartoznak, nem kellene távozniuk a társadalomirányítás emberpróbáló feladatainak közeléből?
Bocs a téveddésért: helyesen civil48.
Az elmúlt 20-22 év arról,szólt, hogy mit lehet elvenni tőlünk. Ma, ha arról van szó, hogy reform, kiver a hideg veríték, mert biztos, hogy megint elvesznek valamit tőlünk.
Vagyonadó? Mit fognak megadóztatni? Mit jelent az nekik, hogy vagyon? A vérs verejtékkel, családi és baráti segítséggel, kölcsönökből felépített házam? A nyugaton roncsnak számító autóm? Ingem, gatyám? Az már vagyonos, aki a piacokat járva az olcsó árúkból naponta háromszor étkezni tud? Vagy ki tudja váltani a gyógyszereit?
Az atombombánál is van egy bizonyos kritikus tömeg, amikor a robbanás bekövetkezeik. Talán erre játszanak rá politikusaink? Megint ölni fogjuk egymást?
cicil 48 pompás írást közölt! Csak egyben tévedett. Nagyon sokan voltunk,, akik megmondtuk, hogy ennek rossz vége lesz (mármint az ilyen módon végrehajtott rendszerváltásnak). Lekommunistáztak, sárba tiportak, elhellgattattak minket. Most is csak a két agyatlan oldal (?) véleményét lehet mondani. Más véleményt a média nem közöl.
Már rég nincs demokrácia, szabadság, de mi mégis elhisszük, hogy van, mert ŐK mondják.
És fejet hajtunk a "szükséges intézkedések" meghozatala ócska dumájára.
Megérdemeljük!!!!!!!!!!!!!!!! Minden rosszat megérdemlünk ami még ránk vár!
Vagyonadó?
Ennél a kormánynál?
Ez a kormány adóbarát gazdaságpolitikát folytat, még a bevallás is egyszerűsített, a söralátét.
Nem sarcolja a zembereket! Csökkentették az adókat, alig hússzal van több mint korábban.
Harcoltak ellenzékben a vagyonadó ellen. Következetesek, tehát megtartják, mint mindíg, az ígéreteket.
Nálunk mindenki jól jár, Európa példát vehet rólunk.
Ne riogassuk tehát a zembereket!
Kedves Kommentelők!
A vitához egy blogommal szeretnék hozzájárulni, mivel sok hasonló megszólalás történt.
VALAMIT ELRONTOTTUNK.
Szinte mindent. Mert nem mondtuk el…
Csodás volt innen nézve a Nyugat. Csillogott Bécs, öntötte a hűtőgépeket, az elektronikát, és mindent, ami szem-szájnak ingere. Itthon, aki dolgozni akart mindenkinek „járt” munkahely vagy egy íróasztal. Dolgos nép vagyunk, ezt mi is meg tudjuk tenni, csak akarni kell. A rendszerváltás tele volt csodavárással.
Mózes 40 évig vezetgette népét a pusztában, ígérve a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Hitték a népek az ígéret földjét, hogyne hitték volna, hisz a sok szenvedésnek a jutalma lesz. A mi Mózeseink is elhitették: néhány év és utolérjük az áhított nyugatot. Csak egy kicsit átszabjuk az idejétmúlt rendszerünket.
Eközben, elfelejtettük megmondani, hogy a privatizáció során igazából nem az iparunk kell, hanem a piac. Örült a nép a tavarisi konyec-nak, de nem mondtuk meg neki, hogy az orosz piac elvesztésével szinte nincs kinek termelni a mezőgazdaságban. Nem baj, gondoltuk, családi gazdaságokat hoztunk létre, 30 holdanként egy majdnem ingyen Joon-Deer traktorral dotálva. Nem mondtuk el, hogy ez háromszáz holdat is ki tudna szolgálni, hogy 300 mázsa terményt a múlti nem vesz meg, csak 30 000 tonnát. Nem mondtuk el, hogy így, ellehetetlenül a falu. A családi gazdaságnak nem kell a munkáskéz, mert olyat fog termelni, amihez csak gépi erő kell. Nem mondtuk el, hogy nem tudunk versenyezni az ipari termelés eredményéből dotált nyugati mezőgazdasággal. Mert nincs hozzá olyan volumenű ipari termelés. Nem mondtuk el, hogy a falvak lakosságát nem tudja felvenni a város ipara, mert a város ipara sem kell. De, elfelejtettük megmondani azt is, hogy a kőbaltánk nem csereszabatos a mikroprocesszorral
Nem mondtuk el, hogy a másfél millió nyugdíjazott, rokkantosított embert (a meglévők mellé) ennyivel kevesebb „termelő” létszámmal kell ellátni. Nem mondtuk el, hogy ennyivel kevesebb termelőerő nem képes fenntartani változatlan nagyságú, sőt 3200 „kisállamra” duzzasztott Ausztriánál duplán nagyobb államigazgatást, parlamentet, több állással, intézőbizottsági és egyéb bizottsági tagsággal dotált képviselőségeket, változatlan, Svédországnál 161 korházzal nagyobb, szétszabdalt egészségügyünket, fele gyereket dupla létszámmal oktató pedagógustársadalmunkat. Nem mondtuk el, hogy nincs fedezete, a csak csettintsünk és lőn alapú 30 milliós lakóingatlan-hiteltámogatásoknak, nincs fedezete a 70 %-os államigazgatási, 50 %-os közalkalmazotti béremelésnek, a 100 napos szociális programoknak.
Nem mondtuk el, hogy nincs ingyenleves, hogy az Eu-tól kapott „támogatás” (még a mai újságban is úgy olvastam róla, hogy eu-támogatásből épül!) nagyobb része a mi befizetésünk visszaosztása, hogy az ilyen „talált pénzeknek” hitt pályázati beruházások önerőt is tartalmaznak, így azok a felelőtlen beruházások a mi izzadságunk. Nem mondtuk el, hogy a pályázataink „hamisak”. Az erre „szakosodott” cégek pályáznak a semmiféle szakértelemmel nem bíró többnyire humán értelmiségi polgármesterek megbízásból, az erre a célra „szakosodott” tervezőkkel, és az erre a célra „szakosodott”, dolgozókkal sem bíró kivitelezőkkel, - akik körbetartozásaikkal, alvállalkozóik ki nem fizetésével, tisztességgel helytálló kisvállalkozásokat tettek és tesznek tönkre. Nem mondtuk el, hogy a legnagyobb körbetartozást generáló az állam és a 3200 kisállama, és hogy ez ellen nem teszünk semmit, mert ezek feketepénzéből élnek párjaink, azok, akik nekünk hirdetik az igét!
Nem mondtuk el, hogy újgazdagjaink, politikusaink a minimálbértől tíz-húszszorosan-százszorosan nagyobb javadalmazásból tudják csak azt megoldani, amit megélhetésnek nevezünk.
Őszintén, - nem mondtunk el őszintén semmit, aki elmondta, azt megvesszőztük, ellehetetlenítettük.
Valamit mindenről mondtunk ugyan, de hogy tudatosítva nem volt, az annyi bizonyos.
.
Nem vettük észre, hogy az önkormányzatok irányítása a pártok konca lett, jellemzően, a különösebb szakértelem nélküli, vezetői képességek nélküli, polgármesterekre bízta az állam végzettségi követelmények nélkül egy-egy közösség vezetését.(Kivételek erősítik a szabályt!)
Főleg a kistelepüléseken, csak a jóhiszeműségükben bízva kezükbe adni településirányítás összetett feladatait, - melyről fogalmuk sem volt. Településfejlesztést rájuk bízni, mindennemű szakmai háttér nélkül, kitéve a tervezést, pályáztatást, kivitelezést körüllengő maffiaszerű képződményeknek, melegágyat teremtve a korrupció számára. Mindezt mindennemű ellenőrzés, felügyelet nélkül, és hagyva a helyi ”kiskirályságok” létrehozását.
Nem vettük észre, hogy látvány-beruházásokra költik, sokszor károkozó módon, a pályázatokon „nyert” (valójában, min. 80%-ban hazai adóból befizetett) EU-s ezermilliárdokat. Nem vettük észre, hogy e településvezetők nem számolnak a „nyert” beruházások üzemeltetési költségeivel. Nem vettük észre, hogy nincs szükség 3200 „kisállamra”, mert finanszírozhatatlan, mert értelmetlen.
Nem vettük észre, hogy a túlzott liberalizmus az alap-, és középfokú oktatásban minőségi kárt okoz. Nem vettük észre, hogy a diáklétszám csökkenését nem követi az oktatói létszámcsökkenés. (vagy csak alig). Nem vettük észre, hogy az önkormányzat kezébe adott oktatás-irányítás nem pótolja a megszüntetett szakmai tanfelügyeletet, az irányítás képzetlen polgármesterek kezébe került, pártkonc lett az iskolaigazgatás. Tehetetlenkedés folyt az iskolai szegregáció terén. Nem vettük észre, hogy nincs nevelés, nincs erkölcsi útmutatás, nincs magatartásbéli követelmény az általános és középiskolákban. Hogy, verik a tanárokat. Szinte csak bulvárszerű bemutatása folyik a médiában e szégyenteljes eseményeknek. Nem vettük észre, hogy eszköz nélkül, kiszolgáltatott helyzetben lévő tanárok képtelenek kezelni az eseményeket. Nem vettük észre, hogy túlzott létszámú képzésük minőségromlással jár.
Nem vettük észre, hogy az egészségügyben áldatlan állapotok alakultak ki, hogy nem tartható az elaprózódott intézményrendszer humánerejének és műszerezettségének kihasználatlansága. Nem vettük észre a főorvosi kar hálapénz-ragaszkodó, megcsontosodott, változást ellenző merevsége és a nevetséges orvosi fizetések között húzódó ellentmondást. Nem vettük észre, nem vettük észre…úgy tűnik ez az a terület mely leginkább ismert a „nagyközönség” előtt, de …..mégsem vettük észre, hogy változtatni kell rajta, és sürgetően.
Az erre történő halvány erőfeszítéseket megfúrtuk, és hagyjuk, hogy még rendbetétel előtt külföldre meneküljenek, - a tehetetlenkedések elől.
Nem vettük észre, hogy a rendőrségünk a túlzottan liberális, bűnözőket védő törvényeink miatt elbizonytalanodik, demoralizálódik. Félre néz, ha kényes esetet lát, de büntet, ha közúti szabálysértést követsz el, vagy parkban biciklizel, - akkor is, ha madár sem jár rajtad kívül a környéken és, nincs akinek bajt okozhatnál. A fajsúlyos esetekben, talán képzettség hiánytól, (a rutint szerzett emberek eltávozása) talán vezetési anomáliák miatt, talán hatalom-ráhatástól, de eredménytelen. A falvakban pedig hiányuk háborítja a békés polgárt.
Nem vettük észre, hogy jogrendszerünk eseménykövető, máshol a sűrű változások miatt követhetetlen a mezei polgár számára. Jogszolgáltatásunk van és nem igazságszolgáltatásunk, és az is őrületesen lassú. Rendszeres a bírósági fokok egymással ellentmondó ítélete. Visszatetsző még bűnös bizonyosság esetén is a rabláncon történő vezetgettetés, amikor más esetekben kisétálnak s bíróságról az „ügyfelek”. a bírósággal szembeni tiszteletlenséget csak ritka esetben szankcionálják. Nevetséges a beidézettek távolmaradás-gyakorisága, annak elfogadottsága, az elodázhatóság rendszeressége, a tárgyalások közötti „szünetek” nagysága, a neves emberek megkülönböztető megítélése, az egyértelmű, de pitiáner ügyek „nagykorúsítása”, fölösleges tárgyalás-sorozata.
Nem vettük észre, hogy újságírásunk, televízió-csatornáink alkalmatlanok arra, hogy tájékoztassanak, orientáljanak. Ellenben butítottuk(juk) a népet minden lehetséges módon. Kommentálatlan riportok, céleb-műsorok, és bulvár minden mennyiségben. És vessen magára az újságolvasó, a tévénéző, ha el tud igazodni, a körülvevő világban. Pedig, hát nem lehet mindenki szakértői szintű polgár. Miért nem lehetne minden újságban, teszem azt x oldal, minden tv-csatornán (helyi tévéket is beleértve) napi x óra kötelező helybiztosítás a vezető értelmiségiek számára fenntartva, közéleti tanulmányok közlésére, közérdekű, állampolgári ismeretterjesztésre. Persze hogy lehetne, csak így kellene a frekvenciákat, csatornákat megpályáztatni. És, persze szándék is kéne rá. Az ország vezető értelmisége publikációs felülethez jutna, és betölthetné hivatását, amit jelenleg nem vagy alig gyakorol.
Ezen felületek részleges dotációját sem tartanám ördögtől valónak. Ennyit megérne mindnyájunknak, a népbutítás helyett.
Dehogynem vettük észre, de, hogy bűnös módon nem változtattunk rajta, az annyi bizonyos.
Nem gondolom, hogy mindenről és átfogóan írtam, azt sem gondolom, hogy mindent jól látok, - csak egy mezei állampolgár szemével nézve próbáltam válasz keresni arra, ….hogy valamit elrontottunk, és mi is az, amit elrontottunk. Innen nézvést nem működik az állam!
Már húsz éve bolyongunk a pusztában. Nincs a ma emberében újabb húsz év türelem és tűrés.
És a Kánaán is egyre messzebbre kerül!
Fantasztikus egy komment sor! Szinte minden benne van ami ebben az országban elromlott. Két dolgot azért hozzátennék. Az első az Antal-Boros kormány tevékenysége. Minden baj onnan eredeztethető. Akkor volt a legjelentősebb privatizálás, a mezőgazdaságot szétverő kárpótlás / Ami létre hozta a szervezett bűnözést is/, 1,5 millió munkanélküli egy irányát és alapját vesztett gazdaságban. A szociális bérlakások privatizációs kényszere, az addigi lakáskamatok emelése, a szakszervezetek megsemmisülése, az ügynöktörvénnyel a múlt tisztázása. És akkor még a külföldi adósság újra tárgyalását nem említettem. Egy rossz gazdasági és politikai irányváltás történt. Azóta sodródik az ország. És utána is minden kormány hozzá tette a maga hülyeségét. A Horn kormány teljes csőddel vette át az országot úgy, hogy 80% privatizálva volt. a második probléma szerintem a mesterségesen alacsonyan tartott bérek. Nem tudom van e az EU-ban alacsonyabb. Sok minden szépet kilehet itt találni, de belső fogyasztás nélkül halott a nemzetgazdaság. Hiába mondja sok hülye közgazdász hogy a mi belső piacunk túl kicsi, ez így nem igaz. Mert a viszonyítási arányt kellene nézni. Hiába tömik pénzzel a hazai szolgáltatást és vállalkozásokat ha nincs fizető képes kereslet. Biztos jó lehet a svéd nyugdíjmodell is, csak nem ezekből a bérekből. A közepes vállalkozásokról semmit nem hallani. Nincs innováció, nincs beruházás. Valóban olyan bunkó a magyar hogy nem tudna mit gyártani??? Vagy csak a szabályzók rosszak? Vajon O.V. az ellopott kb. 4000 milliárdból miért nem hozott létre új munkahelyeket? Csak csendben jegyzem meg, mi lesz ha egyszer ezt az iszonyatos pénzösszeget valaki majd számon kéri rajta?? Az EU-tól pedig ne várjunk csodát. Nem az ő, hanem a mi feladatunk lenne gatyába rázni az országot. De demokráciát és jól működő gazdaságot is csak tudatos, értelmes emberekkel lehet megvalósítani. Abból pedig jelentős hiány van!!!
Lehet, hogy isteni szikra, de lehet, hogy hülyeség: Mégpedig az , hogy Orbán szinte a hatalom első napjától háborúzott valami , valakik ellen. Nincs ebben semmi különös a napjainkig, mert ? Most arra fog hivatkozni, hogy ezek a csúnya kapitalisták ( korábban bankaár kormánynak hívta az előtte lévőket ) rá kényszeríti az országot, nem őt..., hogy megszorítások legyenek, holott erre nincs is szükség ( Szíjártó szövegében )Tehát előre tudta Orbán és a klikkje, hogy megszorításokat kell bevezetni, de kommunikálása szerint erre nincs szükség. Tudta előre a Fidesz, hogy mit vesz át pénzügyileg, mert azt is tudniuk kellet, hogy a megváltozott adózás / egykulcsú adó bevezetése, illeték eltörlések stb / mekkora kiesét fognak előidézni...!!! Vagy nem jutott nekik számoló gépre !!! Másrészt a parlament gazdasági bizottságának a vezetője fideszes volt az előző kormányokban...Tehát fillérre tudták a pénzügyi helyzetet. Az meg nyilvánvaló , hogy a kidőlő csontvázak sem voltak előttük titkosak ,mert a gazdasági bizottságon keresztül ismerték. Így ezek nem kidőlő , hanem tudomással bíró, s erre a tudomásra épülő a feljelentgetés.... Tehát Orbán már előre készítette fel a saját és ellen tábort arra, hogy ő csak jót akar , de az IMF, az unió tönkre akarja tenni az országot...Most , hogy elkezdődtek a tárgyalások véli Orbán , hogy előkészített talaj /kommunikáció / várja majd az eredményeket. De tudta, s tudja , hogy ezek a megszorítások a túlköltekezések miatt keletkeztek, persze ebbe bele játszottak más kormányok is.De Orbán ebből is győztesen akar ki kerülni , minimum a saját táborában, mert elhiteti, hogy ez mind az ördögtől való, ő meg jó keresztény , ezt is el hitette korábban. / Ezért is lett KISZ titkár / Most sunyi módon bólogat, mert a kettős kommunikációnak vége !!!! meg unták ezek a rosszmájú kapitalista IMF-Unió -vezetők. Most jönnek visszafelé a kokik - sallerok. De ki fizeti meg ennek az árát vajon ???????? Azok , kik még mindég kapják a havi ötszázezret az egy kulcs alapján , vagy ???? a minimál béres kitől elvette azt kis 8-10,000 Ft.-ot, a nyugger, akit már átvágott a jelenlegi kiszámítással, nem beszélve akitől elvett több milliót a korábbi kormányzása alatt --- a mai napig. Ne tán azok a szerencsétlenek, akik akkor és azóta is tengődnek. Vagy ezután bevezetett adók sújtják. Mert .... Obama pld. arról beszélt, hogy a gazdagok is szálljanak be a gazdasági helyzet rendbe rakására... Orbán meg csak tömi a klikkjével a zsebét és ezidáig eszébe sem jutott , hogy a vagyon adót vezessen be , ha ideiglenesen is a válság megoldására...Már mint a vagyonával, fizetésével arányosan fizessen , az akinek van miből, s ne a bajba jutottak, leszakadtak, nincstelenek tömege... Úgy, hogy érdemes figyelni Orbán miként fogja áthárítani a fizetést a panel prolira s a többire. Ő meg tovább gyarapítja a milliárdjait, meg természetes , hogy a holdudvar...Ne engedjük , mert mi is élni akarunk és emberi körülmények közt. Nem beszélve a cseléd törvényről, s a többi saját hatalmukat betonozó törvények bevezetésével ......
A fegyverkezés, a háborús politika Hitlernek is bejött szűk 12 évig. Bár történelemtanításunk nem hangoztatta, végül is valószínűleg Sztálin elvtársnak is, hogy a többiekről, akiket állítólag teljesen váratlanul ért a második világháború kirobbanása. 12 év egy OV-korú embernek éppen elég is, ha közben gondosan irtja az aktákat, s figyeli a politikai térképet. A fiatalok és gyermekeik meg majd elkezdenek nosztalgiázni egy idő elteltével - köszönhetően a politika meg a történelemoktatás hazugságainak - milyen is szép volt az egykori daliás időkben. Hősök lesznek a szerencsétlen áldozatok, akik szívük szerint inkább maradtak volna otthon az asszonynál és a gyerekeknél, árulók az otthon maradók és békemenetesek, s látnokok akik mindezt kitalálták nekik.
Bárki bármit is mond, a fidesz kormány nagyon elq..ta.Orbán politikája nincs összhangban a demokráciával.Valóban igaz, a fidesz készült, de csak a politikai kormányzásra.Azt alaposan körüljárta, minden részletre kidolgozta a megfelelő válaszokat. Na de a gazdaság? Azt már nem tudta kidolgozni, azt menetközben alakítja.Sajnos, rosszul!Mindenkin húzott, kivéve a gazdagokat.És még mennyit fog?Már törvénybe is iktatta, hogy az IMF büntetését mi fizessük, a magyar nép. Nem ám a kormány?Közben meg olyan dolgokra nem sajnálja a pénzt, ami csak neki fontos.TEK, pl, a stadionok építése, a fogászati turizmus , és a katonaság újbóli előtérbe helyezése.Csak nem akarunk háborút kirobbantani??????????
Ezért nagy játékos Orbán!Minden az ő forgatókönyve alapján íródik!A szegénységbe taszított emberek már nem viselnék el a további megszorításokat(8-éve ez folyik),de így ,hogy az IMF diktál arcvesztés nélkül megteheti.Egyébként az Európai Unió fel fog bomlani!A fejlettebb államok mint(Német ország)belső nyomásra kifog lépni.A Görögök csődje magával vonzza az eladósodott országokat.Ezt ismerte fel Orbán!Vajon miért erősíti a katonaságot?
Jó akkor kicsit rendbetéve a dolgokat...
1. A volt szoclib kormány eladta a magyar vagyont, gyakorlatilag az összes még profitot termelő magyar kézben lévő céget. (MSZP Fail)
2. A privatizációból befolyt pénzeket elherdálták. (nem csak a Szocik, hanem a FIDESZ is, ez teljesen egyértelmű) (MSZP FIDESZ Fail)
3. A külföldi tőke nem ér szart sem, mivel olyan körülmények között melóztatják az alsóbb rétegeket annyi pénzért, ami nem emberhez méltó... (FIDESZ Fail)
4. Magyarország nem termel egy petákot sem csak szenved és próbálja visszafizetni a semmiből a hiteleket, amire újabb hiteleket vesz fel. (MSZP Fidesz Fail)
5. A mostani kormány egy balfasz abból a szemszögből nézve, hogy úgy akarja visszafizetni a hiteleket és akarja tartani a hiánycélt, hogy közben nem teremt munkahelyeket a magánszférában, nem ad nekik pénzt a vállalkozások beindításához, aztán persze, hogy az emberek egyre kevésbé tudnak megélni. (Magyarán kevesebb pénz áramlik az országa mint amennyi kimegy) (FAIL de bazinagy)
6. A kiprivatizált pénzeket már akkor munkahelyek teremtésére kellett volna költeni nem felélni a nagy semmire. (MSZP FIDESZ Fail)
7. Az egykulcsos adórendszer meg hülyeség... Egy progresszív adórendszer sokkalta normálisabb volna. Az ÁFA nem igazodik az emberek fizetéséhez, ezért valahogy kompenzációra szorul, hogy a közép és alsóbb rétegek közti távolság csökkenjen.
A legnagyobb baj akármennyire is fájdalmas az a privatizációig vezethető miatt, ami NEM a FIDESZ műve volt... Jelenleg ezért tartunk itt...
(Habár nekem elég minden alkalommal ránéznem arra a képre, ahol a mostani FIDESZ-esek és Liberálisok egy padon ültek és prédikáltak a rendszerváltás idején)
Én csak a végszóhoz szeretnék hozzátenni... Nem csak az elmúlt két év, hanem leginkább az elmúlt 10 év ámokfutását kell helyretenni, de ebben benne van a mostani Matolcsy féle másfél év is...
Majd csinálunk néhány szociális népszavazást. A szervezéshez meg segítségül hívjuk a Fideszt, nekik úgyis van már benne gyakorlatuk.
Tisztelt Honfitársaim és nagyra (nem)becsült Békemenet-tagok!
Ideje lenne mindannyiunknak tudomásul venni, h. nem mi sz**tuk a spanyolviaszt!
Kicsi, törékeny és szegény ország vagyunk, tele korrupt, lusta, dolgozni nem, ámde mutyizni, adót csalni, sumákolni annál inkább szerető polgárokkal (és itt és most NEM CSAK T. Politikusainkra gondolok!!!)
Ideje lenne észhez térni! Célszerű lenne mindenkinek önmagába szállnia!
Elérkezett annak az ideje, hogy ne egymásra mutogassunk, ne cigányozzunk, zsidózzunk, kommunistázzunk, gyurcsányozzunk...
Ne anyázzunk...! És vetkezzük le végre harci szerelésünket...!
Ne keressük mindig és mindenhol az ellenséget, mert NINCS HÁBORÚ! (még ha egyesek - választott "vezérük" szavait magukba szívva - megtévesztve lettek is!
El kell mindannyiunknak ismernie, h. tetszik, nem tetszik, az Európai Unió nélkül már, a jelenlegi béka alfelénél is mélyebben (kb. sehol sem) lennénk!!!
Erre tekintettel itt az ideje, h. jópofát vágva magába szálljon mindenki, és kussolva, fanyalgás nélkül elfogadja mindenki pénzét!
Hiszen a pénznek nincs szaga!
Mind e közben pedig fogadjuk meg mindnyájan azt, hogy a jövőben nem leszünk balfékek!!!
Ámen!
Tisztelt Kormány!
Megint a szegényekről nyúznak le egy réteg bőrt. Nem sok hiányzik már a megfagyáshoz, a röghöz kötöttséghez és az éhenhaláshoz. Csak így tovább Önök meg tömjék be ne csak a jelentkező hiány lyukait, hanem a mély zsebeiket forint milliókkal. Ne törődjenek senkivel csak magukkal kedves kormánypárti honatyák és honanyák. Éltesse Önöket az az Isten amelyik ezekre a döntéseikre az áldását adja. Hozzák vissza középkori rabszolgatartó világot. Akkor érthetővé válik minden döntésük. (Prust: A fáraó.) Osszanak ki maguk és a szavazóik között ostort, hisz az illik a kezükbe egytől egyig. Más már nem hiányzik. Önök beszélnek igazmondásról, csak olvassák el a saját választási ígéreteiket, álljanak tükör elé és a kezükben lévő ostorral csapjanak a tükörképükre, ne féljenek az nem fog visszaütni.
Az egész világ azt mondja Orbán hazudik és tiszta hülye ahhoz amit csinál, csak az Orbán hívők akik mellette állnak még, bár szerintem ezek fizetett bohócok vagy olyan gerinctelen férgek akiknek ez kurva jó, h mindent a kisemberek fizetnek meg. Veszekedtek itt ki magyar ki nem, Orbán hívők mit is tudtok? köpködni mutogatni. Mit tudtok felmutatni? Szarabb lett az élet. Ennyi...
Azért mert Orbán és bandája el szar mindent nem az előző kormányt kell csak vádolni, mert bőven van most része neki is benne. Amit ígért miért is nem valósított meg semmit???? Most nem az érdekel mi is volt előtte, hanem amiket ígért miért nincs semmi betartva? Mostanság miket művel? Ha icipici sütni valótok lenne, vagy nem csak a pénzért pofáznátok itt ti is szépen belátnátok, h megérett a zárt osztályra a nagy vezéretek.
sutbaone (2012-01-25 16:15:45 #11)
Már próbálták neked elmagyarázni, hogy miért is beszélsz butaságokat, ezért én csak egyetlen dolgot emelnék ki az írásodból: (idézem) "megbuktatni nem tudtátok,pedig azt szeretnétek, ha leváltanák és jöhetne Gordonka"
Tudod, kedves barátom, amikor a Gordonka volt, helyesebben amikor átadta a "kormányrudat", akkor 180 Ft volt egy frank, majd jöttek a te derék és főleg nagyon okos barátaid és 2010. júniusában 220 Ft-ra ugrott föl, majd jöttek a hős vezéred okosabbnál, okosabb mondatai (elzavartuk az IMF-et, stb.) és lett belőle 270 Ft! Érdekes módon, hogy most engedékenynek látszik a dicsőséges vezér, jelenleg 247 Ft egy frank! Akkor kérdezem én tőled: mit is rontott el a Gordonka és miért is jobb nekünk a drága deviza? EMBER! Mielőtt védeni próbálod a tiéidet, GONDOLKOZZ és NE ÍRJ LE BAROMSÁGOKAT!
Már nagyon régóta a pesszimista verzió szerint számolom a jövőt. Elvenni csak onnan „érdemes”, ahol a "viszonylagosan kevés" is nagy tömegeket érint. Miután itt a hozzászólások sokasága, teljesen józanul, sőt van, akinél a példák tökéletes bemutatásával, még a gondolkodásra képtelen egy-két elhívatott is, okosan helyrerakta, a megoldást mindenki fantáziájára bízom. Tényleg csak meg kell nézni akár a Görög, akár a Román példát. Persze lehet Észak Koreai modellt is választani, ami ugyan kissé kockázatos, viszont ott nyugodtan éltethetjük a bölcs Vezért. Már oly sokszor megírtam ( na nem kisdoktoriként), hogy bizony Antalék, a demokráciát lehet, hogy jó vágányra helyezték, de a gazdaságot vakvágányra, hogy ezzel nincs mit kezdeni. Lehet, hogy az eddig lerakott összes sínt fel kell szedni?
Tisztelt hechos,sutbaone!
Nem kell az Eu és az IMf keblére borulnunk, ugyanis mindkét szervezetnek tagjai vagyunk!
Ha egy szivarklubba belépek, valószínű a tagtársaim zokon veszik ha ott dohányzásellenes kampányba kezdek.
Valami ilyen történik most is, csak nagyobb léptékben.
Miért tudták a lengyelek elérni szinte mindazt, amit az Orbán kormány is akart?
Talán mert nem sallerek és kokik osztásával foglalták el magukat, nem maoistázták, kommunistázták, az európai politikusokat, hanem érveltek, tárgyaltak, okosan, szívósan, a kompromisszumokat keresve.
Lám így is lehet eredményre jutni, pedig nekik nincs is kétharmaduk a szejmben.
És nekem mindegy, hogy az éppen hivatalban lévő kormány milyen címkét akaszt magára,szocialista, nemzeti demokrata,vallásos polgári, ha a bölcs intézkedései nyomán 300ft vagy afelett van az euro ára, ha 440 ft körül mozog az üzemanyagár, ha forradalmi lendületből csökkenti az ÁFÁ-t 25-ről 27 %-ra, akkor én azt a kormányt nem tudom szeretni!
Ha bevezeti a tandíjat, bocsánat ÖNKÖLTSÉGES felső oktatást, miközben azt harsogja, hogy a kitörésünk záloga a tudásalapú társadalom, akkor az a kormány hazug!
És akár beismeri, akár nem ezt az elmúlt két évben elq..ta, nem is kicsit!
Ami a " kocsmázást" illeti.A hasonlat jó! De nem baj az, ha egy férfi ember benéz a kocsmába néha! A baj az ezekkel "kocsmázó fiúkkal", hogy az egyik több havert hívott meg a kocsmázásra, mint a másik, ráadásul hitelbe ittak , nem a saját pénzüket itták el a haverokkal. Némelyikük lerészegedett, ami meg is látszik a döntésein, mivel némelyik döntésük olyan, hogy azt józan ember aligha hozhatta meg. Ez a probléma.