Hetilap kereső

Lengyel L. László írása

A konvergencia-program tervezett lépéseivel nem csupán az a baj, hogy azok nagy többsége az amúgy is nehéz helyzetben lévő rétegeket sújtja és gyökeres hátraarcot jelent a Fidesz választási ígéreteihez képest, hanem még inkább az, hogy a felsorolt intézkedésekkel a kitűzött fő célok elérése nem reális, legfeljebb némi időt lehet nyerni velük.

Jól jellemzi a Fidesz-kormány mentalitását, hogy a várható megszorítások részleteit ezúttal is a Brüsszelbe kiküldött angol nyelvű anyagból ismerhettük meg, a belső fogyasztásra szánt kommunikációban megelégedtek a gazdasági miniszter fellengzős kijelentéseivel. Ez nyilvánvalóan része annak a taktikának, hogy a közvélemény ne szembesüljön közvetlenül a várható népszerűtlen lépésekkel, és lehetőleg minél kevesebb ember fejében álljon össze a kép a kormány politikájáról. Ez a hozzáállás a választók értelmi képességeinek mérhetetlen lenézését tükrözi, és azt a meddő törekvést, hogy a populista szólamok ismételgetésével próbálják elfedni azt, hogy a Fidesz nem csupán saját korábbi ígéreteinek fordít hátat, de gazdasági alapkoncepciójának a maradékát is feladni kényszerül.

A Matolcsy nevével fémjelzett, általa nem hagyományos fejlődési útnak, új közgazdasági megközelítésen nyugvó programnak nevezett elképzelésből mára legfeljebb annyi maradt, hogy mindenben a jobb helyzetben lévőket kell privilegizálni, a leszakadókkal nem érdemes törődni, rájuk költeni csak pénzkidobás. Ennek a konkrét megnyilvánulását láthattuk már az adótörvényekben, amelyek teljes egészében egyértelműen a tehetősebbeket létesítették előnyben az alacsonyabb jövedelműek kárára. A reformcsomagként eladott Széll Kálmán tervből eddig megismertek túlnyomó része ugyanezt az irány mutatja, és még erre tesz rá egy lapáttal az a konvergencia program, amelyet a múlt hét végén küldtek ki Brüsszelbe.

Az anyag célja az volt, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően bemutassa, miként tudja hazánk az elkövetkező két-három évben csökkenteni a költségvetési hiányt, és ezzel párhuzamban gyorsítani a gazdasági növekedést. A hangsúly a hiánycél tartásán volt, ennek megfelelően a program alapvetően a tervezett megszorítások felsorolása és hatásuk összegzése, nem véletlen tehát, hogy egyetlen kormánypárti politikus sem volt elég bátor a népszerűtlen részletekkel a nyilvánosság elé állni. Ehelyett a propagandában fából vaskarikát igyekeznek csinálni: fennem hirdetik, hogy szó sincs megszorításokról, miközben az angol szöveget elemző hírekből ennek pont az ellenkezője derül ki.

Ennél sokkal nagyobb gond, hogy a felsorolt és sokakat érzékenyen érintő szigorításokból nem következik a kitűzött célok megvalósíthatósága. Nézzük a legfontosabb pontokat. A legátfogóbb átalakítást a foglalkoztatáshoz kapcsolódva tervezik, így akarnak 2014 végéig 300 ezer új munkahelyet teremteni. Az intézkedések azonban mintha abból indulnának ki, hogy azért dolgoznak kevesen, mert az emberek lusták, csalók, majd mi rákényszerítjük őket arra, hogy munkába álljanak. Ez ugyanaz a hibás hozzáállás, mint amikor a bűnözés megelőzését a büntetési tételek megemelésétől várjuk. Hiába csökkentik ugyanis a munkanélküli ellátás idejét az unióban kirívóan rövid 3 hónapra, hiába faragják le drasztikusan a táppénzt, hiába tolnak ki százezreket a rokkantnyugdíjból, ha a piacon nem találnak munkát, a gazdaság nem képes foglalkoztatni őket.

Mire alapozza a kormány azt az elképzelést, hogy 150 ezer eddigi rokkantnyugdíjas el tud majd helyezkedni? Ha a válasz erre a közmunka, akkor logikus a kérdés, mi lesz az eddigi közmunkásokkal, azokkal mit tesznek? Többnyire képzetlen, hátrányos helyzetű, elmaradott régiókban élőkről van szó, ők hol találnak tartós munkát? Egyébként is miből akarják finanszírozni a közmunkát, ha a rá szánt éves keretet 120 milliárddal csökkenteni akarják? A munkára ösztönzés másik módszere a kormány szerint, ha jelentősen csökkentik a szociális segélyezés összegét, amit pedig ez nem érint, azt befagyasztják: ettől vajon miért lesz könnyebb elhelyezkedni?

A foglalkoztatottság növelésének legegyértelműbb módja a gazdasági fejlődés, a beruházások ösztönzése, erre viszont nem éppen a húzóágazatokat sújtó különadók bevezetése a legjobb módszer. Nem véletlen, hogy a konvergenciaprogram a növekedést segítő lépések ismertetésével felettébb szűkmarkúan bánik és alig lép túl az általánosságokon. Egyetlen erénye, hogy a korábban emlegetett, a szakértők által megvalósíthatatlannak minősített 4-6 százalékos hurrá optimista GDP-növekedési prognózis mellett már egy mérsékelt, 3-3,5 százalékos becslés is szerepel, ami ugyan kevés a kitűzött számú új munkahely megteremtéséhez, de legalább elérhetőnek tűnik, feltéve persze, hogy jó lesz az uniós konjunktúra.

Nyilvánvaló megszorításokat tartalmaz a program a gyógyszerkassza évi 120 milliárdos lefaragásával, amelynek egy részét a gyártókra terhelik, a többi azonban a betegeket, főleg az időseket fogja sújtani. Az utóbbiaknak rossz hír az is, hogy a kormány a nyugdíjakra is évente 130 milliárd forinttal kevesebbet szán, részben a kedvezmények korlátozásával, részben pedig az indexálás átalakításával. Ezek költségvetési szempontból lehetnek szükséges lépések, de akkor egyrészt nem kellene hangoztatni, hogy senki nem jár rosszul, másrészt számolni kell ezek szociális és fogyasztási következményeivel, amelyek viszont rontják a pénzügyi mérleget.

A többi nagy elosztó rendszernél a nagyságukhoz képest összegszerűen csekélynek tűnő megtakarítást tervez a kormány, bár további 120 milliárd forint elvonása az 1000 milliárdos adóssággal küzdő önkormányzatoktól biztos nem lesz fáklyásmenet, és vélhetően a fiatalok sem fognak örülni annak, hogy 40 milliárd forintos csökkentés fejében csaknem a felére esik az államilag finanszírozott helyek száma a felsőoktatásban. Mindkét esetben azt lenne jó látni, milyen strukturális átalakítást terveznek, a lényeg végül is az volna. Jó lenne tudni azt is, honnan lesz pénz ahhoz, hogy az úgynevezett államadósság csökkentési alap két év alatt 200 milliárd forinttal javítsa a büdzsé mérlegét. Ha ugyanis maga az adósság csökken ennyivel, annak költségvetési hatása csupán a kamatkiesés, ami a teljes összeg kb. 7 százaléka, ezt legfeljebb az esetleges törlesztőrész kiesése emelheti.

A legnagyobb baj az, hogy ha valamennyi, a programban felsorolt tételt összeadunk, kijön ugyan a jövő évre 550, 2013-ra 900 milliárd forintnyi megtakarítás, ez azonban szakértők szerint még akkor sem elég, ha mindent pontosan sikerülne végrehajtani. Az elkövetkező években amellett, hogy nem lesz már felhasználható nyugdíjvagyon, a bevételek egyebek mellett a szuperbruttó kivezetése miatt is csökkennek, ráadásul az adósságtörlesztési szükséglet megugrik. Mindezek nyomán a tervezett 2,5 százalék körüli hiány teljesen illuzórikus, reálisan 4-4,5 százalék várható. A 3 százalék tartásához tehát vélhetően további 3-400 milliárd lefaragása szükséges, sok jóra tehát nem számíthatunk.