Napjai, legfeljebb hetei vannak arra az Orbán-kormánynak, hogy olyan gazdaságpolitikai korrekciót indítson el, amely elejét veheti az újabb leminősítéseknek és azok katasztrofális következményeinek. Ehhez az eddigi kommunikációján is változtatni kell: a valóságtól elszakadt propaganda és az állandó kettős beszéd nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-vezetés teljesen hiteltelenné vált.
E sorok írója kénytelen önkritikával kezdeni:
bár e rovatban megjelent prognózisainak nagy többségét a tények igazolták, két kérdésben sajnos biztosan tévedett. Az egyik: a tavaly és ez év első felében megjelent cikkeiben mindvégig azt jósolta, hogy igazán nehéz pénzügyi helyzetbe hazánk 2012 vége felé fog kerülni, addig ugyanis részben a nyugdíjvagyon, részben a különadók, részben pedig a viszonylag alacsony adósságszolgálati terhek és a külkereskedelmi pozitívum miatt mind a hiány mértéke, mind pedig a büdzsé finanszírozása biztosítottnak látszik. Ezzel szemben a gondok már most, egy évvel hamarabb jelentkeznek, annak ellenére, hogy a jelenlegi makromutatók ezt még önmagukban nem indokolják.
A másik, közelmúltbeli tévedés az volt, hogy az IMF-hez való visszatéréssel a kormány időt nyert, és ha élni tud vele, megúszhatja a fenyegető leminősítéséket. Azóta kiderült, hogy a Standard and Poor's valóban átmenetileg megkönyörült rajtunk, de a Moody's néhány nap kivárás után, mondhatni váratlanul, mégis a bóvli kategóriába sorolt minket.
A tévedések okát keresve ugyanahhoz az alapvető magyarázathoz jutunk: a pénzpiacnak már most elege lett Orbánék ámokfutásából és keményen büntetni kezdett. Mert valóban büntetésről van szó, ahogy arról már többször írtunk rovatunkban, ebben igaza van Matolcsynak, de nem "szabadságharcunk", hanem az önsorsrontó és a stabilitást veszélyeztető "unortodox" gazdasági kísérletezésük miatt.
Hogy ez a jósoltnál korábban következett be, több, egymással összefüggő tényezővel magyarázható. Az első ezek közül a világgazdaság lassulása, a növekvő recessziós félelmek, ezen belül is az eurózóna válsága és az ezzel kapcsolatos óriási bizonytalanságok. Ilyen légkörben a piacok minden bizonytalanságra rendkívül érzékenyen reagálnak, a befektetők minimalizálni igyekeznek a kockázatokat.
Nem ellenséges támadás, hanem természetes reakció, hogy pénzt vonnak ki azokból az országokból, amelyek jövőjében kevésbé bíznak. Orbánék nem vettek tudomást arról, hogy ebben a hangulatban minden szokatlan lépésük és arrogáns, harcos megnyilvánulásuk hatványozottan negatív hatást vált ki.
Ha a józan megfontolás hajtaná a Fidesz vezetőit, már régen elgondolkodhattak volna azon, miért pont Magyarországot szemelte ki magának fekete bárányként a külvilág. Elég lett volna meghallani a jelzéseket és az egymást érő figyelmeztetéseket, amelyek kezdetben finomak voltak, később viszont egyre keményebb kritikává változtak. Hazai kétharmadának birtokában a kormány ezeket egyszerűen lerázta magáról, és ahelyett, hogy okult volna belőlük, durván sértegette a bírálókat. Az is elkerülte Orbánék figyelmét, hogy
az élesedő bírálatok szoros összefüggésben kezelték a gazdaságpolitikai hibákat és a demokrácia alapértékeivel szembemenő, pusztán a hatalmi koncentrációt szolgáló lépéseket.
A magyar uniós elnökség kegyelmi időszak volt számunkra, de a kormány nem használta ki ezt a lehetőséget, sőt: félreértelmezve a türelmet azt gondolta, hogy szabad a pálya, lám, azt tehet idehaza, amit akar. Egyre erősebb lett a nemzeti érzelmekre alapozó, populista, szabadságharcos demagógia, miközben a háttérben gazdasági korrekciós ígéretekkel, lásd Széll Kálmán terv, hitegették Brüsszelt és a piacokat. Ahogy mind nyilvánvalóbbá vált, hogy
szó sincs fordulatról, strukturális reformokról, és a tankönyveknek ellentmondó, rögtönzött intézkedések rövid időre javítják ugyan a számokat, de hosszabb távon pontosan a fenntartható növekedés ellen hatnak, ráadásul a beígért időarányos eredmények is elmaradnak, kezdett betelni a pohár. A helyzetet csak rontotta, hogy a Fidesz a kudarcokat a korábbiaknál is kurucosabb és agresszívebb, a valóságot figyelmen kívül hagyó kommunikációval igyekezett ellensúlyozni.
Jól látható, hogy mindennek negatív hatása a nyár végétől kezdett erősödni: az amúgy is ideges hangulatban a magyar pénzpiac gyorsulva kezdett leszakadni a térségtől, a forint zuhanva gyengült, a BÉT alulteljesített, a kockázati felárunk és az állampapírjaink hozama ugrásszerűen emelkedett.
Orbánék még ekkor sem kaptak észbe, sőt a gázra léptek: olyan 2012-es költségvetési tervezettel álltak elő, amelyről mindenki tudta, hogy alapadatai nem tarthatók. De ez még nem volt elég, a hitelezést már amúgy is leépítő, a különadó miatt szenvedő bankszektor nyakába varrták a végtörlesztési rémálmot, amellyel egy gazdagabb réteg jutalmazásának kedvéért az egész országot büntették.
Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor kezdtek a folyamatok ellenőrizhetetlenné válni, és már a kormány számára is világossá vált a veszély nagysága. Azonban még mindig ragaszkodtak tévedhetetlenségükhöz, egészen addig, amíg a S+P nem jelezte a leminősítési szándékot. Ekkor újabb rögtönzés jött: Orbán és jobbkeze hirtelen döntéssel az addig elátkozott IMF-hez fordult, azt remélve, hogy ez a hír elég lesz a bóvliba sorolás elkerüléséhez.
Itt megint hibáztak, hiszen az elveszített bizalmat igazából csak akkor nyerhetnék vissza, ha a bejelentést tettek is követik. Ennek viszont éppen az ellenkezője történt: az IMF-lépést kommentálva a parlamentben Matolcsy olyan víziót festett fel, amely a jelek szerint végképp kicsapta a biztosítékot /lásd Ha ilyen a győzelem, milyen lehet a vereség című cikkünket/. Hogy nem saját rögeszméiről van szó, jól mutatta a kormányfő értékelése is, miszerint az elmúlt időszakban politikájukban sikert siker követett.
Vélhetően ezek a fejlemények vezettek ahhoz, hogy a Moody' besokallt és hirtelen leminősített minket. A baj az, hogy úgy tűnik, Orbánék még ebből sem tanultak: spekulációs támadást sejtenek minden mögött és a nemzetbiztonsági szolgálattal nyomoztatnak a felelősök után. Egy sajtókommentár helyesen már meg is nevezte a tettest: a Piac.
Az utolsó utáni pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a realitásokat a Fidesz tudomásul vegye, gyökeres és hiteles váltást hajtson végre úgy a gazdaságpolitikájában, mint a kommunikációjában. Ez nem lesz könnyű akkor, amikor Matolcsy még a velük szimpatizáló közgazdászokkal folytatott megbeszélésről is hamis tájékoztatást ad, amikor ő és főnöke ellenséges támadást sejt ott, ahol valójában a mi érdekeinket is szolgáló fordulat sürgetéséről van szó.
A legaggasztóbb, hogy az egyik közgazdász beszámolója szerint Orbán és jobbkeze tényleg azt hiszik, hogy külső támadás áldozatai vagyunk.
Ez az állandóan ellenségkereső és mindig másokat okoló paranoia több mint veszélyes, mert megbénítja a racionális értékítéletet. Még a fanatikus Fidesz-hívőknek is érdemes elgondolkodniuk azon, mit várhatnak egy olyan kormányfőtől, aki nem cáfolt hírek szerint a testőreivel előkóstoltatja az ételeit.
HozzászólásokÖsszesen: 51 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Sajnos az embereket nem lehet a végtelenségig az orruknál fogva vezetni. Ha nem lépnek le a paprikajancsik Kadhafi sorsára juthatnak.
Ma elkűldtem a karácsonyi kivánságomat a Jézuskának.Én egy másik, egy jobb,egy szakértőbb kormányt és egy teljesen normális miniszterelnököt szeretnék a fa alá.Ha ez nem lehetséges,akkor legaláb küldjél nekem egy mű magyar miniszterelnököt a fára,más örömünk ugysem lessz az idei karácsonyon.Ez viszont nagy örömmel tőltene el sok átvert magyar családot.
Nem szívesen :-( Az ország veszte a miénk is, ahogy írod.
Az ország a kormány elmúlt másfél évi kártékony gazdaság- és társadalompolitikája miatt az összeomlás szélén áll. Orbánék kényszerpályára kerültek. Egyrészt a FIDESZ-t 8 éven át pénzelő finánc-oligarchák igényeit kellene hosszú távra kielégíteniük, másrészt a "hárombetűs" szervezet (gyengébbek kedvéért: IMF)számára kellene elgfogadható és hihető gazdasági programcsomaggal előállniuk hogy megmentsenek bennünket a gazdasági összeomlástól.
Nos, a kettő kizárja egymást. Kíváncsi vagyok melyiket választják. Az országot, vagy saját bőrüket fogják menteni.
Koszonom:) Ahogy haladunk idoben elore lassan minden nap de garantaltan minden heten bovul a lista vmilyen uj disznosaggal. Igy furnak egyre melyebbre ezek a kontarok. Lepesrol-lepesre egyenesen a vesztukbe (es sajna az egesz orszageba). Generaciokat inteznek el. Persze a sajat holdudvaruk eseteben pozitiv elojellel.
Shon168 #12
Tekintélyes listádat kiegészíteném néhány adalékkal:
144. Fizetett tapsolók szerződtetése a márcisu 15.-ei ünnepségen.
145. Ugyanezen rendezvényen Petőfi versének megcsonkított formában való előadása.
146. Rendőrök soron kívüli szolgálatra berendelése a rendvédelmi dolgozók szakszervezete által meghirdetett tüntetés napján.
147. Tibetiek berendelése a Bevándorlási Hivatal Idegenrendészeti Osztályára a kínai miniszterelnök bp-i látogatásának napján demonstrációjukat megelőzendő.
Hirtelenjében ennyi. És sajnos még nincs vége.
A cím jobban hangzana így: Orbánéknak legfeljebb heteik vannak LElépni.
Mindenki jobban járna.
Mx-Mx-Mx!
Egyetértek a leírtakkal.
Talán annyit hozzá, hogy a "történelem ismétli önmagát".
A diktátorok önmaguk nagyságába vetett hittel feküdtek és keltek.
Soha nem érzékelték az őket mozgató erőket, és erre sajnos az elmúlt évszázadban trakikus pédák sora mutat.
Biztos vagyok benne, hogy a számlát benyújtották tavaly a mi "hadurunknak"! Fizetni kell, csak hát mivelünk fizettet.
Neki meg marad az illuzió, az európai hős álma.
Kedves Mx-Mx-Mx!
Egyetértek Önnel,sajnos ezt a sok gazságot mind megcsinálták,és talán még nincs vége.
De a remény hal meg utoljára!
Kivánci leszek,ha a NIBEK majd a fityiszeseket is megigyeli,mekkora lesz a .....p szájuk?
A diktátoroknak mindig rossz végük lesz,és néhány Hosszú Nyelv is velük bukik.
A "lépni" szó helyére a "hátra"szót beírva és beteljesűlten a forint komolyan erősödhetne.Mert ugye hiába a sok jólfizetett szóvivői had,azért a világot,meg a magyar többséget sem lehet tovább hülyíteni.Politikai szélhámosok.
Bodem 1302 !
Önnek igaza van ! Hiába igaz az a mondás és nem csak a nyelveknél hogy minél többet tanulok valamit annál jobban érzem hogy milyen keveset tudok..... köszönöm igyekszem jobban figyelni .....
kisapuka
Nem csak a o betű hiányzott. Az alredy nem ugyanaz, mint az already, sőt az unedicated sem fedi az uneducated jelentését, konkrétan ilyen szó nincs. Idézgetni persze lehet, de legalább ne fejből. Tudja ctrl+c, ctrl+v.
Pannika! Hetei vannak, de sajnos években!!! Orbán soha nem mond le. Soha!!!! Ellenzékben sem volt neki drága semmi. Mindent hajlandó volt beáldozni a győzelemért. Semmit nem változott. Nem is változhat, mert akik pénzelték 8 éven át, azok követelik az ellenértéket. Kedves Pannika! Nem arra kell felkészülnünk, hogy lemond és vége van a rémálomnak. Inkább arra, amit a totális kontrollra törekvés első intézkedései és a tervezettek vetítenek előre. Fel kell készülni a közvélemény totális és erőszakos kontrolljára. Nem véletlenül keletkezett a médiatörvény és nem véletlenül olyan, amilyen! Nem véletlenül szállták meg az állami pénzből működtetett közmédiát. Fel kell készülni a nép teljes jogfosztására. Nem véletlenül kobozták el látványosan azoknak a nyugdíját, akik alternatív nyugdíjban bíztak. Nem véletlen a munkások teljes jogfosztására törekvő új munka törvénykönyve. Nem véletlen, hogy a jogszolgáltatás teljes terjedelmében a befolyási körükbe lesz rendelve. Az ügyész abból csinál ügyet, amire parancsot vagy engedélyt kap. Az a bíró ki lesz rúgva, aki önálló döntést akar hozni. Nem véletlen, hogy egy olyan besúgó és kém központ megalapítását tervezik, ami bárkinek bármilyen adatát elérheti úgy, hogy közben a közösségnek semmilyen ellenőrzési lehetősége nem lesz. Kedves Pannika! Nem megy orbán. Helyette egyre idegesebb és erőszakosabb lesz. Pont úgy, ahogy eddig az összes elmeháborodott diktátor tette.
Ennek a szarházinak mennie kell !!!!!!!!!!!!!
Nagyon kívánom "gatinho"-nak és "kissapuka"-nak hogy éljenek újra az EU-n kívül. Aztán ha a vadászó-gyüjtögetö életmód viteléhez nem lesz elég erdei szamóca és kökénybokor, akkor aztán ne legyen panasz !
Az a sokat szidott EU tákolmány -írja Gatinho- !!!
Kérdezem tisztelettel, járt már a fent említett urak közül ezekben a hanyatló nyugati tákolmány országokban ?
Már akkor irigyelték azt a "rothadó nyugatot", amikor még a szocializmust építgették azok az "urak" akik, most tákolmányként leszólják !
Tudják mitöl fejlödött az 1945 utáni háborús európa ilyen magas szintre ? Az nemzeti gazdaságok integrációja miatt !!
Most önök az ökör Orbánnal az élen ebböl az integrált világból akarják kivezetni az országot !
Uraim önök azt akarják hogy visszasüllyedjen az ország az 1990 elötti életszínvonalra ? önök süllyedhetnek ahova akarnak, de én nem szeretnék.
Nincs szabadságharc, csak Orbán paranoiás agyában !
A cikk címe helyesen:
Orbánéknak legfeljebb heteik vannak LOPNI
Az angollal neked vannak gondjaid te seggnyalo. Szamot is adtal rola. Ezek az utolso sorok amiket direkt neked cimzek te primitiv bertollnok. Az IQ-d olyan alacsony, hogy erted mit mond Gyozike. Nem pazarlok tobb idot rad mert nem erdemled meg. Veled nem lehet vitatkozni. Egy rakas primitivseget irsz ide. Kar beled a loszer. Van az orszagban egy par allatkert, setalj el arra es gondolkozz el mennyivel vagy kulonb a ketrec masik oldalan levoktol te rasszista patkany.
...ez az előkóstóltatós agyrém azért csak megkoronázza ezt a L.L.L.
általi legújabb összefélési remekművet..... úgy látom még mindig sokan vevők rá.... főleg ezeken a lapokon.....
Miért jó Önöknek ebben az alaptalan rettegésben és gyűlölködésben ...?
Shon 168! katymaz=katyvasz? Úgy látom nem csak az angollal hanem a magyarral is gondok vannak...
Belátom hibáztam a személyeskedés-nél kihagytam az o betűt....ebben igaza is van
ORBÁNÉKNAK LEGFELJEBB HETEIK VANNAK............HÁTRA!!!!!!!!!!!!!!
#26
Te mit erolkodsz ezzel az angollal? Nem megy ez neked, raadasul egy katymaz amit irtal tele helyesirasi hibakkal. Maradj meg a magyarnal, ez a hivatalos nyelv Mo.-n es ugy legalabb vmit lehet erteni a mondandodbol plussz ez egy magyar oldal ha nem zavar. Felhivnam mindenki figyelmet, h ez a gyoker most is burkoltan zsidozik ezzel az angol fossal amit ide irt mert azt hiszi, hogy amerikabol irogatok neki... Primitiv a legmagasabb fokon.
kedves kissapuka,
emlékeztetni szeretném arra a nagy igazságra, hogy mindíg az erösebb kutya(=IMF) b..szik. Csak sajnos a nagyvezírnek az a kényszerképzete, hogy ö a nagykutya, holott ö legjobb esetben is csak törpepincsi alatti kategóriában játszik.
http://www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU