Hetilap kereső

Aczél Endre írása

Az Orbán-kormány fölött már jó ideje Damoklész kardjaként lebegett a magyar szuverén (állam)adósság bóvlivá minősítése, azaz minden potenciális befektető óvása attól, hogy magyar állampapírt vásároljon. A kard éppen lecsapni készült, amikor elhangzott a Canossa-járásnak számító budapesti bejelentés arról, hogy bő egy évi „soha többé!” után ismét új hitelről vagy valami ilyesféléről kezdünk tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal. De napok múltán a kardot lengetők egyike, az amerikai Moody’s hitelminősítő intézet valóban bóvlinak nyilvánította állampapírjainkat, miközben a két másik – a Fitch és a Standard & Poor’s – kivárja, mire megyünk az IMF-fel. ACZÉL ENDRE írása.

Kétségtelen, hogy a három nagy hitelminősítő közül a Moody’s – ez a hatalmas, csaknem ötezer embert foglalkoztató nemzetközi elemző intézet – a legszigorúbb és a legpesszimistább. E hét elején kiadott egy elemzést arról, hogy az adósságválság (különös tekintettel Olasz- és Spanyolországra) „valamennyi” európai állam hitelképességét aláássa. Ezt a mondatot úgy értelmezte a sajtó, hogy a figyelmeztetés a Moody’snál pillanatnyilag a leginkább befektetésre ajánlott országoknak – Németországnak, Franciaországnak, Ausztriának ésHollandiának – is szól, nem épp gyöngéden. A Moody’s – ezzel nincs egyedül – látnivalóan az eurózóna széthullására számít.

De azért van a három között némi egyensúly. Miközben a Moody’s bóvlivá nyilvánított bennünket (Görögország, Írország és Portugália után), múlt pénteken a Standard & Poor’s levett egy fokozatot a belga adósságminősítésből (amely még így is kitűnő), a Fitch pedig ugyanoda tette Portugáliát, ahová a Moody’s. Ráadásul ez utóbbi kettő a belga modellel fenyegeti a legjobb besorolású Franciaországot, amely azonban a francia gazdasági erő miatt olyan drámai fejlemény volna magára az euróra és az éppen „összedobás” alatt levő euróövezeti összmentőcsomagra nézve, hogy tartok tőle: nem következik be. Ennyire azért a hitelminősítők is politizálnak.

A Moody’s velünk kapcsolatos döntése nem érthető az előzmények nélkül. Míg mások úgy gondolták, hogy az Orbán-kormány „visszakullogása” az IMF-hez végső soron pozitív fejlemény, mert javít Magyarország megítélésén, a Moody’s ugyanebből a lépésből a kétségbeesést olvasta ki, s ezt az értelmezését csak megerősíthette az a magyar álláspont, hogy „itten” nincs másról szó, mint a teljesen egészséges fundamentumokkal rendelkező Magyarország elleni átfogó „pénzügyi támadásról”. Amelynek áldozata adósságbesorolásunk is, a forint is.

Csakhogy a Moody’s nem tett egyebet, mint hogy listázta azokat a „középtávúnak” mondott, a jövő év közepétől érvényes aggályokat, amelyek indokoltak és könnyen okadatolhatók. Könnyen, mert mindenki látja, mi van az idei pozitív államháztartási szaldó és az ugyancsak pozitív fizetési mérleg mögött. Csupa egyszeri bevétel: különadó, sarc és leginkább a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása. Ez utóbbi elfüstölgött anélkül, hogy az államadósság, amelynek a csökkentésére e „lenyúlt” pénz jelentős részét fordították, akár egy percentnyit is zsugorodott volna GDP-arányosan (KSH-adat); a bankokra erőltetett kényszerárfolyamoknak (vö. végtörlesztés) kiváló esélyük van arra, hogy európai bíróságok előtt elbukjanak, amiképp ugyanez a sors vár a Telekom-sarcokra is.

A Moody’s számolt, és a végén azt mondta: szerinte jövőre nem fog teljesülni a magyar kormány 3 százalék alatti költségvetésihiány-előirányzata; az államadósság a hihetetlenül magas – az állampapírok vásárlói által kikövetelt – 8 százalék fölötti hozam (kamat) miatt nem csökkenni, hanem növekedni fog; végül a tervezett növekedésből az eurózónában tapasztalható keresletcsökkenés miatt nem lesz semmi.