Matolcsy hiteltelen – Lesújtó vélemény Washingtonból
Matolcsy Györgynek nincs már hitelessége sem belföldön, sem külföldön, ezért Orbán Viktornak meg kell válnia tőle, nyilatkozta Kopits György, a Költségvetési Tanács első elnöke a Heti Válasznak.
.
Kopits György véleménye szerint gazdasági miniszter hitelvesztésével függ össze, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter vezeti az IMF-tárgyalásokat. A Költségvetési Tanács első elnöke, aki öt évig volt tagja a jegybank monetáris tanácsának, Naszvadi György távozását is szükségesnek tartja. Magyarázatként hozzátette: „a költségvetési államtitkár, aki a múlt rendszerben tanulta mesterségét, teljes mértékben bebizonyította alkalmatlanságát a posztra. Erre ékes példa Magyarország 2012-es költségvetése”.
A szakember, aki jelenleg a washingtoni Woodrow Wilson intézet vezető munkatársa, azt tanácsolja a kormánynak, hogy az IMF-fel folyó tárgyalás során mutassa be: megváltozott a gazdaságfilozófiája, gazdaságpolitikai paradigmaváltást hajt végre. Be kell ismernie, hogy az eddig követett gazdaságpolitika kudarcot vallott, fűzte hozzá.
Kopits György megfogalmazása szerint a kivételesnek mondott magyar modell hazárdjátékkal ér fel, ezért „el kell fogadnunk az EU intelmeit, s eleget kell tennünk a szerződésben vállalt kötelezettségeinknek”. De megjegyezte azt is, hogy a kormány számára nem az IMF fogja biztosítani a hitelességet, azt csak maga tudja elérni jó kormányzás révén.
szép nagy hirdetés - ismerje meg új hirdetési formátumunkat, a Roadblockot!
A hetilap államcsőddel kapcsolatos kérdésére Kopits György úgy fogalmazott: „szeretném, ha nyugodt szívvel mondhatnám, hogy nincs reális valószínűsége az államcsődnek”. Ugyanakkor azt is rögzítette, hogy ha Görögország összeomlik, akkor nehéz lesz Magyarországnak elkerülnie a válságot, mert igen sérülékeny.
Sokat kap a nemzetgazdasági miniszter mostanában. Tegnap Járai Zsigmond bírálta Matolcsyt az m1 Ma Reggel műsorában, szerinte "eléggé elhasználódott piacon". Erre válaszul jött ki még tegnap az NGM "Töretlen lendületben a gazdasági miniszter" c. közleménye, amelyben a Matolcsy György Járaival való barátságát múlt időbe helyezi, illetve beszámol az elmúlt időszak "példátlan gazdaságtörténeti sikereiről" illetve saját "kitűnő szellemi és fizikai állapotáról".
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ha valakinek a kifogástalan szellemi és fizikai állapotát közleményben kell bizonygatni, akkor az már nagy gáz!
És erre miért a minisztérium sajtóosztálya reagál személyeskedő válaszában, miért bújik a miniszter az apparátus mögé?
Az apparátust nem bírálta senki, mert az nem is tehet arról, ha egy akarnok fantaszta egy sohasem működött elméletre hivatkozva rossz irányba vezeti.
Gyurcsány mondjon le!
Ja, bocs, ez nem az az oldal?
Már éppen ideje volt, hogy kemény kritikával illessék orbán jobb végtagját!
Hiteltelen? Ez enyhe kifejezés!
A televízióban tett nyilatkozatai alapján, egy enyhén beszédhibás, kissé debil személyiség benyomását kelti, és ez felel az ország gazdasági fellendüléséért?
eltolcsi elvtárssal csak a bányabéka hasa alá kerülhet országunk. Neki és orbánnak köszönhetően a csőd szélére jutottunk.
Hál Istennek, már a fideszes elvbarátok is kezdenek magukhoz térni, persze csak az értelmesebbje.
A legnagyobb baj az, hogy orbán-eltolcsi páros el is hiszi, amit mond!