Állítólag visszakaphatják a pénzüket a ma reggel leállt magyar légitársaság utasai. Egy szakértő szerint a leállással elkerülhető, hogy a Malévnek vissza kelljen fizetni az állami támogatást. A kormányzat új cég alapításáról álmodozik, a versenytársak igyekeznek nyerő pozícióba kerülni.
A Magyar Bankszövetség alelnöke szerint először a Malévhez kell elmenniük azoknak a pórul járt utasoknak, akik bankkártyával már megvették a repülőjegyüket, de nem tudtak elutazni a légitársaság leállása miatt. Gyuris Dániel az MTI-nek elmondta: az utasok a Malévnél kapnak majd részletes tájékoztatást arról, milyen ügymenet szerint kaphatják vissza a pénzüket az igénybe nem vett jegyükért.
A Visa International és a MasterCard az Origónak elmondta:
az utasnak a saját bankjába kell bemennie, és ott az utazás dokumentumaival igazolnia, hogy bankkártyával vásárolt repülőjegyet, ez alapján kérheti vissza a jegy árát.
Fontos információ azoknak, akik külföldön rekedtek: a Malév alkalmazottait nem érdemes keresni, mert jellemzően nincsenek, de a légitársasággal szerződött földi kiszolgáló cég elvileg tájékoztatást ad. A jegyről kapott bizonylat ellenében ugyanakkor a kormányhatározattal biztosított kétmilliárd forintból utólag kifizetik az utas költségeit.

MTI-fotó
Limburger Lóránt vezérigazgató a
Népszabadságnak elmondta: a következő három napban a szándékaik szerint
mindenkit elszállítanak más légitársaságok járatain, de számítani kell arra, hogy a légitársaságok azt kérik az utasoktól, hogy fizessék ki a repülőjegyet. Az első tapasztalatok szerint ez Budapesten és külföldön is így van.
Sok esetben tehát nem megkerülhető az utas általi jegyvásárlás. A külföldön ragadt utasoknak mindenképpen szükségük lesz pénzre, akár tovább maradnak a megoldás reményében, akár pedig megpróbálnak a lehető leghamarabbi járattal hazajönni.
A reggeli hullámot már nem engedték el
A légitársaság leállása hirtelen történt, az események azzal kezdődtek, hogy éjszaka Tel-Aviv repülőterén nem akarták kiszolgálni a Malév járatát, nagy összegű kifizetetlen számla ellenértékét kérték a légitársaság pilótáitól.
Mivel éjjel fizetésre nem volt lehetőség, a pilótáknál pedig nyilván nem volt több százezer eurónyi készpénz, a gép Izraelben maradt.
A cégvezetés ezt követően azonnal döntött: mivel számítani lehet arra, hogy
híre megy az esetnek és más repülőtereken is hasonló intézkedésekre lehet számítani, a reggeli hullámot már nem engedték el Budapestről.
A Tel Avivban rekedt személyzet hazarepülését is alig tudta már finanszírozni a Malév, terjedt el délelőtt. A pilóták, illetve az utaskísérők szakszervezetei készek voltak kifizetni a kollégák jegyét, végül a Malév vezetése mégis össze tudta kaparni a pénzt.
Pár órán belül elviszik a gépeket
A dolgozók mai programja: meg kell szervezni a repülők elszállítását az írországi Shannon repülőterére, az ILFC lízingcég egyik bázisára. A ma reggeli dublini járatot már nem engedték haza, a gép a tulajdonos kérésére Írországban maradt.
A NOL információi szerint tegnap este
a dublini repülőtéren is hasonló fizetési problémák merültek fel a cég járatával kapcsolatban, mint Tel-Avivban, s az ír repülőtér sem akarta engedni felszállni a Malév gépét. Az utasok ellátásáról elvileg gondoskodnak, a személyzet még nem jöhetett haza, de a repülő közelébe sem engedik őket.
A dolgozóknak csoportos létszámleépítés keretében felmondanak, csak a működéshez és az utaspanaszok kezeléséhez szükséges létszámot tartják a vállalatnál. Jelenleg 900 ember dolgozik saját állományban, 200-an dolgoznak munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazottjaként, mintegy százan szülési szabadságon vannak. A leányvállalatok alkalmazottait az elbocsátások egyelőre nem érintik, de mivel a Malév Ground Handling legnagyobb ügyfele maga a Malév volt, alighanem ott is számítani kell létszámleépítésekre a közeli jövőben.
A leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
A Malév leállásával megszűnhet a Malév tiltott állami támogatása miatt az Európai Unió által előírt visszafizetési kötelezettség, szakértői vélemény szerint.
Kiss Dávid, a Bán, S. Szabó & Partners ügyvédi iroda szakértője az MTI kérdésére azt mondta, hogy az Európai Bizottság gyakorlata alapján nagy valószínűséggel a bizottság elfogadja a Malév jelenlegi helyzetét, és eltekint attól, hogy a magyar állam visszafizettesse a légitársasággal, illetve a légitársaság visszafizesse a tiltott állami támogatást. A korábbi tájékoztatás szerint ennek összege 70-100 milliárd forint körül lenne.
A szakértő véleményét arra alapozza, hogy a tevékenység beszüntetésével a tiltott állami támogatásban részesített piaci szereplő kikerült a piacról, így a bizottság úgy ítélheti meg, hogy helyreállt a piaci verseny.
Kiss Dávid arról is beszélt, hogy egy állami tulajdonú új légitársaság létrehozása, különösen ha vállalkozóval együtt alakulna,
nem ellentétes az EU szabályaival, de a tevékenységét már nem lehetne állami pénzből finanszírozni. Arra külön felhívta a figyelmet, hogy a csődbe ment társaság vagyonelemei csak piaci áron kerülhetnek, ha kerülnek az új légitársasághoz, mert különben a tiltott állami támogatás visszafizetési kötelezettségét kiterjesztik az új légitársaságra, mint az előző jogutódjára.
NFM: zöldmezős beruházásként lehetne új cég
Mindezek ellenére továbbra is vizsgálja a fejlesztési tárca egy budapesti központú légitársaság megalakításának lehetőségét és mindent megtesznek a tevékenység folytatásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára.
Völner Pál közlése szerint ez az új cég zöldmezős beruházásként jöhet létre, a Malévet várhatóan felszámolják.
Az Európai Bizottság elmarasztaló határozata nyomán 100 milliárdot kellett volna visszafizetnie a társaságnak, a cég jelenlegi adóssága mellett erre nem lett volna képes, és a hitelezők türelme is elfogyott. A leállás melletti döntés a cég menedzsmentjének felelős magatartása volt - tette hozzá Völner Pál.
Légitársaságok csatasorban
Több légitársaság is jelezte azonnal, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.
Az Air France-KLM
alternatív megoldásokat javasol azon utasainak, akik a Malév által üzemeltett közös járatokra váltottak jegyet - közölte az MTI-vel Párizsban az Air France sajtóosztálya.
A francia légitársaság képviselője elmondta: az Air France-KLM sajnálattal értesült arról, hogy a Malév február 3-án beszüntette működését. Emlékeztetett: a két légitársaságnak a Párizs-Budapest útvonalon közlekedő napi hat közös járatából hármat üzemeltetett a magyar légitársaság.
Fontolgatja nagyobb repülőgépek közlekedtetését Budapestre a British Airways (BA) a Malév leállása nyomán - közölte pénteken Londonban az MTI-vel a legnagyobb brit légitársaság médiakapcsolati igazgatója. Anthony Cane úgy fogalmazott, a BA "minden lehetőséget mérlegel" a Malév utasainak megsegítésére, beleértve a megváltott Malév-jegyek átfoglalását a British Airways járataira, illetve a jelenleginél nagyobb repülőgépek forgalomba állítását a londoni Heathrow és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.
Az easyJet
kedvezményes jegyeket kínál a Malév utasoknak, egyebek mellett Párizsból, Londonból és Berlinből közlekedő járataira. A jegy igénybevételéhez a légitársaság ügyfélszolgálatával kell egyeztetniük az utasoknak A telefonos jegyvásárláskor a Malévnél vásárolt jegy foglalási számát kell megadni, valamint a foglalás bizonylatát kell bemutatni a repülés napján, az utasfelvételnél. Az easyJet február 9. éjfélig tartja ajánlatát.
A LOT lengyel légitársaság jelenleg elemzi a Malév utasok átvételének lehetőségét a társaság meglévő járataira - értesítette pénteken az MTI-t a LOT sajtóirodája. A lengyelek figyelembe veszik a kapacitás növelésének, illetve a járatok sűrítésének lehetőségét.
A belga légitársaság, a Brussels Airlines
rugalmasan alkalmazkodik a Malév pénteki végleges leállásával kialakult helyzethez. Még nem döntöttek arról, hogy kell-e járatokat sűríteni vagy a kapacitást növelni a maléves vonalakon. Arról viszont már döntést született, hogy a belga légitársaság elviszi a péntek előtt vásárolt, érvényes Malév-jeggyel rendelkezőket az érintett viszonylatokon, bár a magyar társaság utasainak meg kell fizetniük a jegyár-különbözetet a belga járatokon.
Az eredetileg tervezettnél nagyobb kapacitású repülőgépet indít pénteken kora este Budapestre a Cseh Légitársaság (CSA), hogy a gépre felférjenek a cseh fővárosban rekedt utasok. Prágából a menetrend szerinti legközelebbi járat délután 17 órakor indul Budapestre. Eredetileg mintegy 40 személy szállítására alkalmas gépnek kellett volna repülnie, de a CSA illetékeseinek döntése alapján azonban egy nagyobb befogadóképességű gépet indítunk a magyar fővárosba. Külön járat indítását Prágából Budapestre a CSA egyelőre nem tervezi.
A Travel Service május elsejétől Smartwings márkanéven menetrendszerinti járatokat indít Budapestről. Desztinációkat még nem neveztek meg.
A Wizz Air speciális, csökkentett árú jegyeket ajánl fel 14 járatára, azoknak az utasoknak, akik a Malév működésének felfüggesztése miatt nem tudnak utazni.
A német Lufthansa vizsgálja annak lehetőségét, hogy nagyobb gépeket küld müncheni és frankfurti járataira.
Az Austrian Airlines (AUA) n
agyobb repülőgépeket állít forgalomba egyes járatain, ha erre a Malév-járatok kiesése miatt megfelelő igény jelentkezik.
A kínai Hainan légitársaság azt közölte, hogy a Malévvel közös pénteki pekingi járatát nem érinti a Malév bejelentése.
HozzászólásokÖsszesen: 17 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Bezzeg a rohadt kommunista népelnyomó,Kádár-diktatúra idején 40 évig működött a Malév!!! Igaz,Kádár halálakor a személyes vagyona(ingó-ingatlan)nem érte el az 1millió Ft-ot!!! Rendszerváltó "honatyáink" az elmúlt 22 évben eladták az országot,lakosságát bérrabszolgának!Az energia (víz-villany,kőolaj,gáz,)már a külföldi tőke kezén,az élelmiszeripar szintén(cukor,baromfi,sertés,marha,tej stb)a nehézipar(kohászat,acélgyártás,Ikarus,Rába,Csepel, stb.)a könnyűipar(textil,stb)szintén!Itt már csak szakképzetlen betanított munkásokra van szükség,hogy dolgozhassanak alamizsnáért az összeszerelőüzemekben.(ja,nemsokára az utolsó bányánk is leáll,mint ahogy a cementgyáraink is!)Ezért kell átalakítanunk az oktatást(reform?)!Már dörzsölik tenyerüket,mert az egészségügy következik(privatizáció,több biztosítós rendszer)! A magyarság identitástudata kimerülni látszik a gulyáslevesben!Sem 1848-ban,sem 67-ben,sem 1921-ben,sem 45-ben,sem 56-ban nem Magyarország döntött a saját sorsáról és 1989-ben SEM mi döntöttünk!!! A BKV-t,MÁV-ot nem engedik,az az ő pénzszivattyújuk!KIVÉTEL NÉLKÜL köszönöm az elmőlt 22 év magyar(?)politikai elit(?)áldozatkész munkáját!!!Aki nem gazdagon került a politikai életbe,az mára mindenképp meggazdagodott!Hajrá Magyarország!!!
Hm_Hm Nagyzolás!! Vagy hozzá nem értés,mind kettö,rossz Managment,Szakemberek,nem politikusoknak kell vezetni.Mindenki maradjon annál mihez úgy sem ért!! csak fizetést veszen fel.Kicsi országonkban sok-sok a politikus,szakember meg nem jut szohoz,mert sogor.koma-párt érdekek jönnek szöba,eredmény??ITT !!!
EU-szabályok be nem tartása miatt történt a koki nem Orbán nagyon szeretett csontjai az oka hanem ő és a nép kapott kokit!!!
Felcsuti törvények nem vonatkoznak az EU-ra és a világgazdaságra!!!!!!!!
Nem lett volna a Malévvel semmi baj, ha a fidesz időben megtalálja az ilyen esetekben kedvenc vevőit Joszip Tot és Kaya Ibrahim személyében. Egyszer már bejött.
Megaztán, az adófizetők pénzét ne pumpálják olyan cégbe amely sötét és kibogozhatatlan ügyletek halmazával menti ki az állam vagyonát.
Ebben a felállásban ez a cég soha a büdös életben nem lett volna nyereséges, vagyis csak állandóan pénzszivattyúként működött volna....
De hát, lehet megsértődni i..... Amúgy egy másik magyar világhírű cég tönkremenetelét (ahol mondjuk én is dolgoztam) nem verték ennyire habosra....Mondván, rengeteg a konkurencia...
Jaa a repülés az más....amúgy ott 3 kisvárosnyian dolgoztak....
Gatinho! Nagyon ..... Ide most azt akartam írni hülye, de meggondoltam magam, mert a hülyék megsértődnek. Azoknak van eszük csak nem tudják hogyan kell használni!
Aztán meg...
"A Malév ellen elkövetett legnagyobb „vétek” alighanem a 2007-es (második Gyurcsány-kormány zajlott) privatizáció volt. Mára kiderült, hogy a vevő, az orosz „légioligarchaként” jegyzett Borisz Abramovics sem saját pénzt, sem kockázatot nem tett bele az üzletbe, ehelyett a Vnyesekonombanktól származó hitelét „felülgarantáltatta” a Malévvel, azaz a megvett társaságból szivattyúzta ki a vételárat. A Malév tehát saját magát felvásárolva került orosz fennhatóság alá. Hogy még véletlenül se tűnjön tisztának az ügylet, Abramovics magyar strómanokat is használt – köztük azt a Költő Magdolnát, aki a szocialista párt Jókai utcai székházát működtető cégben tulajdonos Kipszer Zrt. tisztségviselője."......
Majd valamelyik Fideszes potentát feleségének alapítanak egy új,egy nagyon nemzeti légitársaságot,amely felvásárolja a csődbe-ment Malévot 3 forintért.Ha a Szájer felesége nem lenne most főbíró,akkor lehetett volna Száj-Air.Akár.A hitelezőket meg egyszerűen elküldik a francba,ahogy szokták.Ha sokat ugatnak,akkor meg jöhet a különadó,koki,saller,a teljes fideszes eszköztár.
Egyik nap azt nyilatkozza a vezér, hogy ok, indulnak a járatok, másnap leállítják.... igazi sikertörténet.
Igen, volt már csőd máshol is. Pl. Olympic Airways, de akár: Swissair. De ott megvolt hogy mi a jövő, ki és hogy veszi át a tevékenységet.
Itt meg viszi a gépeket a lízingcég.
A MALÉV és neves "koponyák, közgazdászok", ha nincs pénz, amiből meglehet valósítani a terveket, akkor hiába minden elméleti tudomány, hogy mit és hogyan kellene, kellett volna, e lentebb említett szakemberek is voltak kormányon és akkor vajon miért nem voltak ennyire felkészültek a megoldást illetően.Több mint húsz éve, ezek az emberek adják az okosságaikat, és az a baj, hiteltelenné váltak, mert amikor döntési helyzetben voltak, éppen úgy nem tettek semmit mint a jelenlegi kormány. Az EU, hát nagyon nehéz elhinni, hogy ez nekünk annyira jó. Másodrangú tagok vagyunk, ha a jogok kerülnek szóba, elsők, ha a kötelességek, nem ezt nevezik kettős mércének.
Akkor most alapítanak egy újabb pénznyelőt? Ha nem ment elsőre, miből gondolják, hogy ezúttal minden másként lesz?
Sajnos, bármennyire is fáj a szívemnek (nagyon sokat utaztam Malév-gépekkel régebben), de némileg pénzmosodaként is működött a Malév.
Ami döbbenetes, hogy mint a hazug kisgyermek, úgy sunnyognak a vezetők: nem készültek fel erre az eseményre, de lehet, hogy Orbán hülye gyerek észjárása alapján történt így minden.
Ha ugyanis a cég csődközeli állapotba menetelt, akkor erre készülni kellett volan, az pedig azt jelenti, hogy professzionális tájékoztatással és hozzáállással, emelt fővel intézik a dolgokat. Ez nem így történt, ami nemzetközi szinten is szomorú, és közben
OV holdkóros óvodás módjára tovább álmodja hagymázos álmait, mint amiről a Kossuth Rádió beszámol. Észt veszejtő, hogy ilyen megtörténhet egy országban, hiszen annyi kiváló koponyával rendelkezünk. Hova lettek ezek az emberek? Miért csak Békesi László és Róna Péter az, aki kimondja neves szakemberként, hogy az tragédia, amit Orbán és csapata (Timur és csapata) művel gazdaságpolitika címszó alatt.
Így megy majd csődbe az ország is, egyik nap még hazudnak, másnap már nem fizetik a béreket, nyugdíjakat és életbe léptetik a szokásos intézkedéseket, amelyek az államcsőddel járnak.
Orbán képes erre.
Azért az érdekelne, hogy az urak mennyit zsebeltek havonta az igazgatótanácsban, meg a felügyelőbizottságban?
Megfogják oldani...
van már töke erös Fideszes társulás vastagon....
mondjuk a MOL helyett ezt kellett volna ...
A fejlesztési tárca már vizsgálja egy új légitársaság felállítását. Nagyon előre megfontoltnak tűnik a leállásuk. Majd jön a Demján járat, Széles járat, csókos járat.
Egyelőre több száz ember munkájának annyi, éppen az 1 millió munkahely teremtése okán. Aztán majd jön a BKV, a MÁV. Utána marad még valami egyáltalán a "csontvázakon" kívül?
orbángrád = sztálingrád
egy kis malév retró :-)
http://www.youtube.com/watch?v=-rHsC163g4w
This is a remix that I've made using Infinity's track mixing with the corporate MALÉV's theme DLd from their own WS. Enjoy!
Azért állították le, hogy nehogy be tudjon utazni az IMF.