Hetilap kereső

Lengyel L. László írása

Az oroszok háttérbe vonulása és a cég újraállamosítása semmit sem old meg a Malév igazi gondjaiból, csak a további felelősség kérdését teszi egyértelművé. Szakértők szerint a légitársaság nem tehető rentábilissá, és a legtisztább az lenne, ha bevállalnák a csődöt, ami viszont újabb problémákhoz vezetne. A kemény feladvány megoldása már az új kormányra vár.

A pénzügyminiszter irigylendő optimizmussal sikernek minősítette az orosz féllel kötött megállapodást. A most nyilvánosságra hozott részletek ismeretében rejtély, mire alapozta ezt a kijelentést. Az általa is korábban hangoztatott elképzelések szerint a magyar állam a Malév köztartozásainak tőkésítésével szerzett volna tulajdont, és az ügylet úgymond nem igényelt volna készpénz befektetést. Ezzel szemben a megegyezés szerint a költségvetési tartalékok terhére hajtja végre az állam a tőkeemelés döntő részét, összesen 21 milliárd forintot költve erre a célra. Igaz, 4,7 milliárdnyi követelést is tőkésítenek, de nem a köztehertartozásból, hanem abból az összegből, amelyet az állam a Malévnek előlegként fizetett az egyik leányvállalata kivásárlásáért /ami egyébként meghiúsult/. A cég tehát továbbra is tartozik mintegy 20 milliárd forinttal a költségvetésnek.



Az a törekvés is csődöt mondott, hogy az orosz fél jelentős tulajdonrészt megőrizve továbbra is vegyen részt a működés finanszírozásában. Az AirBridge és a mögötte álló Vnyesekonombank csupán öt százalékot tart meg, és azt is egy követelést tőkésítve, azaz lényegében a működtetés minden terhe a magyar államra hárul. Az orosz bank finanszíroz ugyan, de csak úgy, hogy azt a pénzt, amit eddig a Malévra költött, ötéves hitellé alakítja át öt százalékos kamatfelárral, azaz tulajdonképpen a magyar állam visszafizeti neki az eddigi költségeinek jó részét. Külön érdekessége az ügyletnek, hogy bár az orosz fél kifizeti a privatizációs szerződés nem teljesítéséből eredő 32 millió eurós kötbért, cserébe viszont pontosan azonos összegű garanciát fizettethet ki magának a Malévval, amelyet a légitársaság a Vnyesekonombank által az AirBridge-nek nyújtott kölcsönre vállalt. Igaz, ezt is hitellé alakítja át, a már megszokott öt százalékos kamatfelárral, amelyet a Malév szintén öt év után fizethet meg. Addig viszont korlátozzák a privatizációs mozgásterét, azaz az oroszok nélkül nem adhatják el a céget.

Az oroszok csekély veszteséggel szabadulnak

Világos, ugye? Ha nem teljesen, a hiba nem feltétlenül az Ön készülékében van. A teljes konstrukció kissé szövevényes, egyes elemei nem igazán érthetőek, de a lényeg leegyszerűsíthető: az oroszok végső soron nem járnak rosszul, mert egyedül az amúgy is jogosan nekünk járó privatizációs garanciát kell kifizetniük, minden más kiadásukat megtérítjük nekik, igaz nem azonnal, hanem öt év múltán, viszont magas éves kamatfelárral. Így a Vnyeskonombank visszatér a saját profiljához és a korábbi költségeit igen előnyös pénzkihelyezéssé minősítheti át, azaz csekély veszteséggel megszabadulhat az egész ügytől.

Ezzel szemben a magyar állam az azonnali tőkeemelésen túl fedezheti az elmúlt három év veszteségeit és fizetnie kell majd a felhalmozott tartozásokat is, a jövő terheiről nem is beszélve. Ennek fényében nevetséges a pénzügyminiszter állítása, hogy a megállapodás számunkra előnyös, az érvei pedig egyenesen tragikomikusak: jó üzletnek minősíti azt, hogy egy korábban gyakorlatilag ingyen eladott, több tízmilliárdos tartozást felhalmozott, a csőd szélén álló és sokak szerint piacképtelen cég visszavásárlásáért nem kellett még vételárat is fizetnünk!

Abnormális magyar helyzet

Az más kérdés, hogy a kormány eredeti elképzelése fényévnyire volt a realitásoktól. Ahogy azt mi is többször megírtuk, teljesen egyértelmű volt, hogy az orosz bank, amelyik akaratán kívül csöppent bele az ügybe, nem fogja finanszírozni, inkább hagyja csődbe menni a Malévot. Ha a magyar állam meg szeretné őrizni a nemzeti légitársaságot, akkor annak az árát neki kell megfizetnie, az oroszok nem fognak jótékonykodni. Tulajdonképpen a mostani megállapodás ezt a valós helyzetet tükrözi, ennél több aligha lett volna elérhető. Az már az abnormális magyar helyzetet jellemzi, hogy a kormány nem mert előállni az igazsággal: ez a realitás, ha akarjuk a Malévot, fizetnünk kell, hanem azt igyekszik elhitetni, milyen előnyös ez a számunkra.



Igaz, joggal fél a demagóg támadásoktól, ahogy az a Fidesz első reakcióiból is látszik. A pártvezér máris privatizációs sumákról beszél, amiért egy 200 millióért eladott cég visszaszerzése tízmilliárdokba kerül. A szomorú igazság az, hogy ha a Malév állami kézben marad, fenntartása az elmúlt években aligha került volna kevesebbe: a céget vélhetően lehetett volna gazdaságosabban is működtetni, de a piaci viszonyokat ismerve a pénzügyi helyzete hasonlóan alakult volna. A légitársaságok nemzetközi szövetsége szerint tagvállalatai csupán az utóbbi két évben több mint 20 milliárd dollárnyi veszteséget szenvedtek el a válság miatti forgalomcsökkenés, a költségek megugrása és az éles konkurencia harc miatt.

A legnagyobb vesztesek éppen a Malév méretű kisebb légitársaságok, amelyek a mienkéhez kísértetiesen hasonló gondokkal küzdenek. Éppen mai hír, hogy a lengyel LOT csődhelyzetben van, és hiába próbál külső befektetőt keresni, a jövőjében senki sem bízik. De hasonlóan küzd a túlélésért a térség többi nemzeti légitársaságának nagy része is, állami segítség nélkül nem tudnának működni, azt viszont az uniós szabályok tiltják. Szakértői elemzések szerint a megoldás a kis cégek megszűnése, esetleg a nagyokkal való fuzionálása lenne, ez azonban a legtöbb helyen, így nálunk is nem csupán gazdasági, de politikai kérdés is.

A körülményeket számba véve sajnos arra a következtetésre jutunk, hogy a Malév és az állam számára csak most jön az igazi feketeleves. Kezdődik azzal. hogy a versenytársak Brüsszelben máris megtámadják az oroszokkal kötött megállapodást, arra hivatkozva, hogy valójában burkolt állami támogatásról van szó, amit az EU tilt. Ott van emellett a csaknem 60 milliárdos tartozás, amire a most betett 21 milliárd közel sem nyújt fedezetet. Hogy a baj teljes legyen, a rentabilitás megteremtése hozzáértők szerint gyakorlatilag lehetetlen, mert vagy a bevételek legalább tíz százalékos növekedésére, vagy a kiadások ilyen irányú csökkentésére lenne szükség. Az előbbi a mostani piaci helyzetben esélytelen, az utóbbi pedig azért irreális, mert a költségek négyötöde az üzemanyagból, a gépbérletből és a repterek használatából adódik, azaz nem igazán befolyásolható.

Ezzel együtt egy átfogó átalakítási tervet záros határidőn belül le kell tenni az asztalra, hogy a veszteségek csökkenthetők legyenek és Brüsszel is áldását adja a mostani ügyletre. Borítékolható, hogy annak végrehajtása nem fog menni súlyos konfliktusok nélkül, és még az is elképzelhető, hogy az állam előbb-utóbb mégis leveszi a kezét a Malévról. Mindennek a terhe és a felelőssége már az új kormányra hárul. Nem túl biztató, hogy a Fidesz elképzeléseiben egyelőre csak a légitársaság ilyen helyzetbe kerüléséért bűnösök felelősségre vonása és megbüntetése szerepel, ami figyelemelterelésre jó, de a Malév megtartásához édes kevés. Bízzunk benne, hogy az új kormány ennél azért többre lesz képes.