A projektet már tavaly leállították – állította a Beijing Business Today című lap. A napokban Magyarországon szakmai körökben ismét felvetették, hogy lehetségesnek tartják a Hainan érdeklődésének fenntartását.
A Hainan légitársaság a rossz piaci körülmények miatt felhagyott a Malév megvásárlásának szándékával olvasható a Beijing Business Today kínai nyelvű napilap csütörtöki számában - írja a
hirado.hu.
A rossz piaci körülmények miatt a légitársaság magyarországi megvásárlásának projektjét még tavaly leállították - idézi az újság a társaság név nélkül nyilatkozó illetékesét.
A cikk tanúsága szerint a légitársaság Malévvel kapcsolatos esetleges jövőbeni szándékaira azért kérdezett rá a szerző, mert a napokban Magyarországon szakmai körökben ismét felvetették: lehetségesnek tartják a Hainan érdeklődésének fenntartását, és a bejelentésnek nagy sajtóvisszhangja volt.
A legnagyobb példányszámú pekingi üzleti lap kitér a Malév helyzetére és arra a törekvésére, hogy megfelelő vevőt találjon. Megemlíti a csehországi jelöltet is. Az írás beszámol az általa rossznak minősített európai piaci helyzetről, a légitársaságok és a repülőterek működésének nehéz körülményeiről, az európai országok légiiparát is sújtó válságról.
A lap végül azt sejteti, hogy miután a Hainan beszerzési tervei az utóbbi időben több esetben is sikertelenül végződtek, és korábbi gyors terjeszkedése lelassult, valószínűleg a saját háza táján sincs minden rendben.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ilyen kormány alatt a MALÉV megvásárlására nehéz lesz vevöt találni senki nemfogja a pénzét kockára tenni amig a kedves vezetö hiteltelen