Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának rendkívüli ülésén hallgatták meg a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban. Miközben külföldön a magyar gazdaságért aggódó cikkek jelennek meg folyamatosan, a magyar közgazdászok és az ellenzék folyamatosan a miniszter lemondását követeli, addig Matolcsy szerint minden rendben van. Sőt: az egykulcsos adótól még a népszaporulat is nőtt.
- Az egyszeri tételek figyelembevételével tavaly az államháztartás GDP-arányos hiánya 2,8 százalék volt a vállalt 2,94 százalékkal szemben - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén.
A nemzetgazdasági miniszter közölte: tavaly az EU által figyelt eredményszemléletű államháztartási mérleg (ESA) 3 százalék feletti többletet mutatott.
Ez Matolcsy György szerint a magánnyugdíjpénztári reform által keletkezett többletbevétellel illetve többletjövedelemmel magyarázható - írta az MTI.
Az egykulcsos szja-nak egyértelmű pozitív hatásai vannak
Az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre, a foglalkoztatásra, a gazdaság kifehérítésére, és talán a népesedési helyzeten is javított - tette hozzá a miniszter.

MTI-fotó
A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a személyi jövedelemadóból származó költségvetési bevételek 1 százalékkal nőttek. Matolcsy György hangsúlyozta: a korábban várt 3 százalékos bővülés helyett 1,3-1,4 százalékos gazdasági növekedés volt 2011-ben, és ennek ellenére is 42 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.
A miniszter kiemelte: kézben tartott, stabil és biztonságos költségvetése van Magyarországnak.
Hétpontos gazdaságélénkítő javaslatot készített az MSZP
Az MSZP szerint a gazdaság élénkítéséhez először a befektetők bizalmát kell visszaszerezni, a szocialisták ennek érdekében hétpontos javaslatcsomagot készítettek.
Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője elmondta:
kezdeményezik a bírói függetlenség garanciáinak helyreállítását, az alaptörvény módosítását azért, hogy az Alkotmánybíróság visszakapja korábbi jogkörét, a Költségvetési Tanács pedig korábbi szervezetét, illetve helyreállítanák az érdekegyeztetés kormányváltáskor hatályos rendszerét is.
A szocialisták javaslatai között szerepel, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok állami nyugdíjra legyenek jogosultak, az állami kezelésbe vont magánnyugdíjvagyon maradékát pedig csak nyugdíjakra fordíthassa az állam.
Az MSZP emellett sürgeti
a válságadók kivezetését 2013. január 1-jével, a bankadó átalakítását úgy, hogy ne gátolja a vállalkozások hitelhez jutását, a korábban munkáltatói tb-járuléknak nevezett szociális hozzájárulási adó 3 százalékpontos csökkentését, a társasági adó 18 százalékra emelését, valamint azt, hogy a felső áfakulcs ismét 25 százalék legyen. Az egykulcsos helyett progresszív személyi jövedelemadót vezetne be az ellenzéki párt - írta az MTI.
HozzászólásokÖsszesen: 65 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Gyurikám Gyurikám!
Nem 47 ezer/ Napot számoltál?
Ez az eltolcsi önmagához mérten is totálisan megzavarodott!Tuti pár kerékkel több van az emeleten, teljesen elvesztette realitás kontrollját!
Az a rengeteg baromság amit összehord, az már tragikomikus.
Államadósság: csak az emberek mnypr-i vagyonával volt tartható, amit sikeresen ellopott.
Népszaporulat: abszolút csökkenő tendencia, min: 10%-kal.
Munkanélküliség: még hogy csökkent? A beteg elméjében! NŐTT !!!Rejtett munkanélküliség, statisztikai adatok hamisítása, KÖZMUNKA PROGRAM - eltolcsi-orbán szégyene!!
16 % SZJA: mit ennek az unortodox kuszaszemnek 400-500 mrd forint. Majd toldozgatja különadók formájában!
Attól, hogy fennen hirdeti hazugságait, abból még nem lesz igazság. Talán úgy véli amatőr gazdasági bajnok, hogy ha elégszer elmondja, akkor még hisznek is neki, ami még rosszabb, hogy el is hiszi, amit mond!
Félelmetes!
Ilyen elképesztőn primitív és amatőr szak????-ember még nem ült abban a székben!
csak finoman a kommentekkel!
Kissapuka te olyan hülye vagy , már Matolcsyt is űbereled, ami nem semmi!Elfogyott a fagyálló? Kuszaszem valószínűleg 6 hónapra született és ez minden megnyilvánulását megmagyarázza. Az hogy a terhesség 9 hónapig tart, idejét múlt. Majd kétharmados törvénnyel változtatnak rajta! O.V. örökös miniszter elnök és jobb keze minden év januárjában kihirdeti az arra az évre érvényes terhességi idöt! Oszt jónapot. Nahát!
A fideszesek, a kormányt a TÉNYEK sohasem zavarták, ők ilyen "kommunista" huncutságokon átlátnak.
Lehet még ettől lejjebb menni?
Valószínűleg lesz még néhány őrült megnyilatkozása.
Sajnos bezárták az OPNI-t.
Gyuri, Gyuri...
Ha felébredtél, majd közöld a néppel!
kisapuka-Matolcsy
Néha el kellene menni, a háziorvoshoz .Elöször ott megbeszélni a tüneteket, és Ő! biztosan
a megfelelő szakorvoshoz fogja irányitani.Sok új gyógyszert készitettek már a gyógyszerkutatók, Semmi baj,minden ilyen tipusú betegségre, van már szer. Reménykedjünk!!
Kérem tegyék meg tétjeiket, ki fog hamarább bukni, törzsanyagos Pali Bá' vagy széllel bélelt 'Tolcsi?
Ha netán egyszerre ugranak ki, akkor talán már készülhetünk is egy új választásra.
Ekkora blőd szöveget előadni, az éppen azt bizonyítja, már nincs Matolcsy hátterében olyan szövegíró-retorika mester aki eladhatóvá teszi úgy általában a populista-nacionalista kommunikációt főleg a lelkes hívő tábornak, olykor a külföldi sajtónak is.
Szóval rohamosan fogy az erő.. De a gyengeség tapasztalása ritkán jár őszinte beismeréssel, sokszor inkább durcás 'csak azért is'-el, ezt egy egész országgal szemben ... ne ez már életveszélyes az országra ... Mi lesz ebből?
kissapuka!
Azért abban igaza van Szekeresnek, hogy a zembereknél, ezek szerint csak az ellenéknél, a terhesség 9 hónapig tart.
Mondhatta volna a KSH legfrissebb adatait is, ami szerint megint csökkent Mo. lakossága az elmúlt évben.
Abban igazad van, hogy van eltérő terhességi idő 9 hónaptól, de ezeket sok esetben vemhességnek hívják.
takta46-A témához nehéz hozzászólni,mert amint látom egyesek annnyira elámultak az egykulcsos adó nemi életre való kihatásaitól,hogy még a közismert emberek nevét sem tudják leírni.A gazdaság növekedésének beindítása után már időszerű volt,hopgy a népeségfogyás megállítására is talált megoldást a kormány.Most már csak az éhezés megszüntetésére kellene megoldást találniuk,de remélem nem megszoktatni akarják az emberekkel és az lesz a megoldás,hogy úgy végzik mint az a ló amelyik már majdnem megszokta az éhezést.
„az egykulcsostól nőtt a népszaporulat“
Shakespeare átírná erre a Hamletet: „zavaros beszéd, de nincs(!!) benne rendszer.“
Hiába! Ez adja meg az unortodoxia bukéját.
("Though this be madness, yet there is not(!!) method in 't. (2. Felv, 2. Jel. / Polonius) (Vigyázat frissen átírva!!)
Az unortodoxia jelentése: nem számít az igazság, nem számít a becsület, nem számít a valóság, még a logika is akadály ezen az úton.
God save the Nation!!
Nos igen ami jó az jó ez kedvezö a 100 Db milliárdosnak//jobban tudják témogatni anyagilag uralkodo DUO pártokat// rosszabb a NÉp többségének igavono barmoknak kik fenti emberkéket/politikusok is/ eltartják megtermelik azt a vagyont amit máshol fektetnek be,hazánkbol csak kivisznek!Hát lehet 1 szer útolagos felelösségre,vagyonelkobozásrambörtönkébe juttatás lehetösége,mert mindent meglehet,változtatni kivéve//szavazást külföldi voksolás,ideutaztatásukat// most még!De ha eltávolitások jönnek akkor legyenek hatalmasak.
Miért szól valaki hozzá egészen másként és nem a témáról szól nem értem. Irhat a témáról amit akar ,még egyenlőre demokrácia van,de ,hogy Szekeresezik,Simi gabizik az bunkóság.Kissapuka lassan irom ,hogy felfogja ,itt Matolcsy hülye beszólásáról volt szó,ezt olyan nehéz felfogni.Szerencsétlen.
kissapuka2012-01-27 09:14:09 #57
mi van kisfater-seggfejkém téged még nem ért utól a 6000-es közalkalmazotti leépítés!
vagy te nem közalkalmazottként nyomod itt a narancsos agybénulást! hanem a pártkasszából fizetnek ?
te azt bírom benned/bennetek, hogy az érvek sehogy sem hatnak rátok de még a tények sem !
ti feszt a narancshályoggal megfertőzve nyomjátok még mindig ezt a hülye jobbos dumát!
és még véletlenűl sem arra reagáltok amire kéne !
nem szekeresnek kell vigyáznia hanem nektek seggfejkém!
csak azt tudnám kinek hazudozik összevissza kusza szemű ?
a vakhitű fideszeseknek nem kell, lásd kisfater, annak mindegy mi a valóság vagy azért hiszi el ezt a sok kamut mert vakhitzű , vagy mert jól megfizetik
azemberek további része már rég nem nyalja be azeket a szarságokat, és azt sem értem hogy matolcsi-kuszaszem hol apöcsben él, amikor kimondja azokat a hazugságokat , amiket kimond!?
nem tűnik fel neki, hogy rendre megcáfolják minden hazugságát, és nem akárkik !
még hogy nőt a népesség ! a qrva anyját!
"KSH: Tovább csökkent a népesség
2012. január 25. 09:57
Tovább gyorsult a népesség fogyása Magyarországon az elmúlt év első 11 hónapjában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérésből. A szerdán közzétett előzetes adatok alapján a népesség becsült lélekszáma 26 ezerrel csökkent, így 9 millió 960 ezer fő volt november végén."
még hogy csökkent a munkanélküliség ?!
ugyan mennyivel és mikor ?
tavaji oltóberi 10,8 % hoz képest 10,7 % volt novenber és most mennyi ?
el kellene már kergetni végre ezt a közgáz forradalmárt az jó büdös picsába!
Én eddig azt hittem, hogy a természet bölcsen elosztja az okosakat és a kevésbé okosakat
-hogy finom legyek- a különbőző csoportok között, minden csoprtba jut ez is, az is.Ez a kommenteket figyelve igaznak tűnhet.De a jelenlegi kormányra és szóvivőire nem igaz.Ott csak kevésbé okosak vannak.
Sajnos az egesz Fideszes bagazs ennyire demagog , beteg emberekbol all.
Hogy lehet az egykulcsos adot pozitiv hatasunak nevezni.
Tulajdonkeppen sajat magukra gondoltak , mert rajuk nezve pozitiv hatasu ,csak a berbol es fizetesbol elok szivnak , hiszen az allamkasszaba sokkal kevesebb kerul.
Viszont a nepesedesi helyzeten valoban javithat , hiszen Matolcsi urnak tobb peze marad
eljarni a rosszlanyokhoz , sot meg kaphat is par zabigyereket.
Meg van oldva a nepessegi helyzet ado helyett Qrvakra kolteni ...
Nem láttam a háttérben a fehér ruhás ápolókat a kényszer zubbonnyal.Nem Ő a hülye, hanem akik ezt még meg is eszik.
Ezek után mondja valaki hogy az MSZP baloldali párt......nevetséges....
Szekeres (Vidám) Imre .......a vér nem válik vizzé...... eddig is az ország ellen volt ezután is ott lesz csak most a Házmestery háta mögé bújva.....
Azért a Simi Gabi választmányi "megfúrás" a Botkával nem lesz kis meccs!!!!!
Vigyázz Szekeres elvtárs veszélyes vizekre evezett....