Hetilap kereső

Lengyel L. László írása

Az IMF-fel kapcsolatos kormányzati pálfordulás visszhangja mellett háttérbe szorultak olyan fejlemények, amelyek pedig százmilliárdos nagyságrendben növelhetik a jövő évi költségvetés kockázatát: az állami tulajdonú közlekedési vállalatok fenntartása várhatóan sokkal többe fog kerülni, mint amennyi a tervekben szerepel, és a többlet önmagában elviheti a tartalék nagyját.

Hazánk pénzügyi stabilitása szempontjából az elmúlt napok valóban legfontosabb eseménye volt az a váratlan és a korábbi harcos kommunikációnak gyökeresen ellentmondó lépés, hogy a kormány mégis a Valutaalap segítségét kéri. Ehhez képest csupán rövid hírekben szerepelt az a furcsa fejlemény, hogy a Malév újabb tőkepótlására összehívott közgyűlés elmaradt, mert azon a kezdeményező, a 95 százalékban tulajdonos magyar állam képviselője nem jelent meg. Ez vélhetően összefüggésben áll Fellegi Tamás miniszter kínai látogatásának eredményével, pontosabban annak teljes kudarcával, már ami nemzeti légitársaságunk privatizációját illeti.

A Fidesz-kormány abban bízik, hogy az egyre nagyobb terhet jelentő és költségvetési forrásokból finanszírozhatatlanná váló Malévtól a kínai Hainan cég megszabadíthatja. Ennek előmozdítása lett volna Fellegi tárgyalásainak egyik fő témája, de a szűkszavú közlemény szerint erről nem is esett szó. Hogy ez igaz vagy nem, lényegtelen, mert a kimenetel a fontos: a miniszter üres kézzel jött haza és ez komoly fejfájást okoz Orbánéknak. Ha nem sikerül eladni a Malévot, csapdába kerülnek, mert a további működéshez a tőkehiányt és az üzemi veszteséget pótolni kell, azt viszont a magyar állam az uniós szabályok szerint nem tehetné.

Ha mégis megteszi, ahogy ez eddig történt, és ezért Brüsszel elmarasztal minket, a Malévnak azt teljes összegében vissza kellene fizetnie, amire nyilvánvalóan képtelen. Itt nem esetleges lehetőségről beszélünk, hanem kiszivárgott hírek szerint egy már készülő határozatról, amelyben az illetékes uniós bizottság a már megkapott nagyjából 100 milliárd forintos állami támogatás visszajuttatására kötelezi a légitársaságot. Azt a céget, amelynek a fenntartásához legalább 30 milliárdos tőkepótlásra van szüksége, ráadásul 40-50 milliárdra tehető tartozása is van. A brüsszeli elmarasztaló állásfoglalás tehát a felszámolást jelenti, hacsak nem akad egy jótét lélek, aki átveszi ezt a csődtömeget.

A nagy keleti nyitás jegyében a kormány ezt a kínaiaktól várja, akik szeretnének ugyan közvetlenül belépni az európai légiközlekedési piacra, de a jelek szerint nem ilyen áron. Fellegi szembesülhetett azzal, hol vannak az együttműködés határai: pontosan a pekingi érdekek mentén. A Fidesz vezetői totálisan félreértik a helyzetet, ha azt gondolják, hogy gazdasági szabadságharcukhoz önzetlen támogatást kaphatnak akár Kínától, akár Oroszországtól. Ezek a hatalmak más léptékben gondolkodnak, számukra az EU egészével való kapcsolatok a fontosak, ugyan miért vállalnának anyagi áldozatot egy - hozzájuk képest jelentéktelen - ország kormánya sajátos politikájának támogatására? A pekingi kommunista vezetésről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy hülyék lennének: érdekeiket imponáló következetességgel, geopolitikai szempontok alapján érvényesítik minden partnerükkel szemben.

A Malévval kapcsolatos remények tehát eleve illuzórikusak, nincs esély arra, hogy akár a Hainan, akár más leveszi a terhet a vállunkról. Ennek sajnálatos következménye, hogy akár megmarad a cég, akár nem, az államnak alaposan a zsebébe kell nyúlnia. Ha netán sikerül eladnia, a vevő bizonyosan az eddigi kötelezettségek megtérítését várja majd, ha pedig nem, a felszámolás ugyancsak hatalmas összegeket emésztene fel. Jól kijönni tehát nem lehet az ügyből, a rossz és még rosszabb verziók között lehet választani. A sok tízmilliárdos többletkiadás tehát biztosra vehető, de ennek semmi nyoma nincs a 2012-es költségvetésben, ami okozhat még kellemetlen meglepetéseket.

Akárcsak nagy dinoszauruszunk, a MÁV, amelytől az állam mégsem veszi át 300 milliárdos adósságát, azaz a Széll Kálmán tervben szereplő 30-40 milliárdos jövő évi kamat és törlesztési megtakarítás elmarad. Nincs konkrét nyoma egyelőre annak a nagy közlekedési holdingnak sem, amelytől a kormány a szervezeti átalakítások és járat-racionalizálások réven óriási költségmegtakarítást vár. Pedig erre nagyon nagy szükség lenne, mivel a MÁV jelenleg évente az adófizetők 200 milliárd forintját nyeli el, miközben egy most készült parlamenti vizsgálati anyag szerint az utasszám folyamatosan csökken, akárcsak a menetrendet tartani nem képes járatok száma.

Megdöbbentő, hogy miközben 2002 óta a cég forgalma mintegy 40 százalékkal csökkent, a kiadásai csaknem 30 százalékkal nőttek - nem csoda, hogy az állam nyolc év alatt 1500 milliárdot költött a működtetésre! Ezért nem a jelenlegi kormány a felelős, de azért igen, hogy másfél év alatt sem sikerült egy lépést sem tenni a változtatásra, és a jövő évi terv sem kalkulál ilyennel, sőt nem tartható számokat tartalmaz. A Fidesz-kormány inkább pótcselekszik: három év alatt ötmilliárdot akar adni a MÁV-dolgozóknak, úgymond részesedésként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. A dolog a fenti számok ismeretében és a magyar privatizációs gyakorlat fényében is nonszensz, ilyen alapon milliók kaphatnának visszamenőlegesen részesedéseket. Orbánékat ezúttal is a közvetlen haszonszerzés szándéka vezeti: nehéz nem arra gondolni, hogy ezzel az utóbbi időben igen aktívvá vált Gaskó-féle szakszervezetet akarják megszelídíteni.

A MÁV-hoz és a Malévhez képest kisebb problémának tűnik a BKV, de jövőbeni sorsa és finanszírozása továbbra is kérdéses. A főváros és a kormány állandó vitájából még nem derült ki, hogyan fogják majd gazdaságosabbá tenni a működést, egyelőre a vízfejek nőnek és a döntéshozatal bonyolódik. Jó hír viszont, hogy legalább az Alstom kocsik ügye miatt nem kell horribilis veszteségektől tartani, mert végre győzött a józan ész és egyéves huzavona után megszületett az egyetlen ésszerű megoldás: a szerelvények megkapták a hatósági felmentést a fékrendszerre és ezzel megnyílt az út a típusengedély felé. Kár, hogy erre a politikusok ostobasága miatt ennyit kellett várni és milliárdokat veszíteni, de legalább a nagyságrenddel nagyobb buktát megúsztuk. A hab a tortán az lenne, ha végre tudnánk, mikor lesz 4-es metrónk és összességében mennyi lesz a végszámlája?