A magyar kormány nem teheti meg, hogy nem tárgyal az egykulcsos adóról az IMF-fel és az Európai Bizottsággal - véli a BruxInfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán kiemelte: Fellegi Tamásnak békülékeny hangnemet kell megütnie az egyeztetéseken. Hozzátette: előrelépést hozhat Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója.
Világossá váltak azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az esetleges elővigyázatossági EU-IMF-támogatásról - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter és Olli Rehn uniós biztos egyeztetése után a BruxInfo főszerkesztője.
Gyévai Zoltán az
InfoRádióval közölte: Fellegi Tamás egy feladata van, ennek megfelelően kell megütnie a hangnemet is,
békülékenynek kell lennie, konstruktív szellemben kell tárgyalnia.
A szakértő nem lát nagyobb elmozdulást a magyar retorikában. Egy elővigyázatossági hitelkeret a fő cél, de akár a készenléti hitel is elfogadható a magyar kormány számára - fejtette ki.
Egy makrogazdasági feltételeket tartalmazó programról lesz szó,
a költségvetési bevételeit és kiadásait érintő kérdések közül valamennyi asztalra kerül, így az egykulcsos adót sem kerülheti meg a kormány a tárgyalásokon - emelte ki Gyévai Zoltán.
Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója előrelépést hozhat, a magyar kormányfő úgy érkezhet Brüsszelbe, hogy meg tudja mondani, mely pontokon és talán azt is, hogyan módosítják a törvényt - vélekedett. A szakértő szerint ez egy fontos állomása lesz a hitelkérelemről szóló tárgyalásoknak, de nem kerülünk közelebb ahhoz, hogy mikor is kezdődnek a tárgyalások. Hozzátette: előbb az Európai Bizottságnak nyugtáznia kell, hogy a magyar kormány érdemi lépéseket tett a problémák orvoslásáért, majd tárgyalási mandátumot kell elfogadni.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Most nem az elugrás című produkció lesz a porondon Viktor?
Ez levett kalappal történő kunyerálásnak tűnik.
Ha szavatartó vagy, kétlem, akkor kössük össze a kellemest a hasznossal!
Ha már lent van a kalap, nem kell mégegyszer levenned a kösszönéskor, mert jön az IMF!
Ha nagyon kell dugnom, akkor minimum hogy a partneremet és családját nem szidom össze és nem alázom meg különben nem jön össze a dolog...
A szombati sétán látható transzparensek után semmi jóra ne számítson a törp.
Kell az Eu pénze,de azért szidjuk,mint a bokrot?Valahogy nem jön össze a két dolog.
Azt mondja Orbán, a "papagálykommandó" és a tegnapi kormány melletti tüntetés szervezői, hogy az unió értékeit képviselik!
Arra sem orbántól, sem a "papagálykommandótól" nem kaptam még választ, hogy:
amikor az inkriminált törvényeket hozták, akkor nem ismerték az uniós jogot????
amikor azt írták Barrosonak, hogy senki nem szólhat bele abba, hogy a magyar parlament milyen törvényeket hoz, akkor nem ismerték az uniós jogot?
Kb három hét alatt megismerték.(Megvilágosodtak!)
Csak ez alatt a három alatt mennyit nőtt az "álamadósság" a Ft árfolyam és a CDS felár növekedése miatt????
Ki a felelős????? Ezért is Gyurcsány??
Ha ez a köznapi (orvosi) értelemben normális, akkor én nem vagyok az!
Szép lassan mindent feltételt fog t eljesíteni Vityka,amit az Eu kér tőle,csakhogy a hatalmát megtarthassa!Itthon persze azt fogja kommunikálni,hogy semmin nem kellett változtatni és a sok primitív híve azt is benyalja majd,mint mindent! Szombaton is kiderült,menni buta ember van ebben az országban,akik vakok és süketek a valóságra,csak azt szajkozzák,amit a vezér és a bandája beléjük ver!!!
Félelmetes!!!