A közgazdászprofesszor úgy véli: nem tartható a költségvetési hiánycél. De a Fidesz-kormány épp a közelgő önkormányzati választás miatt vár azzal, hogy előrukkoljon az igazsággal: szükséges a kiadáscsökkentés. Vagyis a megszorítás. HERSKOVITS ESZTER interjúja Bod Péter Ákossal.
- Még korábban mondta: bizakodással tölti el a Fidesz-kormány politikai ereje. Mert csak erős kormány képes a gazdaság beindítására. Ehhez képest a forint ismét zuhan, a Kopint-Tárki szerint pedig a költségvetési hiány elérheti a 4,2 százalékot a „kőbe vésett” 3,8 helyett. Nem gondolja: az „erős kormány” mégis gyengén kezdett?
– Egyáltalán nem! Először is: mi, gazdasági elemzők nem várjuk el a kormánytól, hogy három hónap alatt új pályára állítsa a gazdaságot. Másrészt: a hiánycél már csak azért sem tartható, mert a kormány „lyukas helyzetet” örökölt elődjétől. Tudjuk, „csontvázak” hullottak ki a büdzsészekrényből. A Fidesz ezért is kényszerült a magas bankadóra: ellensúlyoznia kell a 200 milliárdos költségvetési hiányt.
- De a Fidesz-kommunikációból inkább az derül ki: a bankadóval az adócsökkentéseket akarják majd ellensúlyozni. Sőt, Varga Mihály gazdasági tényfeltáró bizottsága bevallottan hiába kutatott „csontvázak” után, nem talált. Igaz, a grémium megállapította azt is: akadhatnak kisebb eltérések a költségvetésben, ugyanis – a Bajnai-kormány előzetes számításaihoz képest – kevesebb az adó- és járulékbevétel.
– Bár csak kívülről követtem a bizottság munkáját, pontosan tudom: „csontvázak” márpedig vannak.

Mester Anett felvétele
- Mégis: hol?
– Nem látványos trükközésekre kell gondolni. De például sok a kifizetetlen számla a közszférában. Ezt nem verte nagydobra a bizottság, mert akkor a hitelezők a kormányon kérnék számon a keletkezett hiányt. „Csontváz” a kevesebb adó- és járulékbevétel is. Azt mutatja: az előző kormány alultervezte a büdzsé bevételi oldalát. Noha én kimondottan rossz gyakorlatnak tartom, hogy Magyarországon még ősszel is szokás kisebb – a GDP fél százaléka körüli – kiigazításokat végezni a költségvetésen, azt is be kell látnom: a Fidesz-kormány különösen nehéz helyzetben van most. Épp a közelgő önkormányzati választás miatt.
- Ez miért befolyásolná a gazdaságpolitikát?
– Kampányidőszakban egyszerűen nem lehet az igazsággal előrukkolni.
- Úgy érti: a Fidesznek saját hatalma érdekében hallgatnia kell arról, hogy a kötelező hiánycél csak megszorításokkal tartható?
– Másként értem: a magyar választók sajnos nem értik az állami költekezés és az adózás kapcsolatát. Nem tudnak hosszú távú folyamatokban gondolkodni: ami ma esetleg rossz, az később jó és hasznos lehet. Amikor a német kampányban Angela Merkel közölte, hogy szerinte elkerülhetetlen az adóemelés, kis híján Gerhard Schröder nyerte a választásokat.
- Négy éven át a Fidesz azzal támadta Gyurcsány Ferencet, hogy elhallgatta az igazságot a gazdaság valós helyzetéről, nem hozott érdemi döntéseket a 2006-os kampány előtt, és „hazugsággal szerzett újra hatalmat”. Csak én érzem úgy, mintha a Fidesz most ugyanezt az utat választaná? Hiszen még valódi gazdasági programja sincs a kormánynak.
– Ha csupán az önkormányzati választásig várat magára az új költségvetési és adózási törvény kidolgozása, az még nem baj. Még nem lemaradás. Biztosan lesz konkrét számokkal alátámasztott, koherens gazdaságprogram is.
- Szakértők szerint veszélyes hónapokat várni egy koherens gazdaságprogrammal. Mégiscsak lehetséges: azért hallgat erről a kormány, mert megszorításokra kényszerül?
– Kétségtelen: szükség lesz kiadáscsökkentésre. És ahonnan megvonják a pénzt, ott a kiadáscsökkentést megszorításnak fogják érezni. Az államigazgatás leépítése menesztésekkel jár, a költségvetési pénzek befagyasztása pedig azzal, hogy lesznek, akik nem kapják meg az ígért juttatásokat. Tény az is: eddig minden kormány kisebb-nagyobb megszorításokra kényszerült. De ennél jóval sürgetőbb a „nagy feladatok” elvégzése.
- A reformok elindítása?
– Igen. Csak ezt a szót nem szívesen használom, mert elhasználódott, lejáratódott.
- Csupán közbevetőleg: a Fidesz is lejáratta a kifejezést, hiszen a reformokat „népnyúzó intézkedésnek” nevezte. Még vissza is üthet a kormányra a korábbi retorikája. Közgazdászok ugyanis egyetértenek abban: a nagy ellátórendszerek átalakítása nélkül nem tartható a költségvetési egyensúly.
– Magam is sokat kritizáltam a mindenkori magyar politikai elitet, amiért a nagy ügyeket nem volt képes közösen végigbeszélni. Sajnos Magyarország az egyetlen ország a térségben, ahol nem sikerült levinni az újraelosztási rátát. A magyar állam továbbra is jóval többet költ szociális juttatásokra a „normálisnál”, miközben egyre kevesebb ember tartja el az inaktívakat. Aki dolgozik, az meg nyilvánvalóan túladóztatott, különben az állam nem lenne képes fenntartani önmagát. Groteszk helyzet alakult ki itt: nemzetközileg kirívóan magas azoknak a száma, akik idő előtt nyugdíjba vonulnak vagy rokkanttá nyilváníttatják magukat, mert a rendszer erre ösztönzi őket. Nem éri meg dolgozni. Bár az adóreform már elkezdődött, sürgető feladat az inaktív rétegek munkába állítása is. Ez hosszú folyamat.
- Rövid távon mi lenne a legfontosabb?
– Az euró bevezetése, ami a magyar gazdaság legfőbb motorja lehetne. A közgazdaság törvényei egyértelműen meghatározzák, mely országoknak kedvez a közös európai valuta: nyitott, a szomszédaival gazdaságilag „együtt mozgó”, ugyanakkor eladósodott országokban az euró a leghatékonyabb módja a gazdasági bajok kezelésének. Nem kell szakértőnek lenni, hogy felismerjük: mintha Magyarországra szabták volna ezt a helyzetleírást.
- Számos szakember állítja: az euró bevezetéséhez elengedhetetlen maastrichti követelményeket Magyarország képtelen külső segítség nélkül teljesíteni. A kormány viszont megszakította a tárgyalásokat az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel.
– Be kellene látni végre: reformokra, fiskális fegyelemre nem a külső kényszer miatt van szükség. Hanem Magyarország polgárosodása végett. Önmagában nem tragédia az, hogy nem zárult le az IMF-hitelezés felülvizsgálata, s a kormány ezért nem hívhatja le a következő hitelrészletet. Problémásabb az: nem indultak be a formális tárgyalások egy újabb középtávú szerződésről. Bár talán zajlanak informális egyeztetések a háttérben. Azt is gondolom: a kormány visszaül a tárgyalóasztalhoz.
- Ez nemcsak a magyar kormány döntésén múlik. Külföldi elemzők szavaival élve: az IMF és az E- delegációjának is van „önérzete”.
– Nem hiszek ebben a megközelítésben. Az IMF és az E- olyan „klub”, amelynek Magyarország is a tagja. Ráadásul az IMF közleménye is visszafogottan fogalmaz, szó sincs benne a tárgyalások csődjéről. Számomra teljesen érthetetlen, miért váltott ki heves indulatokat ez az ügy a hazai és a nemzetközi sajtóban.
- Például azért is, mert – miként Timothy Ash brit közgazdász fogalmazott lapunkban – „a piacnak is van Murphy-törvénye”. Előfordulhat: Magyarországnak épp akkor lenne hirtelen szüksége IMF-hitelre, amikor az összeg nem áll rendelkezésre.
– De rendelkezésre áll 33 milliárd euró nemzetközi devizatartalék. Ez az összeg egy évig elég lenne a tartozások finanszírozására. Azaz egy esetleges államcsőd elkerüléséhez. De itt még nem tartunk. Azzal viszont egyetértek: a magyar kormány képviselői viselkedhettek volna diplomatikusabban is.
- Már csak azért is, hiszen megeshet: Magyarország „idő előtt” rákényszerül a segítségre. Külföldi közgazdászok egyre hangosabban mondogatják: ismét recesszió fenyeget. S ez különösen érzékenyen érintheti Magyarországot.
– Ez a veszély valóban fennáll. A gazdasági folyamatok állandóan ingadoznak, de a globális pénzügyi válság óta nagyobbak a kilengések. Nem mindegy: egy esetleges újabb recessziós hullám Magyarországot milyen gazdasági állapotában éri el. Már csak ezért is sürgetőek a reformok.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
bocs, nem is olyan NAGY lesz a különség (egy szó kimaradt).
Tulajdonképpen sajnálom BPÁ-t, mert jól látja a helyzetet, és a maga választotta politikai korlátai között még igyekszik is tisztességesen és szakszerűen fogalmazni.
Tényleg kár, hogy ezek a gondolatok nem jutnak el a szavazókig, vagy ha eljutnak, nem értik meg, mert ha lehántjuk a szimbólum-puffogtatást és a látványpolitizálás (gyakran nem is koherens) elemeit, nem is olyan (lesz októbertől) a különbség a Bajnai-kormányhoz képest.
Nincs egyébként rövidebb, frappáns szó ahelyett az eufémizmus helyett, hogy "nem lehet az igazsággal előrukkolni"?
Keskeny pallón próbál egyensúlyozni BPÁ. Függetlennek akar látszani,
ugyanakkor az OVM iránti szimpátiáját is igyekszik megtartani.
Nehéz pálya.Szűznek maradni, de a nemi élet örömeit is élvezni,
ez ám az igazi művészet.!
Én is sajnálom B. P. Ákost. Ha maradt még egy kicsi lelkiismerete azért, ha már "simává gyalulták" azért...
"És most emlékezzünk Orbán Matolcsy kóklerpáros öttletéröl a gazdaság beinditásához azt akarták, hogy a költségvetési hiányt nyugodtan lehet nagyobbra tervezni. NEM LEHET! Ez vezetett 2008-as összeomláshoz"
Tisztelt Exlacus!
Nem egészen így van!
A 2008-as összeomlás éppenséggel az addigi rossz gazdaságpolitika végeredménye, a megelőző években a hiány szárnyalása főleg jóléti kiadások miatt volt rettenetesen magas, miközben a gazdaság visszaesett.
Orbánék most a gazdaságnak akartak kezdőlökést adni, egy kis mozgástér miatt kelett volna a -messze nem akkora hiány- csak egy két százalék.
Mocsok, mint a gazdái!
Nem kell a nyilatkozat ellentmondásosságán csodálkozni. Nehéz dolog egyszerre karakán jobboldali politikusnak és a miniszterelnök ádáz hívének lenni. Van erre más hasonlat is a kurvákkal összefüggésben.
Egyik volt számvevő elnökünk mondta kora karrierje valamelyik állomásán: Prosti vagyok, kérlek ne vess meg!
Vannak dolgok, melyek változatlanok az idő múlásával is.
Milyen kár, hogy egyébként értelmes, jóravaló emberek félelemből, gyávaságból, egzisztenciális okokból, nem mernek őszinték, lenni. Micsoda fenyegetettség érzése uralkodhat rajtuk? Fogadni mernék, ha egyszer a jövőben nagy nemzetmentőnk eltűnik, Ö is azon nagyhangúak között lesz, aki mellét verve állítja, mint szaktekintély: Ö megmondta már 2010-ben. Nem is haragszom rá, inkább sajnálom.
Kedves Bod-Péter Ákos!
Három gondolathoz szeretnék véleményt fűzni az interjúból:
Reform... "ezt a szót nem szívesen használom, mert elhasználódott, lejáratódott."
Mégis Ön szerint kinek köszönhetően járatódott le? A Fidesz szó szerint mindenkinek és mindennek nekiment az elmúlt 4 évben, ami ezt a mai magas állami újraelosztást csökkentette volna, sőt még rátett egy lapáttal. (Orbán 14 havi nyugdíjígéretét például hogyan minősítené?) Az igazságot Bokros Lajos mondta ki az ÉS-ben közzétett cikkében: a változáshoz a reformok kritikus tömegére van szükség...de ez az út nem a NER féle porhintés és keresztény fundamentalista alkotmányozásban keresendő.
"Kampányidőszakban egyszerűen nem lehet az igazsággal előrukkolni."
Tehát a Fidesz most hazudik, vagy elhallgatja az igazságot, folytatva azt a gyakorlatot, amit az őszödi beszéd előtti MSZP-ben jogosan bírált. Szerintem pedig el lehet mondani az igazságot, mert előbb-utóbb ugyis kiderül. A Bajnai-Oszkó párosban ezt díjaztam leginkább, az őszinteséget (és a cselekvési képességet.) Pedig kampány volt az ő idejükben is, mégse hablatyoltak össze-vissza.
"Rendelkezésre áll 33 milliárd euró nemzetközi devizatartalék."
Óriási logikai ellentmondás van ezen állítás és a "romokban az ország" Fidesz-szöveg között, mivel egyszerre a kettő nem lehet igaz. Ennek a "romba döntött országnak" van 33 milliárd euró devizatartaléka, tehát már nem szorul az IMF-re, sőt a mai kormány kurucosan hazaküldi. Ebből az következik, hogy a Bajnai-Oszkó kormány a kapott IMF-EU hitelt nem élte fel, hanem tartalékba tette. Miért panaszkodik akkor Orbán, hogy mennyit kell majd törleszteni és ehhez ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból? Milyen újabb Fidesz-trükk van itt készülőben?
Bod Péter Ákos jobboldali gondolkodású, mentené a mundér becsületét, de így is látszik: a FIDESZ súlyos hibákat követ el.
Attól félek, lesz nagy meglepetés október 3 után, amikor bejelentik, milyen intézkedések szükségesek a hiánycél tartásához.
De talán a legnagyobb baj az IMF-EU küldöttséggel folytatott tárgyalások megszakadása, a velük való összeveszésből származhat.
Először is, emiatt nőtt meg (nemcsak a magánemberek) adósságterhe.
Másodszor: hiába vagyunk nagyra a 30 milliárd euro tartalékkal, ha a spekulatív tőke támad, ez néhány hét alatt elolvad.
Utána csúszhatunk vissza a küszöb alatt az IMF-hez.
Munkaidöt nem sajnálva :-) atolvastam a Samu brigad csontváz jelentsését. Meglehetösen jo munka de újat nem mond. Egy mondatot kiemelnék ami öszehangban van BPÁ interjujaval is
2006-os vállasztási évben csúcsosodott ki a hiány... "A választásokat követő időszak azután világosan megmutatta, a rövidtávú túlköltekezés közép- és hosszútávon rendkívül negatív hatást fejt ki a gazdaságra, sérülékennyé és kiszolgáltatottá teszi az országot - ez volt érzékelhető a 2008. októberi állampapír-piaci krízis során."
Ez egy fidesz politikát tamogató jelentésben van leirva. És most emlékezzünk Orbán Matolcsy kóklerpáros öttletéröl a gazdaság beinditásához azt akarták, hogy a költségvetési hiányt nyugodtan lehet nagyobbra tervezni. NEM LEHET! Ez vezetett 2008-as összeomláshoz. Na ezt értették meg a fiuk 100 nap alatt és ezért volt egy nagy hazugság az, amit állítottak és sugaltak. Ezért valtozott meg hirtelen Matolcsy és Orbán retorikája. Lesz még itt kiegyezés az IMF-fel! Es a fiuk ugy csinalnak, mintha mindig is ez lett volna a cél.
Bot Péter Ákos ur!
Minösitö jelzöjét, szives engedelmével viszautasitanám...
nem minden magyar ember anyira hüjjjje, hogy ne látna, ne tudna, ne gondolkodna.....még akkor is ha nem is közgazda proff.
Akkor a Fidesz MOST is és az elmult években mit is csinált?
ja, tugggyuk ök azok akik sosem hazudnak, ....
Nem kell az IMF, mert van tartalékunk....az lehet az ``aranytartallék```...ha azt is bedaráljuk akkor mihez lehet nyulni??? gondolom nem véletlen annak a tartaléknak az érintetlensége...
Kádár alatt is arról volt már szó, hogy kellenek a reformok...miröl beszélünk akkor!
Kik voltak a gátjai eddig a reformoknak, vagy megszoritásoknak????
Komolyan az ember már unja, hogy enyire hülyének nézhetik...;-{
Ha meglesz az áhított totális győzelem és OVM mindent maga alá gyűr,
akkor a teljes felelősség is az Ő fejére száll. Nem lesz értelme
visszamutogatni mert mindenütt a" Forradalmárok" ülnek a főnöki
íróasztaloknál,na akkor, kb.1 év múlva jő el az igazság pillanata...
"Kampányidőszakban egyszerűen nem lehet az igazsággal elórukkolni".
Bod Péter Ákostól szól az idézet, gyakorló "nagyotmondótól". Mikor mond igazat? Hitetlen ember.
Ez a cikk magaért beszél, nics mit hozádni. Az fajdalmas, hogy BPÁ gondolata csak csúcs entellektüelek körében Fidesz körben és se a Fidesz vezetése se a szavazópolgar füléhez nem jit el. Marmint a joboldali szavazó fülébe. Egy Nagy multa magyar leányvállalatának cégvezetöje, baratom, hajtogatja, hogy nem kell nekünk IMF és efféle nótát. Eközben pont au ö importra épülö cége szenved a legjobban a fidesz süketelés által is okozott forint szakadás miatt. A nagy strukturális atalakitasok, oktatás, egészségügy egyik legnagyobb fékezöje pont a jobboldal volt. Kádárista örökség legjobb védöbastyája éz a szemlélet. Majd az állam megoldja, ne dolgozz magyar. Majd jön a "vallakozó és lesz munka, ne legyél innovativ magyar és szívböl utald a nagyon nagy nemzetközi vallalkozokat.
Hát Szent Viktorunk és népi zenekara ismét hazudott,ha Bod Péter Ákos szavait értelmezem!Úgy látszik a sokszor elátkozott reformok is szükségesek,nem úgy mint az elmúlt 8 évben.Csak az a baj,hogy most már minden reform a többszörösébe fog kerülni,mint ha régen meglépték volna őket.
"a magyar választók sajnos nem értik az állami költekezés és az adózás kapcsolatát. Nem tudnak hosszú távú folyamatokban gondolkodni: ami ma esetleg rossz, az később jó és hasznos lehet."
Kedves Uram! Ne gondolja már,hogy az ország esze a parlamentben van!Ha végre lenne olyan normális politikus aki felvállalná,hogy érthetően minden lépést elmagyarázna a szeretett népének,akkor mindenki könnyebben elfogadná akár a megszorításokat is.De hát mint tudjuk ez itt csak az Ígéretek Földje!