Gyakori a bulvárújságoknál, hogy úgy próbálják eladni magukat mintha érdekelné őket az ember véleménye. Az igényesebb termékek tényleg kimennek az utcára, lefotóznak pár embert, majd írnak belőle valamit. A Kettős Mérce blog a Metropolban olyan esetet fedezett fel, amikor a szerkesztők ugyanazokat a képeket szerkesztették egymás alá, majd az újságíró írt mellé valamit, és ezt úgy adták el, mintha valaki tényleg nyilatkozott volna neki. Persze, lehet véletlen is az eset.
A
blog olvasója küldött be két Metropol újságkivágást, amit véletlenül talált meg. Ahogy a képen is látszik, ugyanaz az ember egyszerre 55 és 30 éves szobrász és közgazdász, és a másik két a sorozatban szereplő társa is. Természetesen lehet nyomdahiba az eset, és véletlenül kétszer ugyanaz az ember kerül egymás mellé, vagy akár lehet szándékos manipuláció. A blog azt írja: "Jelentjük észrevettük. Ami viszon még undoritóbb, az a szöveg." (sic)

http://magyarinfo.blog.hu
A felső kérdés így hangzik: A nagy áruházak 99 forintért vásárolják a magyar dinnyét, ön az olcsó külföldit vagy a drágább magyart választja? Simicska Lajos újságjában természetesen szó se eshet kartell-vádról, kormányzatilag támogatott versenyellenes szabályozásról, és láss csodát, a változó életkorú és foglakozású emberek mind a magyar dinnyét részesítik előnyben. Szinte hihetetlen, nem?
Természetesen a Metropolban ezt nem a bátor publicista írja meg, hanem egyszerű emberek szájába hamisítják - állítja a blog, ahol a szerkesztők meg vannak győződve arról, hogy hamisítás történt. Zárásként annyit biggyesztenek hozzá: "Nekem ilyenkor megy el a kedvem a magyar dinnyétől."
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A fidesz nem csak a budiforradalom de a vastagbőr kormánya is. :)
:)
Hú de kínos, hú de kínos...vagy ezeknek semmi sem lehet elég kínos??