Hetilap kereső

Geri Ádám írása

Március utolsó napján végleg leállt a Mónika-show forgatása, a jelenleg is vetített ismétlések még nyárig futnak. Kilenc év után kimúlt az újkori magyar televíziózás egyik emblematikus műsora. És követi a Joshi Bharat-show is. Az esemény kapcsán a televíziózásban és a fogyasztói társadalomban zajló folyamatokat vizsgálta GERI ÁDÁM.

– A mai magyar televíziózásban kilenc év matuzsálemkornak számít – mondja Németh Marika, a csatorna kutatási igazgatója az RTL Klub székházában, miközben átnyújtja a nézettségi adatokat.

A számsorokból látszik, a fénykorában az éppen tévézők 45 százalékát is maga mellett tudó műsor manapság 20 százalék körül teljesít, a hirdetők szerint „hajlítható”, így egyáltalán (ember)számba vett 18–49-eseknél még ennél is rosszabbul. A leamortizálódásban azért komoly érdeme van a TV 2-nek, ahol a Jakupcsek-féle „társadalmi szemléletformáló”, utóbb vakvágánynak bizonyuló próbálkozások után 2008-ban, a riválishoz hasonlóan – Császi Lajos szociológus kifejezésével élve – virtuális gangot létesítő Joshi Bharattal versenyképes ellenjelöltet tudtak állítani. Így miközben Hartai László operatőr, rendező szerint a Mónika-show esetében már maga a háziasszony is „elég régóta szem előtt van ahhoz, hogy a kapcsolódó iparágak, elsősorban a bulvárújságok közönsége jóllakottá váljon a magánéleti sztorijaival”, feltűnt a színen egy újabb potenciális bulvárhős, aki egyúttal frissebb recepttel operál műsorában.

„A divatdiktáló USA-ban jelenleg két irányzat dominál. Oprah Winfrey a középkorú, dinamikus, fekete nő, aki a bőrszínéből, testalkatából, női mivoltából csinált magának spirituális missziót. Mindig hiteles, soha nem fér hozzá kétség, amit mond, őszintén gondolja. Jerry Springer az ellenkezője. Minden abszurd, előzetesen megkomponált. Célja kizárólag a szórakoztatás, nevettetés. És bár Oprah senkihez sem hasonlítható jelenség, az elemzőbb, empatikusabb és nem utolsósorban színes bőrű Joshi Bharat közelebb áll hozzá a kettő között lavírozó Mónikával szemben” – összegez Császi, aki a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársaként több tanulmányában foglalkozik a talkshow-kkal.



A csatornák esti műsorait felvezető, úgynevezett „kapuműsorok” piacán már nem fér meg két dudás.

– A délutáni talkshow-k piaca összezsugorodott, a Joshi Bharat és a Mónika a 18–49-es korosztályban együtt 30-35 százalék körül produkál. Az előtte vetített, feléért, harmadáért megvásárolt szappanoperánk egymaga hoz 30 százalékot – mondja Kolosi Péter, az RTL Klub műsorigazgatója.

„Mindenki egyénileg alakíthatja ki a saját médiakörnyezetét. Ma a magyar lakosság több mint fele használ például internetet, a talkshow-k célközönségének is nagy a választási lehetősége. Teljesen szétparcellázódik a kultúra” – véli látni az elfordulás általános okát Hammer Ferenc szociológus.

Császi szerint eleve hátránnyal indul egy talkshow a tengeren innen. „Amerikában hirdetői szempontból a háziasszonyok, nyugdíjasok okán elég nagy a közönség még a délelőtti idősávban is. Középosztályi emberek középosztályi problémáit tudják bemutatni. És belefér a kísérletezés is, ami része a műsorpolitikának, és ebben a néző is aktívan részt vesz. Nálunk ez ingoványos terület, egyesek eleve a kultúra elsekélyesedését vezetik le ezekből a műsorokból, nagyon sok kritika éri őket.”

A kritizálók táborához ráadásul egyre többször csatlakozott az ORTT, ami érzékenyen érintette a csatornák pénztárcáját. Persze nem érdemtelenül.



Attól kezdve, hogy valamelyik műsorban elcsattan az első pofon, nincs megállás – mondja Árpa Attila producer, aki mindkét műsor születésénél bábáskodott.

Szerinte nincs jelentősége annak, hogy ők a Joshi Bharatot eredetileg életvezetési tanácsadó tartalommal próbálták megtölteni, ha egyszer a nézők az agresszióra, a másságra vevők.

„Régebben voltak olyan témák, hogy nem jövök ki a szomszédommal. Ezt fokozatosan kiegészítették, felváltották az intimebb, illetve még inkább a romákkal és a mássággal foglalkozók. Egy ideje már sokan panaszkodnak ez utóbbiak markáns jelenlétére – hámozza ki a tendenciát Császi az internetes fórumok nézői hozzászólásait böngészve. – Mindazonáltal ez korántsem jelenti azt, hogy ne néznék ezeket a műsorokat. Sőt! Gyűlölök egy bizonyos embercsoportot, és a gyűlöletemhez itt szerzek muníciót.” Kimutathatóan konvergencia van a nézettség és a talkshow-kban megjelenő roma származású vendégek száma között – az ORTT-nél viszont „a kisebbségek méltóságának megsértése” tétellel csak tovább nőtt a héjanász következtében 2008 óta látványosan felduzzadó közös bűnlajstrom.



„Nem tud egyszerre megfelelni a nézők igényeinek és a törvény betűjének” – ismertette végül az RTL Klub verdiktjét március végén Rényi Ádám kommunikációs igazgató. Minap hasonló indokkal a TV 2-nél szintén bedobták a törülközőt. Császi úgy sejti, szerepet játszhatott a döntésekben a politikai átrendeződés is. Tény, a választások után az ORTT testületét újratöltik, márpedig a most túlsúlyba kerülő jobboldal delegáltja, Szalay Annamária eddig is intenzíven ostorozta a két műsort.

Bárhogy lesz is, ez semmiképp nem jelenti a műfaj végérvényes eltűnését – véli Hammer. „A televíziózás tematikája egyre inkább privát szféra felé tolódik, bőven van még itt miből gazdálkodni.” Nem téved tehát nagyot a nézőket a talkshow-k kulisszái mögé kalauzoló, nemrégiben bemutatott Czukor-show című mozifilm reklámplakátja, amely fennen hirdeti: mindig van következő.


„A televíziós talkshow közvetlen elődje kétségkívül a rádiós beszélgetés volt” – írja Császi Lajos A televíziós talkshow története és műfaji sajátosságai című 2008-as tanulmányában. Nem véletlen, hogy a sztárokat felvonultató show-kat továbbfejlesztve, 1968-ban a korábban betelefonálós rádióműsort vezető ohiói Phil Donahue állt elő az első mindennapi televíziós talkshow-val. A tévés társalgási fórum – amely megtárgyalt közéleti kérdéseket, úgymint drog, fogamzásgátlás, homoszexualitás, de boncolgatott addig tabunak számító magánéleti problémákat is – sikert aratott.



Később Donahue megpróbált politikai tőkét is kovácsolni, ám a választók visszaküldték a kaptafához, ahol az 1986-ban színre lépő Oprah Winfrey-vel szemben szintén alulmaradni látszott. „Donohue-val szemben éles kontrasztot jelentett Oprah, a populista, fiatal, állandó elhízással küszködő déli származású nő, aki... a többieknél jobban látta, hogy a közélet politikai tematizálásának kora elmúlt, és hogy helyette a magánélet problémáit szórakoztatva kibeszélő műsoroké a jövő” – ismerteti tanulmányában az okot Császi. Bár Donahue a talkshowkonjunktúra miatt az 1990-es évek közepéig megfért a palettán, Oprah koronáztatott a műfaj királynőjévé.

Európában a talkshow-k az 1990-es években vetették meg igazán a lábukat, az első műsorok mégis a konzervatívabb donahue-i modellhez nyúltak vissza. Ez azonban nem zavarta a magát ízlésformálónak tekintő értelmiséget abban, hogy „zavarba ejtőnek, exhibicionistának, minden kulturális értéket nélkülözőnek” titulálja a műfajt. Nyertek persze a nézői igények, 1995-re az öt legnagyobb német csatornából négynek volt kora délutáni talkshow-ja.

Mint egy Szabó Dávid és Császár Miklós médiakutatók által nemrégiben kiadott tanulmányból kiderül, az európai trendet is reprezentáló Németországban a felfutás a 2000-es évekig tartott. Akkor többek között a gyermekeikért aggódó szülőket tömörítő civilszervezetek nyomására megfékezték a talkshow-kat, ami ráerősített az egyre szaftosabb témákra vágyó közönség már amúgy is megkezdődött „elvándorlására”.