Hetilap kereső

Aczél Endre írása

A The Economist legfrissebb száma a nagyobb nyomaték kedvéért egy hatalmas bárddal illusztrálta a brit államháztartás állapotairól szóló írását. 2009 végére ugyanis a költségvetés olyan fokon fog eladósodni, hogy akármelyik párt nyeri is jövő júniusban a választásokat, annak szembe kell néznie az időközben teljesen elszabadult állami kiadások drasztikus csökkentésével. Ami természetesen milliók életét és jövedelmét érinti majd közvetlenül. ACZÉL ENDRE írása.

Gordon Brown munkáspárti kormányának a válság másfél évében nem volt módja arra, hogy világos deficitcélokat fogalmazzon meg, s e célokhoz eszközöket rendeljen. A tűzoltás élvezett elsőbbséget. A pénzügyi rendszer (a bankok) szanálása és a gazdaság valamilyen – minimális – fokú élénkítése akár egy olyan kamikazeakcióval, mint az áfa ideiglenes csökkentése.

Példátlan hiány

E fáradozások eredménye leverő: ez év végére (ami nem azonos a pénzügyi évvel) a GDP zsugorodása meg fogja haladni a 4 százalékot, miáltal a költségvetés GDP-arányos hiánya példátlan magasságokba, 14 százalék fölé emelkedik. (Magyarországon kihirdettetett a „világvége”, amikor nálunk ez utóbbi szám 10 százalék körül mozgott.)

A britek esete részben sajátos, részben egészen egyedi. Ami a sajátszerűséget illeti, a GDP és a költségvetési hiányok adatai minden kétséget kizáróan világítanak rá arra, hogy a válságtól azok szenvednek a legjobban, akiknek a jövedelme jelentős részben pénzügyi szolgáltatásokból és a túlgerjesztett ingatlanfejlesztésből (jelzáloghitelezésből) származott. Tipikusan az angolszászokról van szó.

Az Egyesült Államok GDP-je ez év végére legalább két és fél százalékkal zsugorodik, a költségvetés hiánya pedig meghaladja a 13 százalékot. A brit adatokat már említettük. De itt van még Írország is, amely szinte hajszálra ugyanakkora visszaesést és hiányt könyvelhet el, mint Amerika. Ezek azonban nem gyorsan múló bajok. Biztos fogadást lehet kötni arra, hogy sem a Wall Street, sem a City nem fog többé olyan csillagászati jövedelmeket betakarítani, mint az elmúlt legalább egy évtizedben, ergo az államkincstárt sem gyarapíthatják olyan fokon, mint eddig tették.

Ugyancsak biztos fogadás köthető az egész ingatlanpiac helyzetének újragondolására. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia klasszikusan két olyan ország, ahol a „saját otthon” eszménynek számít – a bérelt otthon rovására. A piacokon hoszszú időn át mutatkozó pénzbőség még elvadultabbá tette a jelzálog-hitelezőket és a hiteltulajdonosokat, ami a válság idején tömeges csődöket eredményezett. Nos, ebből a szektorból sem fog többé gazdagodni az államháztartás.

Magyar adat

Ami Nagy-Britannia helyzetét egyedivé teszi, az az állam munkáltatói és újraelosztói szerepének a fejlett kapitalista világban sehol másutt nem tapasztalt mértéke. Csak a szemét dörzsöli az ember, ha azt olvassa, hogy a brit állam 8,5 millió embernek ad munkát. Ha ezt a számot kivetítjük a 60 milliós összlakosságra, akkor jóval rosszabb adat jön ki, mint az állítólag elviselhetetlenül magas magyar adat (800 ezer fő 10 millióra). De a brit közalkalmazottak nemcsak sokan vannak, hanem jól is keresnek, és nagyvonalú nyugdíjellátásban részesülnek.

Jellemző, hogy az általános és ingyenes egészségügyi ellátásba, illetve az ellátó szervezetbe (NHS) „benyomott” pénzekből a brit közszolgálati orvosi kar (a The Economist szerint) Európa egyik legjobban fizetett társaságává vált – a többit meg elvitték a növekvő üzemi költségek anélkül, hogy a műtéti sorban állás kicsit is megrövidült volna.

Egészítsük ki a képet azzal, hogy az úgynevezett jóléti (szociális) juttatások – amelyek a munkanélküli-segélyektől, az adókedvezményektől és az alanyi jogon járó családi pótléktól a fűtési támogatáson át a nyugdíjasok ingyenes buszoztatásáig – szerfelett kiterjedtek és tarkák, a költségvetési kiadásoknak nagyobb részét viszik el, mint az egészségügy és a közoktatás. Summa summarum: a költségvetés hiányában legalább annyira vétkes a bevételi oldal gyöngülése, mint a kiadási oldal elszabadulása, amely utóbbi tökéletesen független a válságtól.
A GDP-arányos költségvetési hiány csökkentésének azonban egyelőre nem fognak „nekiesni”: optimista lelkek négy-öt év alatt remélik a mostani 14 százalékot 5,5 százalék köré levinni. Nyilván az 50 százalékot (a magyar szintet) verdeső újraelosztási hányadot is csökkenteni kell. Ebben a négy-öt évben viszont az államadósság – amely természetesen a jövedelem(teljesítmény) és a költekezés között tátongó óriási és tartós rés betömése miatt szakadatlanul növekedni fog, mint mellesleg mindenütt – eléri a GDP 100 százalékát.