Pedig az elmúlt néhány év nagy sajtóvisszhangot kiváltó botrányait látva lenne miben kutakodni, de úgy látszik, a feljelentők és a hatóságok itt nem annyira ügybuzgóak, mint a hányatott sorsú BKV-nál. Már önmagában az is érdekes téma, hogyan növekedhetnek a beruházás költségei még összehasonlító árakon számolva is az eredetileg tervezett minimum kétszeresére, milyen hibák és mulasztások vezettek a munkálatok több éves csúszásához, és mindez mekkora károkat és veszteségeket okoz a fővárosnak és az országnak. Jó lenne tudni, kik a felelősök mindezért, a nem megfelelő előkészítésért, az előnytelen szerződésekért, az állandó módosításokért, a nem EU-konform tenderezés miatt a várt uniós támogatás egy részének elvesztéséért és még sorolhatnánk tovább. Nem lehetünk távol az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy összességében százmilliárdos nagyságrendű többletköltség származhatott mindebből, az erkölcsi veszteségről és az elhúzódó forgalomkorlátozások miatt a közlekedők idegeinek borzolásáról nem is beszélve.

Bár Murphy törvényei itt is érvényesek, nagy naivitás kell ahhoz, hogy azt higgyük, mindez csupán a véletlen műve, valójában mindenki tisztességesen és hozzáértően látta el a feladatát. Ez a konkrét munkát végző szakemberekre minden bizonnyal igaz, a különböző szintű döntéshozókat illetően azonban joggal lehetnek kételyeink. Kellőképpen előkészített projekt és szerződésrendszer esetén nem fordulhatott volna elő, hogy egymást érték az úgymond váratlan események és többletmunkaigények, az eredeti tervek egy részének megvalósíthatatlansága miatt a kivitelezőkkel folytatott anyagi viták. Ezekben érdekes módon mindig a vállalkozó cégek voltak zsarolási helyzetben, a megrendelő pedig futhatott a pénze után és csak rossz döntéseket hozhatott. A teljes káosz évei után hiába került két éve az irányítás hozzáértő kezekbe, a szerződéses és más előnytelen kötöttségek miatt a projekt jóvátehetetlenül kényszerpályán mozog.



A négyes metró szappanoperájának az a legszebb bája, hogy a háttérben mozgó szerzők kreativitása szinte kimeríthetetlen. Amikor azt hisszük, hogy újabb csavar már nem jöhet, ennél tragikomikusabb már nem lehet a helyzet, mindig tudnak valami újat mutatni. A legfrissebb fejlemény, a műszaki ellenőrzést végző cég körüli huzavona az irracionalitás újabb magasságaiba emeli az átok sújtotta projektet. A közvélemény számára az egyik napról a másikra kiderül, hogy hiába van 2012-ig szóló szerződés a mérnöki céggel, a csúszások miatt a költségkeret kimerült, ezért módosításra van szükség, azt azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság nem hagyta jóvá, hanem nyílt pályázat kiírását követeli.

Az illetékesek számára már hónapok óta nyilvánvaló volt, hogy a magasabb költségek miatt a rendelkezésre álló pénz az első szakasz befejezéséig nem elegendő, hiába kötötték a szerződést 2012-ig. A szükséges módosítást tehát volt idő előkészíteni, jogilag minden szempontból megvizsgálni, sőt a közbeszerzéseket ellenőrízni hivatott szervekkel informálisan konzultálni. A tét ugyanis óriási volt, mivel a műszaki ellenőrök vizsgálják az elvégzett munkák minőségét, a szabályok betartását, a szerződés szerinti teljesítést és ennek alapján igazolják a több ezer számlát és hagyják jóvá a kifizetéseket. Ha ez elmarad, az egész beruházás leáll, az egész projekt tehát tovább csúszik, ki tudja meddig. Ráadásul az ebből eredő összes veszteség és kötbér mind a beruházót terheli, mivel nem biztosítja a munkavégzés feltételeit.

Józan ésszel felfoghatatlan, hogyan állhatott elő mégis a mostani helyzet. A beruházást irányító fővárosi cég szerint érthetetlen a KDB döntése, mert 2006-ban ugyancsak a csúszások miatt egyszer már módosították a szerződést, és akkor ez a megoldás gond nélkül átment. Ez emellett nem része az uniós támogatási csomagnak, azaz a nyílt tenderezési előírás, amire a KDB hivatkozik, ebben az esetben nem kötelező. Külső szemlélőként a jogi vitát aligha tudjuk eldönteni, az viszont biztos, hogy a Döntőbizottságnak tudnia kellett: most megbízni új műszaki ellenőröket több mint szokatlan, az ilyen volumenű beruházásoknál ez hatalmas kockázattal és beláthatatlan időveszteséggel jár. A nyílt új pályáztatás követelése tehát lehetetlen helyzetbe hozza az egész projektet, súlyos, egyelőre beláthatatlan károkat okoz, az előnyei azonban nem látszanak: az esetleges új nyertes nem tud annyival olcsóbb lenni, hogy kompenzálja a sok milliárdos veszteséget.

A KDB döntésére tehát a metróprojekt érdekei szempontjából nincs ésszerű magyarázat, mert még ha esetleg jogilag indokolt is, lehettek volna rugalmasabbak, bárcsak ez a lazaság lenne a legnagyobb probléma az egész beruházásnál. Ahogy a beruházó képviselője mondta, most vagy törvényt, vagy szerződést kell sérteniük, hogy valamilyen megoldást találjanak. Arra azonban nincs magyarázat, miért nem jutottak korábban közös előzetes álláspontra a KDB-vel, hiszen a tét túl nagy volt ahhoz, hogy tévedjenek.

A történetnek bennfentesek szerint lehetséges egy másik olvasata is. Az érintett mérnöki cég, az Eurometró kft. már egy évtizede végzi a műszaki ellenőri tevékenységet, ami óriási üzlet, évi több milliárdos biztos bevételt jelent, nem beszélve az esetleges egyéb ösztönzőkről, mert ne feledjük, ők hagyják jóvá a számlákat. Ezen források szerint az Eurometró egyes érdekcsoportoknak csípte a szemét, és kaptak az alkalmon, hogy most betehetnek nekik. Erre, ha ez igaz, a KDB-n keresztül módjuk nyílt. Ez utóbbi döntéseinek hátteréről érdekes pletykák keringenek, amelyekre természetesen bizonyíték nincs. Az mindenesetre a sajtóhírek alapján feltűnő, milyen KDB határozatok születtek például nemrégiben az M0 és az M3 egy-egy szakasza ügyében, ahol időnként a NIF-fel is vitázva ugyanolyan okokért egyeseket kizártak, másokat nem.

Egyelőre nem tudni, hogyan oldják meg a négyes metró műszaki ellenőrzésének problémáját. Mára sajnos már a közvélemény is szinte immunis a botrányokra, annyi volt belőlük az elmúlt években. A budapestiek szkeptikusan tűrik a közlekedési megpróbáltatásokat, és azon már sem lepődnének meg, ha az egész beruházás vége a jövő évtizedre tolódna.