A munka adó- és járulékterheit csökkentené Orbán Viktor azzal az új adóval, amelyet a pénzátutalásra vetne ki a kormány. A miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken arról beszélt, hogy ettől az adónemtől várja az állam fennmaradását és a munkaközpontú gazdaság megteremtését, de elismerte, hogy mivel teljesen új vizeken járnak az ötlettel, abban lehetnek buktatók is - írta az
Origo.
Veszélyekkel is jár Magyarország új adópolitikája, mert a magyar kormány az első, amely a tranzakciós adóval próbálkozik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában. A kormányfő közölte:
"Nem vagyunk minden kockázat ellen bebiztosítva", de hozzátette, hogy szerinte az irány alapvetően jó.
Orbán megerősítette, hogy a kormánya által tervezett új adók valójában a korábbi, átmeneti krízisadók átnevezett, átalakított, immár állandó változatai lesznek. Azt mondta, hogy ha sikerül az átmeneti krízisadókat többek között a telefonadó vagy a tranzakciós adó formájában állandósítani, az óriási eredmény lenne, mivel úgy a tőkések és a multik megadóztatásával megvalósulna a kormány által ígért méltányos közteherviselés (A kormány által tervezett új adókról itt olvashat bővebben).
"A jövő nagy kérdése, hogy hogyan tarthatja fenn magát az állam" - magyarázta. Orbán szerint az új adópolitika lényege, hogy a jövőben nem a munka megadóztatásából, hanem a fogyasztás és a pénzforgalom adóztatásából termel jövedelmet az állam, és az innen származó bevételekkel ki lehet majd váltani a munkát terhelő adókat és járulékokat.
A kormányfő szerint az újonnan bevezetett tranzakciós adó lényege, hogy
megadóztatja a spekulánsokat: míg egy havi 300 000 forintot átutaló embernek csak 300 forint költséget jelent, a milliárdokkal játszó tőkéseket komolyan megsarcolja. Hozzátette: szerinte a multik nem fogják tudni áthárítani a költségeiket a fogyasztókra, mert tapasztalata szerint a korábbi krízisadók esetén sem sikerült nekik.
Ha az új adórendszer sikerrel jár, Orbán szerint Magyarország a jövőben nemcsak az EU-n belül, de a feltörekvő ázsiai országokkal szemben is versenyképessé válik. A miniszterelnök elismerte ugyanakkor, hogy a rendszerben vannak buktatók, például előfordulhat, hogy a tőkések kivonják a pénzeiket Magyarországról, és az adó elkerülése érdekében inkább a szomszédos országokban bonyolítják majd ügyleteiket.
A felvetés előzménye, hogy Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön az M1 Az Este című műsorában
keményen kritizálta a kormány új adóterveit, és azt mondta, újra kellene gondolni a tranzakciós adót, mert az elképzelés két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort. Patai szerint a tranzakciós adóról szóló kormányzati elképzelésekben "nyílt hülyeségek vannak", hiszen ha a milliárdos betéteket mozgató cégeknek minden tranzakcióját megadóztatják, azok automatikusan továbbállnak majd Szlovákiába, és ott mozgatják majd a pénzüket.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Eddig kisérletezett velünk, aztán packázott, most kockázik. Van még játékszer a kormányban?
Azt hiszem, hogy ez a kormányzat valami eszement útra tévedt. Minden megállapodást, ígéretet egy perc alatt képesek felrúgni. Ezután semmi és senki sem lehet biztonságban, holnap vagy holnapután bármi megtörténhet.
Anyáddal probálkozzál,Retekfejü..Lesz sikerélményed..a fülkés prosztok majd gyantazzák a hegedüdet..
"Orbán bevallotta: sokat kockáztat az új adóval"
Reméljük hogy még attól is többet..
Sok a kockázat -az biztos.
Meg még amiket mond nagy baromság -az is biztos.
A legeslegeslegjobb:..a feltörekvö ázsiai országokkal szemben is versenyképessé válik...
Mármint melyikkel csóóókolom a kezsit lábát? Mondjuk Kínával, aki lassan bepapizza az
amikat is?
Igazán perspektívikus tervek.
Szólhatna már valaki neki, hogy huzza ki a biliböl..
Orbán bevallotta.
Több nem is kell.
Unatkozó német, meg angol meg ha jól láttam ausztrál pénzemberek/közgazdászok már most fogadásokat kötnek különböző fórumokon, hogy melyik bank dobja be a elsőnek törülközőt Magyarországon.
Hogy mimimi. Állandó krízisben vagyunk ezért állandósítani kell a krízisadót más formában.
Hogy? mimi?? 300000Ft tranzakciós adó csak 300Ft, Matekból 1-es: + a banki költségek + a szolgáltatói költségek ha pld ELMŰ fizetünk + a bankszámladíjak + az új adó adminisztrációs költségei...
Hogy?? mimi?? "A milliárdokkal játszó nagytőkéseket megsarcolja", Nagytőkések már rég külföldi banknál vezetik a számlájukat, milliárdokat csak a vállalatok utalnak, azok a piszkos multik Magyarországi leányvállalatai, amik még nyújtanak valamilyen munkalehetőséget nekünk. Hát ezekkel a meglévő fizetendő adók melletti új sarcokkal az utóbbi kérdéses meddig.
Hogy? mimi??"a multik nem fogják tudni áthárítani a költségeiket a fogyasztókra, mert tapasztalata szerint a korábbi krízisadók esetén sem sikerült nekik" De tökéletesen sikerült, olyan jól, hogy még a "zseniális" Etolcsynak sem tűnt fel.
Már csak egy kérdés motoszkál bennem, Orbán Viktor melyik országnak/világnak a miniszterelnöke?? És milyen évet írnak nála??
Meg az összes al és felmenője!
Nooooormális?
Még hogy nem hárították át???!!!!!!
Sem a biztosítást mondotta az a zseni jobbbbbbbbkeze!
Na majd azt is körbe kell hurcúni, mint a nagy Istvánukét!
Mind a kettőt! Kettős körmenetet nekik! MIHAMARABB, mert a csórók
beledöglenek! Csak még többet tarháljanak fogyasztási adóként, mindenki a sógorékhó
jár a bótba! Nehogy azt gondolják, hogy majd a nagy magoros Coopos,CBA-s
duplaáron szemetet áruló szutyokboltba mennek a ZEMBEREK! Nem hülyék ám a népek
annyira! MÉG NEM A RÓZSIKA BUGGYANTÓTANTERVÉN NŐTTEK FEL!
Egyik remek gondolat, adó a másik után.
Úgy emlékszem Orbán az ígérte: Azonnali és nagyarányú adócsökkentés kell.
Azt mondjuk nem tette hozzá, hogy az ő általa fizetett adó fog ilyen módon csökkenni.
Anyád!