Orbán Viktor gyászos szereplése az uniós csúcson jóval több egyszerű hibánál: egyenes következménye annak az ellentmondásos, kétszínű politikának és kommunikációnak, amelyet a Fidesz az utóbbi másfél évben folytat. A kormányfő látványosan szembesülni kényszerült azzal, hogy csapdahelyzetbe került, ahonnan akár nemet mond, akár igent, jól már nem tud kikeveredni.
Csak találgatni tudjuk, mi történhetett az EU-csúcsot követő néhány órában, amikor a magyar kormányfő álláspontja a szorosabb fiskális együttműködésről szóló megállapodás elutasítástól eljutott a talán igenig. Tekintsünk el attól a komolytalan magyarázattól, hogy Orbánt mindenki félreértette, ezt az utóbbi másfél évben már sokszor hallottuk egy-egy szerencsétlen kijelentés után.
Az sem tűnik valószínűnek, hogy rajta kívül minden más európai vezető hülye, és nem tudják felfogni, mit is mondott ő valójában. Nem hihetjük azt sem, hogy tudatosan járatta le magát és országunkat, ennél sokkal hiúbb ember ő.

Illusztráció: Négymadár
A gyors színeváltozás hátterében az áll, hogy
Orbán a saját kormányának elhibázott lépései és az azokat kísérő nacionalista propagandája nyomán feloldhatatlan dilemma elé került. A Fidesz "unortodox" gazdaságpolitikája kudarcot kudarcra halmoz, másfél év alatt annyit ért el, hogy egy nehéz, de stabil helyzetből indulva teljesen elvesztette a piacok bizalmát, újabb súlyos terheket rótt a magyar cégekre és lakosságra, miközben a makromutatók is egyre romlottak, a növekedési vágyak elszálltak. Az egyszeri bevételek felélésével, a finanszírozás drasztikus megdrágulásával és a befektetői bizalom elvesztésével már a jövő év is kritikus lehet, a vészhelyzetet félreérthetetlenül jelzi a forint meggyengülése, a kockázati felárunk növekedése, az állampapír-hozamok megugrása.
Menteni próbálva a menthetőt, a Fidesz-kormány a korábban kiebrudalt IMF segítségét kérte, nyíltan szembeköpve saját addigi harsány szabadságharcos retorikáját. Ezt a pálfordulót még meg sem emésztette a közvélemény, amikor jött az újabb kihívás, az eurózóna válságát kezelni hivatott, és az EU jövőjét meghatározó német-francia javaslat a fiskális együttműködés mélyítéséről és a nemzeti költségvetési politikák szigorú, szankcionált központi ellenőrzéséről.
Ez nyilvánvalóan csökkenti a tagállamok szuverenitását és egyéni mozgásterét, azaz pontosan az ellenkezője annak, amit Orbánék hirdetnek és akarnak.
Nem meglepő tehát, hogy először Orbán is reflexszerűen elutasította ezt, akárcsak a britek, ahogy ez a csúcsról kiadott első közleményben megjelent. De míg a britek ezt a különutat és az árral szemben való úszást megkockáztathatják, mi nem, kiváltképp nem most, amikor amúgy is ferde szemmel néznek ránk, ráadásul éppen tárgyalni készülünk az unióval és a Valutaalappal a nekünk nyújtandó védőhálóról. Ezzel a szomorú ténnyel szembesítették sokan péntek hajnalban Orbánt, több irányból is nyomást gyakorolva rá.
A kormányfő kénytelen volt belátni, hogy nem mondhat nemet, mert az beláthatatlan következményekkel járhat, ezért az álláspontját talánra módosította, a parlamenti felhatalmazás hiányára hivatkozva.
HozzászólásokÖsszesen: 30 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
#29
Elzavarni, felelossegre vonni. Az osszes diktatura epito majomarcot.
Nem pazarolj loszert ezekre a sotet orkokra. Nem eri meg. Ok megrekedtek az adott szintjukon. Ne rontsd el veluk a napodat. En is megtettem egyszer kisdaddy-vel kar volt. Eljon a nap amikor nem lesz mar taptalaja az idiotasagaiknak.
"kissapuka2011-12-13 11:49:25 #17.#9-nek !
Ezzel a névvel nem csodálom hogy a pénz oldalán áll.....
Az írása alapján viszont egyértelműsíthető hogy a Sion Bölcsei c. mű nem az Önhöz hasonlókról készült....
Aki még mindig ott tart hogy a Gyurcsányt pozítivnak látja......."
kissapuka/seggfejkém te egy igazi elvetemült vakhitú fizetett fasz vagy !
nyilván jól megfizetnek ezért, különben nem írkálnál itt ilyen vehemensen és nem védenéd ezt a hazug tolvaj bandát, orbán az igazi nemzetrontó barom, horthy hozzá képest ipari tanuló volt!
az egy dolog hogy orbánék gyakorlatilag kiherélték a demokráciát, hogy magk alá gyűrnek minden hatalmi ágatés nem utolsó sorban minden demokratikus féket, mindehova a saját rokonságukat és cimboráikat ülteti, leszarná az ember, ha mind ezek ellenére, hagynák élni az embereket, ha a jövőnk kiszámtható tervezhető lenne! de nem az!
ehez képest még maga a kádári korzsak is igazi kánaánnak nevezhető !
akkor legalább az ember tudta mihez tartsa magát, tudta ha kussol de végzi a munkáját, akkor lesz fedél a feje felett, lesz mit enni és lesz miből számlát fizetni, mi több még tán jut hely a szot üdülőben is évente 1-2 hétre! hazuig egy rendszer volt de legalább hagyta az embereket élni! a mag kis engedményeivel!
amit meg gyurcsány pozitív megitéklésről írsz, nos azt kell mondja, hogy bármit is hazudoztok össze, mondhat a hazug tolvaj orbán és fideszes seggnyalói bármit is, eg ybiztos, amikor átvették a hatalmat, akkor egy élhető kiszámítható országot vettek át, wegy elfogadható hiánnyal, és egy elfogadható nem túl gyors de növekvő gazdasággal! egy elfogadható mértékű munkanélküliséggel, ami nem azt jelenti hoghy ez lett volna a kánaán, de legalább kiszámítható és élhető volt , lehetett tervezni a jövőt illetően!
ere jön orbán és a haverek, és egy mozdulattal hazavágja a gazdaságot, az országot! ellopják a jövőnket és hazug módon azt mondják önként döntött úgy a mnny pénztári tagok 90 %-a hogy eldobja és odadja ennek a hazug fasznak és kormányának a 3000 milliárdnyi megtakarítását és ezzel gyakorlatilag nyugdíjas korára földönfutóvá téve magát, hogy önként és dalolva dobja el a békés öregkor lehetőségét!
a jó qrva anyjukat !!! azt !
hzug módon abban a hitben azt szajkózva hogy egyre jobban megy minden , nő a gazdaság csökken a munkanélküliségi ráta, csökken a hiány, csökken az államadósság egyre több hazugsággal próbálják és próbálták elfedni a tehetlenségüket és hozzánem értésüket, miközben egy bizonyos kedvezményezett réteg egyre csak gazdagodik, és gyakorlatilag a középosztály mint olyan már nem is létezik mára ebben az országba csak 2 réteg van a gazdagok és a csórók!
és a sok hazugságnak se vége se hossza, miközben gyakorlatilag lassan már havi szinte igazítják ki a költségvetést, és adót adóra halmoznak, mert az isten pénze nem elég, hogy az 1 kulcsos adónak köszönhetően ütött költségvetési hiány által, egyre csak növekvő hiányt képtelenek kordába tartani! így aztán napi szinten hoznak újabb és újabb adókat, emelik a jövedéki adót, és ez sem elég a maradék mnny megtakarítást is le kel nyúlniuk , és ez sem elég, emelik a pálya díjat, állami koncessziósá teszik a dohány árúsítást, mert ahogy írtam az isten pénnze nem elég ezeknek, akkora szart kavartak potom 1,5 év alatt!
miközben ők maguk csak gazdagodnak és zsírosodnak, mint a valamikori burzsoázia! kineveltük önnönn sanyargatóinkat és eltűrjük, hogy rajtunk élősködve egyre agyatlanabbúl és esztelenűl herdálják a pénzünket és nyomorba döntsék az országot!
és közben az olyan fizetett vagy vakhitű faszfejek meg tapsikolnak hozzá mint te is kissapuka/seggfejkém!
de jön még kutyára dér, amikor majd te is nagypofával fogod hangoztatni hogy te megmondtad, mert a tefajtád bizony ilyen, anno mind partizánok voltatok, aztán később 56-sok, és ha valóban annyi partizán lett volna a nácik ugyan ebbe az országba be nem bírtak volna jönni, és ha valóban annyi 56 -os lett volna bizony az oroszoknak itt esélyük se lett volna, és így van ez ma is, annyi polgári körös faszfej van ma ebben az országban aki azt reméli hogy ezen szarhullámot meglovagolva közelebb jut a húsos fazékhoz, de majd ha elbukik ez a kis faszjankó orbán és csapata, akkor aztán leszz itt megint annyi ellenfülkeforradalmár, mint döghúsban a nyű!
és te kissapuka lássuk be bármennyire is fáj ezek közé tartozol!
sion-nak bizony igaza vagyon, miközben ez a kis féreg orbán az egójától és a hatalomvágyától hajtva minden reformkisérletre nemzethalált és patakvért kiálltott , és utcár vitte az embereket, és népszavaztaott, most bizony önön dugájába dőlt!
és ebből nincs menekvés, akár mit is lép és hazudik, mert mostanra valszeg minde értelmes és épesszű ember számára kiderült ebben az országban, hogy eljött orbánék öszöde! nem kicsit , hanem nagyon!
tudod a hazugságok hálója előbb utóbb annak vesztét okozzák aki azt szőtte! és így van ez most orbánnal is! és csak 1 valaminek köszönheti ez a kis fasz, hogy még nem kergették el és nemgyújtották rá a házat, nem húzták lámpavasra, az hogy a jelenlegi ellenzék nem él azzal a mocskos és alattomos technikával, amivel annak idején orbánék éltek, azaz hogy felhergeljék a tömegeket, mert végre valéahára úgy tűnik az emberek többségének elege lett a mocsokból!
és remélhetőleg az utolsó maradék mocskot, orbánt és slepjét is eltakaírtják az útból és végre nálunk is normális kerégvágásba terelődik a demokrácia és ezzel talán végre valóban lezárúl a rendszerváltás is, mert addig amíg ez a tetves orbán és csapata nem lesz eltakarítva addig sajna a valódi rendszerváltás nem történhet meg, mert hát milyen rendszer váltás az, ahol a volt kisztitkár a komcsikat fröcsögve ésmocskolva bizonygatja hogy ő az igazi!
milyen rendszerváltás az amelyikben ugyan az elődeit és tanárait/mestereit eltakarítja az útból, de gyakorltilag ugyan azon ideológián felnőtt és nevelkedett szarjankók veszik át a hatalmat!!! és szocializmust átnevezeik nemzeti eggyütműködés rendszerének, de közben pont annyira központosított hatalommal élnek, pont ugyan úgy cenzúráznak csak épp ma ezt ortt-nek vagy mi a faszomnak hívják, miközben pont ugyan olyan aljas módszerekkel csinálják ki politikai ellenfeleiket- koncepciós és más gazdasági perekkel, próbálják meg a politikai ellenfleket sima bűnözőkké silányítani, miközben a volt kékcédulás választási csalási módszert próbálják újfent megvalósítani, miközben a nemzeti öntudat és trianonnnal próbálnak az érzelmekre hatni leszarva, hogy a határon túli magyarokat mind ezekért hogyan szopatják meg nap mint nap a saját országukban ahol élniük kell!
tehát azt mondom söpörjü ki ezt a mocskot végre!
takarodjanak és takarodjon velük a slep is!
Kissapucinak sionról a pénz jut az eszébe nekem meg a 10 Parancsolat.!
Sion hegyén kapta Mózes a két kőtáblát a 10 Parancsolattal. Sion hegye nemzetközi területen van ami azt jelenti, hogy ez a törvény az egész világ számára érvényes, a kőtábla szimbolizálja az örök érvényűséget.
A FIDESZ, állítólag visszatért a valláshoz, kanosszajárás a Pápánal, az egyházzal karöltve, vállvetve, három nagyon fontos parancsot szeg meg folyamatosan:
- „Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi”: Ez azt jelenti valaki visszaél Isten nevével, vallásosnak mondja magát pedig nem az!!
„Ne lopj”.
PL Magánnyugdíjak elkobzása!!
„Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”
Ezzel motorozta le az ellenfeleit a Fidesz! Ezzel szerezte meg csalárd módon a 2/3-os többséget, hazugsággal szított és ma is szítja a gyűlöletet.!!
Azelőtt az Orbánék nem nagyon jártak templomba, mert akkor még nem lehetett ezzel pénzt és hatalmat szerezni. De ma már más a helyzet ma már látogatjuk a Pápát. . .
Kissapuci! A Sion ról még sok minden jut az eszembe, de valószínűleg ezt nem tudja megérteni!!!
Pl a Nobeldijasok megdöbbentő aránya, a tudósok, írók, művészek, orvosok akik előre vitték az emberiséget, de hát ez túl magas annak, aki ilyen primitív kategóriákban gondolkozik: Sion= pénz!!
Dolgozzon kissapuka ha van hol,ha van vagy nem szűnt meg a munkahelye,menjen el diplomával árkot ásni vagy leveleket söpörni,spóroljon ha van miből,mert ebben az országban százezrek dilemmája hogy egyen vagy rezsit és hitelt fizessen.Ragyogóan felmondta az orbáni retorikát.Egyszer mélyüljön el abban is,hogy a jelszavak mögött milyen kormányzati munka zajlik.
Próbálja gondolkodva értékelni a Nagyvezír elmúlt másfél évi uralkodását,s azon meditálni,hogy hogy is van az,hogy ma azokat mondja - persze a külső körülményekre fogva-amikre a közgazdászok - a sajátjai is- az ellenzéki pártok,a szakszervezetek,a civilek hónapokkal ezelőtt figyelmeztették.
Egyébiránt igaza van Orbánnak.Amíg van fogadókészsége a tartalmatlan,demagóg,hol ilyen hol olyan dumájának,minek is változtatna.
"Szeretve mind a vérpadig"Többet gondoltam magáról,kissapuka.
Kedves Sion!
Tökèletesen igaza van.
Abban remènykedek,s gondolom mèg nagyon sokan,hogy az IMF-fel valò tàrgyalàsok egyik sarkalatos pontja lesz ,felètelt szabnak neki,hogy jobb ha tàvozik,lemond ès àtadja olyannak a kormànykereket,aki èrt a vezetèshez.
"Ki gépen száll fölébe,annak térkép e táj...."
@kissapuka #23
„Davidoff 90! De igen... számomra egyszerű a világ“
Hát ez sajnos látszik. . Ilyen meglepően egyszerű gondolkodásmód számára valóban csak ezek a kategóriák jutnak a kissapuci eszébe: Sion= Pénz. Kedves kissapuci! Mást nem értett meg abból a mit sion mondott?
Azonkívül idézem kissapucit: „Spórolni és dolgozni...“
Tessék mondani miből spórolni és mit dolgozni! Egy tanárnő kap 80 000 nettót, mivel ebből még csak megélni sem tud nemhogy spórolni, erre kijön Németországba akkordban dolgozni!
Ez mi kedves kissapuci??? Magának mindenről csak a lapát jut az eszébe??
Mit vorzüglicher Hochachtung!
Davidoff 90! De igen... számomra egyszerű a világ s benne az hogy a "közteherviselésbe " beletartoznak a már-már misztikus ködbe burkolt "befektetők" a multik és a bankok is. Számomra egyszerű hogy az ország nem mehet el a devizahitelesek mellett.... nem mehet el az analfabétizmus és nyomor határán vergődő cigány tömegek mellett...
Viszont elmehetünk a hatalmas és jajdokoló igazgatási és önkormányzati ,önmagukat alkotónak tituláló hatalmas vízfejek mellett. Hagyjuk apadni őket .....
Spórolni és dolgozni...nincs más lehetőség....
A tévedés elekrülése végett GYF-et nem Orbán buktatta meg hanem saját pártja. Ha valaki megfurt valamkit akkor az a vezetésre alkalmatlan MSZPa volt.
Az, hogy az MSZP még mindig a saját lábaujján táncol, az sem a Fidesz hibája, hanem saját töketelenségük hibája.
Kedves Sion!
Végre! Végre kimondja valaki, hogy OV-t történelmi felelősség terheli a szocialista kormányzás utolsó nyolc éves kormányzásának, erőfeszítéseinek semmibe hullásáért. "Táncolj Fecó!" - mondta a fidesz. Most OV megmutathatja hogyan lehet összekötözött kézzel, lábbal táncolni. A fidesz lehetetlenné tette az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc minden reform- és jobbító tervét, mindegy mibe kerül ez az országnak vagy az ő szótáruk szerint "nemzet"-nek. Most Európa ültette légüres térbe OV-t, de sajnos vele együtt mi is kispadon vagyunk. OV-nek nem tetszett az egészségügyi reform, most mi állunk sorba a legkisebb vizsgálatért, OV-nek nem tetszett az IMF, most mi fizetjük - néha már csak a fillérjeinkből - az inflálódott forint, a magas gázolaj, a magas AFA stb..által ugrásszerüen megemelkedett mindennapi kenyerünket. OV-nek, úgy tünik, lassan nem tetszik az EU. Mi fogunk itt maradni, elszigetelten, Európa közepén a megújult vasfüggöny mögött.
Mesélje már el valaki a sok ici-pici kissapukáknak, hogy ez mit jelent! Kissapuka!- akarja a gyerekeit zsíroskenyéren, max. cukroskenyéren felnevelni? (cukor csak azért volt, mert sok cukorrépát termeltünk és volt cukoripar, már az sem lesz)Akar 3 évenként 30 dollárral világot látni? Akarja a lezárt határokat, a belterjes bedöglött technikát, az állam bácsi jótéteményeit, amelyet a húsos fazék távolsága szerint osztogatnak? Akar gondolat nélküli zombi lenni? Ez a jövőnk!
Mikor tanulja meg ez a NEMZET, hogy szél ellen nem lehet pisilni! Talán soha?
De addig is, kiáltsuk együtt OV a királyra mutatva! Az elmúlt nyolc év kormányzásának hibái? TE TETTED EZT KIRÁly! A másfél év kormányzás, a demokrácia pilléreinek lebontása. TE TETTED EZT KIRÁly! A gazdaság csődje. TE TETTED EZT KIRÁly! Gyülöletbeszéd és rasszizmus. TE TETTED EZT KIRÁly!
Magyarország ébredj!
Fülkeforradalom megbukott. Jo látványosan. Ami a helyében maradt az a fülkeforradalmárok nyüszitése. Hitetlen mind a közforradalmár szükölése, mind a legföbb fülkeforradalmi hadúr erölködése.
Nem túl egyszerű Önnek a világ,kissapuka?Fekete vagy fehér?Vagy vallja a Barikás jelmondatát:döntsd el melyik oldalon állsz?
Játsszuk azt,hogy minden kormányt akkor ítélünk meg,amikor hatalomban van.
Azt pedig,hogy 20 év óta mindent az elődeikre kennek,tényként rörzíthetjük.
Kaya! Mit gondol miért nem menekülnek haza ezek a kirabolt és agyon adóztatott bankok?
#9-nek !
Ezzel a névvel nem csodálom hogy a pénz oldalán áll.....
Az írása alapján viszont egyértelműsíthető hogy a Sion Bölcsei c. mű nem az Önhöz hasonlókról készült....
Aki még mindig ott tart hogy a Gyurcsányt pozítivnak látja.......
"Magyarországon a Raiffeisen Bank International eddig csaknem 300 millió eurós veszteséget szenvedett el, ám a bank továbbra is kitart legrégebbi akvizíciója mellett − nyilatkozta lapunknak Herbert Stepic vezérigazgató. A szakember szerint minden összehasonlításban kiemelkedően magas a magyar bankadó mértéke, mint ahogy a végtörlesztés elsődleges nyertesei sem azok, akik a legjobban segítségre szorulnának."
Na igen,megint nem azok jártak jól akiknek kilóg a segge a gatyából!
Vége a hisztinek?
Ugyan!
Nem abból a zanyagból van a kis brüsszeli beszari kedves vezér.
Csak akkor bátor, ha Lázár mester és a többi felbújtó mellete álldogál, ücsörög.
Egymagában csak egy kis félénk vidéli másod csatárka egy felcsúti horizonton, ahol Dalnoki-féle védők nincsenek, csak LMP-s szalon-ellenzékiek!
Baszhatjuk!
Annak azonban örülni kell, hogy végre a realitásom talajára ért a kormány.
sion!
Grat. nagyon érthetöen irtad a tiszta igazat.
Mit gondolsz melyik utat választja OV?
Ez az ember ŐRÜLT!!!
De akkor mi lesz velünk???
Egy hülyével jobban járnánk....
Remélem ez a kép Orbánékat ábrázolja a jövő év végén.
Mondjuk menetelve az Antarktiszon:)