Papcsák adóügyi csavara: amit támadott, most kiterjesztve bevezeti - Két éve még ellenezte Papcsák Ferenc zuglói polgármester, akkor még a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjeként, hogy a lakosságra plusz terheket vessenek ki. Ma már az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva magyarázza, idéntől miért kénytelenek a helyiek lakásuk után adót fizetni.
Az önkormányzat gazdálkodása rendkívül nagy forráshiánnyal küzd, ezért minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, amely a bevételek növelését lehetővé teszi” – közölte Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere a HVG-vel idén januárban. Mintegy 80 millió forintos plusz bevételre számítanának azoktól, akik nem életvitelszerűen laknak a XIV. kerületben. Építményadót vállalkozásokra és azokra vetnek ki, akiknek van ugyan lakásuk Zuglóban, de nem ott élnek. Ezt az adónemet eddig nem kellett fizetni, bár az érintetteknek kötelező volt az erről szóló bevallást elkészíteniük - írta a
HVG.
Azon lakások után, amelyekre építményadót nem fizetnek,
idén január 1-jével kommunális adót kell leróni. Ennek indokaként az önkormányzat honlapján a forráshiányt, illetve a bevételkiesést jelöli meg. A zuglói kommunális adó a maga nemében Budapesten a legdrágábbnak számít. Engedményt – harminc százalék elengedését – csak a nyugdíjasok és a legalább három kiskorú gyermeket nevelő nagycsaládosok kapnak. A kommunális adóról szóló kötelező adóbevallást a magánszemélyeknek február 29-ig kell benyújtani. Arra, aki nem készít adóbevallást, kétszázezer forintos büntetést szabhat ki az önkormányzat.
Ellenzékben minden más volt
Két évvel ezelőtt Papcsák Ferenc, mint a XIV. kerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje még nem érezte fontosnak, hogy az anyagilag szűkös helyzetben lévő önkormányzat bevételei megnőjenek. Az építményadó bevezetése után olyan hirdetést jelentetett meg a Zuglói Lapokban, amely szerint a Fidesznek köszönhetően eltörölték az építményadót, be sem kell vallani. A Helyi Témának pedig a következő nyilatkozatot adta: „A határozott kiállásnak és tiltakozásoknak köszönhetően több ezer családot sikerült megmentenünk Zugló balliberális vezetésének kalandor akciójától (...) a
vagyonadó végleges eltörlésével azonban meg kell várni az új polgári kormány megalakulását.”
Úgy látszik, két év alatt Papcsák Ferenc álláspontja megváltozott, mert a kommunális adóval kapcsolatban kiadott tájékoztatásban már arról ír, hogy közös áldozatvállalásra van szükség az önkormányzat és a helyi közösség részéről egyaránt, hogy „a közszolgáltatásokat minél magasabb színvonalon tegyük elérhetővé a kerület lakosai számára”. Az építményadó után az idén január 1-jével bevezetendő kommunális adóból befolyó összeget a polgármester ígérete szerint az önkormányzat elkülönített számlán kezeli és kizárólag a kerület fejlesztésére, korszerűsítésére fordítja, amiről minden évben elszámolnak a lakosoknak.
"Külön számlán fogjuk kezelni és
mindenki által átlátható lesz a felhasználása a kommunális adóból befolyó bevételeknek" - mondta Papcsák Ferenc a hvg.hu-nak is. Ebből az adónemből és az építményadóból mintegy 800 millió forintos bevételre számítanak, amiből tudják finanszírozni az önkormányzat intézményeinek fenntartását és a fejleszéseket. Papcsák hozzátette, hogy ez a bevétel pótolni fogja az iparűzési adóból kieső összeget. Azért is kényszerültek a két adónem bevezetésére, mert a tervezett kötvénykibocsátás lekerült a napirendről - jegyezte meg a polgármester.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A fülkeforradalmárok meg fogják érteni, ha szétadóztatja őket a forradalmi önkormányzat, az a haza érdeke, amit ha a "cucialisták" vezettek volna be, az a zemberek terheinek növelése lett vona. Ugyanúgy mint az egyetemisták költségeinek emelése, a "gyóccerek" és egyéb betegségügyi költségek növelése és folytathatnánk hosszan a sort. A fülkeforradalmi hazafiak a szoci gombócot nem nyelték le, most helyette,fideszes görögdinnyét tolnak le a torkukon erőszakkal.
Nem értitek, ez fülkeforradalmi érdek, és gyurcsányahibás!
Mondjuk a pénz is kell Bóvliviktornak, lehetőleg minél több, stadionokra, szőlőbányákra, stb. A "polgári"-n pedig már tényleg csak röhögni lehet.
(csak halkan és zárójelben: megérdemled Zugló)
Állítólag Zuglóban Trianon emlékművet készül állítani a mostanában csak Lopcsák néven emlegetett polgármester. Talán ennek költségeire kell a kommunálisnak nevezett adó?
A Papcsák egy szánalmas, tehetségtelen, saját gondolat nélküli hazudozó.