Navracsics: „természetes, hogy vannak vitás kérdések az IMF-el” - A politikus szerint az EU támogatja a bankadó bevezetését.
Az EU támogatja a bankadó bevezetését, minderről az unió belső piacaiért felelős biztos beszélt, miután egyezetett Navracsics Tibor miniszterelnök helyettessel. A tárcavezető szerint természetes, hogy vannak vitás kérdések az IMF-el hiszen, de ezekről folyamatosan egyeztetnek az unió illetékeseivel is. A szociálisak szerint a bankadóból 50 Mrd forintot az ügyfelekkel fognak megfizettetni - számolt be az
ATV hírportálja.
Az unióval is egyeztet a kormány. Budapesten Tárgyalt az EU belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosa Michael Brainer, aki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel egyeztetett elsőként.
A tárgyalásokon az IMF és Magyarország közötti egyeztetések is szóba kerültek.
Navracsics Tibor szerint nem Magyarország az egyetlen Európában aki a pénzügyi válság megoldásait keresi.
„Nekünk a hitelesség visszaszerzése a feladatunk, az hogy a konkrét lépéseket illetően vitánk van az IMF el az természetes, hiszen más országok is megoldásokat keresik. Nincs biztos és bevált módszerek” – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz miniszterelnök-helyettese.
Az uniós biztos elmondta, hogy az unió továbbra is együttműködést vár a tagországoktól a vitás kérdésekben, Michel Barnier hozzátette, a bankadóval kapcsolatos elképzeléseket támogatni tudják.
Ellenőriznünk kell, a bevezetett reformok megfelelnek-e az uniós jogszabályoknak, de nincs ellenvetés a bankadó vagy pénzügyi szektor megadóztatása ellen
Az MSZP elnök szerint azonban
továbbra is hiányoznak azok a garanciák, amelyekkel elkerülhető lenne, hogy a terhetek a banki ügyfelek viseljék.
„50 Mrd forintot biztosan áthárítanak az ügyfelekre és ezt nem szabadna megengedni, hiszen ez őket érinti a legjobban, hogy ha még a banki tranzakciókba is beépül” – állította Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Mesterházy Attila hozzátette kétségesnek tartja a hiánycél tartását a következő évben mivel jelenleg még nem ismerhetőek a 2011-es költségvetés fő számai.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ennél is mélyebb?
áá, én bizom Navarcsicskában, beinditja a hires amortizáló hadmüveletet, az IMF-, EU-ban Semjén tömjénezésével, oszt sikert sekerre halmoz....
ime az EU biztos már beis ijedt, nem ellenzi a bank adót....érdekes
GYF-nél sem ellenezte, söt az EU is tervezi...
ez is, csak akkor volt támadható, amikor a mostani kormány ellenzékben volt.....
most mióta más ország lettünk, üdvözitö, Csányi ur dalolva fizet...., arról egy szó sem esik, hogy nem az ügyfeleken lesz behajtva, elvégre ök nem hazudnak..., csak a mondat második felét nem publikálják....
Figyelem!-biztonsági öveket bekapcsolni-mélyrepülés kovetkezi !!!
Navracsics csak arról nem szólt egy szót sem, hogy törvénnyel miért nem védik meg a zembereket a bankok ellen? Amikor a banki kódex kidolgozásra került, a FIDESZ követelte a leghangosabban, hogy "miért nem törvény?"
A fülkeforradalom óta, meg a bankadó bejelentése óta erről egy szó sincs.
Amikor Gyurcsány bevezette a bankadót (a jelenleginél jóval kisebb összegben), akkor Csányi azzal fenyegetett, hogy a profittermelő rész külföldre is vihető.
És mit mond most? Szükséges a bankadó!
Így nem lesz nehéz a szocikkal azonos hitelességet elérni!!
„Nekünk a hitelesség visszaszerzése a feladatunk,...
Azt a keveset ami volt,már a második héten eljátszották.Azóta még tettek rá egy lapáttal! Szép munka!