A nagy konfliktusok még csak most jönnek
Van mitől félniük a közlekedési dolgozóknak
A közlekedési dolgozók mára meghirdetett sztrájkjai elmaradtak ugyan, de a konfliktusok további éleződése elkerülhetetlennek látszik. Ennek az oka nem csupán a munkavállalókat kiszolgáltatottabb helyzetbe hozó, kedvezőtlen törvényi változások, hanem a közösségi közlekedés helyzete: drasztikus racionalizálási lépések szükségesek az égbe szökő állami támogatás csökkentésére.
Ügyes húzás volt a Fidesz-kormány részéről a sztrájktörvény tavaly őszi módosítása. Ami már akkor sejthető volt, most bebizonyosodott: az elégséges szolgáltatásról történő megállapodás kötelezővé tétele szinte lehetetlenné teszi a munkabeszüntetést, legalábbis a jogerős bírósági döntésig, amely persze elhúzódik és nehezen kiszámítható. Így hiába hirdették meg a szakszervezetek mára a tiltakozó megmozdulásukat, azt kénytelenek elhalasztani, ha nem akarják nyíltan megsérteni a törvényt. Az más kérdés, hogy ezzel a problémák nem oldódnak meg, a feszültség csak tovább halmozódik, pláne akkor, ha a kormány nem enged a követeléseknek, márpedig az eddigi tapasztalatok alapján erre nagy az esély.
Ok a munkavállalói elégedetlenségre van elég, nem csupán a közlekedési dolgozóknál, hanem minden más ágazatban is: a részben már meghozott, részben még csak tervezett intézkedések nyugdíjügyben, a táppénzekről, a munkaidőről és bérezésről, a munkanélküli ellátásról, az érdekképviseletek jogainak korlátozásáról stb. milliók érdekeit veszélyeztetik, és akkor még nem beszéltünk a dolgozók többsége számára kedvezőtlen adóváltozásokról. Mindezeket ráadásul a kormány lényegi egyeztetés nélkül, erőből hajtja végre, konfliktusok tömegét váltva ki ezzel. Ezeknek egyelőre csak az első hullámát látjuk, a Széll Kálmán tervben és a konvergencia-programban meghirdetett megszorítások nagy része még előttünk áll.
A közlekedésben dolgozók joggal tarthatnak a jövőtől, mert őket másoknál is több veszély fenyegeti. Ennek az az oka, hogy védettebb helyzetük miatt az utóbbi években a válság hatásai őket kevésbé sújtották, mint a versenyszféra munkavállalóit. A politikai játszmák és a tehetetlenség miatt a már régóta esedékes, a gazdálkodást racionalizáló lépések is jórészt elmaradtak vagy csak látszatintézkedések történtek. Ennek nyomán a nagy közösségi közlekedési cégek eredményei egyre romlottak, veszteségeik nőttek, így az állam és az önkormányzatok mind nagyobb összegeket fordítottak a működés finanszírozására. Tavaly a központi támogatások teljes összege már meghaladta a 300 milliárd forintot, miközben a színvonal romlott és alapvető fejlesztések maradtak el.
Az elmúlt két évtizedben egyetlen kormány sem mert igazán hozzányúlni ehhez a problémához, koncepciók születtek ugyan, átszervezések is voltak, de a viszonyok változatlanok maradtak. Nem véletlen, hogy az uniós ajánlások állandó eleme a közösségi közlekedés rendbe tétele, az állami támogatás radikális csökkentése és ezzel a költségvetés terheinek enyhítése. Ezt már az előző kormány is bevállalta és a mostani terveiben is szerepel, a végrehajtása azonban rendkívül nehéz: Bajnaiék bicskája bele is tört, Orbánék elképzeléseiből is egyelőre az adósságátvállalás az egyetlen világos konkrétum, minden más még csupán a szólamok szintjén mozog.
Az átfogó strukturális átalakítás azonban már nem halogatható tovább. A MÁV és a BKV együttesen 370 milliárdos adósságának rendezése a megszerzett nyugdíjpénzekből kivihető ugyan, de a lényegen, az ehhez közelítő éves támogatási szükségleten semmit sem változtat. Megtakarítható ugyan a MÁV-nál évi 40-50, a BKV-nál 10-12 milliárd forintnyi adósságszolgálat, a működés azonban a régi, kevéssé hatékony mederben marad, tovább romló eredménnyel. A tarthatatlan helyzetet mutatja, hogy például a MÁV-nál az elmúlt évtizedben csaknem harmadával csökkent az utasforgalom, tavaly is 5 százalékkal, és a jegyárbevételek a költségek nagyjából harmadát fedezik. Eközben lepusztul a járműpark, a sínpályák állaga romlik, jelentősen nő a késések száma.
A feltételek a BKV-nál sem jobbak, az idén már 30 milliárd forint támogatás szükséges ahhoz, hogy a működés egyáltalán fenntartható legyen, romló színvonalon. Szakértői becslések szerint csak a legsürgetőbb fejlesztésekre, köztük az elavult járműpark lecserélésére és állagmegóvásra 150-200 milliárd forint szükséges, ennek forrása viszont sehol sem látszik. A 4-es metró kálváriája és az új metrókocsik körül zajló bohózat tovább növeli a bajokat, még akkor is, ha ezek a tételek a BKV-t közvetlenül nem terhelik, de a pénzügyi lehetőségeket nagyban korlátozzák. /Csak az Alstom-szerelvények 70 milliárdos tételt jelentenek, s ha nem sikerül megegyezni a gyártókkal, a kiváltásuk ennél jóval többe kerülhet./
A Fidesz-kormány a hatékonyabb és olcsóbb működtetés lehetőségét egy nagy közösségi közlekedési holding létrehozásában látja, amely egyrészt a vízfejeket csökkentheti, másrészt a párhuzamosságokat szüntetheti meg, és így hatalmas költségeket takaríthat meg. Ebbe a holdingba kerülnének a MÁV, a Volán-társaságok és a BKV egy része is. Az elképzelésben van logika, az ördög persze a részletekben van. Annyi bizonyos, hogy a szerkezeti átalakítás jelentős leépítések nélkül értelmesen nem valósítható meg, a konfliktusok tehát borítékolhatók, kérdés, hogy a Fidesz ezt mikor és mennyire meri felvállalni. Csapdahelyzetben van: vagy meglépi azt, amit korábban a legélesebben kritizált és ezzel bővíti a népszerűtlen lépések sorát, újabb választókat fordítva szembe magával, vagy tovább rontja a költségvetés egyenlegét a növekvő finanszírozással, ezt a pénzt azonban valahonnan meg kell szerezni, ha tartani akarja a hiányt.
A kormány számára igazán jó megoldás nincs, kockázat viszont annál inkább. Gondjait ráadásul súlyosbítja a Malév, ahová szintén öntenie kell a pénzt. A cég múlt heti közgyűlésén újabb 4,5 milliárdos tőkepótlásról döntöttek, ami nagyon kevés ahhoz képest, hogy a saját tőke -23 milliárd forint, amit a gt. szerint 90 napon belül pótolni kell. A néhány százalékos orosz tulajdonos ebben továbbra sem vesz részt, a finanszírozás teljes terhe tehát a magyar államra hárul. Ez pedig nem kevés, csupán az utóbbi két év felhalmozott vesztesége 50 milliárd forint, miközben a forgalom 10 százalékkal csökkent.
Hogy a baj még nagyobb legyen, az Európai Bizottság eljárást indított, mert az utóbbi 4 évben a Malév összesen 300-380 millió euró /80-100 milliárd forint/ állami támogatást kapott, amit az uniós szabályok tiltanak. Ha elmarasztalnak minket, nem elég, hogy öntjük az adófizetők pénzét a Malévba, de még büntetést is kell fizetnünk, méghozzá nem keveset. Ez így nem tartható sokáig: vagy privatizálni kell a céget, ami nem könnyű, vagy le kell mondanunk a nemzeti légitársaságról, ami még nehezebb. A feladvány igazi kemény dió.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
szomorú vagyok mert igaza lesz orbánnak forradalom nélkül nincs váltás.
Persze Magyarországot siratom , mert ezt az orbánt egy forradalom fogja leseperni a porondról.
-de az árát mi kis emberek fizetjük meg.
erre már félre tettem a pénzt.
kissapuka!
Aki birka, az is marad!
Tatka46.2011.06.29.11:33.
Canadaban elo ismerosommel gyakran beszelek, tole tudom, hogy az egesz Canadaban postas sztrajk volt harom hetig, ketnapja kezdtek ujra kezbesitani.Tetszenek erteni, az egesz orszagban leallt a postai kezbesites!!!Ott van szakszervezet, de nalunk egy nagy nulla a szakszervezet, jartatjak a szajukat csak, de feltik a nagyon jo fizetesuket!no, es a dolgozok is birkak, megerdemlik a megalazast. Bezzeg a felcsuti senki evekik nyomatta a sztrajkot, szetvertek fel Bp.tet, minden esszeru atalakitast megtorpedoztak, most meg van pofajuk azt mondani, hogy nem akarnak dolgozni azert sztrajkolnak az emberek?
Hiteltelen, rablo hazug banda!!!!
Ismerősöm karbantartó műhelyben dolgozik a Volán egyik megyei központi bázisán. Amiket elmond, az alkatrészellátásról, szerszámozottságról...Az ember ezek tudatában legyen környezetbarát, és "nyugodtan" használja a tömegközlekedést?!
És azt hiszem elsősorban nem busz sofőrből,lakatosból mozdonyvezetőből, vagy sarusból van sok a közlekedési vállalatoknál.
Valóban rendet kellene tenni, ezért pl. Budapesten létre kellett hozni egy "szuper" központot a BKV fölé, mert oda már több csókost nem lehetett bedugni.
Majd minden megyei Volán is kap egy-egy jól működő felettes központot, és máris rend lesz.
Tömegközlekedés, hatékony és gazdaságosabb no, az nem .
Hadjátok békén Kissapukát !
Oda igérték Neki a Bohoc ügyi állam titkársádot ,ha rendsen és szorgalmasan nyal Ö csak a dogát végzi ezért fizetik. Nagy a család el kell tartani ott a házrészlet a gyerektartás az elözö nejnek lássátok be keményen kell igyekezni a fiunak vagy nadj isten még dolgoznia is kell.
kissapuka
2011-06-29 15:47:21 #4
A beírásod alapján pedig egy zárt intézet ápoltjának képzellek el,aki kihasználva az ápolók figyelmetlenségét kiszökik a ketrecéből és a fórumokon randalírozik!A te akkor kerülsz civilizált környezetbe ha a másik emberszabású ad egy banánt szolidaritásból!
Remélem hamarosan saját bőrödön tapasztalod,hogy miért van szükség a szakszervezeti összefogásra! Persze akkor,majd más nick-néven köpködsz
a mostani imádottjaira!
Mellesleg a kormány,most azokat is "bekóstolta" akiket úgymond ne akart.
Mármint a bányászokat.
Bele sem merek gondolni, hogy a sok nyugdíjas bányász, aki pecabot nélkül járt horgászni, mármint a "robbantó mesterek", most hol fognak "horgászni"????
Na az egy szép "tűzijáték lesz"
Ezt elbasztátok Vitya, ezek nem geciznek.
exlacus megértem de azért adjuk meg a jogot ami igy is kevés Orbán és tróger csapata miatt,a sztrájkkoloknak ha még lehet.Mindenkire sor kerűl.De ezek nem sztrájkok,csak viccelödések a fidesz fele.Kissapuka igaz csak most fordult a kocka és most más fele de ugyan olyan rossz és ha mondhatom ,még rosszabb irányba haladunk,igaz most volt kommunista apukák gyerekeivel egyezkedni (ami eleve halott ötlet),kellene,sajnos párt orientált szakszervezeti vezetökkel.
"kissapuka
2011-06-29 14:22:56 #2
Talán ha tudomásul vennék az érdekvédők hogy most jött el a pillanat amikor lehajtott fejjel elsomfordálhatnának,hiszen ott ültek az elvtársaik mellett és látták -tudták hogy merre rohan az ország..
nekünk meg marad a meló és a spórolás..."
Tisztelettel kérdezném?
Ki az a nekünk?
Akik sosem dolgoztak? Orbán,Szijjártó,Lázár stb????
ne, hogy már Ők mondják meg a "tuttit".
Valamikor a Bokross csomag környékén egy karacsonyi szabit meghosszabito sztrájk idején Györben ragadtam. A vasutasok sztrájkoltak én meg nem tudtam eljutni a munkahelyemre. Az igazi vesztes én voltam és nem a sztrajkolo. Nekem tett be a vasutas dolgozo. Majd fel robbantam a dühtöl. Kicsit emelkedett hangon minden jót kivántam a vasut dolgozoinak. es fizettem egy vagyon taxira, hogy legalabb hazajussak.
Ja kérem akor a fidesz állt a vasutasok mögött. Kösöbb egy karacsonyi repülötér sztrájk idején amikor nagypon okosan görög sztrájktörökkel törték le a sztrájkot akkor is. azota rájött, hogy ez a hatalomért ösznépi parasztvakitas és heccelés nagyon de nagyon vissza tud ütni.
Rohadjon ki a cipőjéből 2,7 millió ember! Azok!
#3-nak !
A megnyilvánulása alapján egy lakatlan szigetre képzelem....ám ha ott van akkor nem lakatlan...ha komentelt, akkor civilizált környezet lehet....ha civilizált környezet akkor Ön mit keres ott?
Egyébként ha tavaly ősszel a örvény miatt kimennek az ucára azt megértettem volna ám szerintem ezek a vezetők nem is akarják a sztrájkot hiszen "leszoktak" róla az elmúlt években.... most meg azt sem tudják mit tegyenek csak kapkodják a fejüket ....
kissapuka
2011-06-29 14:22:56 #2
Bégetés birka módra! De te meg is érdemled,hogy a gyapjúd után a bőrödet is lenyúzzák!
Talán ha tudomásul vennék az érdekvédők hogy most jött el a pillanat amikor lehajtott fejjel elsomfordálhatnának,hiszen ott ültek az elvtársaik mellett és látták -tudták hogy merre rohan az ország..
nekünk meg marad a meló és a spórolás....
Valaki világositson fel,hogy nyugaton ha ilyen durva megszoritásokat,törvényellenessen hoznak,mit csinál az ottani szakszervezet,biróságra jár,hogy lehet e sztrájkolni?Elégséges szolgáltatás és egyébb dolgok ,vannak e ott? Kétlem.Görögország mostmAnglia régebben,ök mit csináltak? Habár gondolom.