A GVH keddi közleménye szerint a Meditens Kft. az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, ám állítását nem tudta igazolni. A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértés folytatásától.
A Meditens Hungary Kft. 2001 tavaszától forgalmazza a Med-Colour Hegyikristály szín- és fényterápiás készüléket. Az eszközről a Hálózat televízión keresztül, szórólapokon, internetes honlapján, DVD-n, a készülék felhasználói kézikönyvében és használati utasításában olyan állításokat tett közzé, amelyek szerint a készülék alkalmas: betegségek, egészségügyi problémák megelőzésére, gyógyítására, kezelésére és utókezelésére, testi és lelki sérülések kezelésére.
A versenyfelügyeleti eljárás során a GVH szerint Meditens Kft. kötelessége állításai valóságtartalmának igazolása. A vállalkozás azonban nem igazolta a tájékoztatásainak részét képező tényállításokat, továbbá illetékes szakhatóság igazoló szakvéleményét, engedélyét sem csatolta. Emiatt a GVH szerint megállapítható, hogy a Meditens Kft. valótlanul állította, hogy a Med-Colour készülék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarainak vagy rendellenességeinek a gyógyítására. A GVH szerint a fogyasztók megtévesztésére alkalmas annak elhallgatása, hogy a gyógyhatású terméket, orvostechnikai eszközt az arra hivatott szakhatóság nem vizsgálta, ha közben a termékről a vállalkozás azt állítja, hogy használatának gyógyhatása van.
Mihálovics András, a versenyhivatal szóvivője az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: a versenyhivatal maga nem vizsgálja, hogy egy adott termék alkalmas-e gyógyításra, vagy nem. Tulajdonképpen azt ellenőrzi, hogy megalapozottak-e bizonyos állítások. Hozzátette: a bírságolt cég kapott szakvéleményt a szakhatóságtól, de abban nem volt szó arról, hogy a készülék gyógyhatással bírna. A Meditens ügyvezető igazgatója, Tiszold Antal azonban úgy látja: az uniós rendeleteket többféleképpen fordították, szerinte nem a hatóságnak, hanem a vállalkozásnak kell bizonyítani, hogy van-e hatása a készüléknek. A cég ezért bírósági felülvizsgálati kérelemmel él.

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Tisztelt Szerkesztőség!
2010.03.09. és 03.10- én a különböző médiaforrásokban megjelent, a Med- Colour hegyikristály lámpa alkalmazásával kapcsolatos rendkívül negatív és a magyar valóságot, igen jól tükröző írásokhoz szeretném kifejteni véleményemet.
2004 augusztusa óta használom a Med- Colour hegyikristály szín és fényterápiás eszközt. Mivel elég sokféle betegségem van, a készüléket először magamon próbáltam ki, megvásárlása után.
A készülék, mint fizikoterápiás eszköz, valóban gyógyításra alkalmatlan. Azonban hamar felismertem, hogy a készülék igen alkalmas a psycho- neuro- immunológiai kezelések eszközének.
Ezután jól tudtam alkalmazni betegségeim kezelésében, és ma már, közel 2000 beteg, különböző betegségeinek kezelésében.
Mint ahogyan az ősember, - amikor belelépett egy hegyes kavicsba és lába megsérült, a követ nem eldobta, hanem felvette, elgondolkodott és megalkotta a kődárdát, - én sem dobtam el a drágán megvásárolt lámpát, hanem elgondolkodtam és így sikerült egy új gyógyító eljárást alkotnom, melynek eszköze lett a Med- Colour hegyikristálylámpa. A módszer lényege a psycho- neuro- immunológiai gyógyítás. Ennek tárgyi eszközévé vált a hegyikristálylámpa.
Az új gyógyító eljárással a megbetegedett szervezetet az öngyógyulás, regenerálódás felé terelem. A beteg szervezetet a dysharmóniából a harmónia felé viszem.
Néhány betegségformát sorolnék fel, melyeket eredményesen is kezeltem: csonttörés sokkal gyorsabban gyógyul és a törés utáni fájdalom akár gyógyszer bevétele nélkül is megszűnt.
Különböző ízületi arthrosisos panaszok, csontritkulásos súlyos gerinc panaszok, gerincsérv megbetegedések /műtét nélkül/, cystás petefészek folyamatok. Különböző krónikus colitisek /sokszor therapia resistensek voltak/, sárgafolt degeneratiója, n.opticus sorvadása, szemfenéki érelváltozások, szürkehályog, kezdődő Sjögren syndróma, veszélyeztetett terhesség, suicid késztetés, súlyos depressziók, dohányzásról leszoktatás, stb.
Természetesen ezeken el lehet vitázni, beszélgetni és főleg a régi mondást idézni: "Ha egy terápia mindenre jó, akkor biztosan csalás!"
A kérdés bővebb megismeréséhez, kérem keressék fel honlapomat: www.szinterapia.hu
Minden, a megközelítés kérdése. A módszer, megtanulható.
Bármilyen betegségről van szó, az ok közös: a szervezet dysharmóniája. A szervi tünetek csak jelzőértékűek. Ezen szervi eltérések mögött, fel kell ismerni a dysharmóniát okozó lelki eltérést, kóros gondolkodást, kóros életvitelt, kóros személyiségstruktúrát. Minden betegség csak jelzi, hogy az egyén életvitele helytelen. Módszeremmel csupán a betegnek segítem megtalálni a harmóniát, mely a gyógyulás felé viszi.
Tehát nem én, nem a lámpa gyógyít, hanem a lámpa segítségével sikerül megvalósítani egy olyan gyógyítási módszert, mellyel az öngyógyulás valósul meg, illetve sok esetben csak minimális gyógyszerre van szükség /vagy semennyire/, illetve a gyógyulási idő nagyon lerövidül. pl. egy lábszárfekély esetén, égési sérülésben, ízületi ficamban, csonttörésben stb.
A gyógyító módszert mindenki meg tudja tanulni és annál jobban tudja alkalmazni minél magasabb egészségügyi végzettsége van. E módszer esetén is fontos a betegség pontos diagnosisa, az eltérés pontos anatómiai vizualizációja, sejtszinten a biológiai folyamatok tisztánlátása.
Véleményem szerint, a készüléknek minden családban helye lenne, a tapasztalatok alapján, mert többek között jól lehet vele lázat csillapítani, különböző fájdalmakat, hányingert, hányást megszüntetni. Az érdeklődőknek szívesen tartok átfogó és folyamatos /hiszen én is folyamatosan tanulok a betegeseményekből/ képzést.
Végezetül idecsatolnék egy egészen friss levelet, az egyik betegemtől:
„Kedves Tarnai doktor!
Másfél éve jártam Önnél a budapesti rendelőjében. Mozgássérült vagyok és szürkehályog /mindkét szemen/ panasszal kerestem fel Önt. Szerencsére a másfél éven át folytatott kezelések nyomán, látásom nem romlott /sőt javult!/ és ezáltal, műtétre sem lett szükségem. Orvosaim nem értik, de nem árultam el, hogy szemeimet az Ön által javasolt módon kezelem rendszeresen, a hegyikristálylámpával. Jelenleg más jellegű kérdésem lenne: 15 éve kettes típusú cukorbeteg vagyok és egy új fajta kezelési lehetőségről hallottam. Kihez forduljak segítség végett? Üdvözlettel: DJné”
Dr. Tarnai Ete
/Belgyógyász- háziorvos, Természetgyógyász/