Tovább folyik az ütésváltás a vitázó felek felek között a gázügyben, de a szállítás Európa felé a korábbi megállapodások ellenére még mindig nem indult meg. Bár a válság kialakulásában Moszkvának is szerepe van, az ukrán kormány utóbbi napokban tanúsított magatartása ésszerű érvekkel nehezen magyarázható. Kijevnek sikerült mindkét nagy szomszédját, az EU-t és Oroszországot is kihívnia maga ellen, és ebből a helyzetből jól már aligha jöhet ki. Akkor mégis miért csinálja?
A múlt hét végén még úgy látszott, a brüsszeli megállapodás, az unió határozott beavatkozása nyomán megindulhatnak a gázszállítások Ukrajnán keresztül. Meg is érkeztek a megfigyelők a mérőpontokhoz, hogy ellenőrizzék a csővezetéken átáramló mennyiséget. Hiába nézték azonban a műszereket, a gáz nem jött. Az ukránok, akik egyébként csak hosszas huzavona után voltak hajlandóak fogadni a nemzetközi szakértőcsoportot, benne a Gazprom képviselőit, azonnal az oroszokat vádolták, hogy nem indították el a szállítást. Röviddel később arra hivatkoztak, hogy nem azon a vezetéken jön a gáz, amire számítottak, ezért nem tudják fogadni.
Eltelt még egy nap, és a kijevi illetékesek újabb meglepő magyarázattal álltak elő: nem is tudják továbbítani a gázt, mert ellátási gondjaik miatt teljesen kiürítették a vezetéket, az újraindításhoz pedig úgynevezett technológiai gázmennyiség szükséges, hogy a kellő nyomás meglegyen. Ezt viszont adja ingyen a Gazprom, ha szállítani akar. Az orosz fél felháborodottan tiltakozott: mivel a gázt nem ők szippantották ki a rendszerből, miért fizessenek érte? A vita újra holtpontra jutott, az ukrán kormány pedig ismét Moszkvát vádolta azzal, hogy nem akar gázt adni.
Tegnap újabb fordulat jött: az európai megfigyelők közvetve megerősítették az orosz állítást, hogy Ukrajna zárta le a vezetéket. Észrevették ugyanis, hogy a csövekben ellenkező irányba áramlik a gáz, amit Kijev azzal magyarázott, hogy a nyugati országrész tárolóiból látja el a keleti iparvidékeket, és egyszerre két irányba nem mehet a szállítás. Ezzel lényegében két korábbi kijelentését is megcáfolta: egyrészt azt, hogy ők készek a szállításra, csak az oroszok nem adnak nyersanyagot, másrészt pedig azt, hogy nincsenek elegendő tartalékaik, ezért ürítették ki teljesen a csővezetéket. Szinte ezzel egyidőben az is kiszivárgott, hogy az árvitára készülve még tavaly 17 milliárd köbméternyi készletet halmoztak fel, ami éves szükségletük kb. egyharmada!
Diplomáciai berkekből származó információink szerint az uniós illetékesek egyre növekvő megdöbbenéssel figyelik az ukrán kormány több mint különös viselkedését. Nehezen találnak ésszerű magyarázatot arra, megbízhatatlan magatartásával miért vállal ekkora kockázatot? A gázszállítások akadályozásával mindkét nagy szomszédjának egyszerre okoz óriási károkat, így nem csupán Oroszországgal rontja tovább az amúgy is feszült viszonyt, hanem az EU előtt is lejáratja magát. Miért éri ez meg neki?
Az irracionális magatartás magyarázatát sokan Kijev sajátos geopolitikai helyzetértelmezésében látják. E sorok írójának egy külpolitikai szakértő a lehetséges motivációk kapcsán a szakállas viccre emlékeztetett, amelyben a nyuszika a rókát és a farkast is alaposan megtréfálhatta, mert ott volt mögötte a medve. Emlékeztetett arra, hogy a narancsos forradalom után Washington büszkén vállalta, hogy ők támogatták és pénzelték a változást kikényszerítő erőket, és az amerikai befolyás a kijevi vezetés oroszellenes részére azóta is igen nagy. Az ukrán kormány aligha vállalt volna fel ilyen éles konfrontációs helyzetet az Európai Unióval is, ha egy még nagyobb szövetségestől nem kapott volna erre valamiféle biztatást.
Ezt az európai elemzői körökben nyíltan keringő feltételezést a szakértő szerint alátámasztja, ha a Kinek az érdeke? kérdésre keressük a választ. Az árvita kezdetén még érthető volt az érintettek magatartása, az erősebb érdekérvényesítés céljából a zsarolás és a propaganda eszközeinek felhasználása. A válság elfajulásával azonban valamennyi közvetlen partner nehéz helyzetbe került, és komoly anyagi és presztízsveszteséget szenved el. A legnagyobb károk ezen belül - Ukrajna mellett - éppen azokat az országokat érik, amelyek leginkább közeli kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal: Bulgáriát, Szerbiát, Szlovákiát. Az egyetlen következmény a kölcsönös bizalom megrendülése, az együttműködés megtorpanása lehet.
Az unió hosszabb ideje arra törekszik, hogy kiegyensúlyozott, kiszámítható és megbízható politikai és gazdasági viszonyrendszert alakítson ki Oroszországgal. Tisztában van azzal, hogy az európai stabilitásnak ez az egyik alapeleme. Moszkva a maga részéről - ha ellentmondásosan is - szintén lépéseket tesz ebbe az irányba. A kapcsolat- és bizalomépítő folyamat fékezése csak azoknak jöhet jól, akik még mindig a konfrontációban, Oroszország elszigetelésében érzik érdekelve magukat.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
http://www.hirszerzo.hu/cikk.julija_timosenko_felelos_a_gazk rizisert.94275.html
Valószinűleg igazad van. Nálunk, egy kis országban, ezen százmilliárdokat kerestek emberek. Ezért rendőrök lettek "öngyilkosok", embereket hallgattattak el, egyes szállítmányok olyan kapacitásokat jelentettek, hogy a MOL-on vagy a Honvédségen kívül más le sem bonyolíthatta....
Gondold el ott mekkora biznisz..... Csak az a baj, ameddig nem tisztázódnak az erőviszonyok, addig Szerbia, Bosznia, Bulgária, stb. megfagy....
Talán mi is.
Mégegyszer: kár ezért a Lapért!
Gondolom ez most a "gáz szőküklése" lehet az ukránosan.
Sajnos a valóban oknyomozó, a háttérinformációkat igényesen feltáró (akár külpolitikai) újságírás kiment a divatból, helyette jön a Blikk-szerű kommersz, ami időnként sajnos tényleg szinvonaltalanságával tűnik ki. Szörnyű.
Szia Colombus,
Bársony András, ukrajnai nagykövetünk, aki nagyon óvatosan fogalmazott, és mondanivalóját a "sorok között" kellett időnként megérteni elmondta, illetve érzékeltette, hogy gyakorlatilag anarchia-szerű állapotok vannak Ukrajnában, mondhatni az üzleti életet a maffiaharcok jellemzik.
Az egyik ilyen nagy business a gáz tranzitdíja, valamint a belföldi gázszolgáltatásból származó hatalmas profit. Tudni kell: Ukrajna a gázért még most is valamivel több mint a FELÉT fizeti annak, mint amennyit mi, vagy bármelyik más ország fizet - mire ez a belföldi piacra kerül, sokan megcsapolják. Ez iszonyú nagy pénz. A maffiáknak pedig teljesen lényegtelen, hogy mi van tőlük keletre és nyugatra, nekik csak a profit a lényeg.
Elmesélem például azt, hogy munkahelyemen egyik kárpátaljai partnerünk (Ukrajna ugye) egy magyar úriember, akinek van néhány cége. Elég róla annyi hogy mindig a legújabb tipusú Mercedese van... szóval nem egy csóró srác.
Mesélte, egyik cégét kinézte magának az egyik nagypályás, és tett rá egy ajánlatot. Az ajánlat valójában tényleg tisztességes árat tartalmazott, viszont "visszautasíthatatlan" volt. Nem volt lehetőség elutasítani.... azt a céget, azt a profilt - eladta. Így mennek a dolgok ottan ....
Ugyan már Indi (Kérdőjel), … a bizonyitékokkal alátámasztott racionális hirek mindég szárazak. “Az európai elemzői körökben nyíltan keringő feltételezést” amit a “szakértők” nekünk előszopogatnak az sokkal érdekesebb és lehet rajta csámcsogni. Lengyel Lászlónak meg el kell adnia a bulvárosodó Lapot. (Kár ezért a Lapért!) Az amerikai elemzői körökben (ez még csak én vagyok) is nyiltan kering egy kérdés: hogy ott az európai elemzői körökben a szakértőknek milyen érdeke füződik a tények elferdítéséhez? Hej de bonyolult is az élet!
T On-Line Főszrekesztő !
Önök megvádolják az USÁ-t, hogy ő áll Kiev mögött, de nem taglalja, hogy ez kinek az érdeke (vagy: miért az USA érdeke ?...)
Tegnap elhangzott egy érdekes riport a Klub-rádióban kievi nagykövetünkkel. Kérem, hívják fel: nyilván Önöket is elláthatja olyan háttérinformációkkal, amelynek forrását nem nevezhetik meg....
Ajánlanék egy friss hírt szíves figyelmükbe:"Vizsgálat Tyimosenko ellen
Julija Tyimosenko ellen vizsgálatot indított az ukrán legfőbb ügyészség és a biztonsági szolgálat azzal a feltételezéssel, hogy saját érdekeit követi a gázüzletben. Igor Puskinra, az ukrán elnök titkárságának helyettes vezetőj szerint Tyimosenko hivatali helyzetével visszaélve erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy kijutasson az európai gázpiacra egy svájci székhelyű céget, amelyen át szándékozik szállítani az orosz gáz jelentős részét, s amelynek tulajdonosai Tyimosenko szövetségesei. Puskin arra is felhívta a figyelmet, hogy Tyimosenko egyben aktívan nehezíti az orosz gáz ukrajnai importjában közvetítő RoszUkrEnergo tevékenységét, amely a kormányfő által pártolt cég versenytársa. (MTI)
Elolvasása nyilván megkönnyíti a választ.