Átfogó vizsgálatot indított közfoglalkoztatás kapcsán Szabó Máté ombudsman. A parlamenti biztoshoz ugyanis számos olyan panasz érkezett, hogy a helyi hatalom visszaél a közfoglalkoztatottak kiszolgáltatott helyzetével.
Nem múlhat pusztán az önkormányzatok jóindulatán a közfoglalkoztatottak alapjogainak tiszteletben tartása – azt a jogszabályoknak kell szavatolnia, a hatóságoknak pedig ellenőriznie - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Szabó Máté ombudsman átfogó vizsgálatot indított és munkatársai helyszíni szemléken és a közfoglalkoztatottak panaszai nyomán rajzolják meg a helyzetképet - derül ki a szövegből.
A közlemény szerint az elmúlt hónapokban
számos állampolgár panaszolta a közfoglalkoztatásba való bekerülés, vagy az abból való kikerülés, a bérezés, a munkakörülmények részleteit. Miután a közfoglalkoztatás rendszerében résztvevők jellemzően igen nehéz, kiszolgáltatott helyzetben vannak, Szabó Máté ombudsman szerint ezért is, és a gyakran változó szabályozás, a jogalkalmazói gyakorlat szempontjából is lényeges, miként jut érvényre az emberi méltósághoz való jog, az egyenlő bánásmód követelménye, valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog.

Az ombudsman által indított általános vizsgálat középpontjában az önkormányzatok által szervezett közfoglalkoztatás áll, mert ezt érte a legtöbb panasz - derül ki a szövegből. Az alapvető jogok biztosa a Munka Méltósága Projekt keretében folyó vizsgálatsorozat kapcsán megfogalmazta: a közfoglalkoztatás az állami foglalkoztatáspolitika egyik eszköze, ami nem lehet öncél, segítenie kell az elsődleges munkaerőpiacra történő belépést, vagy a visszajutást. Ezért fontos annak vizsgálata, hogy megvannak-e az egyre több embert alkalmazó közfoglalkoztatási rendszer jogszerű működéséhez elengedhetetlen garanciális elemek, illetve megfelelően biztosítják-e a vitathatatlanul kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállalók alapjogainak tiszteletben tartását - írja a közlemény. Egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy mindezek nem múlhatnak pusztán az önkormányzat jóindulatán, hanem maguknak a jogszabályoknak kell szavatolniuk, és a hatóságoknak ellenőrizniük.
A vizsgálat során a biztos munkatársai megkeresik a kormányhivatalokat és munkaügyi központokat, emellett bejelentett, illetve
be nem jelentett vizsgálatra elmennek a panaszokkal érintett féltucatnyi, különböző méretű és helyzetű településre, tájékoztatást kérnek a polgármestertől és a jegyzőtől. Ezek során személyesen térképezhetik fel a közmunka-munkavégzés körülményeit, a panaszaikról személyesen kérdezhetik a közmunkásokat.
Az átfogó vizsgálat első tapasztalatairól és a nyári helyszíni szemlék eredményeiről a biztos tervek szerint 2012 szeptemberében, szakmai konferencián számol be, várhatóan ez év novemberében pedig kiadja a vizsgálat jelentését is.
Aknákat helyez el a kormányzat
A jövő évi költségvetés egyik neuralgikus pontja az önkormányzati rendszer és a szociális ellátások kérdése. A Policy Agenda heti elemzése szerint a kormány - miközben alapvetően újratervezi az egész önkormányzati rendszer finanszírozását - politikai aknákat helyez el az önkormányzatoknál.
A köznyelvben szociális segélyezésnek nevezett rendszer alapvetően az állam által az önkormányzatoknak átadott és általuk szétosztott mechanizmuson alapul. A szociális segélyezés eddig azzal a megkötéssel működött, hogy jogszabályokkal meghatározták, hogy mire költhetik a pénzt a települések. Ennek az volt a célja, hogy nagyjából egyenlő feltételek érvényesüljenek az ország különböző településein akkor, amikor valaki segélyért folyamodik.
Egy magyar kényszermunkás napja
A Veresegyházi Online Hírhatár leközölte egy ózdi olvasójuk levelét, az eredetileg megírt formában. Azért változtatás nélkül, mert úgy ítélték meg, hogy a formaiságon és a szóhasználaton túl sokkal fontosabb az, amiről az írás szól - hova jutott ez az ország, különösen Borsodban hogyan élnek ma az emberek. Egy őszinte közmunkás megosztja önökkel fájdalmas napjainak történéseit.
A levelet a közmunkások megaláztatásairól
itt olvashatja el.
Az önkormányzati rendszer átalakításával a kormány most lehetőséget lát arra, hogy
újratervezze a szociális ellátások rendszerét is. Ennek az ideológiai alapja az, hogy inkább természetbeni ellátásokat adjanak a települések, és ne pénzben fizessék ki a segélyt.
A költségvetési tervezet szerint a szociális kiadások összegét jövőre 156 milliárd forintban állapítják meg. A csökkenés két okból adódik. Egyrészt egy 19 milliárd forintos részt átvisznek a jövőre létesülő járásokhoz, mivel néhány juttatást onnan lehet igényelni majd. Ezen kívül 15 milliárd forinttal többet adnak a természetben nyújtott szociális ellátásokhoz. A pénzbeli ellátásokból történt kivonást azzal próbálják megoldani, hogy csökkentik a településre jutó összeget, azaz egy lakosra 1-25 ezer forint közötti összeg jut majd (a korábbi 2-29 ezer forinthoz képest).
Kevesebb jut közmunkára –
fokozódik a feszültség a településeken -
itt a teljes elemzés.
Facebook hozzászólások
HozzászólásokÖsszesen: 27 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves k a ny a m a d a r!
Ja, hogy nem is igaz amit irogatnak ezek a fránya ujságírók?
kitaláció az egész?
erre nem is gondoltam....
má`csak azé`se`gondoltam rá, mert az ombucman is vizsgálódik...
akkor ezek szerint Öt is félre vezették..../ vagy hatott rá is az MSZP duma/
aki ilyen félrevezetö galádsággal mer operálni, hát ezeknek az embereknek börtönben kellene pár évet tölteni, oszt`megtudnák mi a Magyarok Istene.
Ezek a félre vezetö közmunkások, ujságíróknak más problámájuk sincs csak az, hogy félre vezessenek.
Jó dolgukban.
Lelkiismeretlen, link ember minden néprétegben van.
Fideszék átadták a cigánykérdést a Jobbiknak....
Azért akik ezt az eljárást helyeslik, megkellene próbálni, hogy hogy érezné magát, kézmosási, mozsdóhasználati lehetöség nélkül nyagig szarosan, vagy különbözö állati tetem maradványaival a ruházatán, éhes hassal, komiszár munkavazetövel...
ez az alma legend, kitaláció, mert az a vevö aki 35 drbot akar a ládába, abba a ládába több nem is fér, a kevesebb meg lötyög;-{
Az ilyen munkavezetöre a kutyámat sem biznám.
Amit a cigányokkal müvel ez a brancs az embertelen, becstelen, szvsz. bün.
Az igazságtalanság és a hazudozás lételeme a fideszeseknek !
A közmunkára mondjuk ki alapvetően szükség lenne. Sajnos abban a formában, ahogyan jelenleg működik, a világon semmi szükség nincs. Nem kell sokat ezen vitatkozni, egyszerűen csak ki kell menni egy vidéki kisvárosban az utcára, ahol közmunkások dolgoznak. Nem egy esetben teljesen értelmetlen feladatokat végeztetnek velük, az arra teljesen alkalmatlan emberek. Korábban dolgoztam már romákkal, elismerem nehéz volt őket motiválni, de sikerült. Sok beszélgetés és az elvégzett minőségi munka után járó fizetéssel, amiből rendesen meg tudtak élni. Ehhez sokat dolgoztak, de mivel rendben és pontosan megkapták, ezért utána egy szavuk sem volt. itt is voltak lógósok, voltak linkek, de nem ez volt az általános. Egy muszáj alapon végzett, emberietlen környezetben végrehajtott, rosszul fizetett munkáért ne várjon mást senki!
Én nevezem utolsó senkiházinak, főleg, ha be se vallja, sőt kiköveteli, ahogy azt sok nőgyógyász, sőt más orvos is teszi. Mert ugye nekik kevés a jövedelmük, ezért nekik jár a hálapénz, aminek ugye ma már csillagos ég a felső határa. Sok orvos úgy húz ki még több pénzt a betegből, hogy javasolja neki a magánrandelőjét, ott aztán nem ad számlát, cserébe viszont sokszor ugyanúgy a szakrendelő műszereit használja. Nem szabad azonban általánosítani, sok ilyet tapasztal, és hall az ember, mégis hiszem (szeretném), hogy a többségük nem ilyen.
Mégicsak jó lenne minden szinten a vagyonosodási vizsgálat! Netán a vagyonadó! Mert ugye kevés orvos él olyan körülmények között, amit az állami fizetés indokol.
A közmunkások ügye azért is szörnyű, mert megalázott helyzetbe hoznak embereket. Ilyen helyzetben nő a gyűlölet a gazdagabbak, és a hatalom iránt.
Nem jó demagóg módon kezelni egy bonyolult társadalmi kérdést. Mert helytelenítheti valaki, hogy az államtól kap segélyt egy munkanélküli, képzetlen ember. De akkor, mint szóljunk ahhoz a nagyon sok, képzett, munkával rendelkező emberhez, akinek esze ágában sincs az állami adót megfizetni. Ezek az emberek sokkal többel károsítják meg az országot, mint a segélyezettek, vagyis sokkal többet lopnak. Kérdezem én, ki nevezi utolsó, senkiházi gazembernek azt a fogorvost, aki naponta százezreket tesz zsebre, számla és ezzel adófizetés nélkül.
Hm a Munka Nemesit-Hasznos-célszerü!! Viszont rosszul fizetett,lenézett,semmit érö.Politikusok sem dolgoznának ha igy kéne nekik élni,csak a baj sok a NYOMORULT állampolgár szavazgatok! Nos használják ki valamire a sok eltartásra szorulo réteget.Kapar-kurta-melos neked ugysem jut semmi!
Szükséges rossz a közmunka, de még mindig jobb a semminél.
Attól, hogy valaki közmunkás lesz, még az alapvető emberi méltóságát nem szabad senkinek megsérteni!
Nézzük az érem másik oldalát is.Kertészmérnök gazdálkodó ismerősöm mesélte, hogy ha nem vele történik legendának hiszi.A felvilágosult, modern, stb. XXI. században ilyen nem lehet, hitte ő..
Az almaszedéskor az egyik vevő úgy kérte, hogy az almát ládánként 35 darabonként csomagolják. A leszedett almával toporogtak az emberei. Kérdezte, mi a gond, rosszak a ládák?
Az emberek zavartan bevallották, hogy nem tudnak 35-ig elszámolni!!!
Kiválasztotta közülük az "értelmiséget", aki az egyik oldalra kirakta a hét a másikra az öt almát, és a többiek így feltudták már tölteni a ládákat!
Vajon az ennyire képzetlen embereket milyen munkakörben lehetne foglalkoztatni?
Ameddig akár a jogaik "megsértésével" is, de rá nem kényszerítik az embereket, legyenek cigányok, vagy magyarok, hogy az ismereteket megszerezzék, addig minden jobbító szándék kidobott pénz, és pusztába kiáltott szó marad.
szabojgy2
2012-07-08 21:59:05 #11
Látom a fideSS náci propagandára még mindig van vevő. Biztos van pár ezer szándékos munkakerülő , de az ezekre való hivatkozással a sok százezer ember kiszolgáltatottságát magyarázni pusztán a goebbelsi propaganda része. Hidd el azok az emberek akikre te hivatkozol azok biztosan megtalálják a megélhetésüket közmunka nélkül is. Ez viszont nem munkaügyi hanem büntető kategória. Ez ügyben kéretik Pintér urat basztatni.
valakiaki
2012-07-09 08:03:28 #18
Nos, neked is igazad van. A cigányság problémáját mindenki csak szavazatszerző célzattal kezelte, valójában senki nem tett semmit. Az is igaz, hogy közel 600 éve próbálnak belénk integrálódni, sikertelenül.
Én még emlékszem, hogy az "átkosban" bizony nem volt ennyi csellengő az utcán, mint ma a "demokráciában". Ebben benne van a szocik bénasága is.
bezzegh2323
2012-07-09 08:04:10 #19
Nem a közmunka szükségességén megy a vita, hanem a mikéntjén, annak fityiszes megoldásán!
Hát azért az sem megy, hogy a cigányság jórésze gyakorlatilag ingyenélő életmódot folytatott. Valamit csináljanak, ha kényszerrel, hát azzal. A gyerekeik iskoláztatását is csak kényszerrel lehet elérni, mert az életpálya modell sajnos sokaknál az élősködés.
Van elég szemét, gaz, parlagfű a településeken, még ha vannak értelmetlen munkák, akkor is, legalább csinál valamit, nem más "hasznos" ténykedésen töri a fejét a nyugdíjasok kertjeiben.
Amit mondtam nem antiszemita hajlammal tettem, csupán elismerem baloldaliként, hogy ezt a cigányság problémát a baloldal struccpolitikával kezelte eddig és minél több feleslegesen bepumpált pénzzel, amit az illetékesek csak széthordtak, minden eredmény nélkül.
igor06
2012-07-08 22:04:47 #12
Írod:
"Nincs más dolgod, mint hinni szabójégyének....mert az élet szép."
Nos, minerva már nem fiatal, ergo, minerva már nem hisz a könnyeknek sem...
szabojgy2
2012-07-08 21:59:05 #11
Nos, ecsém, látom, hogy ezen a szinten kell veled értekezni!
Fatális tévedésekben, fogalomzavarban leledzel, ezért inkább kezdjük az elején: elolvastad az említett levelet, vagy neked arra nincs szükséged, hiszen te is munkavezető vagy, s gondolom mindjárt a legjobb (akarom mondani, a hülyébbik fityiszes) fajtából?
Megkérlek, csak a levél elolvasása után reagálj,vagy inkább helyesbítek, úgy se! Nem hiányoznak a hülyeségek.
No, emberek, hát ezért kell elmenni szavazni, és a Nemzeti Hazugság kurmányát elzavarni a búsba.
Tudom, azt mondják nincs kire, viszont az már megint meg van, ki ellen....
Nem tudnak ezek senkit sem `` meg`` fizetni, esetleg a lefizetést ismerik.
Viszont a zegykúcsos az, köbe vésett.
és, senki, sehol nincs aki segítene nekik...;-{
szép kilátások....
nem emlékszem, hogy ezt emlitették volna a programjukban....a többivel együtt..
Viszont ök soha sem hazudnak.
Ne idegeskedj Minerva! Ha nekem nem hiszel akkor menj ki a helyszínre munkafelügyelőnek. Nem kívánok neked sok munkást csak négyet -ötöt az általam említettekből. Aztán lehet jópofizni utána. De hidd el nekem a hatalomnak nem sok választása van. Vagy foglalkoztatja őket vagy oltári cirkusz lesz. Nem csúfos bukás, mert az nem esemény az túlélhető, az előzőek csúfos bukásához hasonlóan. Üdv neked!
Ezek a hazájukban kivetett szerencsétlen emberek vajon hogyan vélekednek a politikusokról, és nem csak a mostani fid-ess rendszerről, hanem az előzőkről is. Félelmükben és megalázottságukban vajon hogyan kezelik, használja őket a mindenkori helyi és országos hatalmasságok?
A rabszolgaságból elvben fel lehet szabadulni, az ő helyzetükben mi számít felszabadulásnak?
egymillió új (köz)munkahely ... a terv teljesülni látszik, persze hozzá kell számítani a rabosított munkaerő létszámot is.