A fenti elmélet világszerte, így Magyarországon is, számos hívet, egyben fogyasztót szerzett sajátos termékcsaládjának, mely állítólag visszaállítja a szervezet egészséges sav-bázis egyensúlyát, azaz lúgosít. Az új tanok atyja, egy bizonyos Dr. Robert Young szerint ezzel még a rák is legyőzhető. Vajon miért nem hallani a csodás felfedezésről tudományos berkekben?
A savtalanító termékeket hirdető honlapok ezt az embert három doktorátussal is rendelkező mikrobiológusként, sőt, a világ egyik legjobb kutatójaként állítják be. Ugyanakkor tudományos munkásságának semmi nyoma nincs az elismert szaklapok hasábjain. Egy non-profit szervezet, mely egészséggel kapcsolatos visszaélésekkel, csalásokkal foglalkozik (National Council of Health Fraud) kiderítette, hogy „Dr.” Robert O. Young doktori címeit egy levelező főiskolán szerezte. Bár ő maga sem vallja magát orvosnak, diagnosztizál és szereket osztogat, ami miatt többször is állt már bíróság előtt. Egy alkalommal egy rákos nőt próbált meggyőzni arról, hogy hagyja abba a kemoterápiát és használja az ő készítményeit...
Tegyük fel, hogy mindezek ellenére ez az ember egy félreértett zseni, és nézzük meg, magát az elméletet! Állítása szerint táplálékainkkal mérgezzük szervezetünket, emiatt vérünk savas lesz, ami mindenhol kifejti roncsoló hatását. Mielőtt attól félnénk, hogy esetleg Alienekké változunk, az orvosok arra intenek, gondoljunk végig néhány egyszerű dolgot!
Érdekes módon a gyomorsav egyáltalán nem befolyásolja a vér kémhatását. Vajon akkor a táplálék, ami bekerül a gyomorba, hogyan savasítja el vérünket? Szerencsére sehogy. (Bár a ruszli és a zakuszka egész jó próbálkozás volt...) Az igaz, hogy egyes táplálékok savas bomlásterméket eredményeznek, ezek viszont nem maradnak a vérben: átalakulnak, vagy a vizelettel távoznak. Az elméletnek egy dologban igaza van, lúgosítással tényleg elpusztíthatók a rákos sejtek, de sajnos az egészségesek is…
Ugyanakkor a diéta működik, legalábbis azok számára, akik tényleg a helytelen táplálkozás miatt szenvednek különböző kellemetlenségektől. Ha megnézzük ajánlásait, azt látjuk, nem sok újat mond a rég ismert intelmekhez képest: kerüld az állatit, egyél inkább növényit! Ugyanúgy javasolja a telítetlen zsírsavak, teljes kiőrlésű termékek fogyasztását, mint, mondjuk, Schobert Norbi, és szintén kárhoztatja a csokoládét, az alkoholt és a cigarettát.
Lehet, hogy az Új Biológia kimerül a régi közhelyek új köntösbe való öltöztetésében? Korántsem: Young professzor kész újabb zseniális felfedezésekkel meglepni a világot. Honlapján többek közt arról tájékoztat, hogy felfedezte a vörösvértestek belső fényét, ami a fotoszintetizáló növényektől ered és a táplálékkal jut be a szervezetbe. Ezen kívül megfigyelte a vörösvértestek és baktériumok közti átalakulást oda és vissza. Feltehetőleg a Nature című szaklap már izgatottan várja a publikációt a jelenségekről.

Robert Young "doktor"
Tegyük fel, hogy mindezek ellenére ez az ember egy félreértett zseni, és nézzük meg, magát az elméletet! Állítása szerint táplálékainkkal mérgezzük szervezetünket, emiatt vérünk savas lesz, ami mindenhol kifejti roncsoló hatását. Mielőtt attól félnénk, hogy esetleg Alienekké változunk, az orvosok arra intenek, gondoljunk végig néhány egyszerű dolgot!
Érdekes módon a gyomorsav egyáltalán nem befolyásolja a vér kémhatását. Vajon akkor a táplálék, ami bekerül a gyomorba, hogyan savasítja el vérünket? Szerencsére sehogy. (Bár a ruszli és a zakuszka egész jó próbálkozás volt...) Az igaz, hogy egyes táplálékok savas bomlásterméket eredményeznek, ezek viszont nem maradnak a vérben: átalakulnak, vagy a vizelettel távoznak. Az elméletnek egy dologban igaza van, lúgosítással tényleg elpusztíthatók a rákos sejtek, de sajnos az egészségesek is…
Ugyanakkor a diéta működik, legalábbis azok számára, akik tényleg a helytelen táplálkozás miatt szenvednek különböző kellemetlenségektől. Ha megnézzük ajánlásait, azt látjuk, nem sok újat mond a rég ismert intelmekhez képest: kerüld az állatit, egyél inkább növényit! Ugyanúgy javasolja a telítetlen zsírsavak, teljes kiőrlésű termékek fogyasztását, mint, mondjuk, Schobert Norbi, és szintén kárhoztatja a csokoládét, az alkoholt és a cigarettát.
Lehet, hogy az Új Biológia kimerül a régi közhelyek új köntösbe való öltöztetésében? Korántsem: Young professzor kész újabb zseniális felfedezésekkel meglepni a világot. Honlapján többek közt arról tájékoztat, hogy felfedezte a vörösvértestek belső fényét, ami a fotoszintetizáló növényektől ered és a táplálékkal jut be a szervezetbe. Ezen kívül megfigyelte a vörösvértestek és baktériumok közti átalakulást oda és vissza. Feltehetőleg a Nature című szaklap már izgatottan várja a publikációt a jelenségekről.















A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Én már az alapokat sem értem !
Tulajdonképpen amikor a test pH -járól beszélünk akkor minek a pH-járól beszélünk ??? Ezt hogyan mérik ?
A napi 2,4 liter citromleves vízzel beviszek a szervezetbe x gramm citromsavat, hogyan lesz ebből lúg ?
Üdv:
LAci
Kedves Rácz Éva!
Ha az olvasó egy igen népszerű folyóirat Tudomány rovatában talál cikket valamely témáról, akkor objektív, tudományos hozzáállást és hozzáértést feltételez, a téma alapos ismeretét, lehetőleg hiteles forrásokkal alátámasztva.
Sajnos, ez az írás mindezeket nélkülözi...
Mivel a hozzászólások alapján látom, hogy Ön nyitott az információra, és a hibás adatokat korrigálja (ld. gyomorsav-sósav), remélem, hogy pár gondolattal én is hozzájárulhatok néhány tény megismertetéséhez.
Nézzük csak sorjában!
"Vajon miért nem hallani a csodás felfedezésről (arról, hogy a szervezet helyes sav-bázis egyensúlyának viasszaállításával visszaállítható az egészség is, a legkülönfélébb betegségek kezelhetők) tudományos berkekben?"
Ennek politikai-pénzügyi okai vannak, amelyről pl. itt olvashat: http://www.whale.to/v/bechamp1.html illetve http://www.mnwelldir.org/docs/terrain/lost_history_of_medici ne.htm
"A savtalanító termékeket hirdető honlapok ezt az embert három doktorátussal is rendelkező mikrobiológusként, sőt, a világ egyik legjobb kutatójaként állítják be. Ugyanakkor tudományos munkásságának semmi nyoma nincs az elismert szaklapok hasábjain."
Ez a bekezdés erősen hajaz a Dr. Youngról szóló Wikipédia-cikkre. A Wikipédiáról bizonyára Ön is tudja, hogy csak az nem ír bele, aki nem akar, és csak azt nem, amit nem akar. Ön esetleg idemásolhatott volna néhány hivatkozást Dr. Young hivatalos weboldaláról is, http://www.phmiracleliving.com/t-about.aspx vagy egy picivel több fáradsággal végezhetett volna egy kis kutatást, hogy pl. mely egyetemeken tart előadást, stb.
"Egy non-profit szervezet, mely egészséggel kapcsolatos visszaélésekkel, csalásokkal foglalkozik (National Council of Health Fraud) kiderítette, hogy „Dr.” Robert O. Young doktori címeit egy levelező főiskolán szerezte."
A National Council Against Health Fraud weboldalán található írás, amely kétségbe vonja Dr. Robert O. Young képzettségét és hitelességét, csupán két olyan forrást említ meg állításaik alátámasztására: mindkét szerző ugyanennek a szervezetnek a tagja, és ez erősen megkérdőjelezi az objektivitást. AZ NCAHF-ről ugyanis érdemes tudni, hogy egy olyan társaság, amely általánosan fellép az "alternatív orvoslás" ellen, tehát olyan cégek, szervezetek, orvosok ellen, akik nem kémiai gyógyszereket vagy műtétet használnak. Sorra veszti azokat a pereket, amelyeket homeopátiás és egyéb természetes alapanyagú szereket gyártó cégek ellen indított. Egyet pl. itt lehet találni: http://www.quackpotwatch.org/opinionpieces/filed_7.htm
"Egy alkalommal egy rákos nőt próbált meggyőzni arról, hogy hagyja abba a kemoterápiát és használja az ő készítményeit..."
Egy mondat ismét a Wikipédiából...
Több olyan történetet is olvashatunk-hallhatunk, amikor rákos betegek NEM a kemoterápiától gyógyultak meg, hanem éppen Dr. Young készítményeitől. Kíváncsi Ön valós EREDMÉNYEKRE is?
"Tegyük fel, hogy mindezek ellenére ez az ember egy félreértett zseni, és nézzük meg, magát az elméletet! Állítása szerint táplálékainkkal mérgezzük szervezetünket"
Kedves Éva, hallotta már azt az évezredes orvosi tanácsot, hogy ételed legyen orvosságod? Ha igen, és egyetért vele, akkor el tudja azt képzelni, hogy a helytelen táplálkozás megbetegíti a szervezetet?
"Az igaz, hogy egyes táplálékok savas bomlásterméket eredményeznek, ezek viszont nem maradnak a vérben: átalakulnak, vagy a vizelettel távoznak."
Átalakulnak a test számára hasznos anyagokká??? Az írásából ugyanis ez következik. Bár így lenne!
A mai átlagos táplálkozási szokások következtében annyi savas bomlástermék keletkezik, amennyit már nem tudunk kiválasztani természetes módon (vizelettel, széklettel, kilégzéssel és a bőrön keresztül), ezért azok valahol lerakódnak a szervezetben. "Szerencsésebb" esetben megnövekedett zsírsejtek kötik le őket olyan testtájakon, ahol a savas szemét nem tehet túl sok kárt a fontos szervekben (ami az elhízás testi oka), máskülönben pedig olyan szervekben rakódnak le, amelyek amúgy is gyengébbek - ezért jelennek meg mindenféle betegségtünetek: köszvény, szívinfarktus, rák...
"Az elméletnek egy dologban igaza van, lúgosítással tényleg elpusztíthatók a rákos sejtek, de sajnos az egészségesek is…"
Tessék??? Megmutatná, ezt hol olvasta?
"Ugyanakkor a diéta működik, legalábbis azok számára, akik tényleg a helytelen táplálkozás miatt szenvednek különböző kellemetlenségektől."
Akkor meg mi vele a probléma? Bármely elv, módszer, tan csak akkor ér valamit, ha a GYAKORLATBAN jól működik - remélem, ezzel egyetért.
"Ha megnézzük ajánlásait, azt látjuk, nem sok újat mond a rég ismert intelmekhez képest: kerüld az állatit, egyél inkább növényit! Ugyanúgy javasolja a telítetlen zsírsavak, teljes kiőrlésű termékek fogyasztását, mint, mondjuk, Schobert Norbi, és szintén kárhoztatja a csokoládét, az alkoholt és a cigarettát.
Lehet, hogy az Új Biológia kimerül a régi közhelyek új köntösbe való öltöztetésében?"
Talán olvasgasson egy kicsit arról, hogy mi is az az Új Biológia, mi az alapelve! Például itt egy írás az alapvető tudnivalókkal: http://lugositas-innerlighttal.blogspot.com/2008/05/j-biolgi a.html
És, hogy a címben feltett kérdéseire válaszoljak: már nem vagyok annyira savas, mint voltam.
Miután tizedik hónapja fogyasztom a Dr. Young által kifejlesztett lúgosító zöld italt, és csakis pozitív tapasztalataim vannak a legkülönbözőbb testi problémákban (rákműtét után kezdtem el inni), IGEN, elhiszem. Sőt, másoknak is őszintén ajánlom.
Üdvözlettel,
Gerák Andrea
http://lugositas-innerlighttal.blogspot.com
http:// gerakandrea.lap.hu
Ja és még annyit: baktériumok, vírusok léteznek, ezzel sincs baja Young-nak, de ő azt mondja, hogy egy elsavasodott test irtózatos veszélynek van kitéve, ha megtámadják a baktériumok, míg egy normál lúgos test azonnal le tudja őket győzni.
Te az egész cikkben a vér PH-ján lovagolsz, mi mással értenének egyett? Írtál másról is?
A lúgosítás pedig hogy pusztítja az egészséges sejteket? Akkor minden csecsemő meghalna ellúgosodásban... hahaha, merthogy az köztudott, hogy az anyatej a leglúgosabb a természetes táplálékaink közül. Amivel pedig Young lúgosít, az 49 féle zöld növényből készül...hallottál már valakit , aki zöldségtől halt meg? Micsoda hülyeségek....
Ha ez mind nem igaz,mármint az elsavasodás, akkor a globális elsavasodás, az óceánokban élő csigák, amiknek a "háza" elmállik, az is hülyeség? Meg hogy az elsavasodott részeken az óceánban nincs elég oxigén a vízben? És ezeket nem Young mondta, vagy írta le!!!! Olvass utána: http://www.szinesvilag.hu/hirek/article.php/2/22/6534/1/sava sodo-oceanok
http://www.origo.hu/tudomany/20070612emlosok.h tml
A mi testünk is egy óceán....
A vér PH-ja pedig konstans, arról ne beszéljünk e téma kapcsán, Young se beszél a vér PHjáról.
Bocsi, de nekem az életemet mentette meg...
Kedves Talpas!
A számok Önt igazolják, valóban, a háztartási sósav töményebb a gyomorsavnál.
A hibát természetesen korrigáljuk, amint lehet. Építő szándékú kritikáját pedig nagyon köszönöm! Remélem, hogy a cikk azon részei tekintetében, melyek nem a háztartási anyagok kémiai tulajdonságaira vonatkoznak, egyetért velem.
Üdvözlettel,
Rácz Éva
Kedves Uroborosz! Igazad lehet, lehet, hogy én vagyok a barom, mert ha nem így lenne, már én is gazdagabb lennék. Talpas hozzászólása igaz, de a beszólásomat, igaz, nem indokoltam, de aki megkérdőjelezi a kórokozók jelenlétét, azt én baromnak tartom, de revideálom álláspontomat, mert a pénzügyi kérdésekhez valószínűleg nálam jobban ért.
Egyébként T.Szerkesztők!Ha az egyéb cikkeikben is így dühöng a szakértelem-amikhez én nem értek ilyen szinten-akkor sajnos a szakmai színvonaluk tragikus szinten áll. Csak hogy értsék: a kémhatás jellemzésére a pH-t használjuk, híg oldatok esetén. A gyomorsav(HCl-oldat) pH-ja kb 1-2 körül mozog. A háztartási sósav kb 10%-os, ami olyan tömény, hogy pH-t számolni már nem ildomos. De biztos:sokkal savasabb, mint a gyomor nedv. A savasodásról pedig annyit: az élőlények puffer rendszerek, olyan komponenesk vannak bennünk, amelyek nem igazán engedik a testfolyadékaink pH-ját nagyobb mértékben elmozdulni.De a homeosztázis fogalma pont arról szól, hogy kisebb ingadozások előfordulhatnak. (a kérdés inkább az, hogy ha a testfolyadék pH-ja mindig egy kicsit-néhány tizedről van szó- a savasabb irányba van eltolódva, akkor ez okozhat-e betegséget hosszabb távon. )
"Gyomornedvünk kémhatása többszöröse a háztartási sósavénak," Kedves szerző! A szövege alapján nagy összegben le merném fogadni, hogy Kiskegyed annyit ért a kémhatáshoz, mint a puffer rendszerek ismeretével nem vádolható amerikai "kutató". üdvözlettel:egy kémia tanár
Kedves belakandrea!
Dehogy ő a barom! Hanem akik felülnek neki! Márpedig gondoljon Einstein mondására, miszerint ő két dologban biztos: a világegyetem végtelenségében és az emberi butaság határtalanságában. De az előbbiben kevésbé. A butaságnak pedig mindenkor megvoltak és meglesznek a vámszedői.
Ekkora barmot!