2010. február 9. kedd - Abigél, Alex. Holnapi névnap: Elvira
Kedd, 2008. november 25. 10:15 Utolsó frissítés: 11:49
Lampé Ágnes írása

A szuperzsaru

Ő találta meg az eltűnt lányt

Bravúros felderítés után Pápay Gusztáv, alias Augustine Papay talált rá egy rejtélyes körülmények között eltűnt magyar lányra, aki néhány hónapja a Rotary Klub cserediákjaként érkezett Amerikába. Az 58 éves detektív állítja: nincs reménytelen ügy. Húsz éven át dolgozott a New York-i rendőrségen, volt járőr Harlemben és Bronxban, nyomozott a belső ellenőrzésen és a korrupció elleni osztályon. Egyik ügyét megfilmesítették, a Copeland című hollywoodi produkcióban figuráját Robert De Niro alakította. Sorozatgyilkosok és maffiózók is fennakadtak a hálóján. Most a Győrből eltűnt fiú, Nagy Miki felkutatásán dolgozik. LAMPÉ ÁGNES írása.
– Hívjon hajnali három-fél négy körül. Szeretek éjszaka dolgozni, akkor nyomozok az interneten és a komputeres adatbankokban – ajánl megoldást az időeltolódás áthidalására Pápay Gusztáv; honlapján villogó piros felirat: open 24 hours.
1963-ban, tizenhárom évesen vitette ki őt maga után New Yorkba bádogosmester édesapja, aki még 1956-ban disszidált. A várva várt napig siófoki nagynénje nevelte a fiút.
– Apámmal Bécsben, a Westbahnhofon találkoztam. A vonaton angol nyelvű újságot olvasott, mire valaki megkérdezte tőle, hogy ugye amerikai, és tudja-e, hogy a rádió bemondta: megölték Kennedy elnököt.
Az ügy megragadta Guszti fantáziáját, hiszen már akkoriban is foglalkoztatták a rejtélyes bűncselekmények. Tudta, belőle csakis egyenruhás lehet.
– Vásott kölyök voltam, a Sió utca rémének hívtak. Tízévesen beöltöztem rendőrnek, volt sapkám, táskám, játék pisztolyom. Gyerekekből csapatot szerveztem, a főutcán igazoltattuk a bicikliseket és a járókelőket.
Amerikában is feltalálta magát.
A gimnázium után rögtön önkéntes rendőrnek állt, s fizetést ugyan nem, de egyenruhát és jelvényt kapott. Közben taxizással kereste a kenyerét, és letette az összes rendőrségi vizsgát.
Háromhavi parkrendőri szolgálat után a lakótelepi osztályra került járőrnek, New York legveszélyesebb részei, Harlem, Queens és Bronx voltak a célterületei. Egy életre megedződött.
– Harlemben – még újoncként – egyszer beléptünk egy húszemeletes bérház előcsarnokába, amikor valaki föntről felénk dobott egy tejesüveget. Centiken múlt, hogy nem törte be a koponyámat.
Bírta a strapát.
– Bíztam benne, ha isten rendőrnek teremtett, akkor meg is véd.
Szüksége volt a gondviselésre jó párszor.
– Éjszakai műszakban, Bronxban, hajnal kettő körül egy lakótelepi épület tetejét mentem ellenőrizni, mert fentről hangokat hallottam. Kivilágítatlan lépcsőházban tapogatóztam. Bal kezemben elemlámpa, jobb kezemben pisztoly. A tetőn fiatal fekete párt találtam a földön, azt hittem, a férfi erőszakolja a nőt. Rájuk fogtam a fegyvert, szóltam, ne tegyenek olyat, hogy lőnöm kelljen. Járőrkocsit hívtam, jött is egy hadnagy. Levittük a párt, kiderült, nem erőszak volt. De mert tiltott helyen tartózkodtak, büntetést kaptak.
A hadnagy viszont megjegyezte, hogy míg a többi járőr éjszakánként az igazak álmát alussza, Guszti a háztetőket pásztázza. S amikor nyomozókat kerestek, bemondta a nevét, hozzátéve, hogy ilyen lelkiismeretes kollégát rég látott. A magyar fiút így vették fel 1980-ban a belső ellenőrzési osztályra. Újoncok „környezettanulmányozását” bízták rá.
– Akiket én vittem be a testületbe, később szinte mind magas rangú rendőrök lettek. Már az első találkozáskor, szemkontaktusból vagy kézfogásból tudtam, milyen emberrel állok szemben.
Két év után a legnehezebb terepen, a korrupciós osztályon landolt.
– Veszélyes munka. Ha rendőrt kellett letartóztatni, a reakciója kiszámíthatatlan, ráadásul fegyver van nála. Volt, aki öngyilkos lett, más ránk támadt. Utáltak a fiúk. A bronxi lőtéren egy kiképzőtiszt, akit korábban én csekkoltam, kikotyogta, hogy az egyik céltáblára az én nevemet írták. Tudom, többen megesküdtek, hogy megölnek.
Okkal.
Nagy port vert fel, amikor kiderült, a harmincas őrs néhány zsaruját kolumbiai drogdílerek fizették le. Pápay Gusztáv göngyölítette fel az ügyet. A nyomozás története egy hollywoodi forgatókönyvírót is megihletett. Az események felhasználásával született Copeland című filmben Guszti alakját Robert De Niro keltette életre.
Pápay pedig tíz évet húzott le a korrupciós ügyek között.
– Kezdett az idegeimre menni, hogy mindenki összevissza hazudozik. Meg amúgy is szerettem volna bűnügyi nyomozó lenni.
1990-ben valósult meg az álom. Újra Bronxba keveredett.
– A főnök az első héten a nyakamba akasztott egy dupla gyilkosságot. Azt hitte, úgysem tudom megoldani.
Három nap alatt megtalálta a tettest.
– Crackért szúrtak agyon egy nőt és az ötéves kisfiát. A helyszíneléskor a gyerek szobájában valami azt súgta, fordítsam fel az ágyát. A matrac alatt gyógyszeres kapszulát találtam, rajta címke, névvel és lakcímmel. Az egyik nyomozó azt mondta, dobjam el, semmi jelentősége, nem is jegyezte be bizonyítékként. De én csak utánamentem annak a névnek. Hosszú történet, a lényege, hogy a végén meglett a gyilkos, 13 évet kapott. A kapszula nélkül sosem kaptuk volna el.
Pápay Guszti azt mondja, minden apró részletnek jelentősége lehet, mindennek utána kell nézni – ez a nyomozói munka titka. Nem sajnálja az időt hosszú kihallgatásokra, apró mozaikdarabok összerakására.
– Így kaptam el azt a sorozatgyilkost is, aki 1991-ben Bronxban megölt egy tízéves kislányt.
Jessica Gozman rejtélyes ügye annak idején megrázta Amerikát. Bár a gyanúsított spanyol taxisofőr hazudozásban igazi mágus volt, Gusztit nem rázta át.
– Tökéletes partnerem volt Silky, azaz Irwin Silverman nyomozó, aki már akkor harminc éve dolgozott a New York-i rendőrségnél.
Az volt az utolsó nagy ügye. 1994-ben úgy döntött, nyugdíjba megy.
– A New York-i kapitányság hagyománya, hogy jelentős ügy után előléptetik a kollégát. Kaptam jutalmat és kitüntetést, vártam a kinevezést.
Hiába. Helyette a rendőrnők szakszervezetének jelöltjét léptették elő.
– Akkor azt mondtam, a legközelebbi sorozatgyilkost adjátok neki, én nyugdíjba megyek. Van élet a rendőrségen túl is.
Van, csak nem szabad túl messzire merészkedni.
Pápay úr magánnyomozó-irodát nyitott. Eltűnt személyek felkutatását, gyilkossági ügyeket, csalások nyomozását, cégek átvilágítását, banktisztviselők leinformálását vállalja.
– A megfigyelés alapja, hogy láthatatlan maradjak. Ha kellett, kócos barna parókát vettem, bajuszt, szakállt növesztettem. Piszkos, büdös ruhába öltöztem, és papírzacskóval a kezemen turkáltam a kukákban. Persze a csomagba videokamerát rejtettem.
Legszívesebben ma is egyedül dolgozik. Honlapján többek között egy Cocteau-idézet olvasható: „Amióta a világ világ, az erkölcs olyan társasjáték, amelynél mindenki csal, senki se tartja be a szabályokat.” És egy Tolsztoj: „Légy a magad parancsolója, akkor nincs szükség parancsolóra.”
– Ezek azok az etikai törvények és életigazságok, amelyekben hiszek. A gyilkosságiak hitvallása szerint ha megölnek valakit, és ezzel megszegik a parancsolatot, isten leszól a nyomozóknak, hogy állítsátok bíróság elé a tettest.
Pápay vallja, a legreménytelenebb üggyel is érdemes foglalkozni.
– Ilyen volt egy három évtizede elkövetett titokzatos gyilkosság. Az áldozat rokonai nem adták fel. Amikor felhívtak, megmondták ugyan, hogy nincs pénzük magánnyomozóra, de a rejtély annyira izgatott, hogy ingyen is elvállaltam az ügyet.
És meg is oldotta. Kiderítette: rendőr volt a tettes.
– A véremben van, ha kolléga követ el egy ilyen utolsó bűncselekményt, pláne szolgálat közben, egyenruhában, azt tilos büntetlenül hagyni.
S hogy visszajönne-e Magyarországra detektívnek, netán rendőrségi nyomozónak?
– Otthon nincsenek összeköttetéseim. De azért felvettem a kapcsolatot magyar magánnyomozó-irodákkal, és sok ezer dollárnyi munkát küldtem nekik. A törvény szerint például a játékgépgyártóknak, mielőtt külföldön eladnának, le kell nyomozniuk a vevőt, nehogy maffiózó vagy bűnbandatag legyen. Ha megbíznak, továbbadom a melót egy otthoni cégnek, és mindketten keresünk rajta.
A magyar rendőrség kötelékébe sem vágyik.
– Meghívtak ugyan a főiskolára, hogy tartsak néhány előadást. Ingyen is megtettem volna, de kértem, a repülőjegyet és a szállodát fizessék ki. Azt mondták, Guszti, ne haragudj, nincs rá pénz.
Lee P. Brown rendőrfelügyelő (középen) kitünteti Pápay Gusztávot (tőle jobbra) a sorozatgyilkos elfogásáért
Amúgy ritkán jön haza.
– Bár beszélek magyarul, a gondolkodásom amerikai. Nem vágyom haza. A rokonaim közül sokan meghaltak, a mostohaöcsém Kisbéren él.
Ő az, aki felhívta bátyja figyelmét Tímár Natáliára. A 19 éves lány a Rotary Klub cserediákjaként ment a New York állambeli Onenontába, de otthagyta a vendéglátó családot, és eltűnt.
Pápay úr pedig „hajtóvadászatot” indított.
– Nem a pénz érdekelt, elhatároztam, addig megyek, míg meg nem találom Natit.
Kelet-Brooklynban, egy feketék lakta negyed pincelakásában bukkant rá a csontsovány lányra. Kiderült, drogkereskedők tartották fogva.
Büszke volt sikerére. Pedig Nati esetében történt meg életében először, hogy kételkedtek a sikerében.
– Amikor a blogokban két héttel a nyomozás elkezdése után a fejemhez vágták, miért nincs még meg a lány, azt gondoltam, fogalmatok sincs, mit jelent egy nyomozás. Ha otthon így gondolkoznak, inkább vagyok New Yorkban villanyoszlop, mint Magyarországon miniszterelnök.
Nemrég a Hágából nyomtalanul eltűnt magyar fiú, Nagy Miki felkutatásához ajánlotta a segítségét.
– A szálak Bécsbe és Bukarestbe vezetnek. Ha a srácot megölték, vagy szexuális bűncselekmény áldozata lett, átmegyek Európába, hogy megoldjam az ügyet.
Mert semmit nem bíz a véletlenre. Bevallja: mielőtt szóba állt velünk, lapunkat is lenyomozta.
Ez a minimum.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

öszike13
2008-11-25 17:26:14   #2

Volna kis hazánkban is megoldando ügy böven.....

ÖREG
2008-11-25 10:58:15   #1

Gratulálok a Papának ismeretlenül is az a lényeg A kis HAZÁMBA a MESTERDETEKTÍVEK majdnem lecsukták!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. február 4.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Társalgó 2010 február

csabazs - 2010.02.09 06:41

VÁLASZTÁS — 2010

predator - 2010.02.09 06:36

Hülye vagy, Sándor?

predator - 2010.02.09 06:25

Hmmm....

predator - 2010.02.09 06:21

BKV

predator - 2010.02.09 06:19

Fehér foszfor Gáza fölött

ebenezer - 2010.02.09 03:30

Barack Obama Nobel-békedíjas!

ebenezer - 2010.02.09 03:27

Újrarendezve

Cave - 2010.02.08 21:50
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Támogatja-e a Fidesz Morvai Krisztina köztársasági elnökségét?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!