Kecskési amúgy a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjének tulajdonosa, Magyar Örökség-díjas, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja.
Él azonban az a hiedelem is, hogy ő volt "a korbácsos költő", a '44-es deportálások egyik irányítója. A Magyarországi Cionista Szövetség Erec című lapjának márciusi számában ez olvasható: "1944. április közepén a beregszászi téglagyárba a magyar hatóságok mintegy tízezer zsidót zsúfoltak öszsze. A táborban a zsidók éheztek, az idősek és betegek nem kaptak megfelelő ellátást, tisztálkodásra szinte egyáltalán nem volt lehetőség, ezért egyre többen betegedtek meg. A helyzetet súlyosbította, hogy a tábort - Kecskési Tollas Tibor csendőrhadnagy parancsnoksága alatt - őrző csendőrök elrejtett értékek után kutatva sok zsidót brutálisan megkínoztak, összevertek." A szöveget Pinhasz ben Avraham Hakohén jegyezte, aki egyben a lap főszerkesztője, Breuer Péter.
Kecskési - eredetileg Kohlmann - katonacsalád sarja. A Ludovikán avatták hadnaggyá 1941-ben, majd csendőrtisztként szolgált. A háború után az újjászerveződő demokratikus honvédséghez kérte felvételét. 1947-ben az ÁVO letartóztatta, a Markó utcai fogházba hurcolták. A Budapesti Népbíróság '48 áprilisában tartotta nyilvános tárgyalását. A vád szerint Kecskési volt a felelős a beregszászi gettóban történt kegyetlenkedésekért.
"Csupán annyiban érzem magam bűnösnek, hogy nem tagadtam meg a parancsot, miszerint a vagonírozásokhoz kordonszolgálatra szakaszommal kimenjek" - vallotta Kecskési a tárgyaláson. Elmondta, korábban csendőrként németellenes szervezkedésben vett részt, és ezért büntetésül a 117-es tábori csendőrzászlóaljba osztották be szakaszparancsnoknak, majd a frontra irányították. 1944 áprilisában érkezett Beregszászra, zászlóaljának az volt a feladata, hogy az első hadsereg mögötti vonalat biztosítsa. Aztán parancsot kapott, hogy szakaszával jelenjen meg a téglagyárban a zsidók bevagonírozásakor. Bár ott volt embereivel, senkit nem bántottak, a foglyokat nem kínozták. A gettónak nem ő volt a parancsnoka; a táborőrséget egy Fery Pál nevű főhadnagy vezette, aki feltűnően hasonlított rá. Ez az oka annak, hogy folyton összekeverik vele. A foglyokkal való kegyetlenke dések annyira megviselték, hogy áthelyezését kérte. Pár nap múlva átvezényelték Tiszaújlakra.
A népbírósági tárgyalásra a volt deportáltak közül is beidéztek néhányat tanúnak. Kecskésiben többen felismerték a kegyetlen csendőrparancsnokot. Egyikük kijelentette: "Ismertem a vádlottat, ő volt az, aki a vagonírozást intézte. Ott volt
De olyanok is akadtak, akik Kecskési ártatlanságát bizonyították. "Egy Fery nevezetű főhadnagy intézett a gettóban mindent. Ő volt a karhatalom parancsnoka. Tudtommal a vádlott a gettóban semmi tevékenységet nem fejtett ki" - állította az egyik deportált. A bíróságon az egykori csendőrök is egybehangzóan igazolták Kecskési állításait.
A jegyzőkönyvekből nem derül ki, miért nem idézte be a bíróság Fery Pált, és miért nem szembesítette az egymásnak ellentmondó tanúkat. Kérdés az is, vajon miért nem a csendőrség eredeti dokumentációi alapján állapították meg, ki lehetett a gettó parancsnoka. Ungváry Krisztián történész szerint az 1944-45-ös hadi iratok 98 százaléka elveszett. Az oroszok bevonulása előtt elégették, vagy a szovjetek vitték el őket.
A népbíróság végül kizárólag a terhelő vallomásokat vette figyelembe: Kecskésit háborús bűnök miatt másodfokon tíz évre ítélte.
A történész úgy véli, ha a népbírósági tárgyalásokon kiderült a vádlottról, hogy sváb származású (Kecskési-Kolhmann német származású volt - a szerk.), ezt bizonyítékként vették arra, hogy az illető nyilas vagy náci is: "A tárgyalások hisztérikus légkörben zajlottak, beordítoztak a deportáltak hozzátartozói, a kivégzéseken szavalókórusok kántálták, hogy lassabban húzzák a kötelet."
Más dokumentumok alapján ugyanakkor mégsem vethető el egyértelműen Kecskési háborús bűne. Évekkel később az Új Írás 1965. júliusi és augusztusi számában Lévai Jenő A beregszászi gettó parancsnokából - magyar nemzeti hős címmel kétrészes cikket közölt. Ebben megemlíti, előkerült az az önéletrajz is, amelyet Kecskési még 1947-ben, a Markó utcai vizsgálati fogságban írt. Ebben a beregszászi zsidókkal kapcsolatban annyit jegyzett le: "Összeszedés! A téglagyárat én vezettem! Karhatalom! Bezárás! Nem úgy, mint másutt!"
Persze előfordulhat, hogy Kecskési önéletrajzát kínvallatással kényszerítették ki, bár évek múlva egy róla készült portréfilmben azt nyilatkozta: amikor letartóztatták, a vallatószobába bejött egyik régi ismerőse, és a verőlegényeket utasította, ne bántsák, mert ártatlan. Így nagyobb verés nélkül került a zárkába. (Gulyás János-Gulyás Gyula: Túlvilági beszélő)
Az is lehet, hogy Lévai nem hiteles dokumentumokra hivatkozik. "Lévai Jenő újságírói karrierje a harmincas évek végén azzal kezdődött, hogy Endre László akkori Pest megyei főszolgabíró szélsőjobboldali tevékenységét leplezte le. Lévait ezért meghurcolták. A háború után mindegyik népbírósági tárgyalásra eljárt, és a saját szája íze szerint, elfogultan interpretálta az eljárásokat" - mondja Ungváry Krisztián.
Tény, az Új Írás szerzője Kecskési tárgyalásáról azt írta: "Az összes tanú a vádlott ellen vallott." Ám a népbírósági dokumentumok nem ezt igazolják.
Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy azoknak a foglyoknak volt igazuk, akik felismerték Kecskésiben a brutális tisztet. A csendőrök akár előre is egyeztethették mentő vallomásaikat.
Kecskési sokszor hangoztatta: az ÁVO börtöneiben vált költővé. A gyűjtőfogházból Vácra szállították át, ahol együtt raboskodott - a későbbi, '56-os forradalomban hősi halált halt - Gérecz Attilával, valamint Kárpáti Kamillal, Tóth Bálinttal. Kecskési a börtönbeli "irodalmi élet" fő szervezője lett. Ő szerkesztette és rejtegette zárkájukban a Füveskert című "szamizdat verses füzeteket". 1956-ban szabadult, a forradalom után Bécsbe menekült, ahol megalapította a "magyar szabadságharcos írók" lapját, a Nemzetőrt. A hatvanas évektől Münchenben szerkesztette a több nyelven is megjelenő újságot, amely az emigráns magyarok fontos orgánuma lett. A Kádár-korszakban tiltott olvasmány volt. A hetvenes évektől Kecskési szorosan együttműködött a hazai ellenzékkel. Egyik nyilatkozatában említi: amikor az emigrációban már csüggedni kezdtek, hogy nem lesz magyar feltámadás, megkereste Lezsák Sándor. Találkozásukból új erőt merítettek a Nemzetőr szerkesztői.
A rendszerváltás után Kecskésit az elsők között rehabilitálták. Ügye kitüntetett politikai figyelmet kapott az Antall-kormány idején. Hazafelé című verseskötetét Lezsák 1991 áprilisában adatta ki, júniusban a legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán törvényességi óvást emelt a '48-as népbírósági ítélet ellen. Még mielőtt a bíróság az ügyben határozott volna, 1991 júliusában Horváth Balázs tárca nélküli miniszter az Országházban átadta Kecskésinek a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített zászlórendjét.
A Legfelsőbb Bíróság csak szeptember elején hozta meg ítéletét: a népbírósági eljárás megalapozatlan és törvénysértő volt. Kecskési Tibort a háborús bűntettek alól felmentették - bizonyítékok hiányában. Az iratokban az is szerepel, a Legfelsőbb Bíróság az ügyben új bizonyítási eljárást nem kezdeményezett, mert a deportálások óta eltelt hosszú évtizedek miatt ennek már nem látta értelmét.
Mivel a bíróság nem indított perújrafelvételt, így az ügyben sok minden homályban maradt. Pedig úgy tűnik, Kecskési állításai közül több is megkérdőjelezhető.
A róla készült dokumentumfilmben egykori letartóztatásának körülményeiről azt mesélte: 1947 nyarán a lapokban olvasta, hogy lecsukták Tavi Árpádot, akit azzal gyanúsítottak, hogy ő volt a beregszászi gettó parancsnoka. Mivel a vádlottal a háborúban együtt szolgált a 117-es zászlóaljban, tudta, hogy ártatlan. Mentő tanúnak jelentkezett perében. Vallomása alapján Tavit fel is mentették, viszont néhány hónap múlva őt vádolták meg a gettó vezetésével.
Tavi Árpád 1947 végén tartott népbírósági tárgyalásán valóban előállították tanúnak Kecskésit, aki akkor már háborús bűnök miatt előzetes letartóztatásban volt. Vagyis nem Tavi felmentése után fogták el.
Egyébként Tavi népbírósági tárgyalásának egyikére beidézték Vajda Gyula miniszteri osztálytanácsost is, aki őrvezetőként szolgált a 117-es csendőrzászlóaljban. "Hallomásból tudom a legénységtől, hogy a tényleges csendőrtisztek, például Kecskési Tollas Tibor, kegyetlenkedtek a gettóbeli üldözöttekkel" - vallotta a népbíróságon 1947. november 22-én. Kecskésit néhány nap múlva, december 1-jén vitték be. S csak ezután - mint előzetes letartóztatásban lévő fogoly - tett vallomást Tavi népbírósági tárgyalásán.
Vajda Gyula őrvezető azt is állította: Kecskési nőket hozatott ki a gettóból azzal az ígérettel, hogy megmenti őket. Lakásán erőszakoskodott velük, majd mégis deportáltatta az asszonyokat. A volt csendőrök közül mások is tanúsították: takarításra zsidó nőket küldtek Kecskésihez. Kérdés: ha neki tényleg semmi köze sem volt a táborhoz, hogyan hozathatott ki onnan foglyokat?
De akadnak mások is, akik Kecskési szélsőjobboldali beállítottságát igazolják. A Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának néhány dokumentumában több, a háború után Nyugatra szökött nyilas állítja: Szálasi hatalomra jutásakor Kecskési a nyilasok közé állt. A Legfelsőbb Bíróság nem tisztázta - mielőtt a háborús bűnök alól felmentette volna Kecskésit - pontosan, hol szolgált és mit csinált a beregszászi deportálások után.
Kecskési a népbíróságon azzal védekezett, összekeverhették Fery Pál főhadnaggyal, a gettó valódi parancsnokával.
Fery főhadnagyot 1944. május elején - a deportálások idején - Nagyváradra vezényelték, onnan akár tovább is irányíthatták Beregszászra. Tudomásunk szerint Fery Pálnak a háború után nem volt népbírósági tárgyalása: azaz vagy elesett a háborúban, vagy Nyugatra szökött. (Vagy nem vádolták semmivel?) Tény: Kecskési vádjai ellen nem védekezhetett.
 |
| Egy régi kép: Tollas Tibor versei hazai kiadójával, Lezsák Sándorral |
A magyar honvédség és csendőrség nyilvántartásában, a Tiszti cím névtárban az áll: Taby Árpád nyugalmazott testőrőrnagy, országgyűlési képviselő volt '44-ben. Szakértők szerint az előfordulhatott, hogy Tabyt a deportáláskor alispánnak vagy polgármesternek nevezték ki valahová, de az szinte biztos, hogy nem lehetett a beregszászi gettó csendőrparancsnoka. Ezt erősíti meg az is, hogy a levéltári dokumentumokban megtalálható: Taby Árpádot is elítélték háborús bűnökért - csakhogy a népbírósági iratokban Beregszászról szó sem esik. Vagyis büntetését nem kaphatta a gettóbeli tevékenységéért.
Kecskési a róla készült portréfilmben arról is hallgatott, hogy a vagonírozáskor jelen volt a beregszászi táborban. "Semmi közöm se volt a deportálásokhoz, Tiszaújlakon tartózkodtam." Ebben a filmben említi azt is, hogy miután az ÁVO 1947-ben letartóztatta, kihallgatásán egy régi ismerőse, Dienes Gyenes András állította le a verőlegényeket, értesítette Kecskési ismerőseit a várható házkutatásokról. Segített abban is, hogy kijuttassa a börtönből: kiket kér tanúnak a vádlott.
Kecskési akár a háborúból ismerhette Dienest, akit akkor még Dienes Andornak hívtak, és csendőrtiszt volt: gazdasági és közigazgatási ügyeket intézett a Belügyminisztériumban. Ő írta a Tavaszi portyázás és Az ismeretlen front című könyveket is, amelyek 1945 után a betiltott, fasiszta szellemű, szovjetellenes irományok listájára kerültek. A háború után - már Dienes András néven - az AVO egyik szervezője lett, Kecskési letartóztatásának idején ezredesi rangban szolgált. Kérdés: ha Kecskési védelmét ilyen magas pozícióból segítette az ÁVO, vajon a mentő tanúk valóban önként jelentkeztek a népbíróságon, avagy Dienes rendőr ezredes "felkérésének" tettek eleget?
A népbírósági tárgyaláson Kecskési személyesen megjelent - ennek ellenére a volt deportáltak közül többen nem tudták a nevét, beosztását, és ellentmondóan vallottak tevékenységéről. Különös, hogy Fery Pált viszont egy fénykép alapján olyan pontosan felismerték.
Felvettük a kapcsolatot a beregszászi gettó néhány egykori foglyával. Képviselőjük elmondta, sem Kecskésire, sem Feryre, sem Tabyra nem emlékeznek. Olyan traumák érték őket, hogy a deportálások után egy hónappal sem lettek volna képesek tiszteket névre, arcra azonosítani. A csendőrök rendkívül brutálisan viselkedtek a gettóban, különösen a vagonírozáskor. A nőket meztelenre vetkőztették, motozták, a szerelvényeket túlzsúfolták. Kegyetlenségben nem volt köztük kivétel.
Persze mindez nem zárja ki, hogy éppen Kecskési Tollas Tibor volt az, aki semmit sem követett el a táborban. Történészek igazolják: a csendőrök között akadtak emberségesek is, akik a deportáláskor sem bántották a foglyokat.
De aki a Sztójay-kormány alatt csendőrnek állt, tudnia kellett, milyen eszméket szolgál fegyverrel.
Tény: a második világháború után három évvel már nem lehetett bizonyítani, valóban elkövetett-e Kecskési háborús bűnöket. A bíróságnak - törvényesen - fel kellett volna mentenie 1948-ban. Nem világos, vajon milyen politikai érdekek játékszere volt a "független" népbíróság: ártatlan ellen folytatott koncepciós pert? Vagy netán bűnöst próbáltak halálos ítélet alól menteni ávós "baráti kezek"?
Dokumentumok, tanúk visszaemlékezései alapján szerettük volna felgöngyölíteni a múltat. De csak újabb kérdésekig jutottunk, amelyekre esettanulmányunkban - úgy tűnik - hatvan év után már hiába keressük a választ.
Ahogyan a Wiesenthal Központ Utolsó esély címmel hirdetett akciójának sincs már esélye, annyi esztendővel a történetek után.
| Az Államvédelmi Szolgálatok Történelmi Levéltárában elmondták, több dossziét is őriznek Fery Pál csendőr főhadnagyról. Megtekintésükhöz kutatói támogatást kell szerezni, kérvénnyel fordulni a hivatalhoz. Azután kuratóriumuk eldönti, kiadhatóak-e az iratok. Néhány hónapon belül válaszolnak. |
A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni