0
2006. október 13.

Robbantás

Debreczeni József írása

A rendszerváltozással született Magyar Köztársaság eddigi történetének legdrámaibb válságát éli. A Magyar Televízió épületének ostromával az 1956-os forradalom óta nem látott események játszódtak le ? s még nem értek véget.


A helyzet rendészetileg konszolidálódott, ám politikailag korántsem. Folyamatosak a miniszterelnök lemondását követelő utcai demonstrációk. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője illegitimnek (valójában illegálisnak) tartja a kormányt, a leváltására készül, méghozzá a parlamentáris rendszer működésével össze nem férő módon: önkormányzati vétóval, korlátozott mandátumú szakértői kormányzással, nyílt ellenállással.

Szögezzük le az elején: a köztársasági elnöknek abban tökéletesen igaza van, hogy ami ma zajlik, annak az égvilágon semmi köze az '56-os forradalomhoz. Semmilyen forradalomhoz sincs köze. Az országban nem állomásozik idegen hadsereg, nem uralkodik totális diktatúra. A mostani (félig a pattintott kőkorszakot idéző, félig posztmodern) hordák nem tüzelő orosz páncélosokra és ávósokra hajigáltak Molotov-koktélokat meg macskaköveket, hanem a törvényes, demokratikus rendet védő, műanyag pajzsos magyar rendőrökre. Nem elnyomó, gyilkos bábrezsimet, hanem szabadon választott parlamentnek felelős kormányt akartak megdönteni.

Hogyan és miért robban ki a válság? Hogyan és miért következtek be ezek a döbbenetes események, amelyekhez foghatók a rendszerváltozás éveiben sem fordultak elő? (Azt a vélekedést, mely szerint Magyarországon nem történt rendszerváltozás, oly mértékű ostobaságnak tartom, hogy e zárójel keretein kívül említésre sem méltatom ebben a cikkben.)

Először egy hatalmas kommunikációs robbanás történt: napvilágra került a miniszterelnök néhány önleleplező mondata (nem tettünk semmit, hazudtunk, így nyertünk választásokat).

A közvéleményt megrázták ezek a kijelentések, az amúgy is népszerűtlen kormányfő megítélése mélypontra zuhant, a többség indokoltnak tartotta, egy aktív kisebbség pedig hevesen követelni kezdte a lemondását: morális színezetű bizalmi válság alakult ki. Ez váratlanul súlyos politikai válságba torkollott a Magyar Televízió épületének elfoglalásával - az állam nem tudta megvédeni egyik legfontosabb közintézményét. Az erőszakos támadás nem pusztán a tévé és a kormány, hanem a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje ellen irányult, s átmenetileg sikerre vezetett. Az államfő tévedett, amikor a történteket szimpla köztörvényes bűnnek minősítette. Az erőszakos cselekmények ugyanis politikai követelésekkel fonódtak össze: az ostromlók a kormány lemondását és új választások kiírását sürgető petíciót akartak közzétenni, az utcai küzdelmek során később is ezt követelték.

Kommunikációs robbanás - bizalmi válság - sokkoló politikai krízis.

A folyamat három lépcsője világosan kirajzolódik - ám a köztük lévő sokemeletnyi szintkülönbség is. Érthetetlen, hogy juthattak el az események harminc óra leforgása alatt a tévé ostromáig. Hogyan válthatott ki néhány kormányfői mondat nyílt lázadást.

Vizsgáljuk meg először a politikai kommunikáció szintjét.

Hogy Gyurcsány Ferenc zárt körben elhangzott, utólag nyilvánosságra került mondatai bombaként robbantak, annak számos oka van. Az elsőt már meg is jelöltem: egy ?titok? jutott napvilágra. A másik ok a minél nagyobb hatásra törekvő tendenciózus válogatás. Utóbbi a hírszerkesztői szelekció, illetve az ellenérdekű politikai manipuláció terméke. A csaknem félórás beszédből vasárnap délután mindössze egypercnyit hoztak nyilvánosságra: azt a pár mondatot, amely - a szövegkörnyezetből és a beszédhelyzetből kiemelve - a lehető legnagyobb mértékben kompromittálhatja a kormányzatot s annak fejét. Aki megismerte az utólag (a miniszterelnök által) közzétett teljes szöveget, kénytelen hamisításnak tekinteni a válogatást. Az ugyanis - önmagában - tényleg a hazugság cinikus beismerésének hat, holott Gyurcsány épp a ?hazug? politikával történő szakítás elkerülhetetlenségéről szólt, politikustól soha nem hallott, brutális őszinteséggel.

Brutalitáson nem a vaskos kifejezések használatát értem. A durva szavak csupán következménynek tekinthetők: döntően a sajátos beszédhelyzet termékei. A miniszterelnök zárt körben, éles szituációban, az övéihez beszélt. Nem közjogi státusában, kormányfőként az országhoz, hanem politikai vezetőként a szocialistákhoz (stílszerűbben: a ?szocikhoz?) intézte szavait. Május végén, a koalíciós tárgyalások finisében vagyunk: a frakció most szembesül a megszorító csomaggal és a reformokkal. Az elkerülhetetlen és halaszthatatlan lépésekkel s ezek várható következményeivel (rohamos népszerűségvesztés, vereség az önkormányzati választásokon, személyes politikai és egzisztenciális veszteségek stb.). Mindez váratlanul éri és sokkolja őket (a kormányprogram kidolgozása nem a frakció dolga), heves tiltakozásokat vált ki bennük, s ennek hangot is adnak (ez túl sok, legalább halasszuk az önkormányzati választások utánra stb.). Erre jött Gyurcsány vitazárója, melynek pár gondosan kiválasztott mondata - négy hónappal később, mint majd látjuk: a kellő pillanatban - kirepült az éterbe.

Ezen a ponton tisztázzunk valamit. Hamis és félrevezető minden olyan értelmezés, amely a ?titkos?, illetve ?nyílt? beszédet ez esetben a diktatúra-demokrácia dimenzióba helyezi. Szó sincs róla. Szó sincs arról, hogy a demokratikus politika minden mozzanata a nyilvánosság előtt zajlik, s ami nem, az sötét dolog. Világítsuk meg ezt egy analógiával. A (verseny)sport, ugyebár: nyílt küzdelem. Egy futballmérkőzés természetesen a stadionban, reflektorok, kamerák, zsúfolásig megtelt lelátók előtt folyik. Ám a taktikai értekezletre - ugyanilyen természetesen - zárt ajtók mögött, az öltözőben kerül sor. Az ellenfél és a közönség kizárásával.

A balatonőszödi frakcióülés hangfelvétele a szocik öltözőjében készült. Egy már elveszettnek látszó, de iszonyú erőfeszítések és óriási szerencse árán a sírból visszahozott, nagy nehezen megnyert kupameccs után. Az edző (egyben csapatkapitány és góllövő center) azt mondja az örömittas, bankettre készülő játékosoknak: ilyen pocsék teljesítménnyel még egyszer nem nyerünk. Ki se menjünk a visszavágóra. Botlábúak vagyunk, a játékrendszerünk elavult, az erőnlétünk nulla, egy hitvány lesgóllal nyertünk. A játékosok nem akarnak hinni a fülüknek. Kiabálni kell velük, megdöbbenteni, felrázni, sokkolni őket. Dramatizálni, túldimenzionálni a helyzetet. A kimondott szavak ebben a beszédhelyzetben - a fülledt, izzadt öltözőben - sajátos célt szolgálnak, és sajátos értelmet kapnak. Ami kint így hangzana: ?Négy év alatt nem indítottunk el egyetlen reformot sem?, bent így szól: ?Nem csináltunk semmit!? A ?hallgatnunk kellett az elkerülhetetlen megszorításokról egy vadul ígérgető, gátlástalan ellenféllel csatázva? belül: ?Végighazudtuk az utolsó másfél évet!?

És egyszer csak kihangosítják az edző szavait. Az öltözőbeli szenvedélyes beszéd pár jól kiválasztott mondata, egy jól megválasztott pillanatban harsogva megszólal a stadion összes hangszóróján. Hallják az ellenfelek, hallja a sajtó, hallja a lelátó, az összes tévénéző és rádióhallgató. A hatás döbbenetes. (Emlékeznek, milyen döbbenetet keltett az országban, amikor kihangosították a kispadról Mészöly Kálmán szövetségi kapitány durva szövegeit?) A kormányfő mondatainak elementáris hatása jelentős részben a két beszédhelyzet roppant feszültségéből adódik: a belső térben, speciális helyzetben és céllal elmondott szöveg néhány mondata a külső térben, egy merőben más hallgatóság előtt, merőben más helyzetben merőben más: jórészt hamis jelentést kap.

Ez a kommunikációs feszültség azonban önmagában korántsem indokolja a bekövetkezett politikai robbanást. Nézzük meg a politikai dimenziót. A gyurcsányi mondatok hatását nyilván magyarázza a triviális tény, hogy egy a társadalom számára kínos megszorító csomag, illetve a létviszonyokat megbolygató reformok bejelentései nyomán hangzottak el a - közben igen népszerűtlenné vált - kormányfő szá-

jából.

A rendkívüli helyzet okai természetesen nem tárhatók föl Gyurcsány Ferenc személyes szerepének vizsgálata nélkül. Vajon nem szította ő maga is az ellene támadt fékevesztett indulatokat? Hisz az utcán fölcsapó gyűlölethullám jelenti tán az egyetlen mozzanatot, amely a maga torz módján '56-ot idézi: az egyik jelszó szerint az ő helye ugyanúgy a Dunában volna, mint annak idején Gerőé. Miért gyűlölik őt ennyire a radikális (s nem sokkal kevésbé a mérsékelt) jobboldalon? Személye ezen a fertályon eleve taszító - politikai és szociális értelemben egyaránt. Ő a ?komcsi milliárdos?. Ép ésszel a KISZ-es múlt nem lehet nagyobb bűn, mint a pufajkás, de a meggazdagodás - úgy látszik - hatványozó tényező.

Gyurcsánynak vannak olyan személyiségjegyei, amelyek fokozottan irritálják azokat, akik már amúgy is ellenszenvvel viseltetnek iránta. Túl határozott, túl impulzív, túl energikus, túl szenvedélyes. Túlmozgásos, túl erősek a gesztusai. A metsző okossággal párosulva mindezek démoni, de legalábbis cipollai alaknak láttatják őt, aki - sötét ármánnyal - legyőzte az igaz ügy vezérét, Orbán Viktort. Most bosszút állnak rajta. Annál is inkább, mert ezekben a napokban is rendíthetetlen és megátalkodott: nem mutat bűnbánatot, nem kér bocsánatot.

Pedig az utóbbit legalább egyetlen vonatkozásban meg kellett volna tennie. A sokakat nemcsak az álszemérem okán sértő durva kifejezések miatt.

E szavak - bármennyire akaratán kívül kerültek is nyilvánosságra - a többség szemében semmiképp sem egyeztethetők össze a kormányfői státussal. Annyit mondhatott volna: bár nem tehetek róla, sajnálom, ha megsértettem bárki érzékenységét.

Ez általában is igaz. Az elmúlt hónapok miniszterelnöki kommunikációjából hiányzott egy szólam: a veszteséget elszenvedő emberek iránti empátia. Gyurcsány Ferenc nem tudta érzékeltetni, hogy nemcsak ismeri a lakosságra háruló terheket, de át is érzi a miattuk támadt nehézségeket is. A ?nem kell félni: nem fog fájni? igen rossz mondat volt (még ha szintén egy árnyaltabb kijelentés csonkolt részeként került is be a köztudatba). Még a vele rokonszenvezők is úgy érezhették: a miniszterelnöknek van esze, bátorsága és akarata - de nincs szíve.

Ami végül a hazugságot illeti (bár az ellenzék direktben tette, a kormány csak indirektben: mellébeszéléssel), két ponton Gyurcsánnyal szemben is megáll a vád. Nem menthető a költségvetési adatok eltitkolása és az áfacsökkentéssel meg az ötéves csomag törvénybe iktatásával űzött adópolitikai szemfényvesztés.

Ám azt kell mondanom, ez még mindig édeskevés ahhoz, hogy indokolja: miként jutottak el az események harminc óra alatt a tévé ostromáig. Semmi sem lesz érthető, míg meg nem vizsgáljuk Orbán Viktor és a Fidesz tevékenységét. A választások után a vesztes vezér utóvédharcokra kényszerült, majd pozícióját megszilárdítván visszavonult. Ebből az időszakból egyetlen mozzanat érdemel említést: a Fidesz (a rendszerváltozás óta először fordul ez elő!) nem szavazta meg a parlamenti választásokról készült belügyminiszteri jelentést. Ezzel kétségbe vonta az eredményt: közvetve a kormány legalitását. A lépésnek akkor nem volt se érdemi indoklása, se folytatása. Három hónapos csend következett.


Aztán váratlan dolog történik.

Július 29-én, Tusnádfürdőn Orbán megdöbbentő kijelentéseket tesz: ?A demokrácia magyar hívei nem akarnak hinni a szemüknek, amikor látják, hogy a rendszerváltozáskor kiharcolt szabadság idegen megszállók nélkül, a többpártrendszer és az alkotmányosság előttünk magasodó intézményei ellenére szétporlad, kicsúszik az ujjaink közül, átadja a helyét valami másnak. Valami másnak, amit a diktatúrához deportálásokat, bebörtönzéseket, kivégzéseket társító történelmi tapasztalataink miatt túlzásnak érzünk diktatúrának nevezni. De ez a készülődő, szemünk előtt formálódó új világ biztosan nem demokrácia.?

Orbán régóta dupla fenekű beszédmódot használ. Félig kimondja, majd rögtön vissza is szívja a legsúlyosabb szavakat. Ám üzenete célba ér: felajzott hívei fülébe, szívébe, s bár marad valami a levegőben, azt nem lehet megfogni, számon kérni. Emlékszünk még az egy évvel korábbi kettős kódolású, tusnádi antiszemita szövegre?

A baloldali nemzetellenesség lehetséges okaként a nyelve hegyére vett, de rögtön visszahúzott ?genetikai meghatározottságra?? Figyelem: a későbbi idézetekben is fontos lesz ez az orbáni ?itt a piros, hol a piros? játék!

De térjünk vissza az idei tusnádfürdői beszédhez. Az ember nem hisz a fülének. Mi van? Diktatúra

Magyarországon? Orbán Viktor megőrült?

Nem őrült meg.

Ám határozott véleményem szerint július végén már a kezében van az őszödi Gyurcsány-beszéd felvétele.

Ezt tényszerűen nem tudom bizonyítani. Nem is tényállítás, hanem következtetés. Hipotézis: amit ezer dolog igazol - s ami igazol ezer dolgot. Ami mindent megvilágít: Orbán nyár óta folytatott - e nélkül érthetetlen, ám ezzel együtt is sötét - politikáját. Világossá és átláthatóvá teszi a mára kialakult félelmetes helyzetet. Mint mágnestől a vasreszelék: egyszerre kontúros erővonalakká rendeződik minden, ami addig szanaszét hevert.

Orbán és a Fidesz politikája ettől a pillanattól kezdve a helyi választások kampányára időzített kommunikációs robbantás szisztematikus előkészítése. Hogy a miniszterelnök hazugságot beismerő szavai majdan ne füstbombaként, hanem atombombaként robbanjanak. Kommunikációjuk innentől egyetlen szóra fókuszál: ?Hazugság!? Egyetlen leegyszerűsített - a parlamenti demokrácia alapján elfogadhatatlan, abszurd és primitív - gondolatmenetre. Ezt sulykolják minden erővel. Minden beszédben, minden nyilatkozatban. Ezért ír Orbán háromrészes (leginkább a politikai patológia tárgykörébe sorolható) dolgozatot a Magyar Nemzetbe Vízválasztó címmel. Ezért gyűjt aláírást a ?törvénytelen? csomag ellen, s hogy újra mozgósítsa és gyakorlatoztassa a csapatokat. Sokan azt hiszik, Orbán kiégett, semmi újat sem tud kitalálni: ez hatástalan. Nem is sejtik: ?a vezénylő tábornok? minden korábbinál hatásosabb és nagyobb szabású hadműveletére készül. Ezért küldik Gyurcsány gyűléseire a fütyülőbrigádokat, amelyek a tévéhíradók képein transzparenseket emelve, jelszavakat skandálva minden este egy szót sulykolnak a nézők millióiba: ?Hazug.?

Gyurcsány hazug kampánnyal nyert. Becsapta az embereket: csalással tartotta meg a hatalmat. Ezért (átadom a szót Orbánnak): ?Ma Magyarországon a kormánydöntések nem egy legitim kormány demokratikus intézkedései, hanem önkényes diktátumok, amelyek meghozatalához a kormánynak nincs joga.?

Megszületik az illegitim - valójában illegális - kormány definíciója. Orbán - s az ő nyomában mindenki - összemos két fogalmat: a legitimitás politikai-szociológiai, illetve a legalitás jogi kategóriáját. Előbbi a hatalom társadalom általi elfogadottságát, utóbbi a jogszerűségét jelenti. A kormány esetében azt, hogy a törvényi előírások szerint lebonyolított választások nyomán, az Országgyűléstől kapott négyéves mandátumot. A parlamentáris rendszerben ugyanis - szemben mindenféle populista maszlaggal - nem a nép, hanem a parlamenti többség hatalmazza föl a miniszterelnököt: így a bizalmat is csak az vonhatja meg tőle. A ?nép? fiai választókörzetük képviselőjelöltjei, továbbá a területi pártlisták közül választanak egyet-egyet, s alkotmányos szerepük itt véget ér. Minden további (az államfő formális közreműködésével) a parlament dolga. Bármekkora a nép csalódása a választások után; bármekkora legitimációs deficitet halmoz föl a kormány - legalitását ez nem érinti. Az Antall-Boross-kabinet '90 őszétől végig súlyos legitimitáshiánnyal küzdve, ámde abszolút legálisan töltötte ki a teljes ciklust. Orbán (e kérdés régi szakértője) a taxisblokád idején is azt mondta, hogy ?a kormány hazudott?, de azt akkor még nem, hogy emiatt törvénytelen volna - ellene lázadni pedig törvényes!

Most ezt mondja. Három teljes hónapja. Tusnádfürdő óta. Amióta megkapta a májusi frakcióülés hangfelvételét. Mondja, mondja - az ő szokásos dupla fenekű beszédével: ?A felkelés komoly kifejezés a magyar közéletben, ezért szeretném a használatát elkerülni, de az embereknek joguk van az ellenálláshoz.? Július óta két vasat tart a tűzben. Két forgatókönyve van - a kettő nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Egyik (minimális) célja: szavazatmaximálás a helyi választásokon. Ezért kelt hamis illúziókat. A magyar parlamentáris rendszerben nonszensznek - szigorúbban: közjogi baromságnak, még szigorúbban: alkotmányellenesnek - minősülő ?megoldásokkal? ámítja a ?magyar embereket?. Ha ránk szavaztok, az általunk uralt önkormányzatok afféle ?felsőházként? vétójogot kapnak a parlament fölött a költségvetésben, visszavonatjuk a Gyurcsány-csomagot stb.

A másik (maximális) forgatókönyv: az ellenállás politikája. Engedetlenség, adómegtagadás, a kormánnyal szembeni kényszer, utcai megmozdulások - végső esetben felkelés. Ha elég felhatalmazást kapunk a helyi választásokon (ami ?a parlamenti választások harmadik fordulója!??, illetve ?népszavazás!??), akkor ?nekimegyünk a kormánynak?. (Bencsik, Kerényi s a többi - a fideszes szellemi (?) holdudvarhoz tartozó, saját táborában nagy hatású - véleményvezér vesztett választások utáni forradalmat hirdető szövegeire csak utalok, idézni még zárójelben sem akarok tőlük.)

Orbán nyilatkozatai július végétől szeptember közepéig teli vannak a ?hazug kormányfővel? szembeni indulatkeltés, fenyegetés, erőszak, illetve erőszak-igazolás mondataival. Még Gyurcsány esetleges megölését is prognosztizálja egy allegóriával: ?Ha egy idegenvezető elvéti a jelzést, és a szakadék szélére vezeti a gondjaira bízott turistákat, egyvalamit semmi szín alatt ne mondjon nekik: hogy nincs más út, nem lehet visszafordulni. Ilyenkor ugyanis könnyen előfordulhat, hogy valaki leesik abba a szakadékba, és az nem turista lesz.? Ha már itt tartunk, idézzük föl, hogyan ?határolódott el? Orbán a tévé ostromát követő első megszólalásakor az erőszaktól.

Utóbbival azért nem értett egyet, mert - mint mondta - ?a székház, az autók, a rendőrök, a tűzoltók nem tehetnek? a megszorításokról. Hogy ki tehet róla, azt (most) nem mondta ki. Azt se mondta, hogy tehát akkor nem a Szabadság tér, hanem a Szemlőhegyi út felé kellett volna megindulniuk a felháborodott fiataloknak. Akik két nap múlva már (a Hír TV szerint is) csak futballhuligánok voltak.


Apropó, futballhuligánok! Augusztus 12-én, szombaton (két héttel a tusnádfürdői frontnyitás után - hat héttel a tévé ostroma előtt) nem akármilyen szurkolója akad az első ligából kizárt Ferencvárosnak a Jászapáti ellen vívott meccsén. Egy Újpest-drukker, a volt miniszterelnök ül ki a lelátóra. Orbán Viktor. Nemcsak kiül, nyilatkozik is a sajtónak: ?Ami a Fradival történt, az disznóság.? Aki úgy véli, a zárójelbe foglalt tényszerű időpont-megjelölés pedig részemről disznóság, annak annyit: természetesen nem állítom, hogy Orbán a meccs után a majdani ostromot is megbeszéli a Fradi B-középpel. De tesz egy hatásos gesztust. Az önkormányzati választások megnyerésére hajtó pártelnök tán tényleg csak a ferencvárosi szurkolók voksait akarja begyűjteni. A hetek óta a kormánnyal szembeni ellenállásra buzdító, a nagy kommunikációs bomba időzítő szerkezetén bíbelődő populista vezér azonban bizonyosan egy másik (az előzőt nem kizáró) eshetőséggel is kalkulál. Aki július vége óta minden idegszálával, energiájával, minden rendelkezésére álló erővel és eszközzel a nagy robbantást készíti elő. Aki készül a detonáció utáni rendkívüli helyzetre is. Aki valójában már négy éve plántálja hívei lelkébe a választásokon győztes, ám szerinte illegitim, sőt illegális kormány elleni lázadás szellemét. Aki az elmúlt hetekben ezt sokszoros erővel teszi. Márpedig aki ezzel is kalkulál, aki erre is készül, annak kalkulálnia kell a magyar társadalom egyetlen olyan (mindaddig politikamentes!) csoportjával is, amelyik évek óta folyamatosan gyakorolja a nyílt, törvénytelen, tömeges utcai erőszakot, amelyik évek óta valóságos háborút vív a Magyar

Köztársaság rendészeti szerveivel.

Nagyobbrészt a ferencvárosi, kisebbrészt az újpesti B-középről van szó. Azokról, akik harminc órával Gyurcsány (elorzott és sokszorosan manipulált) mondatainak közzététele után - bizonyára Orbán szándéka ellenére, messze túllőve a célon - ostrommal elfoglalják a Magyar Televízió székházát. Tudjuk: a politikus tetteit nem a szándék, hanem a következmények felől kell megítélni.

Tudnunk kell még valamit: Orbán Viktor nem másfél hónappal a nagy robbantás előtt kezdi el locsolni az utcán a benzint. Minimum négy éve ezt teszi. A 2002-es választások első fordulója óta, miután rádöbbent: elveszti a hatalmat. A Testnevelési Főiskolán tartott beszédében hívja először utcára a népet: ?A családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk.? Itt ma valami elkezdődött. Szombaton délután ?három órakor mindez a Kossuth téren folytatódni fog. Odahívom Magyarország minden polgárát?.

Hogyan vezetett az út négy év alatt a Kossuth tértől a Kossuth térig - majd a Szabadság térig? Nézzük a fontosabb állomásokat!

Dísz tér, 2002. május 7. A vesztes miniszterelnök kétségbe vonja ellenfelei - parlamenti választások nyomán elnyert - kormányzati felhatalmazását. Egy másik mandátumot állít vele szembe, amely szerinte erősebb a nép választotta parlamenttől kaphatónál. Egy utcai tömeggyűlésen elnyerhető misztikus, lelki fölhatalmazást, melynek forrásaként a ?hazát? jelöli meg, utóbbiból egyúttal kizárva a többségi oldalt. Irtózatos súlyú kijelentések ezek - valójában a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét tagadják: ?Még sohasem voltunk ilyen sokan, még sohasem voltunk ilyen erősek! Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.

Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest.?

Korrekt és pontos fogalmazásra törekszem: ez a gondolatmenet a múlt század húszas-harmincas éveiben a parlamentáris demokrácia ellen föllépő olaszországi fasiszta, illetve németországi náci tömegmozgalmak legitimitásfölfogásával áll párhuzamban. Rokona a Párt axiomatikus vezető szerepéről vallott kommunista ideológiának is, csak az utóbbi hivatkozási alapja más (nem a haza és a nép, hanem a munkásosztály meg a történelmi szükségszerűség). Orbán a Dísz téren meghirdeti egy kormánnyal szemben fölléptethető tömegmozgalom szervezését is: ?Alakítsanak polgári köröket!... Együttlétre, összefogásra, készenlétre van szükség! Az erőnk, amely a sokaságban van, akkor valódi erő, ha képesek vagyunk magunkat megszervezni!

Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk.?

Szabadság tér, 2002. augusztus 30. Tömeggyűlés a Magyar Televízió székháza előtt. Igénybejelentés a közszolgálati média felének pártszolgálati célra történő használatbavételére (utóbb megvalósult változat: Hírtévé). A székház tömegerővel való birtokbavételének sugalmazása (megvalósulás: 2006. szeptember 18.). ?Ma is megtapasztalhattuk, milyen sokan vagyunk, milyen erősek vagyunk. Akár arra is gondolhatnánk, hogy egyszerűen felemeljük ezt az épületet itt a hátunk mögött, de nem adunk ki ilyen jelszót. Mert nem szeretjük a lökdösődést, és nem vagyunk úgy öltözve.?

Andrássy út, 2003. február 23. Kormányintézkedéssel szembeni végletes fizikai ellenállás a tömeg erejével: ?Meg fogjuk védeni a Terror Háza Múzeumot! Ahogy körülnézünk, bizony többen vagyunk, mint az egri vár védői voltak. Azt üzenjük tehát innen: a ház bezárása, átkeresztelése vagy akár csak átszervezése is elementáris erejű ellenállásba ütközhet.?


Az '56-os forradalomra való október 23-i megemlékezéseket Orbán rendre a kommunista zsarnokság ellen fölkelő, a kommunistákat elűző egykori magyar nép és a mostani helyzet, illetve a mostani teendők közti direkt párhuzamok megvonására használja föl. Ezek a párhuzamok primitívek és méltatlanok: ilyen értelemben is előkészítői a mai - hasonlóképp jellemezhető - analógiáknak. Illusztrációul, íme az utolsó, 2005-ből: ?1956-ban sem akartunk többet, mint hogy végre kerüljenek helyükre a dolgok. Az orosz katonák Moszkvába, a kommunista párt a süllyesztőbe, a bűnös országvezetők pedig a cellákba. Ma is csak annyit szeretnénk, hogy kerüljenek végre helyükre a dolgok! Mi az '56-osok tanítványai vagyunk! Készüljetek hát!?

Ezek a gondosan kiszámított, kétértelmű megfogalmazások papíron olvasva is súlyosak. Ám abszolút egyértelműek és mázsás súlyúak voltak ott, a százezres sokaságban, a vezér és a tömeg lelki egybeolvadásának szakrális pillanataiban. Beivódtak, beleégtek a hívők lelkébe. A négy éve zajló lelkigyakorlatok hatása ma az utcán mérhető.

E nélkül a négy év nélkül nem érthetőek a legutóbbi napok drámai történései. E nélkül meg sem történtek volna.

Nem érthetők a történtek a nélkül a részint hideg fejjel, részint zsigeri indulatból gerjesztett gyűlölethadjárat nélkül sem, amelyet kezdettől - azaz Gyurcsány Ferenc újbóli politikai színre lépésétől - fogva könyörtelenül és szisztematikusan folytatnak ellene a Fidesz vezetői. Mert megérzik: megjelent a színen a nagy ellenfél, aki legyőzheti őket. Demokrata politikus soha nem beszél úgy a vetélytársról, ahogy ők Gyurcsányról. Nemcsak a Magyar Vizsla, a hasonnevű Nemzet, illetve a Demokrata uszító, sokszor alantas verbális és képi megfogalmazásaira gondolok, hanem Orbánnak és társainak szóhasználatára. A szociális irigységet szító luxusbaloldalizásra, az ellenfél morális és pszichés állapotára, sőt bűnöző mivoltára vonatkozó célzásokra (legutóbb: ?notórius, beteges hazudozó?, ?lebukott?). Ez is a múlt század húszas-harmincas, illetve ötvenes éveinek politikai kultúráját idézi. Ahogy az ellenfél gyűléseinek - egyelőre verbális - szétverése is. Nemkülönben a pimaszság, hogy a provokátor kiált ?provokátort?, mondván: ?A miniszterelnök provokálja a népet.? Mintha ő csak egyszer is néven nevezte volna az ordító, fütyülő ?hőbörgőket?, vagy akár csak legyintett volna rájuk. Azokra, akik úgy ?gyakorolták a véleménynyilvánítás jogát?, hogy azzal őt e jogtól meg akarták fosztani, a hallgatóságát pedig a gyülekezés jogával való élésben gátolták - minimum antidemokratikus, ha ugyan nem alkotmánysértő módon!


Ilyen előzmények után jutunk vissza a Kossuth térre 2006. szeptember 18-án - ahonnan már csak háromszáz méterre és három percre van a Szabadság tér. Kőhajításnyira. Ám mielőtt a kövek repülni kezdenek, még történik pár dolog. Megjelenik a téren a Fidesz országgyűlési képviselője, az egykori '56-os Wittner Mária, s arról beszél az izgatott tömegnek, hogy Magyarországon ismét forradalmi a helyzet. E tömeget ?békésnek? nevezni: súlyos tévedés, illetve tudatos manipuláció. Ez egy alkatilag és politikailag egyaránt (föl)izgatott, dühös, szélsőséges egyedekből és csoportokból összeverődött tömeg. Agresszív, gyűlölködő jelszavakat kiabál, fölajzott állapotban van - a tömegpszichózis összes tünetét mutatja. A Gyurcsányt a Dunába kívánó Kossuth téri kántálók meg a Szabadság téri gyújtogatók közt nem húzódik éles határ: aki kategorikus módon szét akarja őket választani, az téved, vagy hamis szándékai vannak.

Délután jön a hír: a Fidesz teljes szolidaritásáról biztosítja a tüntetőket. Hatalmas ováció! Folyamatosak a bejelentések. Tüntetés Szegeden: üdvrivalgás! Győrben is: hurrá! Erősödik a hamis hit: az ország velünk van - ez forradalom! A hamis tudat számára kínálja magát az ötvenhatos forgatókönyv: (a rádió helyett) gyerünk a tévéhez, beolvasni a ?forradalom? követeléseit! Ha nem engedik: el kell foglalni. (A Sztálin-szobor helyett ott a szovjet emlékmű.)

A vidéki tüntetéseknek van még egy súlyos következményük: egyebek közt ezeknek tulajdonítható a székház elfoglalása. A fölkészületlen rendőri erők ugyanis csak éjfél után kapnak erősítést a vidéki városokból, mert az ottaniaknak helyben van feladatuk. A tüntetéseket zömmel SMS-ező polgári körös és fideszes aktivisták szervezik.

Most sem azt állítom, hogy a tüntetésszervezők szándéka valósul meg mindezzel. Az előre megfontolt szándék a kormányra való minél nagyobb politikai nyomásgyakorlás volt. A tévé eleste: utólagos, nem kívánt következmény. Lásd még: politikusi felelősség - pontosabban felelőtlenség.

Utóbbihoz lásd még: Orbán Viktor kétnapi hallgatás után tett (jórészt idézett) dupla fenekű nyilatkozatai az erőszakról, a kormányfőről, az utcai ellenállásról (?az emberek ne húzódjanak meg házaikban, védjék meg értékeiket?). Orbán mostani interjúi Torgyán Józsefet idézik (a hozzá kötődő émelyítő, operettes báj nélkül). Nemcsak a verbális offenzíva, a csillapíthatatlan szóözön, hanem a rendíthetetlen öntörvényűség is. Immár vele szemben is csődöt mondanak a legfölkészültebb, legprofibb riporterek. Ő mondja a magáét, és nem tudják kizökkenteni. Nem tudják érdemi párbeszédre késztetni, mert valójában más nyelven beszél. Azokat a szavakat használja, mint ők, de már mást ért rajtuk. Nemcsak a parlamentarizmus fogalomkészletén van túl, sok minden máson is. Sok mindenen túl vannak a hívei - csaknem az egész jobboldal - anélkül, hogy tudnák. Politikai fölfogásáról szólván legutóbb kicsúszott Orbán száján a jelzős szerkezet: ?Népi demokrácia.? Véletlen elszólás volt, de a lényeget jelzi. Igen: utoljára a kommunisták beszéltek így a demokráciáról 1945 és '48 között! Ugyanazt a frazeológiát használták, mint ellenfeleik (sőt hangosabban és öntudatosabban), de egyre nyilvánvalóbban mást értettek a szavakon, s másként is cselekedtek. Mindinkább semmibe véve a parlamentáris szabályokat.

Egyre inkább egy másik szisztéma és értékrend szerint - végül egy olyan rendszert kierőszakolva, amelynek már semmi köze sem volt a demokráciához.

A most zajló súlyos válság főszereplője a hamis látszattal ellentétben nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor. Nem az előbbi, hanem az utóbbi politikai sorsa van kockán. A válság pedig nem (mondvacsinált) erkölcsi, hanem (valódi) politikai természetű. A tét a lehető legsúlyosabb. Nem a miniszterelnök, hanem a parlamentáris demokrácia jövője. A Magyar Köztársaságé.

Orbán Viktor láthatóan és ismétlődően képtelen arra, hogy elfogadja a szabad választások eredményét, az ennek nyomán létrejövő hatalmi konstellációt, továbbá a mindezek alapját és keretét adó parlamentáris berendezkedést. 2002 óta űzött politikája mindezek megkérdőjelezésére és meggyengítésére irányul. Egyre szisztematikusabban és egyre veszélyesebben. Az utóbbi hetek és napok történései alapján azt kell mondanom: végső esetben a megdöntésére is.

A jelek szerint ismét kudarcot vall.

A jelek szerint számára ez a harc lesz a végső.

Amíg nem távozik a magyar politikából, nem lesz béke, és nem lesz nyugalom.

Hozzászólások
Összesen: 0 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
Hallgassa élőben! KLUBRÁDIÓ
Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
Lé Hűtő: Egyre jobban rohad... ... 16:37
Rohad a jobboldal
apuska: Legalább használd az idézőjelet, ha plagizálsz! ... 16:36
Új korszak kezdődik
Lé Hűtő: [quote="straca" Nevegyétekfenyegetésnek,... 16:35
Társalgó, 2016. Július
Béla333: Ha keresed, megtalálod! Egyébként annyit mondott... 16:30
Lehet-e más a politika?
A Propeller hírei