A szó bent szakadt. Az eldőlő fejéről leperdült a simlis sapka.
A nyomozás nem sok sikerrel járt. Annyi kiderült, hogy a merénylő kiképzett balti lövész volt, bizonyos Lev Harvejevics Osvalt. De indítékairól nem sokat tudunk, a börtönben ugyanis végeztek vele. (Egyesek a titkosrendőrséget, az Ohranát gyanúsították.) Mivel kapcsolatait nem sikerült felderíteni, megelégedtek a magányos gyilkos (az ?agyinókij volk?) elmélettel. Ám szinte minden évtizedben felbukkan valaki, aki a V. I. U.-gyilkosság titkának megfejtését ígéri, de elfogadható magyarázat eddig nem született.
A lelőtt férfi csomagjában a detektívek írásos feljegyzéseket leltek, amelyek az Áprilisi tézisek címet viselték. Többször találkoztak a Minden hatalmat a Szovjeteknek! mondattal, olykor aláhúzva, máskor grafitceruzával be is keretezve.
Uljanovnak díszes temetést rendeztek, a sírnál egymást támogatta a két asszony. Kamenyev és Zinovjev méltatta az elhunyt múltbeli érdemeit. Az Áprilisi tézisek szövegét a párt nem hozta nyilvánosságra, csak 1966-ban jelent meg teljes terjedelmében egy doktori (PhD-) dolgozat függelékében, az USA-ban, a wisconsini egyetemen. De akkor már negyven évvel voltunk utána annak, hogy a bolsevik párt feloszlatta önmagát.
Feljegyzik még, hogy a földosztó, a halálbüntetést eltörlő, békedekrétumát kiadó Kerenszkij lett a liberális-demokratikus fejlődés útján elinduló Oroszország erős embere. A cári családot suttyomban kiengedték Svájcba, ők többet nem szóltak bele a politikába. (Annál több témát adtak évtizedekig a bulvársajtónak kicsapongásaikkal, szerel-mi kalandjaikkal.) A bol-sevikok is boldogultak: Zinovjevből sikeres forgatókönyvíró lett Hollywoodban, Sztalin nagyvállalkozó a Kaukázusban (vágóhidak, húsfeldolgozás), Trockij Mexikóban halt meg egy hegymászó-felszerelést árusító üzlet tulajdonosaként.
A fenti történet lejegyzését Andrej Szemjonovics Robertszkij történetírónak köszönhetjük, akit Angliában Andrew Roberts néven ismernek. Wolfson-, valamint Ezüst Toll díjas, a Royal Society of Literature választott tagja. Híres művei: Napóleon és Wellington. Hitler és Churchill stb. (www.andrew-roberts.net).
A fenti történet nem vicc, ha nem is való. Jó néhány historikus (író, újságíró) véli úgy, hogy a szakma fölényes elutasítása a történelmi alternációk vizsgálatára - vak vaskalaposság. A ?mi lett volna, ha...? tudománytalanságára persze mi is csuklóból legyintünk: léha amatőrök terméketlen spekulációi ezek. Ám az antifaktuális (azaz a faktumok, tények kizárólagos vizsgálatának egyedül üdvözítő voltát tagadó) irányzatok művelői arra hivatkoznak, hogy egy történelmi helyzetben egyidejűleg igen sok egyenrangúnak tekinthető esély benne volt. Ilyen is, olyan is. És vajon nem lenne-e gyümölcsöző még a tudomány számára is - kérdik -, ha nemcsak azt vizsgálná, ami történt, hanem elemezné a lehetséges változatokat is? Így még tanulságosabb lehetne az Élet Tanítómesterének válasza: a sok egymás mellett létező véletlenből miért éppen az érvényesült, ami... Miért történt így, s nem másképp?
Igen, de a valóság már választott: ez történt, és nem más, punktum - mondják, akik csak a tényeket tartják tisztelendőknek. (Nevezzük őket punktumistáknak, hogy meglegyen - legalább e kis dolgozat keretei között - az egyensúlyozó ellenpontja az antifaktualisták méltóságteljes, kissé pöffeszkedő elnevezésének, akik különben szívesen használják az ?alternatív történész? álnevet is.) Ám a tudományos, pozitivista, marxista, determinista satöbbista gyökerű faktumvizsgálatot újra meg újra szemtelenül megkérdőjelezi a frivol fantázia. Sokszor szórakoztatóan, olykor nagy hamisságokkal. Ám előfordul, hogy magukat komolynak mondó historikusok vagy éppen elismert politikai elemzők is eljátszanak az alternatív lehetőségek szemrevételezésével. (Legutóbb Charles Gati az '56-os könyvében, feltéve azt a kérdést: szükségszerű volt-e a bukás, vagy létezhetett volna más kibonyolódás?)
Ám ne gondoljuk, hogy az antifaktualisták a lovak közé dobják a gyeplőt, hadd szaladjon a fantázia. Nem, ők nem történelmi sci-fit írnak, tehát nem használnak olyanfajta feltételezést, bármit, ami lehetetlen, ami kilóg a korból, ami puszta délibáb. Kívül esik töprengésük keretein például, hogy ha - mondjuk - Hannibálnak lett volna atombombája, akkor ma Rómában punul beszélnének, és az egyházfő is Karthágóban székelne. Az alternatív történelem művelői mindig csak egyetlen szálat (személyt, eseményt, akciót) emelnek ki a szövetből (amely - tudjuk - amúgy is mindig fölfeslik valahol), s ennek az egytényezőjű változásnak a nyomán vizsgálják az új helyzetet. Ha úgy tetszik: e módosítás révén is megmérik a személy (fordulat) súlyát, történelmi érdemét vagy érdemtelenségét. A mi lett volna, ha... esszéiben fontos, hogy a szereplők valódi személyiségüknek, jellemüknek megfelelően viselkedjenek. A kísérlet (az esszé!) csak így ér valamit.
André Maurois biztatóan azt mondja: ?Nem létezik egyetlen kitüntetett múlt... csak múltak sokasága, amelyek mindegyike egyformán érvényes.? (De hát ő persze nem történész volt, hanem író.) Higgyünk ebben a fantáziát és energiákat felszabadító gondolatban: a Sors könyvében semmi sincs megírva! Nincs eleve elrendeltetés sem személyeknek, sem nemzeteknek (ha néha úgy látszik is...). Osztotta többé-kevésbé e felfogást Churchill, Carlyle, Chesterton, Russel és sok más nagy (alternatív) elme.
Ismertethetnénk még az érdekfeszítő könyvből (amelynek címlapképét is elkölcsönöztük) számos más érdekes esetet. Például azt, hogy mi lett volna, ha a spanyol Nagy Armada győz az angol partoknál, vagy ha az amerikaiak vereséget szenvednek a függetlenségi háborúban, ám ez alighanem jobban izgatja a szigetország (békében és izolációban élő) lakóit, mint minket, szittyákat. Nézzük inkább ezért a huszadik század történetének egy másik ismerős főszereplőjét! Megtudjuk, mi lett volna a világgal, ha Joszif Visszarionovics Sztalin 1941. október 17-én, pénteken hajnalban felszáll a moszkvai külváros egyik elhagyott fatelepének iparvágányán arra a páncélvonatra, amely az általános kiürítés során a biztonságos Szibériába vitte volna a főtitkár-marsallt. (A BBC történelmi adásainak főszerkesztője szerint ez a nap a század legfontosabb dátuma!)
Tehát: ha Sztalin felszáll a már befűtött, útra készen álló különvonatra, és ezzel megfut a várható német ostrom elől, a sakáltermészetű, elszemtelenedett Berija bizonnyal tarkón löveti a megroggyant vezért - feltételezi Simon S. Montefiori kremlinológus. A hatalom - szövi tovább - Molotovnak (akit még maga Lenin elvtárs nevezett vasvalagúnak) járt volna. Ő pedig - hosszú életű lévén - kibekkelte (volna) az utódként amúgy kijelölt Hruscsovot (neki egy cukorrépa-termelő kolhoz élén telt volna be a sorsa), ki Brezsnyevet, Andropovot, Csernyenkót.
A külkapcsolatokban szorgalmas Molotov gyümölcsöző viszonyt ápolt az Egyesült Államokkal. Kennedyről - akinek a temetésén személyesen is megjelent - az volt a véleménye: ?Kedves, de elkényeztetett úrifiú, aki a kelleténél jobban szerette a nőket.? Johnsonról: ?Nagypofájú, primitív hülye.? Viszont Richard Nixonnal kiválóan működött együtt. A kínaiakkal nem, Maót ?bunkó parasztnak? és egyidejűleg ?nikotexmarxistának? nevezte.
Amikor aztán 96 évesen meghalt (ő is marsallként és generalisszimuszként, a Nép Nagy Tanítójaként), már az új generációs Gorbacsov követte a legfelsőbb posztokon.
Ám az 1941-es személycserétől függetlenül a történelem zakatolt volna tovább, ugyanúgy: a háborút megnyerték a szövetségesek (hiszen nem tudták volna elveszíteni), a teheráni asztalnál Molotov kedélye elbűvölte tárgyalópartnereit, Churchillt és Rooseveltet. Lett persze aztán személyi kultusz is, miért ne lett volna, lett szovjet atom, XX. kongresszus, világűrhódítás, Afganisztán.
Mi lett volna - kérdezik tovább az antifaktualisták, akik többesélyesnek látják a múltat -, ha a japánok nem támadják meg Pearl Harbort? Ha Floridában nem számolják újra a Busht elnöki székbe juttató szavazatokat, és 2001. szeptember 11-én nem ő, hanem a demokrata Al Gore ül az Egyesült Államok elnöki székében?
Minden másképp. Minden? Másképp?
És hogy mily csábító e játék, idézzük a Népszabadság november 18-i számából Lengyel Lászlót (aki mindig kész frivol és termékeny latolgatásokra): ?Mi lett volna, ha Kádárt nem sikerül Moszkvába vinni, vagy ha Tito nem mellé áll, és Münnich Ferencet bízzák meg a szovjetek a vezetéssel? Milyen lett volna a Kádár nélküli megtorlás, konszolidáció, a kádártalan kommunizmus??
Azért akad itt is néhány kérdőjel.
A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni