
Aki később jön, okulhat a többiek hibáiból, hiányosságaiból, ugyanakkor kénytelen valamilyen mértékben alkalmazkodni a frissiben kialakult stílushoz. Az "egyterű jelleg" - ami egyébként szamárság, hiszen kétterű (motortér, utas-csomagtér) a jármű - egyértelmű hangsúlyozása érdekében a C-MAX szélvédőjét is messze előre helyezték, aminek három következménye van. Az egyik pozitív: tágasabbá teszi az autót. A másik kettő negatív: a vastag, alul elágazó szélvédőoszlop ront valamelyest a kilátáson, a tulajdonképpeni műszerfal előtti nagy, fekete felület pedig nagyon felmelegszik a napsütésben, amit a klímaberendezéssel kell, energiapazarlóan, ellensúlyozni.
Ezek azonban eléggé jelentéktelen szempontok ahhoz képest, hogy az alap-Focusnál magasabb és általában kissé nagyobb karosszéria valóban hatalmas életteret rejt, ívelt tetejének köszönhetően nagy a belmagasság. A másik nagy poén a berendezés variálhatósága. A Ford tudatosan lemondott arról, hogy a padlószintbe süllyeszthető harmadik üléssorral hétszemélyessé tegye a kocsit, mert érvelése szerint úgyis csak kényelmetlen pótülésekről lehet szó, amelyek mögött nevetségesen kicsi a poggyásztartó. Inkább utazhassanak kevesebben, de ők aztán maximális komfortban!
A külön-külön kivehető három hátsó ülés ezért nem egyforma, a szélsők szélesebbek. Ha nagy néha öten kerekednek fel, éppenséggel elférnek, de középen ülni a világ egyetlen autójában sem jó. Négyen viszont remekül kihasználhatják a C-MAX adottságait: a középső ülést hátrahajtják, a két szélsőt pedig ferde pályán hátra és közép felé csúsztatják. Így nem szorulnak neki az oldalfalnak, és akkora lábteret nyernek, mint egy nagyobb kategóriájú autóban. Ha viszont sok a poggyász, előrébb rukkolnak.
A csomagtartó amúgy a kategória legnagyobbja, kiszedett ülések esetén kisebb bútordarabok vagy terebélyes sporteszközök szállítására is alkalmas.

Az 1,8-as benzines változat esetében öt fokozat közül válogathatunk - ez a hajtómű megfelelő ugyan, de nem lopta be magát a szívembe, mert nagyon kell pörgetni, hajtani, hogy fürgén vigye a Focusénál nagyobb testet. Hanem a kétliteres dízel, hatfokozatú váltóval - az fenomenális! Meg lehet vele csinálni, hogy álló helyzetben szépen felengedi az ember a kuplungot, majd végigkapcsolgatja a fokozatokat anélkül, hogy közben hozzáérne a gázpedálhoz. Az alapjáraton brummogó motor szépen felgyorsít, és hatodikban beáll 60 km/óra körüli tempóra.
Ez persze csak kísérlet, nem a gyakorlatban alkalmazható vezetési fogás, de a dízel ragyogóan vizsgázik valóságos körülmények között is. Mindig azonnal reagál a gázpedálra, előzéskor vagy kanyar után vehemensen megindul, anélkül hogy vissza kellene kapcsolgatni.
Most már csak az a kérdés: ha ennyire jó a C-MAX, akkor ki fog sima Focust venni? Ne aggódjanak, mindkét modellnek megvan a maga külön célcsoportja. Az újdonság elsősorban a többgyermekes családok és a sok cuccal utazók számára lehet érdekes, közülük is azoknak, akik nem rettennek vissza egy kicsit borsosabb ártól. A C-MAX majd a Budapesti Autószalon közönsége előtt debütál hivatalosan, az árát is akkor hozzák nyilvánosságra, de annyit máris sejteni enged az importőr, hogy az valahol félúton lesz a Focus és a Mondeo között. Maximális komfortért, kontrollért és bizalomért talán nem is túl sok.














A legutóbbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni