2010. május 2. vasárnap
A terem szedelőzködött, a kampányfőnök még maradt. Elemzett, nyilatkozgatott. A kivetítőre néztünk: nem volt mit elemezni. A kampány sikerült, az MDF-et elvesztettük. Somogyi tanácsadó éles játszmákat játszott.
2010. április 3. szombat
Csapody képviselő honlapját „elaltatta”, választóitól elköszönt. A cédulákat köszöni, a jelöltségtől eláll. Az MDF Országos Választmánya kemény vita után Bokros Lajos „határozott érvekkel alátámasztott” indítványát fogadta el.
2010. március 25. csütörtök
Dávid Ibolya szerint a Fővárosi Választási Bizottság szerdai, az MDF fővárosi listáját elutasító döntésének célja az volt, hogy "befogják Bokros Lajos száját". Az MDF elnöke - jelentős médiaérdeklődés mellett megtartott - csütörtöki budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Fidesz, a Jobbik és a szocialista párt delegáltja kiszorította a negyedik esélyes, rivális pártot. "Ez az eljárás a három rivális pártnak a bigámista násztánca", amelynek egyetlen célja, hogyan lehet az MDF programját elnémítani - jelentette ki, rámutatva az MDF plakátjára, ahol a miniszterelnök-jelölt száját egy piros, egy barna és egy sárga ragasztószalaggal ragasztották le.
2010. március 24. szerda
A vasárnaponként frizbit dobó Hajdú Péter ezúttal műsorának kulisszatitkaiba avatta be a Tabu Tv nézőit. A képernyős elárulta, hogy Bokros Lajos és Mesterházy Attila után hamarosan Orbán Viktort is vendégül látja majd a műsorában.
2010. március 22. hétfő
Az MDF szombati, elnökségi ülésén megszületett választási lista csak Bokros Lajosnak tetszik: mind a szabad demokraták, mind a Fórumosok kritizálták az eredményt. Dávid Ibolya vezeti az MDF országos listáját, a budapesti névsorban pedig Bokros Lajos került az első helyre. A párt választmánya szombaton arról is döntött, hogy Retkes Attila, az SZDSZ elnöke befutó helyet kap, ám a testület ülésének végefelé kiderült, hogy több gond is lesz a területi listákkal, így előfordulhat, hogy a demokrata fórum nem kerül be a parlamentbe.
2010. március 21. vasárnap
A kampány célegyenesbe fordult, eljött a memoárok ideje. Három év makacs hallgatás után megszólalt Molnár Lajos fül-orr-gégész szakorvos, volt kórházigazgató, a reform atyja, kiküzdője és vesztese.
2010. március 18. csütörtök
MDF: Mesterházy Attila Bokros Lajossal is vitázzon
2010. március 18. csütörtök
Eddig csak az MDF követett el nagy hibát a választási kampányban a jelöltekről készített videóval és Bokros Lajos televíziós táncával - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Nagy Attila Tibor szerint az MSZP számára most Gyurcsány Ferenc jelent kockázatot.
2010. március 17. szerda
Az MDF miniszterelnök-jelöltje a csütörtökön megjelenő 168 Órában azt mondja, garantálni tudja az összes magyar választónak: nincs olyan megállapodás, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap hajlandó lenne a hiánycél felpuhítására. Még a Fidesz kedvéért sem. A Bokros-csomag tizenötödik évfordulóján a névadót nemcsak a ma szükséges változtatások esélyeiről, hanem az MDF sorsáról is kérdezte KRUG EMÍLIA.
2010. március 8. hétfő
Bokros szerint az MDF őszintén, becsületesen, nyíltan megmondja, hogy sokkal többet, becsületesebben és hatékonyabban kell dolgozni, hogy "a gyerekeink és unokáink meglássák a felzárkózás eredményét".
