![]()
2012. november 17. szombat
Debreczeni József publicista-közírónak november végén jelenik meg az új könyve, amelynek címe önmagáért beszél: A 2006-os ősz. A kötetből – a szerző engedélyével – elsőként a 168 Óra közölhet most részletet. A fejezet címe: 2006. október 23. – Astoria.
2012. május 10. csütörtök
Kormányzati félidőben járunk. Lemondott a köztársaság elnöke, megérkezett az utód, sorra cserélik ki a szavatosságukat vesztett minisztereket. Az ellenzék mélyen beásta magát, hogy felkészüljön az újabb ütközetre. A kétharmad rendezi sorait, hogy egy utolsó rohammal bevegye a demokrácia megmaradt bástyáit. Átmeneti-e a tavaszi látszatnyugalom? Mi várható a második félidőben? Debreczeni József közírót, a Demokratikus Koalíció (DK) társalelnökét BUJÁK ATTILA kérdezte.
2012. február 17. péntek
Debreczeni József szerint Szent Ilona szigetére kellene száműzni a gyógyíthatatlan bonapartizmusban szenvedő miniszterelnökünket. (Rendszervisszaváltás, 2012. február 2.)
2012. február 7. kedd
Politikai értelemben betegnek, gonosztevőnek titulálta Orbán Viktort Debreczeni József a Demokratikus Koalíció kongresszusán. A párt alelnöke lapunknak azt mondta, a kormány bukása után visszaállítják a demokratikus rendet.
2011. május 13. péntek
Ő az a közíró, akinek figyelmeztetéseit szinte mindenki túlzónak találja – míg azok sorra be nem teljesülnek. Most arról beszél, hogy szinte általános lett a félelem az Orbán-rezsimtől, amelynek alaptörvénye nem tekinthető egy demokratikus állam alkotmányának.
2011. május 4. szerda
Orbán Viktornak nincs Debreczeni Józsefnél keményebb hangú kritikusa, bátorsága részben abból ered, hogy nincs mit veszítenie: sehol sem merik alkalmazni még óraadóként sem, a lapoknak egy része, amelyek szívesen közlik írásait, már nem tud honoráriumot fizetni neki.
2011. április 30. szombat
Debreczeni József állítja, hogy Magyarországon önkényuralmi rendszer alakult ki. Krisztina Koenen-nel folytatott beszélgetésben Debreczeni felvázolta, miként lettek kiüresítve a jogállami elvek, és mitől kell félnie a gazdaságnak.
2011. február 9. szerda
Egy gombostűt sem lehetett leejteni a Játékszínben, amikor Kende Péter akadémikus, a Bibó István Közéleti Társaság elnöke megnyitotta az ülést a második magyar köztársaság kikiáltásának 65. évfordulóján. A színpadon elhangzott beszédeket, a folyosói párbeszédeket BARÁT JÓZSEF szembesíti a közéleti társaság névadójának gondolataival a következő 168 órában.
2011. január 20. csütörtök
Jogerősen felmentette Debreczeni József közírót a rágalmazás vádja aló az UD Zrt.-üggyel összefüggésben a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Tóth József, az UD Zrt. vezetője magánvádlóként indított büntetőpert Debreczeni ellen A diktatúra árnyékában című, Népszabadságban 2008 szeptemberében az UD Zrt.-ügy kipattanásakor megjelent cikke miatt, mert abban a közíró többi között arról írt, hogy a biztonsági cég titkos hálózatot hozott létre törvénytelen információszerzés céljából. A II-III. Kerületi Bíróság első fokon Debreczeni bűnösségét mondta ki rágalmazás miatt és 100.000 forintos pénzbüntetéssel sújtotta, indoklása szerint a vádlott nem bizonyította vitatott állításai valóságtartalmát.
2010. december 30. csütörtök
„A helyzet kilátástalannak tűnik. Orbán iszonyú súllyal nehezedik a magyar jobboldalra, alternatívája nincs.” Debreczeni József írt így abban a dolgozatában, amelyben azt bizonyította, hogy Orbán Gömbös Gyula útján indult el.
![]()