![]()
2012. november 29. csütörtök
A demokratikus ellenzék pillanatnyilag a látszategységre is képtelennek látszik, de az önmérsékletet nem ismerő hatalom már készül arra, hogy megteremtse a szabad és tisztességes választás látszatát; az ország felülettulajdonosaként viselkedő kormányfő ráuszította a busznak látszó mozgó felületekre civilnek látszó szolgálattevőit, és ezzel a 2014-es piszkos választási kampány 2012 novemberében elkezdődött. (A szerk.) (Ps.: A busz elmegy, bambán nézünk utána, várjuk a következőt. Látszólag béke van. Látszólag normálisak vagyunk.)
2012. november 26. hétfő
Azt reméljük, a Fidesz-kormányt leváltani akarók továbbra is lehetséges szövetségesként kezelik az LMP-t, de hisszük, hogy a kis párt mostani döntése is lehet más: lesz elég erejük egy valódi lépésváltáshoz, különben önfelszámoló igyekezetükben rákanyarodhatnak arra a politikai bekötőútra, amely Orbán Viktor karjaiba vezet. (A szerk.)
2012. november 10. szombat
Egy elképesztő újsághírt ajánlunk a sportért és Orbán Viktorért egyaránt lelkesedő közvélemény figyelmébe, különös tekintettel a Fidesznek szurkoló Fradi-drukkerekre: „A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány tízszer annyi támogatásra számíthat, mint a Ferencvárosi Torna Club, többet kap, mint az összes többi látványsportág és a Magyar Olimpiai Bizottság együttvéve.” (A szerk.)
2012. október 29. hétfő
A szórakoztató informálás divatjának megfelelve derűsen, lazán elemezgetnek, ironizálgatnak magas intellektusú, szavakész szuverén szakértők egy rádióműsorban, amikor egyikük – progresszívnak ismert fiatal hölgy – váratlanul valami ilyesmit mond: amit a Fidesz művel, az nem sérti a demokratikus alapértékeket, mert a parlamenti kétharmad segítségével mindig időben gondoskodnak arról, hogy amit tesznek, az törvényes legyen. A hallgató eltöpreng: most meggyőzni akar, vagy szórakoztatni? (A szerk.)
2012. október 20. szombat
Azért is kíváncsiak voltunk Vadai (DK), Szanyi (MSZP) és Juhász (Milla) tévévitájára, mert meggyőződésünk szerint csak erős ellenzéki összefogással lehet legyőzni Orbánt és kormányát, ám az eszmecsere egyre élesebbé, zaklatottabbá vált, és az összefogásban reménykedők olyan indulatos összecsapásnak lehettek tanúi, hogy utána csak azt mondhatjuk: innen szép nyerni. (A szerk.)
2012. október 16. kedd
Martonyi hallgat és hárít, Navracsics rutinosan mellébeszél, Pokorni csak Hoffmann meséitől idegenkedik, az eltökélt agrárprofesszor, Ángyán az egyetlen, aki kész szembefordulni pártjának gátlástalanjaival.
2012. szeptember 29. szombat
Egy néhai brit miniszterelnök elgondolkodva pöfékel odafönt a felhőkön, karikára fújja a szivarfüstöt, így küld a távoli múltból figyelmeztető füstjeleket Magyarország jelenlegi miniszterelnökének: „Ha egy kormány gátlástalan, gyakran úgy látszik, hogy nagy előnyökre s nagy cselekvési szabadságra tehet szert, csakhogy: mire vége a napnak, el kell számolni mindenről, és még inkább el kell majd számolni mindenről, mire vége az utolsó napnak is.” (A szerk.)
2012. szeptember 18. kedd
A honderű híveként úgy gondoljuk: akik roppant mulatságos heccnek tartják, hogy terrorelhárítók fegyverezték le a vicces vízipisztolyos fiút a Műegyetemen, nyilván akkor is vinnyogni fognak a röhögéstől, amikor egy valódi őrült, valódi fegyverből, valóban tüzet nyit társaira az egyetemi előadóteremben. (A szerk.)
2012. szeptember 3. hétfő
Ki sejtette volna, hogy a baltás gyilkos odahaza nemzeti hős lesz? - kérdezte szemét forgatva Piszkos Fred, aki esküdözött, hogy ő ártatlan és jogszerű, de büszkén eleresztett még egy talányos vigyort: azért kell ám egy fél-ázsiai miniszterelnök ahhoz, hogy közép-európai államként belekeveredjünk Azerbajdzsán és Örményország konfliktusába! (A szerk.)
2012. augusztus 30. csütörtök
Helyesen írja a napilap, hogy „Magyarországon élnek olyan lények, akik az ország egyik legértékesebb szőlőjét teszik szántszándékkal tönkre”, de sem az irigység, sem a bosszú, sem a szimpla idiótaság nem ismeretlen e tájon; a demokrácia is úgy van itt szántszándékkal megcsonkolva, hogy évek kellenek, míg újra kihajt. (A szerk.)
![]()